Szeretnek -e gyónni az emberek?
Aki felméri, megérti Jézus húsvéti ajándékának nagyságát, az örül annak, hogy nekünk, katolikusoknak van ilyen óriási lehetőségünk: örökre megszabadulhatunk a bűntől. Annak a bénának, akit barátai vittek el Jézushoz, hogy szabadítsa meg testi fájdalmától és tegye lehetővé, hogy mozoghasson újra, ez a remény sokat jelenthetett. Élhetett valami titkos vágy a lelkében, hogy jó lenne gyógyírt kapni bűneire is. Bennem gyerekkorom óta élt a kíváncsiság, hogy amint a kibontott tetőn át lebegett le a beteg férfi a gyékényszőnyegen, a hallgatag jelenlévők némán bámultak, Jézus „amikor látta a hitüket, ezt mondta: Ember! Bocsánatot nyertek a bűneid!” (Lk 5, 20) Miért éppen ezt mondta, miért nem azt: Ember! Nagyszerű barátaid vannak. Képesek voltak ide cipelni, pedig elég nehéz lehetsz. A szívtelen hallgatóságot nem késztettétek, hogy menjenek ki és akkor a barátunk könnyebben és gyorsabban a Mester elé kerül. Meggyógyítja, és mehet haza. Ők nem voltak előzékenyek. Csalódást jelenthetek nektek, hogy nem szólok a béna lábáról, a bűneit emlegetem, kérés nélkül megbocsátottam valamennyit. Talán ez az ember még egészségesen járt a Jordán partján akkor, amikor Jézus böjtjét befejezve visszatért Keresztelő Szent János közelébe, és ő hangosan kiáltva rámutatott: „íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1,29) Lehetséges, hogy Jézusból áradt a jóra indító kegyelem, ezt az ember felfogta, hagyta munkálkodni, és lefelé lebegve épen célba ért, megérett benne a bűnbocsánat vágya, Jézus pedig igent mondott rá. A néma gyülekezet, pedig boldogan értett meg valamit, amiről a kérdés szól: Szeretnek-e gyónni az emberek? „Erre elcsodálkoztak mindnyájan, dicsőítették Istent, és félelemmel eltelve ezt mondták: Ma csodálatos dolgokat láttunk”(Lk 5,2)
Kik nem szeretnek gyónni?
A gőgös emberek, akik nem akarják elismerni, hogy vétkeztek. Jézus példabeszéde erről szól: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igaztalan és házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, tizedet adok mindenből. A vámos, pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, ez megigazultabban ment haza, mint amaz. Mert mindaz, aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják”. (Lk 18,10-14) Mi ennek a jézusi magyarázatnak a logikája? A farizeus nem imádkozik, hanem dicsekszik Istennek. Ami természetfeletti, tehát érdemszerző jót tesz az ember, az Isten kegyelmével történik. Ezért hálálkodni kell valóban. Ez a farizeus nem igazán hálálkodik a kegyelemért, mert természetesnek tartja, más szóval magától értődőnek, hogy Isten neki adja a bűntelenség kegyelmét, a vámos meg bűnös, mert ezeket a kegyelmeket nem kapta meg, vagy nem akarta felhasználni. Ezen kívül mivel dicsekszik? Bizonyos parancsokat nem szegett meg. Nézzük a parancsok fontossági sorrendjét, amit Isten állapított meg: rabló (7.); igaztalan (8.); házasságtörő (9.). Ezek ellen a parancsok ellen is lehet súlyosan vétkezni, bánat híján el is lehet miattuk kárhozni. A farizeus magát felmagasztalja, mintha nem kegyelemből kapta volna hozzá az erőt, hogy meg tudta tartani őket. A vámos őszintén bevallja maga is, amivel a farizeus vádolta, tehát felmagasztalás jár az alázatáért. A legfőbb érv pedig, hogy a farizeus súlyosan vét a szeretet parancsa ellen, ami a legfőbb parancs Isten értékelése szerint. A gyónás helyes testtartása: alázattal letérdelni, meghajolni. A farizeus szálfaegyenesen áll. Alázat és bánat nélkül nincs bocsánat.
Aki felméri, megérti Jézus húsvéti ajándékának nagyságát, az örül annak, hogy nekünk, katolikusoknak van ilyen óriási lehetőségünk: örökre megszabadulhatunk a bűntől. Annak a bénának, akit barátai vittek el Jézushoz, hogy szabadítsa meg testi fájdalmától és tegye lehetővé, hogy mozoghasson újra, ez a remény sokat jelenthetett. Élhetett valami titkos vágy a lelkében, hogy jó lenne gyógyírt kapni bűneire is. Bennem gyerekkorom óta élt a kíváncsiság, hogy amint a kibontott tetőn át lebegett le a beteg férfi a gyékényszőnyegen, a hallgatag jelenlévők némán bámultak, Jézus „amikor látta a hitüket, ezt mondta: Ember! Bocsánatot nyertek a bűneid!” (Lk 5, 20) Miért éppen ezt mondta, miért nem azt: Ember! Nagyszerű barátaid vannak. Képesek voltak ide cipelni, pedig elég nehéz lehetsz. A szívtelen hallgatóságot nem késztettétek, hogy menjenek ki és akkor a barátunk könnyebben és gyorsabban a Mester elé kerül. Meggyógyítja, és mehet haza. Ők nem voltak előzékenyek. Csalódást jelenthetek nektek, hogy nem szólok a béna lábáról, a bűneit emlegetem, kérés nélkül megbocsátottam valamennyit. Talán ez az ember még egészségesen járt a Jordán partján akkor, amikor Jézus böjtjét befejezve visszatért Keresztelő Szent János közelébe, és ő hangosan kiáltva rámutatott: „íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1,29) Lehetséges, hogy Jézusból áradt a jóra indító kegyelem, ezt az ember felfogta, hagyta munkálkodni, és lefelé lebegve épen célba ért, megérett benne a bűnbocsánat vágya, Jézus pedig igent mondott rá. A néma gyülekezet, pedig boldogan értett meg valamit, amiről a kérdés szól: Szeretnek-e gyónni az emberek? „Erre elcsodálkoztak mindnyájan, dicsőítették Istent, és félelemmel eltelve ezt mondták: Ma csodálatos dolgokat láttunk”(Lk 5,2)
Kik nem szeretnek gyónni?
A gőgös emberek, akik nem akarják elismerni, hogy vétkeztek. Jézus példabeszéde erről szól: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igaztalan és házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, tizedet adok mindenből. A vámos, pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, ez megigazultabban ment haza, mint amaz. Mert mindaz, aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják”. (Lk 18,10-14) Mi ennek a jézusi magyarázatnak a logikája? A farizeus nem imádkozik, hanem dicsekszik Istennek. Ami természetfeletti, tehát érdemszerző jót tesz az ember, az Isten kegyelmével történik. Ezért hálálkodni kell valóban. Ez a farizeus nem igazán hálálkodik a kegyelemért, mert természetesnek tartja, más szóval magától értődőnek, hogy Isten neki adja a bűntelenség kegyelmét, a vámos meg bűnös, mert ezeket a kegyelmeket nem kapta meg, vagy nem akarta felhasználni. Ezen kívül mivel dicsekszik? Bizonyos parancsokat nem szegett meg. Nézzük a parancsok fontossági sorrendjét, amit Isten állapított meg: rabló (7.); igaztalan (8.); házasságtörő (9.). Ezek ellen a parancsok ellen is lehet súlyosan vétkezni, bánat híján el is lehet miattuk kárhozni. A farizeus magát felmagasztalja, mintha nem kegyelemből kapta volna hozzá az erőt, hogy meg tudta tartani őket. A vámos őszintén bevallja maga is, amivel a farizeus vádolta, tehát felmagasztalás jár az alázatáért. A legfőbb érv pedig, hogy a farizeus súlyosan vét a szeretet parancsa ellen, ami a legfőbb parancs Isten értékelése szerint. A gyónás helyes testtartása: alázattal letérdelni, meghajolni. A farizeus szálfaegyenesen áll. Alázat és bánat nélkül nincs bocsánat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése