Az albán egyház
helyzetéről nyilatkozott a helyi püspöki konferencia elnöke
Az albániai püspökök e héten zajló ad limina
látogatása kapcsán a Vatikáni Rádió szerkesztője, David Dzsudzsaj készített
interjút Angelo Massafra shkodrai érsekkel, az ország püspöki konferenciájának
olasz származású elnökével.
Angelo Massafra érsek elmondta: „Kegyelmi idő
ez a látogatás egyházunk számára. A szentatyával és a különféle vatikáni
hivatalokkal való találkozás alkalom arra, hogy megerősítsük a kapcsolatot az
anyaegyházzal, másfelől az igazolás és szembesülés pillanata is, mely nagyon
szükséges a hívő közösség további építéséhez.”
Az albán egyház megismerte az üldöztetés
szenvedéseit, de mára feltámadt, és nagyon szép tapasztalatok mutatják
növekedését – fogalmazott a főpásztor. Hozzátette: nagyon sok a tennivalójuk,
mint világszerte minden keresztény közösségnek. Legnagyobb nehézségük az
inkulturációhoz kapcsolódik, szoros összefüggésben az albán társadalom valós
helyzetével és a különféle vallások egymás közti kapcsolatával. Nagy kihívást
jelent a hivatásgondozás, mert nagyon hiányzik főként a helyi albán papság.
A kérdésre, hogyan illeszkedik az albán
katolikus egyház a társadalomba, és melyek a jelenlegi legfőbb társadalmi
kérdések, az albániai püspöki konferencia elnöke kifejtette: „Szívünkön
viseljük a társadalom gondjait, és gyakran más felekezetekkel együtt sok
reményteli kezdeményezés előmozdítói vagyunk, melyek nem a politikai döntéseket
érintik, hanem a közjót szolgálják.” Noha erősödik és gyarapodik a nemzet, a
gazdasági válság és a munkanélküliség Albániát is sújtja, és sok család arra
kényszerült, hogy elhagyja az országot. Nehézségeket okoznak a társadalmi
igazságtalanság, a korrupció, a gazdasági élet és az egészségügy problémái,
továbbá a munkavállalók jogilag rendezetlen helyzete.
„Mivel tud hozzájárulni az Egyház a társadalom
építéséhez?” – kérdezte a Vatikáni Rádió szerkesztője, David Dzsudzsaj. „A
karitatív szempont az Egyház legfőbb jellemzője a kommunista rezsim bukása
óta” – fejtette ki Angelo Massafra. Hozzátette: konkrét segítségnyújtással
igyekeznek előmozdítani az egészségügy és az oktatás helyzetének javítását; a
katolikus iskolák helyzete pedig különösen fontos számukra, jóllehet sok
anyagi, politikai és jogi probléma is adódik e területen. A legfőbb nehézséget
a paphiány és az anyagi bázis hiánya jelenti az evangelizálás terén. Nincs
megfelelő infrastruktúra, jóllehet jelentősen javult a helyzet: egyes
területeken, főként télen, gyakorlatilag ellehetetlenül a keresztény közösségek
élete. Rossz a közbiztonság, és – mivel a falvak lakossága városba költözik –
jelentősen megváltozott az ország földrajzi térképe – derült ki a shkodrai
érsek nyilatkozatából.
A helyi katolikus egyháznak a többi keresztény
egyházzal és főként a muszlim közösséggel való kapcsolatáról is kérdezte a
Vatikáni Rádió munkatársa Angelo Massafra érseket, aki ezzel kapcsolatban
elmondta: vannak alkalmak az együttműködésre és a párbeszédre. A különféle
felekezetek közötti együttélés olyan kincs, amit feltétlenül meg kell őrizni.
Vannak azonban hírek fundamentalista radikalizálódásról a muszlimok részéről,
„de nem veszítjük el a bátorságunkat, bízva a hagyományos albán jelszóban: »Hit
és haza!«”.
Az albán püspöki
konferencia elnöke azt is elmondta: „A hit megőrzése – Istennek hála –
nagymértékben érvényesül Albániában, de érezhető bizonyos csökkenés az
elvilágiasodás következtében. A nagyobb veszély inkább a közömbösség, melynek
leküzdése nagyobb erőfeszítést igényel a részünkről. Fiatal egyház vagyunk, és
nagyon sokat jelentett számunkra a harmincnyolc albán vértanú
boldoggá avatása 2016 novemberében.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése