Évközi 23 hét péntek
1Kor 9, 16-19. 22b-27; Lk 6, 39-42
„Jaj, nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot”
Szent Pál apostol több ízben utalt arra írásaiban, hogy meghívott apostolként az anyagi dolgok terén is önellátó volt. Mint rabbi növendék, a Biblia tanulmányozása mellett mesterséget tanult, hogy ne terheljen senkit napi költségeivel. Ez ugyan nagy könnyebbséget jelentett hallgatóinak, később a fiatal egyházközségeknek, neki viszont tetemes munkát kellett elvégeznie. Vállalta ezt annak ellenére, hogy az ószövetségi papság részesült az állat- és ételáldozatokból, Istentől megállapított mértékben. A honfoglalás alkalmával sem sorsoltak nekik szántóföldet vagy más birtokot. Rájuk igazán állt a zsoltár megállapítása: „Az Úr az én örökségem, és kelyhem osztályrésze” (Zsolt 16. 5) a szentsátorban. Majd később a templomban állt egy asztal a kitett kenyerek számára. Ez is áldozati ajándék volt, de egy hét múlva kiosztották a papoknak, és ők, csakis ők fogyaszthatták el. A termények betakarításából tized ját nekik mindenből. Az újszövetségi papságnak is járt ez a jog, hogy ők az imádságnak és az igehirdetésnek tudjanak élni.(ApCsel 6, 2-4) Pál apostol nem akart ezzel a joggal élni: „Én azonban ezek közül semmivel sem éltem. De nem azért írtam ezt, hogy ezután így legyen, mert jobb meghalnom, semhogy valaki üressé tegye ezt, jutalmam van; ha pedig kénytelen-kelletlen, csak ügyintéző vagyok. Mi tehát az én jutalmam? Hogy az evangéliumot hirdetve ingyen adjam az evangéliumot, és ne éljek az evangéliumból eredő hatalmammal” (1Kor 9, 15-18) Tudjuk, hogy ha Istennek legegyszerűbb gyermeke is a jót szeretetből teszi, tehát itt a földön nem kap érte viszontszolgáltatást, „ingyen” teszi a jót a rászorulóval, akkor a mennyei boldogság kezdetén Isten annyi boldogságot nyújt neki örökre szólóan, amennyi jót tett földi életében másokkal „ingyen”, vagyis szeretetből, kizárólag mások boldogításának szándékával. Itt az apostol nyilván erről beszél, hogy az Isten országának szolgálata, az igazság hirdetése, ha szeretetből történik, még inkább kiérdemli a boldogításért járó mennyei boldogságnak nagyobb mértékét” A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket; mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek. Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne. Nem tudjátok, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! Az pedig, aki részt vesz a versenyben, mindentől tartózkodik: ők azért, hogy hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy hervadhatatlant. Futok tehát, és nem csak vaktában, mérem az ökölcsapásokat, és nem csak úgy a levegőbe csapkodva; hanem sanyargatom a testemet, és szolgaságba vetem, nehogy, míg másokat tanítok, magam elvetésre méltó legyek” (22-27) Magunk életét, hazánk újjászületését ezzel a hozzáállással vigyük győzelemre.
1Kor 9, 16-19. 22b-27; Lk 6, 39-42
„Jaj, nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot”
Szent Pál apostol több ízben utalt arra írásaiban, hogy meghívott apostolként az anyagi dolgok terén is önellátó volt. Mint rabbi növendék, a Biblia tanulmányozása mellett mesterséget tanult, hogy ne terheljen senkit napi költségeivel. Ez ugyan nagy könnyebbséget jelentett hallgatóinak, később a fiatal egyházközségeknek, neki viszont tetemes munkát kellett elvégeznie. Vállalta ezt annak ellenére, hogy az ószövetségi papság részesült az állat- és ételáldozatokból, Istentől megállapított mértékben. A honfoglalás alkalmával sem sorsoltak nekik szántóföldet vagy más birtokot. Rájuk igazán állt a zsoltár megállapítása: „Az Úr az én örökségem, és kelyhem osztályrésze” (Zsolt 16. 5) a szentsátorban. Majd később a templomban állt egy asztal a kitett kenyerek számára. Ez is áldozati ajándék volt, de egy hét múlva kiosztották a papoknak, és ők, csakis ők fogyaszthatták el. A termények betakarításából tized ját nekik mindenből. Az újszövetségi papságnak is járt ez a jog, hogy ők az imádságnak és az igehirdetésnek tudjanak élni.(ApCsel 6, 2-4) Pál apostol nem akart ezzel a joggal élni: „Én azonban ezek közül semmivel sem éltem. De nem azért írtam ezt, hogy ezután így legyen, mert jobb meghalnom, semhogy valaki üressé tegye ezt, jutalmam van; ha pedig kénytelen-kelletlen, csak ügyintéző vagyok. Mi tehát az én jutalmam? Hogy az evangéliumot hirdetve ingyen adjam az evangéliumot, és ne éljek az evangéliumból eredő hatalmammal” (1Kor 9, 15-18) Tudjuk, hogy ha Istennek legegyszerűbb gyermeke is a jót szeretetből teszi, tehát itt a földön nem kap érte viszontszolgáltatást, „ingyen” teszi a jót a rászorulóval, akkor a mennyei boldogság kezdetén Isten annyi boldogságot nyújt neki örökre szólóan, amennyi jót tett földi életében másokkal „ingyen”, vagyis szeretetből, kizárólag mások boldogításának szándékával. Itt az apostol nyilván erről beszél, hogy az Isten országának szolgálata, az igazság hirdetése, ha szeretetből történik, még inkább kiérdemli a boldogításért járó mennyei boldogságnak nagyobb mértékét” A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket; mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek. Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne. Nem tudjátok, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! Az pedig, aki részt vesz a versenyben, mindentől tartózkodik: ők azért, hogy hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy hervadhatatlant. Futok tehát, és nem csak vaktában, mérem az ökölcsapásokat, és nem csak úgy a levegőbe csapkodva; hanem sanyargatom a testemet, és szolgaságba vetem, nehogy, míg másokat tanítok, magam elvetésre méltó legyek” (22-27) Magunk életét, hazánk újjászületését ezzel a hozzáállással vigyük győzelemre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése