Évközi 33. hét kedd

Évközi 33. hét kedd

Eleázár megmenthette volna életét, anélkül, hogy megszegte volna Isten törvényét, ha csak látszólag engedelmeskedett volna a királyi rendeletnek, és valójában disznóhús helyett más húst evett volna. Morus Szent Tamásnak azt ajánlották barátai, tegye le a király parancsa szerinti esküt, és a hangosan mondott szöveghez magában tegye hozzá: „amennyiben ezzel nem szegem meg Isten parancsát.” A japán keresztényüldözés idején a misszionáriusoktól nem követelték, hogy szívből tagadják meg Krisztust, csak annyit, hogy a földre helyezett Krisztus-képre formálisan tapossanak rá, csak éppen hozzáérintve talpukat... Ha a hit csupán „magánügy” volna, talán elfogadhatók lennének ezek a megoldások. Ám testvéreink hitéért is felelősséggel tartozunk: hűségünk, kitartásunk óriási erőt jelent a gyöngéknek, árulásunk, hitehagyásunk viszont – még ha nem is őszinte, és ezért így vagy úgy menthető – súlyos csalódást és a cserbenhagyottság érzését.

Akit az Úr arra méltat, hogy a vértanúság kegyelmében részesíti, annak erőt ad ahhoz, hogy az iránta táplált odaadó szeretettől indíttatva képes legyen érte a kegyetlen halált választani. Krisztus mártírja összehasonlíthatatlanul nagyobb vonzódást érez arra, hogy Ura mellett akár élete árán is kitartson, mint arra, hogy mentse a bőrét, és még néhány évet, évtizedet éljen – rossz lelkiismerettel – a földön. Tudtán kívül akkor válik igazi példaképpé, amikor már nincs lehetősége rá, hogy szavával tanítson és oktasson, ehelyett életáldozatával nyújtja a leghitelesebb tanítást és neveli a legtöbb szentet az Egyháznak.

Urunk Jézus, bennünket is nevünkön szólítottál, akárcsak Zakeust, kijelentve, hogy nálunk akarsz megszállni. Önts szívünkbe bátorságot, hogy merjük nyíltan vállalni, hogy befogadtunk Téged az életünkbe. Ajándékozd nekünk a mindhalálig való hűség és állhatatosság kegyelmét, hogy akárhogy fordul is a sorunk, megvalljunk Téged az emberek előtt, és sem ígérgetés, sem fenyegetés hatására soha el ne pártoljunk Tőled.