Évközi 33. hét péntek
Látszólag
véletlen, hogy a Makkabeusok első könyvének és Lukács evangéliumának olvasása a
mai napon ennyire egybecsengve találkozik, valójában azonban a liturgiában
működő Szentlélek műve, aki ezáltal is valami nagyon lényegesre akarja felhívni
a figyelmünket. Az Atya házának, vagyis a templomnak, illetve a lélek szentélyének
tisztaságára nemcsak a háború idején leselkedik veszély, hanem békeidőben is,
és a külső ellenségnél is nagyobb romlást okozhat a belső ernyedés, az
apránkénti megalkuvás. Ahogy a templomot rablóbarlanggá tették a kereskedők,
úgy a szív temploma is rablóbarlanggá válik a kapzsiság, az elszabadult
indulatok, a rossz gondolatok és szándékok által. Nemcsak bűneinkkel teszünk
rosszat másoknak és magunknak is, hanem győzelmeinkkel is ártunk, ha
elmulasztjuk a legfontosabbat, hogy minden győzelem után, melyet Jézus vérének
erejében a sátán hatalma felett arattunk, legyőzve magunkban valamely bűnt,
tisztátalanságot, megtisztítsuk szívünk szentélyét, s áldozattal, Isten
imádásával és ujjongással újból felszenteljük.
Csak
a hála és az Isten imádása tudja elmélyíteni és tartóssá tenni bennünk a gonosz
feletti győzelmet, és szeretteti meg velünk új, megszabadult állapotunkat, a
tisztaságot, a jó lelkiismeretet, az áttetszőséget. Élvezzük a kegyelem
csodálatos művét, de a győzelmet adó Istenre figyelve. Majd a Lélek benső
szavára hallgatva fogalmazzunk meg egy felajánló imádságot, mellyel egész
elkövetkező életünket az isteni gondviselés kezébe helyezzük. Miután mindezt
megtettük, minden évben megünnepelhetjük ezt a napot, hálát adva az egykor
megtapasztalt kegyelmekért.
Urunk Jézus, add meg nekünk, hogy szüntelen
féltékenységgel őrködjünk szívünk templomának tisztaságán. Segíts kegyelmeddel,
hogy őszinte lelkiismeret-vizsgálattal és bűnbánattal nap mint nap
megtisztítsuk mindentől, ami méltatlan Hozzád, és helyreállítsuk belső
szentélyünkben az Atya szüntelenül folyó, tiszta, egzisztenciális imádását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése