Évközi 4. vasárnap
Jézus
Krisztusnak két természete van: isteni és emberi; kétféle tudása, akarata, de
csak egyetlen szeretete, mert a személy az, aki szeret. Mivel pedig Krisztus a
Szentháromság második isteni személye, szeretete sem lehet valami, hanem csak
valaki, aki isteni és örök: a Szentlélek. Amikor tehát Jézus szeret, a
Szentlelket adja. Egész földi élete, kereszthalála és feltámadása arra irányul,
hogy a benne hívőknek megadja a Szentlelket, így emelve be őket saját isteni
természetébe, istenfiúságának valóságába.
A
karizmák Istentől mások javára kapott rendkívüli képességek, a szeretet viszont
Isten legbenső életéből való részesedés. A megkeresztelt és megbérmált hívő
keresztény – bár evilág korlátait át nem lépheti – meghívást kap a
Szentháromság közösségébe. A hitben tükör által, homályosan ugyan, de látja
Isten misztériumát, reményével meg is kapaszkodik benne, szeretete pedig a
bűnös önzéstől megtisztulva képes krisztusi méretekre tágulni, Szentlelket árasztó
szeretetté alakulni.
Urunk Jézus, a Szeretethimnusz, amelyet a mai
Szentleckében olvastunk, soha meg nem születhetett volna, ha Szent Pál nem
találkozik Veled, a megfeszített és megdicsőült Úrral. Hiszen amit olvasunk,
nem elvont tulajdonságok felsorolása, hanem a Te szellemi portréd, aki
szeretetből életedet adtad értünk. Éleszd fel bennünk Szentlelkedet, a
szívünkbe adott isteni szeretetet, hogy minden olcsó és hamis utánzatot
elutasítva megtanuljunk úgy szeretni Téged és Általad minden testvérünket, hogy
már itt a földön megízlelhessünk valamit a színelátás és az örök boldogság
valóságából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése