VI. Pál pápa lemondó levelet írt arra az esetre, ha nem tudná ellátni péteri szolgálatát

A napokban jelent meg olaszul Leonardo Sapienza „La barca di Paolo” (Pál bárkája) című könyve Boldog VI. Pál pápáról, amelyben már ismert és mindeddig kiadatlan leveleket is közöl. Ezek közül kiemelkedik VI. Pál saját kezűleg írt levele, melyben lemond a pápaságról, ha súlyosan akadályoztatva lenne.

Az alábbiakban először ennek az esetleges lemondó levélnek a fordítását közöljük, utána pedig annak a néhány sornak a fordítását, amelyet a jelenlegi Szentatya, Ferenc pápa írt az említett kötethez.

A külső borítékban:

„Bizalmas levél az Államtitkár bíboros úrnak

A csatolt levelet, mely a Szent Bíborosi Testület dékán bíborosának szól, az Államtitkárunkként szolgáló bíboros úr olvashatja el, és neki kell átadnia – a belőle következő eljárás megvalósítása érdekében – a dékán bíboros úrnak abban az esetben, ha súlyosan megbetegednénk, vagy más súlyos akadály lépne fel, mely meggátolná, hogy előreláthatólag hosszú időn keresztül apostoli hivatalunkat kellő hatékonysággal gyakoroljuk.

VI. Pál pápa

1965. május 2.”

A belső borítékban:

„Bizalmas levél a Szent Bíborosi Testület dékán bíborosának

Mi, hatodik Pál, az isteni Gondviselésből Róma püspöke és az egyetemes Egyház pápája,

a Szentháromságnak, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek jelenlétében, – segítségül hívva Jézus Krisztusnak, Tanítónknak, Urunknak és Megváltónknak nevét, akinek minden számunkra lehetséges szeretetet és szolgálatot köszönnünk kell, és akinek legfőbb pásztori hatalmával méltatlanul, de valóságosan felruháztattunk; – bizakodva a Boldogságos Szűz Mária, Keresztelő Szent János, Szent József és Szent Péter apostol jóságos segítségében, akinek kulcsai ránk bízattak, valamint Szent Pál apostol segítségében, akinek nevét példaképül és védelemül felvenni szándékoztunk, továbbá az összes szentek és angyalok segítségében,

tudatában Isten előtti felelősségünknek, a katolikus Anyaszentegyház iránti tisztelettel és szeretettel teli szívvel, a világ iránti evangéliumi küldetésünkről sem megfeledkezve,

kinyilvánítjuk:

– olyan betegség esetén, mely feltételezhetően gyógyíthatatlan vagy hosszan tartó, és amely meggátolja apostoli szolgálatunk feladatainak elégséges ellátását;

– vagy abban az esetben, ha más súlyos és huzamos akadály azt hasonlóképpen meggátolná,

lemondunk szent és kánoni hivatalunkról, mint Róma püspöke, és mint ugyanazon katolikus Anyaszentegyház vezetője, a Szent Bíborosi Testület dékánjának kezébe, őrá hagyva, és vele együtt legalább a Római Kúria dikasztériumait vezető bíboros urakra és azon bíborosra, aki vikáriusunk Róma városa számára (feltéve, hogy rendesen összehívhatók; vagy ellenkező esetben a Szent Bíborosi Testület rendjeinek vezető bíborosaira) azt a jogot, hogy e lemondásunkat elfogadják és annak megfelelően eljárjanak; lemondásunkat egyedül az Anyaszentegyház legfőbb java sugallja nekünk, és erről a legfőbb jóról kívánunk egész szívünkből a lehető legjobb módon gondoskodni, apostoli áldásunk segítségével.

VI. Pál pápa

Kelt Rómában, Szent Péternél, a húsvét utáni második vasárnapon, Jó Pásztor vasárnapján, 1965. május 2-án, pápaságunk második évében.”

Ferenc pápa írása VI. Pálnak az említett kötetben megjelent írásairól:

„Ámulattal olvastam VI. Pálnak ezeket a leveleit, melyeket a Krisztus és az ő Egyháza iránti szeretet alázatos és profetikus tanúbizonyságának látok; újabb bizonyítékát jelentik e nagy pápa életszentségének.

Szembesülve a rábízott félelmetes küldetéssel; szembesülve a viszályokkal és a szédületes iramban változó társadalommal, VI. Pál nem bújik ki a felelősség alól.

Egyedül az Egyház és a világ szükségleteit nézi. Egy súlyos betegség által akadályozott pápa nem tudná kellő hatékonysággal ellátni az apostoli szolgálatot.

Ezért lelkiismeretét követve és alapos mérlegelés után pontosan megfogalmazza akaratát az Anyaszentegyház legfőbb java érdekében.

Meg kell köszönnünk Istennek – hiszen ő az egyedüli, aki vezeti és megmenti az Egyházat –, hogy megengedte VI. Pálnak, hogy élete utolsó napjáig atya, pásztor, tanító, testvér és barát lehessen.

Vatikánváros, 2017. december 8.

Ferenc”