Ölelésem ortodox testvéreimnek – Ferenc pápa interjúja a Corriere della Sera olasz napilapban

A lap február 8-i számában jelent meg a kötetlen beszélgetés Jorge Mario Bergoglio pápa és Massimo Franco újságíró között, amely a Szent Márta-házban zajlott, és egyik fő témája éppen a Kirill pátriárkával való közelgő történelmi találkozás volt.

„Nagyon boldog vagyok” – ezekkel a szavakkal válaszolt Ferenc pápa arra kérdésre, hogy mit jelent számára a katolikus és az ortodox egyház közötti kiengesztelődés a csaknem ezer éves skizma, egyházszakadás után. A pápa stratégiáját ennek a találkozónak az előkészítésében is a rá jellemző lefegyverző egyszerűség irányította. „Hagytam a dolgokat a maguk medrében folyni. Csak annyit mondtam, hogy szeretnék találkozni az ortodox testvéreimmel, és szeretném átölelni őket. Mindössze ennyi. Két évig tartottak a nem nyilvános tárgyalások, amelyeket ügyes püspökök jól vezettek. Az ortodoxok részéről Hilarion foglalkozott az üggyel, aki azon túl, hogy jó püspök, művész is, zenész. Mindent ők csináltak” – nyilatkozta Ferenc pápa.

Már hónapok óta lehetett sejteni, hogy hamarosan pontot lehet tenni a tárgyalások végére. Június végén éppen Hilarion, volokalamszki metropolita, a moszkvai patriarkátus külügyi felelőse nyilatkozta az olasz napilapban, hogy a történelmi találkozó „napirenden” van. Kifejezte azt a reményét is, hogy nem egy jövőbeli pápa és egy jövőbeli pátriárka találkozásáról lesz szó, hanem pontosan a most tisztségben lévő személyekről. Mint ahogy január 23-án Kurt Koch svájci bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke mondta: „A jelzőlámpa már többé nem piros, hanem sárga”. Kevesebb, mint két hét leforgása alatt a jelzőlámpa zöldre váltott. Egy csapásra ismét valósággá vált az ezer éve összeomlott híd, készen áll, hogy áthaladjanak rajta.

A pápa a remény és a józan ítélőképesség, illetve az aggodalom vegyes érzelmeivel ismétli mindazoknak, akikkel a Szent Márta-házban találkozik: „Hidakat kell építeni. Lépésről lépésre, egészen odáig, hogy kezet fogunk a másik oldalon állókkal. A hidak tartósak és segítik a békét. A falak nem: látszólag védelmet nyújtanak, azonban csak elválasztanak. Ezért le kell rombolni őket. Sorsuk előbb-utóbb úgyis az, hogy leomoljanak, egyik a másik után. Gondoljunk a berlini falra. Örökkévalónak látszott, aztán egyszer csak puff, összeomlott.” Az ortodoxiával újra felépített „híd” ennek a párbeszédet folytató türelmes stratégiának a gyümölcse. Ferenc pápa jól tudja, hogy „Oroszország császári vér” Katalin cárnő óta. Kínához hasonlóan sokat tud adni a világnak. A pápa gyakran ismétli környezetének: „Nem állíthatjuk, hogy békés világ vesz bennünket körül. Bármerre nézünk, mindenütt konfliktusok dúlnak. Beszéltem már a részletekben folyó harmadik világháborúról. Valójában nem részleteiben folyik, hanem valóságos háború zajlik. Hogyan csinálják a háborúkat? Nyomást gyakorolnak a gazdasági életre, fegyverkereskedelmet folytatnak, háborút indítanak közös otthonunk, a természet ellen. Az üzérek sok pénzt keresnek, fegyvereket vásárolnak egy országtól, amely eladja nekik, hogy egy másik, ellenséges országot támadjanak meg velük. És tudjuk, hogy melyek ezek az országok.”

Ferenc pápa számára a környezetvédelmi kérdés alapvetően fontos, mivel része a globális biztonságnak. „Fákat kivágni annyit jelent, mint egész területeket sivataggá tenni. Ezért olyan országokban, mint Zambia, ismét elkezdték az erdők telepítését, hogy megakadályozzák a táj elszegényedését. Kerülni kell a monokultúrákat is, ha huzamosan mindig egyfajta növényt termesztenek egy adott földterületen, akkor az egyoldalú gazdálkodás a talaj pusztulásához vezet.”

A Szentatya minden alkalmat felhasznál arra, hogy hidakat építsen. Szilárd vonatkozási pontot jelent számára, hogy kerülni kell bármiféle háborút. Nyugat katonai beavatkozása Észak-Afrikában és az ún. „arab tavasz” olyan veszedelmes vállalkozások voltak, amelyekért most drága árat kell fizetni. „Az arab tavasz és Irak esetében előre lehetett látni, hogy mi fog bekövetkezni. Részben közelít egymáshoz a Szentszék és Oroszország elemzése. Csak részben, ne túlozzuk el, mert Oroszországnak is megvannak a maga érdekei” – mondta a pápa, majd emlékeztetett rá: „Líbiában a katonai beavatkozás előtt csak egy Kadhafi volt, most ötven van. A Nyugatnak önkritikát kell gyakorolnia.” Nem lehet aggodalom nélkül gondolni arra, hogy mi történhet, ha az USA és Európa úgy gondolják, hogy ismét meg kell támadniuk Líbiát, a törzsi viszályok és az iszlám terrorizmus martalékát. A pápa jól tudja, hogy mindaz, ami a Földközi-tengeren túl történik, tragédia.

Azokat a beszédpartnereit, akik a napjainkban folyó korszakos jelentőségű migráció és az ezáltal Európában támadt riadalom témáját érintik, Ferenc pápa emlékeztet a 2013 júliusában Lampedusa szigetén tett látogatására. A szicíliai sziget a menekültek tragédiájának jelképes helyévé vált. Akkor a pápa virágkoszorút dobott a tengerbe mindazok emlékére, akik a Földközi-tengerbe fulladtak, miközben lélekvesztő csónakokon közeledtek Európa partjai felé. „Amikor Lampedusa szigetére mentem, még éppen csak elkezdődött a migrációs probléma. Most pedig kirobbant” – ismétli a pápa, mintegy utalva arra, hogy az egyház távolba látását nem értették meg időben.

Európa szemben találja magát egy problémával, amelyet még súlyosbít a stratégia hiánya. „Olyan kihívásról van szó, amelyre természetesen nagy értelemmel kell válaszolni, mivel mögötte a terrorizmus óriási és rettenetes problémája húzódik meg” – állítja a pápa, de nem pesszimista az öreg kontinensre tekintve. Az a hír járja, hogy készíti beszédét, amelyet a Nagy Károly-díj átvételekor mond majd. A díjat Aachen város zsűrije ítélte oda Ferenc pápának. Nagy hatású beszéd lesz.

Csakúgy, mint azok a szavai, amelyeket 2014 novemberében mondott Strasbourgban, az Európai Parlamentben tett villámlátogatásakor. Akkori beszéde is óriási visszhangra talált: „egy olyan Európa, amely képes tőkét kovácsolni vallási gyökereiből, amely képes azok gazdagságát és lehetőségeit kiaknázni, könnyebben mentes maradhat a mai világban egyre rohamosabban terjedő szélsőséges nézetektől”. Ezek teret nyernek „az úgynevezett Nyugaton tapasztalható eszmei kiüresedés következményeként is”. Az „úgynevezett Nyugat” kifejezésnél már a jelző kiválasztása is jelentőségteljes volt. A pápa azonban még tovább ment. Az Európai Parlament képviselőihez szólva megállapította: „Európa egy nagymama, már nem termékeny és nem élénk. A nagy eszményképek, amelyek Európát ihlették, látszólag elvesztették vonzerejüket, helyükbe intézményei bürokratikus ügyintézése lépett.” Néhány órával később a pápát felhívta Angela Merkel német kancellár. „Kissé mérges volt, amiért Európát egy meddő nőhöz hasonlítottam, aki nem képes gyermekeket szülni” – meséli a pápa. A kancellár „megkérdezte, hogy valóban így gondolom-e? Azt válaszoltam, hogy szerintem Európa még képes sok gyermeket világra hozni, mert szilárd és mély gyökerei vannak. Történelme egyedülálló. Alapvető szerepet töltött be a múltban, és még most is megteheti ezt: gondoljunk csak arra a kultúrára és azokra a hagyományokra, amelyeket a földrész megtestesít. És azért is, mert a legsötétebb pillanatokban mindig megmutatta, hogy rejtett erőtartalékokkal rendelkezik.”

A Szent Márta-házban folytatott beszélgetések alkalmával a pápa gyakran hangsúlyozza: Európának meg kell és meg lehet változnia. Ha nem képes arra, hogy gazdaságilag segítse azokat az országokat, ahonnan a menekültek érkeznek, akkor szembe kell néznie az elsősorban humanitárius kihívás problémájával. Ezen felül azzal is, hogy széttöredezett egy oktatási rendszer: az, amelyikben a nagyszülők átadták az értékeket az unokáknak, a szülők a gyermekeknek. Meg kell vizsgálni a problémát, hogy hogyan lehet ezt visszaállítani.

Ferenc pápa gyakran bibliai metaforát használ. Az öreg kontinenst Sárához, Ábrahám feleségéhez hasonlítja. Sára meddő, már több mint 70 éves. Azonban csodás módon 90 évesen gyermeket hoz a világra. „Európa olyan, mint Sára, aki először megijed, majd titokban mosolyog.” A pápa abban reménykedik, hogy Európa is „titokban mosolyog” majd a bevándorlókra. Az erőt ehhez közelmúltja „elfeledett nagy személyiségeinek” emlékezete adhatja meg. Ferenc pápa csodálója a második világháború után újjászületett Európa főszereplőinek, mint Konrad Adenauer, Robert Schuman francia külügyminiszter, vagy az olasz Alcide De Gasperi.

A cikkíró megemlíti, hogy Ferenc pápa a jelen nagy olasz politikusai közül különösen tiszteli Giorgio Napolitano nyugalmazott köztársasági elnököt. Emma Boninóról (a Radikális Párt politikusáról) azt állítja, hogy ő az a személy Itáliában, aki a legjobban ismeri Afrikát. Amikor szemére vetik, hogy másként gondolkozik, mint a katolikusok, erre ezt válaszolja: „Igaz, de legyünk türelemmel. Az emberek tevékenységét kell figyelembe vennünk.”

Vajon küld-e a pápa üzenetet Hszi Csin-ping kínai elnöknek? Massimo Franco újságíró így válaszol erre a kérdésre: „A pápa elképzelése szerint a poliéder az a geometriai alakzat, amely a legjobban tükrözi ennek a történelmi kornak a széttöredezettségét. Másrészt szükség van arra, hogy találjunk egy egyensúlypontot, egységet és együttélést a nem egyformák között. Ezekből az összetevőkből fakad a pápa átfogó megközelítése, amely lehetővé teszi, hogy eltakarítsa a hidegháború romjait és megpróbáljon hozzájárulni egy új világrend építéséhez. Ezt célozta az USA és Kuba közötti közvetítése, látogatása az USA-ban, a szentév megnyitása Afrikában. Most pedig a mexikói út és kiengesztelődés az ortodoxiával. Mindezek a „híd-stratégia” állomásai. Az argentin, déli féltekéről jött pápa nem szab határokat ennek a stratégiának. Az Asia Newsnak adott interjúja Kínáról bejárta a világot. Most pedig szó van arról, hogy az elkövetkező órákban üzenetet intéz a Kínai Népköztársaság elnökéhez, Hszi Csin-ping államfőhöz. Egy újabb tégla lesz azon a hídon, amely révén Ferenc pápa, reményei szerint, előbb-utóbb még a kínai nagy falon is áthaladhat.”