Gascognei Szent Amand

SZENT AMAND 

püspök

*Gascogne, 600 előtt. +Elnon, Saint-Amand apátság, 679. február 6.

Amandot Belgium apostolának tekintik. Szent Willibrord (lásd: 574. o.) és Szent Bonifác (lásd: A szentek élete 247. o.) nagy előfutárainak egyike a frízföldi--frank határvidéken. Még nem fejeződött be itt a frankok megtelepedése, a kereszténység még csak kezdeti fokon állott, az egyházi szervezet éppen akkoriban kezdett megszilárdulni. Legkeresettebb segítői a szerzetesek voltak.

Amand már ifjú éveiben is komolyan vette az Evangélium igéjét, amely az emberek iránti szeretetéből szegénnyé lett Üdvözítő követésére szólít. Később, miután római zarándokútja alkalmával felismerte hivatását (638 előtt), Galliában püspökként északra ment.

Az Elno és Scarpe mellett és tovább, az egész Schelde mentén, a déli frízek és flandriaiak között (középpontjuknak Gent látszik) tevékenykedett. Még Antwerpenben is templomot emelt, s az később Willibrord és az echternachi apátság tulajdonába került.

A csalódások első idejében sok munkatársa elhagyta a szentet. Istenbe vetett rendkívüli bizalom és nagy bátorság kellett ennek elviseléséhez. Előzetesen maga Amand is bizonytalankodott küldetésében. Gyorsan döntött és az Alpok délkeleti részén lakó szlávokhoz igyekezett. Hamarosan visszatért azonban, hogy kolostorok alapításával erősítse meg művét. A Gent melletti Blandinium után alapította frank vidéken, Tournaitól délre Elnont, amelyet később Saint-Amandnak neveztek. Valószínű, hogy 647-ben a mastrichti püspökséget igazgatta, de már 649- ben lemondott a püspökségről.

Nagy tekintélye Szent I. Márton pápánál (lásd: A szentek élete,160. o.) és jó kapcsolatai II. Sigibert ausztráziai királlyal abból a tényből fakadhatnak, hogy Őt szemelték ki a frank püspökök aláírásának összegyűjtésére I. Márton lateráni zsinata számára. A Schelde torkolatánál folytatott újabb rövid tevékenysége után, ha hihetünk 750 után írt életrajzának, a Pireneusokon túl, a baszkok közt végzett missziós tevékenységet. Elnon kolostorában halt meg 679. február 6-án. Végrendeletében ezt írta: ,,Krisztus iránti szeretetből hirdettük minden tartománynak és néptörzsnek az Isten igéjét, és kiszolgáltattuk a keresztséget; sok veszedelemtől mentett meg minket Isten jósága. A test már megfáradt és felőrlődött a sok munkában; ezért reméljük, hogy a világtól való elválásunk közvetlen közel van''.