IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT 5. nap.

5. nap. Az Úrral járni – Jézus barátaiként

Ének 1,5-8 A szerelem és a szeretett személy

Zsolt 139,1-6 Megvizsgáltál engem és ismersz

3Jn 1,2-8 Krisztus barátai iránti vendégszeretet

Jn 15,12-17 Az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek

5. nap. Az Úrral járni – Jézus barátaiként

Ha valaki tanulni vágyó lélekkel olvassa a Szentírást, rendkívüli memória birtokában rengeteg értékes isteni közlésnek jut állandó ismeretébe. Én is megpróbáltam az egész Bibliát elolvasni. Őszintén megvallom, a profán irodalomhoz szokott emlékező tehetségem nem tudott úgy eligazodni a hetvenkét könyv ismeretanyagán, ahogyan reméltem. Ennek ellenére csak a Krónikák könyvének egy részét hagytam ki olvasatlanul. Csak a nevek óceánját nem „úsztam végig”. Később, húsz éves papi gyakorlattal rendelkezve, már szorgalmasan átolvastam a Krónikák könyveinek a részleteit is, hiszen a Szentírás igen fontos közléseit csak ott lehet megtalálni. Akkoriban elemista korom egyik nagyszerű hitoktatójával beszélgettem ilyen kérdésekről. Ő már nyugdíjas plébános volt akkor. Többek között így szólt: „Tudod, én mos kezdem igazán megismerni a Bibliát”. Akkor meglepetésemben csak csodálkozásra indított ez az őszinte nyilatkozat. Ma, majdnem nyolcvanhat évesen, én is ugyanígy gondolkodom.Pappá szentelésem előtti este erre tettem ígéretet Jézusnak, az örök főpapnak, hogy legszentebb áldozatát az általa kimondott parancsa értelmében életem minden napján igyekszem „jelenvalóvá tenni” Amire kiválasztott, meghívott, és amire életem legszebb napján,1951.11.04-én felszentel, azt teljesítem létem minden napján: Szentmisét mutatok be az Úr nagyobb dicsőségére. Úgy tanítottak tanáraim: A pap „alter Christus”. Fordíthatjuk úgy is: egy második Krisztus, vagy így: Krisztus mása. Te magad, Uram, így magyaráztad: „Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit nevemben kértek tőle. Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást” (Jn 15,14-17) Meg kell beszélnünk Vele a szeretetről adott nagyszerű példáját.Az utolsó vacsorával a megváltás feladatát kellett elkezdenie. Megtesz mindent azokért, akik egyelőre még a földön maradnak.Jn 13,1) Minden emberért meghal: Júdásért és összes többi cinkosáért is. Nem zárja ki a lábmosásból, bár tudja, hogy megátalkodottsága miatt az neki semmit sem ér, elkárhozik. Abszolút bizonyossággal csak annyit mondhatunk Péternek,Júdás utódja megválasztásakor mondott imájával: „Uram, aki belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg, e kettő közül kire esik választásod, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson”(ApCsel 1,24-25) Jézussal ha meg kell beszélnünk valamit, az az ítélet a holtak felett. Jézus nyilatkozata: „Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli” (Jn 5,22) A világ gyűlöletét: „Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ”. (Jn 15,18-19) „Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentség bűneikre.Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. Ha nem vittem volna végbe olyan tetteket közöttük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük.De látták ezeket, mégis gyűlölnek engem is, Atyámat is.(22.24)„Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam!”(26-27)„Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját,újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok…Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg”(13,12-13.15 „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt”(34-35) Mindezekről beszélgetnünk kell.

Évközi 2 hét csütörtök

Évközi 2 hét csütörtök

Zsid 7, 25-8, 6; Mk 3, 7-12

„Így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelítenek”

Dávid király zsoltáridézete alapján jelenti ki a levélíró: „Megesküdött az Úr és nem bánja meg: Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint”. (Zsolt 110, 4) Föntebb már fejtegette kifejezése erősítésére, hogy az esküt azért teszi az Úr, mert az emberi vitákat is így szokták lezárni. Esküdni annyit jelent, mint Istent tanúságul hívni, hogy igazat mondunk. Isten így természetesen magára esküszik, mint az abszolút igazságra. Isten tehát eltörölhetetlen végzéssel biztosítsa, hogy Jézus Krisztus örökre főpap marad. Csodálatos érzés a sok emberi gyarlóság fölött biztosan tudni, hogy a mi főpapunk kifogástalan jellem, tökéletesen megbízható: „Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél; akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát föláldozta”. (Zsid 7, 26-27) Végső következtetésként kimondja Krisztus másságát, felsőbbségét az emberek közül való papokkal szemben: „a törvény ugyanis gyarló embereket rendel papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút”.(28) Isten esküje tehát tiszta és félreérthetetlen. Újabb érvelés az örök főpap minden más pap fölötti méltósága mellett: Az áronita főpapok, Héli, az Úr kézzel épített sátra előtt ültek, őrizték azt, várták a hívő zarándokokat, meghallgatták panaszaikat, vigasztalást nyújtottak, áldást adtak (vö. 1Sám 1, 12-18). Jézus viszont mennyei trónon ül: „Mindabból azonban, amit mondani akarunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben (Zsolt 110, 1), mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített (vö. Szám 24, 6G) (Zsid 8, 1-2) Jézus tehát mennyei Atyja trónján ül. Ha a földön élne, nem lenne szükség más papokra. Neki azonban Atyja rendelkezése szerint vissza kellett mennie az égbe, amikor a megváltást befejezte: „Amikor Jézus mindezt elmondta, szemét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, ahogy hatalommal ruháztad fel őt minden test fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet, pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged a földön: befejeztem a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Most te dicsőíts meg engem, Atyám, önmagadnál, azzal a dicsőséggel, amely az enyém volt nálad, mielőtt a világ lett”. (Jn 17, 1-5)„Mivel minden főpapot az ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek, ezért szükséges, hogy neki is legyen valamije, amit bemutat” (Zsid 8, 3) Jézus önmagát adta áldozatul, és ezt a földön élő miséző papja teszi örökre jelenvalóvá. Úrfelmutatás után ezért emelik fel a szent Testet és Vért és mondják: „Őáltala, Ővele és Őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség, mindörökkön örökké”. Jézus helyettesei, a földön élő felszentelt papok, imádságaikat mindig örök főpapunkon keresztül küldjük Atyánkhoz a könyörgések záradékaival: „a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.”

IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT 4. nap.

4. nap. Az Úrral járni – a föld gyermekeiként

3Móz 25:8-17 A föld az Úré, nem személyes vagyon

Zsolt 65:5b-13 Isten gyümölcsöző kegyelmének kitöltetése a földre

Róm 8:18-25 A teremtett világ szabadulás után sóvárog

Jn 9:1-11 Jézus nyállal és sárral gyógyít

Jézus nyállal és sárral gyógyít

Isten a világot boldogságra teremtette.A mérhetetlen nagy csillagvilág azt sugallta az első emberpárnak,hogy aki a rendelkezésre nem álló alkalmas anyag nélkül mérhetetlen anyagi létet tudott a semmi helyére teremteni és azt óriási hőfokra hevítette mozgásba hozni, majd pályára állítani,az a valaki, végtelenül okos, végtelenül hatalmas.Isten a neve. Amikor megtudták,hogya Teremtő ebből a gyönyörű és mérhetetlenül lenyűgöző rendszerbe parancsolt csillagvilágból az egyik bolygót az embereknek ajándékozza,nagyon boldogok lettek.Ez nem volt álom: Az Úr mondta Mózesnek a teremtéstörténet bemutatásakor:„Isten megteremtette az embert saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket. Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog. Azután ezt mondta Isten: Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak és mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok. Úgy is történt”(Ter 1,27-30)Íme, az emberiség boldog indulása. De jött a sátán és sok mindent elrontott. Éva már istennői álmokat dédelgetett a nagy kísértés után, hogy férjével együtt ő lehet az erkölcsi norma megállapítója, ha eszik a tiltott fa gyümölcséből. Fia, Káin, nem tudta elviselni, hogy öccsét jobban szeretik, mint őt: agyonverte.(4,1-16) „Megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön, és bánkódott szívében.Ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket”(6,6-7) Ismét újabb gonoszság miatt kellett Istennek az ember ellen fordulnia:„Amikor keletről elindultak, Síneár földjén találtak egy nagy síkságot, és ott letelepedtek. Így szóltak egymáshoz: Gyertek, csináljunk téglát és égessük ki. A tégla épületkő gyanánt szolgált, a szurok pedig kötőanyagul. Azután így szóltak: Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak, és ne szóródjunk szét a földön (11,2-4), amint azt Isten akarta.(1,28) Jézusnak földi küldetése emberi természetével ősmintája kellett legyen a teremtés minden fajtájának. Lelke az angyalok természetének és az emberi lelkeknek lett minta oka; emberi teste pedig az anyagvilágé.(Kol 1,14-20) A megtestesülés végső célja a Jelenések könyvében olvasható:„Letöröl a szemükről minden könnyet. Nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak. Akkor a trónon ülő megszólalt: Íme, újjá teremtek mindent”(Jel 21,4-5) Ennek volt egy nagyon fontos földi előzménye:„Egyszer (Jézus) útközben látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez, vagy a szülei, hogy vakon született? Sem ez nem vétkezett, - felelte Jézus,- sem a szülei, hanem az Isten teteinek kell rajta megnyilvánulniuk. Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak. Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, majd megmondta neki: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Ez annyit jelent, mint küldött. Az elment,megmosakodott, s amikor visszatért, már látott”(Jn 9,1-7) Nagy kár, hogy a keresztények ma sem tudják ezt a küldetést üdvösen kihasználni.

Évközi 2 hét szerda

Évközi 2 hét szerda

Zsid 7, 1-3. 15-17; Mk 3, 1-6

„pap marad mindörökké”

A Zsidókhoz írt levél célja az volt, a zsidókból lett keresztényeket ráébressze arra, hogy a szerény szertartások ellenére is magasan fölötte áll az újszövetségi hit és vallásosság, mint a heródesi templom csodás épületei, ősi szertartásai és a közös istentiszteleten lenyűgöző létszámban résztvevő tömegek. A levél okfejtésének tetőfokához érkeztünk a hetedik fejezettel. A levél szerzője bemutatja, hogy az ószövetségi ároni papságnál sokkal értékesebb és fontosabb a Melkizedek rendje szerinti papság. Jézus, akit Dávid király zsoltáríró prófétaként születése előtt ezer évvel már úgy mutat be népének és a történelemnek, mint aki Isten Fia: „Fiam vagy te, ma szültelek téged” (Zsolt 2,7), aki saját isteni Személye alatt egyesíti az isteni és emberi természetet, tehát a legtökéletesebb közvetítő tud lenni Isten és emberek között, olyan főpap, aki Melkizedek rendje szerint örökölte főpapságát: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint”. (Zsolt 110, 4) a levélíró a mai szentleckében bemutatja érvelését. A zsidók büszkék ősapjukra, Ábrahámra. Okosan teszik, hiszen vele, az ő hitével kezdődik az ószövetségi választott nép közvetlen története. Életének egyik legnagyobb hőstette az volt, hogy legyőzte négy király hadseregét, akik öt királyon diadalmaskodtak néhány nappal korábban. (Ter14) a győztes hős nem király, semmi földje nincs, unokaöccse, Lót miatt szállt hadba. Háromszáztizennyolc szolgája volt. Őket sorakoztatta fel és győzött velük, mert vele volt az Isten. E büszke és hős ős, visszavonulóban találkozik az ég élő Istenének főpapjával, Melkizedekkel, aki Szálem királya is volt. Ábrahámot az ihlette meg, hogy ugyanazt az Él Elijont imádják mindketten, és hogy Melkizedek az Ő főpapja. „Melkizedek, Szálem királya, pedig kenyeret és bort hozott eléje, mert a fölséges Isten papja volt. „Megáldotta őt és így szólt: Áldja meg Ábrahámot a fölséges Isten, aki az eget és a földet teremtette, és áldott legyen a fölséges Isten, aki kezdbe adta ellenségeidet.” Erre ő tizedet adott neki mindenből”(Ter 14, 18-20) Az érvelés így szól: Az a nagyobb, aki áld, mert Isten végtelen javaiból közvetít. A kisebb, pedig tizedet, tehát bizonyos adót fizet. Ábrahám szervezetében ott éltek azok a gének és kromoszómák, amelyeket a sokadik generációs Áron örököl. Az ősapában ő is meghajol, áldást kap Melkizedektől, és adót fizet neki. Elismeri, hogy fölötte áll. Elismeri, hogy majd egykor jön egy olyan főpap, aki nem az ő testi leszármazottjaként örököl főpapságot, hanem közvetlenül a Magasságbelitől, mint Ábrahám idejében Melkizedek. Isten Ábrahám után ezer évvel Dávid királynak, Jeruzsálem (az egykori Szálem) királyságában Melkizedek utódjának elárulja, hogy a Dávid véréből származó Messiás király ugyanúgy főpap is lesz, mint egykor maga Melkizedek. Abban is érvet lát a levélíró, hogy Melkizedek családfájáról semmit nem tudunk, napjainak számát nem ismerjük, mint ahogyan Jézusnak, a Melkizedek rendje szerinti örök főpapnak isteni születése is az örökkévalóság végtelenjében rejtőzik. Mi pedig ennek a Messiás-királynak vagyunk alattvalói, mint örök főpapnak hívei.

IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT 3. nap.

3. nap. Az Úrral járni – a szabadság felé

2Móz 1,15-22 A héber bábák az Úr törvényének engedelmeskedtek, nem az egyiptomi fáraónak

Zsolt 17,1-6 A bizakodó imádság Isten szemében

2Kor 3,17-18 Isten gyermekeinek dicsőséges szabadsága Krisztusban

Jn 4,4-26 A Jézussal való beszélgetés a szamáriai asszonyt valódi szabadságra vezeti

3. nap: Az Úrral járni – a szabadság felé

A héber bábák az Úrnak engedelmeskedtek, nem a fáraónak (Kiv 1,15-22)
„Egyiptom királya ezt a parancsot adta a héberek bábáinak, akik közül az egyiket Sifrának, a másikat Puának hívták: Amikor a héber asszonyok mellett segédkeztek, figyeljetek jól a két nemre: ha fiú, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben. A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának, és életben hagyták a fiúkat. Ezért Egyiptom királya felelősségre vonta őket. Miért jártatok így el, és miért kíméltétek meg a fiúkat? Ezt felelték a fáraónak: A héberek asszonyai nem hasonlítanak az egyiptomiakhoz, azok életerősek, mielőtt a bába megérkezik, már megszülnek. Isten ezért megáldotta a bábákat. A nép pedig nagyon elszaporodott és megerősödött. Isten a bábák jámborsága révén biztosított utódokat neki. Akkor a fáraó ezt a parancsot adta minden alattvalójának:Minden fiút, aki a hébereknél születik, vessétek a folyóba, de a lányokat hagyjátok mind életben”(Kiv 1,15-22) „Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: Ha kitartotok tanításomban, valóban a tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket”(Jn 8,31-32) Azt nevezzük igaznak, ami megfelel a fogalmának. Az emberről a Teremtő Isten adta meg a megfelelő fogalmakat: Az embert Isten alkotta azzal a céllal, hogy Isten képmása legyen (Ter 1,26) Istennek nincs teste, tehát arca sincs. A héber szöveg mai nyelvekre fordítva nem ember-arcmását jelenti. A szöveg folytatása nyíltan kimondja: az embert a földi dolgok urává tette, amint Isten Ura a világnak. Ebbe a felsorolásba nincs benne a másik ember. Az életük szolgálata felett ember nem lehet embernek teljhatalmú ura. Az igazság és a jóság konkrét feladatokat ad az embernek: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő”(2,18) „Az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve (ísa), mivel a férfiból (ís) lett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test (egy szervezet, egy család) lesz. (22-24) Az emberi házaspárnak parancsolja Isten: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá”. (1,28) Az ember nem akart engedelmeskedni Istennek. Éva evett az élet fája gyümölcséből, hogy a jónak és a rossznak eldöntője lehessen, ami pedig kizárólag isteni jog. Majd Ádámot is rábeszélte ugyanerre a bűnre. Ezzel mindketten elvesztették Isten természetfeletti legnagyobb ajándékát, a megszentelő kegyelmet nemcsak a maguk, hanem az összes születő ember kárára. Ennek a szellemiségnek következménye, hogy első fiúk, Káin agyonverte öccsét, a kedves természetű Ábelt. Ne tudta eltűrni, hogy szülei és Isten is többre becsüli a rendes és szeretetre méltó másikat. Jöttek az Isten elleni kemény lázadások. A Biblia szerint az Isten elleni nagy lázadás: „Az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön, az első volt és szívük állandóan a rosszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön, és bánkódott szívében. Ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem, Noé azonban kegyelmet talált az Úr szemében” (Ter 6,5-7; 6,8) Százhúsz éves várakozás sem hozott bűnbánatot, ezért az Úr hajót építtetett Noéval és fiaival, benne megmenekült a józan hit és jóság a Tigris és Eufrátesz folyók síkságától az Ararát hegyig. A föld nagyobb része akkor megmenekült a pusztulástól. (Ter 6-8) a másik nagy lázadás: Nem töltjük be a földet, mondták a következő nagy lázadók. Találtak egy termékeny vidéket, azon akartak egy nagy birodalmat létesíteni. Akkorát, hogy a központi épület teteje az égig érjen. Isten csak annyit tett, hogy megzavarta az egységes nyelvet, és a büszke lázadás véget ért. A mi időnkben a hét milliárd ember egyszerűen letagadja Isten létét, felforgat mindent, ami jó. Isten még türelmes. Jézus üzen: Legyetek tanítványaim! Térjetek vissza az egyetlen Isten egy igazságához, különben Ő újra keményen büntetni fog. A „csak hamar”(Jel 22,6) gyorsan elfogyhat.

Évközi 2 hét kedd

Évközi 2 hét kedd

Zsid 6, 10-20; Mk 2, 23-28

„ahová mint a mi elöljárónk, értünk lépett be Jézus”

A le vél szerzője a ma olvasott résszel reményt, akar ébreszteni bennünk, hívekben, hogy a mennyei boldogságba eljuthatunk mi is, bár gyenge emberek vagyunk. A remény az egyik isteni erény. Segít bennünket, hogy erősen bízzunk abban, hogy Isten megadja nekünk a mennyországot és az oda jutáshoz szükséges kegyelmeket. A remény szimbóluma a horgony. A hajós kiveti horgonyát a kikötőbe érve, a horgony belekapaszkodik a tengerfenékbe, és nem engedi, hogy a szél vagy a hullámverés elsodorja a hajót. Mi reményünket vetjük Isten ígéretébe, amellyel elkötelezte magát üdvösségünkre. Tennünk kell azt, amit parancsol nekünk az üdvösség érdekében: ragaszkodnunk Isten igazságaihoz és gyakorolni a szeretetet, vagyis mások, a mellénk rendelt emberek boldogítását. De tapasztalatból tudja minden ember, hogy a kísértések között gyengeségeink miatt könnyen vétkezik az ember. Az élet hosszú, erőnk, pedig ijesztően kevés. Az író jó tanácsa: „Azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt a készséget tanúsítsa mindvégig, míg a remény be nem teljesedik, s hogy ne legyetek restek, hanem azok követői, akik a hit és a béketűrés által örökösei az ígéreteknek”. (Zsid 6, 11) Hivatkozik a levélíró Ábrahámra. Ő hatvan évesen ismerte meg az egy igaz Istent. Hitt neki. Kedvéért szakított a bálványimádással, hogy elnyerje az örök üdvösséget, a földön, pedig megkapja hő vágyának beteljesülését: fia szülessék. Isten mindkettőt megígérte neki. Az ígéret azonban lassan teljesedett be. Még évtizedekig kellett türelmesen várakoznia a fia születésére. Isten nagy időközönként adott újabb bátorítást, mígnem elérkezett a boldog pillanat. Közben Isten esküvel is megerősítette az ígéretet: „Bizony áldván áldalak téged, és sokasítván megsokasítalak… Ezért Isten, hogy annál inkább megmutassa az ígéret örököseinek terve változatlanságát, esküvel kötelezte magát, hogy két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik törekszünk az elénk tárt remény elnyerésére. Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig, ahová mint a mi elöljárónk, értünk lépett be Jézus, aki Melkizedek rendje szerint főpap lett mindörökké”. (14. 17-20) Jézus az utolsó vacsorán apostolainak és általuk nekünk is komoly ígéretet tett: „Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14, 1-3) Ezért az üdvösségért Jézus érdemesnek tartotta meghalni. Nyugodjunk meg tehát, Ő ennyire szeret minket, szavát megtartja. Csak az igazság és a szeretet szolgálatát vegyük mi is komolyan!

IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT 2. nap.

IMAHÉT a KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT

2. nap.

Az Úrral járni – úton a megtört testű Krisztussal

Ez 37,1-14 „Életre kelnek-e még ezek a csontok?”

Zsolt 22,1-8 Az Úr Szolgája, gyalázva és gúnyolva, az Úrhoz kiált

Zsid 13,12-16 Menjünk Jézushoz „a táboron kívülre”

Lk 22,14-23 Jézus megtöri a kenyeret, önmagát ajándékozva szenvedése előtt

„Életre kelnek-e még ezek a csontok?” (Ez 37,1-14)

Isten az emberi történelembe nem akarta beiktatni a halált. Amikor megemlíti a paradicsomkerttel kapcsolatos használati utasításokat, hogy: „a kert minden fájáról ehetsz, de a jó és gonosz tudásnak fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod” (Ter 2,16-17) nem tudom, hogy tapasztalat nélkül mennyire értették meg ezt a fenyegető kijelentést. A kísértést előidéző sátán könnyen becsapta Évát és Ádámot. Ezekiel próféta ismerhette az emberi könnyelműséget, hiszen Jeruzsálemben még köztudott volt a királyoknak adott isteni parancs: Ne próbáld felmondani az adófizetést Babilonnak, mert ha megteszed és Babilon örök riválisához, Egyiptomhoz dörgölődsz, Babilon rájön, lerombolja a fővárosodat a templommal együtt, népedet elhurcolja saját országába és Egyiptom nem is akar, nem is tud rajtad segíteni. Éva ősanyánk logikája győzött. Akkor már belátták a foglyok, hogy Istennek újra és mindig igaza van. A hetven éves fogság örökkévalóságnak tűnt, mint az emberek halála: lám, amióta megtörtént az ősszülők lázadása, azóta tart a testi halál állapota. Isten ezért Ezekielt kiviszi a paradicsom helyére, a Tigris és az Eufrátesz folyamok beláthatatlan síkságára, amelyet vastagon betakartak a történelem halál-komoly maradványai, a kiszáradt embercsontok. Ezekielnek kellett megismételni az Úr mindenható szavait, amelyek hallatán mozdult a csontmező, csontvázakká rendeződtek a csontok. A folytatás ugyanilyen könnyen teremtett húst, idegeket, bőrtakarót a még mindig lélektelen, halott csontvázakra. Megjött az utolsó parancs is, és a próféta szava alig ért az immár ép embertestek fölé, máris mozdult és talpára állt a történelem minden halottja. Örülök, hogy Isten nemcsak Ezekielnek és kortársainak mutatta meg Jeruzsálem és népe életre keltét. Örülök annak is, hogy az idei ökumenikus imahét második napján reményt ébreszthetünk a világvégi általános feltámadásban vetett hitben, hiszen Jézus örömének hajnala ez! Ő imádkozott ezért az utolsó vacsorán: „Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, ahogy engem szerettél”. (Jn 17,22-23) Őszinte örömmel kell fogadnunk a nap szentírási második szakaszában foglaltakat.„Ezért Jézus is, hogy a saját vére által megszentelje a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, s hordozzuk az ő gyalázatát. Hiszen nincs itt maradandó városunk, az eljövendőt keressük. Általa mutassuk be tehát Istennek is a dicséret áldozatát. (Zsolt 50,14), azaz ajkunk gyümölcsét (Óz 14,3), amely az ő nevét magasztalja. A jótékonyságról pedig és az adakozásról ne feledkezzetek meg, mert ilyen áldozatok tetszenek Istennek” (Zsid 13,12-16) Ne feledjük az utolsó vacsora csodálatos átváltását se. A sült Bárány és kovásztalan kenyér vétele után lezárja az ezerkétszázötven éves emléksorozatot. „Aztán fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta nekik ezekkel, szavakkal: Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség (Kiv 24,8; Jer, 31,31) az én véremben, amely értetek kiontatik” (Lk 22,19-20)