Nagyböjt 5. hét csütörtök
Nem
kell filozófusnak lenni ahhoz – mint ahogy a Jézust körülvevő zsidók sem voltak
azok –, hogy világosan megértsük, Jézus itt fölébe helyezi magát az egész
teremtett világnak, hiszen mindennek, ami van, van kezdete és vége, egyedül
csak Isten és az ő dicsősége az, amely el nem múlik, hanem mindörökké megmarad.
Ez az „én vagyok” pedig magában foglalja a Mózesnek kinyilatkoztatott
Isten-nevet: „Én vagyok, aki vagyok.” (Ezt ellenségei is megértették, ezért is
ragadtak követ.) Fontos látni, hogy ezt az igen súlyos kijelentést Jézus annak
a vitának közepén teszi, mely azzal kezdődött, hogy így szólt: „Elmegyek, és
keresni fogtok, de meghaltok bűnötökben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
Azonban „aki megtartja tanításomat, halált nem lát soha”. Vagyis nem csupán azt
állítja, hogy ő a történelem minden eseményét megelőzően létezik, hanem azt is,
hogy azokat, akik tanítását megtartják, beemeli abba az egészen más létezésbe,
mely a világ teremtése előttől fogva örökkön-örökké az ő osztályrésze az Atya
jobbján.
Egy
új világ nyílik meg most előttünk: a keresztény aszketika és erkölcstan nem
csupán az erényes élet szabályainak összessége, hanem a krisztológia része,
hiszen Krisztus tanításának megtartása egyben az ő életében való részesedés.
Ezért a keresztény házasságnak és a keresztény szüzességnek egyaránt teológiája
van, nem pusztán pszichológiája vagy szociológiája. Ha ma a szentségi házasság,
a szüzesség és cölibátus értéke megkérdőjeleződött, az nem annyira erkölcsi
hanyatlásra, mint inkább Krisztus ismeretének hiányára vezethető vissza.
Urunk Jézus, hálát adunk azért a
kinyilatkoztatásért, melyen zsidó hallgatóid nagy része megbotránkozott, de amelyet
apostolaid, bár csak lassan értették meg, botránkozás nélkül elfogadtak, és
feltámadásod után csorbítatlanul tovább is adták az első keresztény
nemzedékeknek. Add, hogy állhatatosan kitartsunk ebben a tanításban, és
hűségesen gyakorolva az állapotunknak megfelelő erényeket egyre bensőbbé váljék
bennünk, mígnem egészen átjár minket a Te örök, istenfiúi életed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése