IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT 7. NAP

Imahét a Krisztus-hívők egységéért

7. nap. Az Úrral járni – szolidaritásban

4Móz 27,1-11 Az öröklési jog a leánygyermekeké is

Zsolt 15 Ki tartózkodhat szent hegyeden?

ApCsel 2,43-47 A tanítványoknak mindenük közös volt

Lk 10,25-37 Az irgalmas szamaritánus

7. nap. Az Úrral járni – szolidaritásban

Ebben az elmélkedésben két embercsoportról szólunk:akik már Jézushoz csatlakoztak hitük és a keresztség szentségének felvétele által, és hozzájuk számítjuk gyermekeiket, családjukat is;és azokat,akiket Jézus, a mi Urunk Istenünk meghívott, bár még távol vannak. (ApCsel 2,36-39) Az első csoportot így is nevezhetjük: A tanítványok, akiknek mindenük közös. A második csoport: azok, akiket Jézus és tanítványai önzetlen szeretettel kezdenek beavatni a szeretet-közösségbe.

Az első jeruzsálemi közösség élete

„Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban”(ApCsel 2,42) A krisztusi közösség első oszlopa az igazság. Nem emberek igazsága, természet-tudományos,nemzeti,gazdasági egység volt ez az igazság, hanem természetfeletti, a kinyilatkoztatásból hallott és elfogadott igazság. Olyan igazság, amelyet Jézustól tanult meg a keresztény közösség. Jézus többször is hivatkozott arra, hogy felülről jött, az Atyaisten küldte, csak arról beszél, amit az Atyától hallott. Ugyanezt tanították apostolai is. Amikor Márk megírta az általa szerkesztett evangéliumot, elvitte a főapostolhoz, Péterhez, hogy hagyja jóvá. Péter ezt megtette. Amikor Saul megtért, Barnabás elvitte az apostolokhoz, bemutatta nekik. Saul is bemutatta az apostoli kollégiumnak azt az írást, amiben igehirdetésének lényegét megfogalmazta. Amikor Pál apostol tanításában megerősödve sokan lettek keresztények, Péter, a főapostol második levelében megdicséri és jóvá hagyja Pálnak sokszor nehezen érthető fejtegetéseit: „Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek ajándékul kapott bölcsességében minden olyan levélben, amelyben ezekről a dolgokról beszél. Vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is. Szeretteim, mivel már eleve tudtok erről, vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévedése elsodorjon benneteket, és elveszítsétek biztonságotokat. Gyarapodjatok Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen” (2Pét 3,15-18) A kenyértörésben való kitartás az eukarisztikus összejövetelt jelentette a kereszténység kezdetén, hiszen Jézus az utolsó vacsorán egy szertartásban valósította meg az Ószövetség végleges befejezését és az Újszövetség megalapítását. Amikor az Egyiptomból való szabadulás kezdetén elfogyasztották az egészben megsütött bárány húsát a kovásztalan kenyeret,így szólt hozzájuk: Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, hogy többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában”. (Lk 22,14-15) Aztán fogta a kelyhet, amely minden bárányvacsorán ott állt két másik borral tölt kehellyel együtt, és a bárányhús után minden résztvevőnek inni kellett belőle, amíg a kehely ki nem ürült. Az egybe sütött bárány azt jelezte, hogy a Megváltó csontjait nem törik meg majd a kereszten. Az első kelyhet az ószövetségi szent vendégség boraként itták meg.(17) A maradék kovásztalan kenyérből vett egy darabot:„Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal:Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. (19) Ugyanígy a vacsora végén fogta a (harmadik) kelyhet is, és azt mondta:Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. (20) Az első keresztények boldogan tettek eleget naponta Jézus eme parancsának. Jézus az emmauszi Eukarisztiát azért mutatta be, hogy a két tanítvány ezen második szentmisében csalhatalanul ismerje fel (Lk 24,30-32)Hálás vagyok, hogy naponta bemutathatom a régi-új kenyértörést, vagyis a szentmisét.Az irgalmas szamaritánusban Jézus és egyháza másik nagy küldetését mutatta be: segítenünk kell a rászorulókon,de nem az öntudatos munkakerülőkön. Ebben Szent Pál kemény igazságot hirdet: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék!” (2Tessz 3,10)

Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök

Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök

2Tim 1,1-8; Tit 1,1-5; Lk 10,1-9

„Titusznak, a közös hit révén szeretett fiának”

A pálforduló ünnepe után az Egyház az apostol két olyan tanítványáról emlékezik meg a liturgiában, akikhez külön levelet írt: Timóteusnak kettőt, Titusznak egyet. Mindkét tanítványát idővel püspökké szentelte. Timóteus Efezus püspöke lett, Titusz pedig Kréta szigetéé. Az apostol leveleivel segíteni, esetleg tovább képezni kívánta őket. A Tituszhoz írt leveléből vett lecke tanúsítja, hogy Pál Jézus Krisztus meghívott apostolaként ír tanítványának. Ez a levél tehát nem hivatali beszámoló, vagy az élet történéseiről értesítés, hanem a kiválasztottság és a küldetés céljait tudatosító írás. Az apostol feladata: a hit prédikálása, elmélyítése. „Hit nélkül lehetetlen tetszeni Istennek, mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy Ő van, és megjutalmazza az őt keresőket.”(Zsid 11,6) A hithez rögtön társul a remény, hogy a megismert Istent egykor látni és közvetlen birtokolni is fogjuk a mennyországban, „amelyet örök idők előtt megígért Isten, aki nem hazudik.”(2) Aztán arról szól, hogy ezeket az alapvető tényeket Isten kinyilatkoztatta az igehirdetés által, majd Jézus Krisztusban beteljesítette, Ő pedig Pálra bízta ugyanúgy, mint az eredetileg kiválasztott tizenkét apostolra. (3) Pál a megbízatást kellő hatalommal Tituszra ruházta, aki a „közös hit révén szeretett fia”(4), hiszen az örök élet említett forrásait Páltól kapta. Így árad az Atya, Fiú és Szentlélek kegyelme Pálon, Tituszon és rajtunk, késői felszentelt szolgákon a mindenkori hívekre. Csodálatos lelki közösség, amit minden mise elején megragyogtat a pap köszöntése.

IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT 6. nap.

6. nap. Az Úrral járni – akadályokon keresztül

Ruth 4,13-18 Ruth és Boáz gyermekei – áldás gyermekei

Zsolt 113 Az Úr a szűkölködők segítője

Ef 2,13-16 Krisztus lebontotta a köztünk lévő elválasztó falat

Mt 15,21-28 Jézus és a kánaáni asszony – gyógyulás hit által

Imaév 2013.01.23

6. nap. Az Úrral járni-akadályokon keresztül

Akik az idei ökumenikus imahét isteni üzeneteit összeállították,nagy tudású férfiak.Az előző napok tárgyalásai alatt mindvégig „az Úrral kívántak járni”,mert a Teremtő által útjára bocsájtott emberiség ősszülei nagyon összezavarták az isteni tervet.Bűnüket jóvátenni csupán emberi erővel nem lehetett, az egész emberi nem sem tudta volna ezt elérni a maga erejéből. „Ellenkezést vetek közéd (kígyóba rejtőzött sátán) és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba”(Ter3,15)Hiába lázította a sátán Isten ellen a vízözön korában élt emberiséget:
Isten egy család hűségével legyőzte egy hatalmas vidék lázadó élőlényeit.(6-8) A következő lázadás résztvevői a szaporodó nemzetségeket össze akarták zsúfolni egyetlen helyre, Sineár földjére:ott egyetlen várost építünk égig érő toronnyal. Megmutatjuk Istennek, hogy mi győzünk. Isten pedig összezavarta az egységes nyelvet, és a lázadók tornya a felhőkig sem ért. Isten ezek után kezdeményezett: egyetlen hatvan éves bálványimádót szemelt ki a hatalmas tömegből. Szövetségre hívta: Ha hiszel nekem a feleséged áldásként, fiút szül neked. Nagy néppé növesztem utódaidat, és azok közül születik meg a minden népet áldássá tevő Megváltó (12,3) Amikor Mózestől Józsue átvette honfoglaló tizenkét törzs vezetését Jerikó erős vára nagy gondot okozott. Ennek a kikémlelésére két embert küldött titokban Józsue, akik a vendégfogadóba mentek be érdeklődni. A tulajdonos asszony eligazította, majd az ellenőrök elől elrejtette, végül ablakán keresztül kimentette őket. Megegyezett velük, hogy az ostrom idejére piros fonallal jelöli meg házát, őt és családját nem éri bántódás. A kocsmárosnét feleségül vette egy Júda törzséből származó férfi: Salmon. Ráháb, a jerikói asszony. fiút szült neki Boásznak nevezték el. Ráháb így nemcsak férjhez ment, anya lett, hanem bekerült Jézus családfájába, a Messiás ősei közé. (Mt 1,5) Boász igen gazdag és törvénytisztelő férfiú volt. A zsidó törvények szerint került Isten terveibe. Egyik rokona feleségével és két fiával egy szomszédos pogány államba költözött, mert kicsi birtokán egy hosszan elhúzódó szárazság miatt nem tudott megélni. Fiai helybeli lányokat vettek feleségül,majd mindkét fiatalember meghalt. Özvegyeik az idős anyósukkal maradtak. Amikor véget ért a szárazság hosszú csapása,anyósuk vissza akart térni Betlehembe. Vele indultak el,de a határról vissza akarta küldeni őket. Az idősebb megfogadta a tanácsát, az ifjabb azonban anyósa gondozására vállalkozott. Mivel anyósa kis birtoka nem tudta kettőjüket eltartani, aratás idején zsidó törvény szerint ő is elment az aratók után kalászokat szedegetni. Boász földjén is gyűjtögette az elmaradt kalászokat. Boász érdeklődött, ki ez az ismeretlen asszony. Amikor megtudta, hogy rokona özvegye, úgy rendelkezett, hogy a munkásai készakarva hagyjanak el kalászokat, had szedje fel, hiszen anyósát is eltartja,majd megvizsgálta a rokonság helyzetét. Az Úr törvénye szerint, ha egy férfi házassága gyermektelen marad, az özvegyet a legközelebbi rokon férfinak feleségül kell vennie, utódot kell támasztania a rokonának, és az örökséget megőrizni a fiú számára. Boász megtudta, hogy Rut volt férjének van egy nála közelebbi rokona is. Kiment a kapuhoz, oda hívatta a bizonyos rokont. Leültette egy padra, és melléje hívott tíz tanút. Mivel ez volt a bíróság helye, hivatalosan megkérdezte a rokont, hajlandó-e Isten törvényéhez méltóan cselekedni? Ő azt válaszolta: A földet vállalja, de az özvegyet feleségül nem veszi. Boász erre elkérte a saruját, mert az lett a tanúság jele, hogy nem vállalja a kötelességét. Boász viszont feleségül vette Rutot, aki fiút szült neki. Jézus családfájába pedig belekerült Rut neve is: „Salmonnak született Boász Ráchábtól, Boásznak született Jobed Ruttól. Jobed nemzette Izájt. Izáj nemzette Dávid királyt”. (Mt 1,5-6) Íme, mennyire helyes volt a választás: Az Úrral járni -- akadályokon keresztül.

Pálforduló

Pálforduló

ApCsel 9,1-22 vagy: 22,3-16; Mk 16,15-18

A Pálforduló tanulságai.

A Pálfordulás lényege az evangéliumi szakasz első és utolsó sora közötti különbség, amelyeket természetes ésszel megérteni nagyon nehéz, talán nem is lehetséges. Íme: „Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógához, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat, a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül.”(1-2)„Saul azonban mind nagyobb erővel lépett fel, zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, és tanúságot tett Krisztusról.”(22)Mi történt Saullal? Buzgó zsidó szülők eleven eszű kisfiukat Jeruzsálembe vitték Tarzusból (Kisázsia), hogy ott rabbit neveljenek belőle. Mesterei az Ószövetség ismeretét úgy adták át neki, hogy ez a cél, a csúcs. Ezt a mózesi világot a Messiás teljesíti be. A Názáreti Jézus nem volt Messiás, mert Istenné tette magát. Halálra kellett ítélni. Meghalt. Voltak követői Jézusnak, akik azt tanúsították, hogy feltámadt és él a mennyországban. Ilyen volt a korabeli István diakónus is. Halálra ítélték, megkövezték. Ezt követte Saul ámokfutása a keresztényüldözésben. A fővárosból még Szíria fővárosába is elment ilyen céllal. Minden keresztény rettegett tőle. Damaszkuszban vakon jelenik meg. Megkeresztelkedik, és tanúskodik Jézus mellett: én is láttam, él! Ettől kezdve ő is üldözött lesz. Vállalja, bírja a vitákat és a bántalmazásokat is. Isten kegyelme, amely kiválasztását adta, felvértezte, tudását kiegészítette, és a két szövetség komoly ismeretében az Egyház tanítását csodálatosan megalapozta. „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és az Ő kegyelme nem volt bennem hiábavaló.”(1Kor 15,10)

IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT 5. nap.

5. nap. Az Úrral járni – Jézus barátaiként

Ének 1,5-8 A szerelem és a szeretett személy

Zsolt 139,1-6 Megvizsgáltál engem és ismersz

3Jn 1,2-8 Krisztus barátai iránti vendégszeretet

Jn 15,12-17 Az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek

5. nap. Az Úrral járni – Jézus barátaiként

Ha valaki tanulni vágyó lélekkel olvassa a Szentírást, rendkívüli memória birtokában rengeteg értékes isteni közlésnek jut állandó ismeretébe. Én is megpróbáltam az egész Bibliát elolvasni. Őszintén megvallom, a profán irodalomhoz szokott emlékező tehetségem nem tudott úgy eligazodni a hetvenkét könyv ismeretanyagán, ahogyan reméltem. Ennek ellenére csak a Krónikák könyvének egy részét hagytam ki olvasatlanul. Csak a nevek óceánját nem „úsztam végig”. Később, húsz éves papi gyakorlattal rendelkezve, már szorgalmasan átolvastam a Krónikák könyveinek a részleteit is, hiszen a Szentírás igen fontos közléseit csak ott lehet megtalálni. Akkoriban elemista korom egyik nagyszerű hitoktatójával beszélgettem ilyen kérdésekről. Ő már nyugdíjas plébános volt akkor. Többek között így szólt: „Tudod, én mos kezdem igazán megismerni a Bibliát”. Akkor meglepetésemben csak csodálkozásra indított ez az őszinte nyilatkozat. Ma, majdnem nyolcvanhat évesen, én is ugyanígy gondolkodom.Pappá szentelésem előtti este erre tettem ígéretet Jézusnak, az örök főpapnak, hogy legszentebb áldozatát az általa kimondott parancsa értelmében életem minden napján igyekszem „jelenvalóvá tenni” Amire kiválasztott, meghívott, és amire életem legszebb napján,1951.11.04-én felszentel, azt teljesítem létem minden napján: Szentmisét mutatok be az Úr nagyobb dicsőségére. Úgy tanítottak tanáraim: A pap „alter Christus”. Fordíthatjuk úgy is: egy második Krisztus, vagy így: Krisztus mása. Te magad, Uram, így magyaráztad: „Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit nevemben kértek tőle. Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást” (Jn 15,14-17) Meg kell beszélnünk Vele a szeretetről adott nagyszerű példáját.Az utolsó vacsorával a megváltás feladatát kellett elkezdenie. Megtesz mindent azokért, akik egyelőre még a földön maradnak.Jn 13,1) Minden emberért meghal: Júdásért és összes többi cinkosáért is. Nem zárja ki a lábmosásból, bár tudja, hogy megátalkodottsága miatt az neki semmit sem ér, elkárhozik. Abszolút bizonyossággal csak annyit mondhatunk Péternek,Júdás utódja megválasztásakor mondott imájával: „Uram, aki belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg, e kettő közül kire esik választásod, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson”(ApCsel 1,24-25) Jézussal ha meg kell beszélnünk valamit, az az ítélet a holtak felett. Jézus nyilatkozata: „Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli” (Jn 5,22) A világ gyűlöletét: „Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ”. (Jn 15,18-19) „Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentség bűneikre.Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. Ha nem vittem volna végbe olyan tetteket közöttük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük.De látták ezeket, mégis gyűlölnek engem is, Atyámat is.(22.24)„Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam!”(26-27)„Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját,újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok…Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg”(13,12-13.15 „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt”(34-35) Mindezekről beszélgetnünk kell.

Évközi 2 hét csütörtök

Évközi 2 hét csütörtök

Zsid 7, 25-8, 6; Mk 3, 7-12

„Így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelítenek”

Dávid király zsoltáridézete alapján jelenti ki a levélíró: „Megesküdött az Úr és nem bánja meg: Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint”. (Zsolt 110, 4) Föntebb már fejtegette kifejezése erősítésére, hogy az esküt azért teszi az Úr, mert az emberi vitákat is így szokták lezárni. Esküdni annyit jelent, mint Istent tanúságul hívni, hogy igazat mondunk. Isten így természetesen magára esküszik, mint az abszolút igazságra. Isten tehát eltörölhetetlen végzéssel biztosítsa, hogy Jézus Krisztus örökre főpap marad. Csodálatos érzés a sok emberi gyarlóság fölött biztosan tudni, hogy a mi főpapunk kifogástalan jellem, tökéletesen megbízható: „Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél; akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát föláldozta”. (Zsid 7, 26-27) Végső következtetésként kimondja Krisztus másságát, felsőbbségét az emberek közül való papokkal szemben: „a törvény ugyanis gyarló embereket rendel papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút”.(28) Isten esküje tehát tiszta és félreérthetetlen. Újabb érvelés az örök főpap minden más pap fölötti méltósága mellett: Az áronita főpapok, Héli, az Úr kézzel épített sátra előtt ültek, őrizték azt, várták a hívő zarándokokat, meghallgatták panaszaikat, vigasztalást nyújtottak, áldást adtak (vö. 1Sám 1, 12-18). Jézus viszont mennyei trónon ül: „Mindabból azonban, amit mondani akarunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben (Zsolt 110, 1), mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített (vö. Szám 24, 6G) (Zsid 8, 1-2) Jézus tehát mennyei Atyja trónján ül. Ha a földön élne, nem lenne szükség más papokra. Neki azonban Atyja rendelkezése szerint vissza kellett mennie az égbe, amikor a megváltást befejezte: „Amikor Jézus mindezt elmondta, szemét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, ahogy hatalommal ruháztad fel őt minden test fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet, pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged a földön: befejeztem a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Most te dicsőíts meg engem, Atyám, önmagadnál, azzal a dicsőséggel, amely az enyém volt nálad, mielőtt a világ lett”. (Jn 17, 1-5)„Mivel minden főpapot az ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek, ezért szükséges, hogy neki is legyen valamije, amit bemutat” (Zsid 8, 3) Jézus önmagát adta áldozatul, és ezt a földön élő miséző papja teszi örökre jelenvalóvá. Úrfelmutatás után ezért emelik fel a szent Testet és Vért és mondják: „Őáltala, Ővele és Őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség, mindörökkön örökké”. Jézus helyettesei, a földön élő felszentelt papok, imádságaikat mindig örök főpapunkon keresztül küldjük Atyánkhoz a könyörgések záradékaival: „a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.”

IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT 4. nap.

4. nap. Az Úrral járni – a föld gyermekeiként

3Móz 25:8-17 A föld az Úré, nem személyes vagyon

Zsolt 65:5b-13 Isten gyümölcsöző kegyelmének kitöltetése a földre

Róm 8:18-25 A teremtett világ szabadulás után sóvárog

Jn 9:1-11 Jézus nyállal és sárral gyógyít

Jézus nyállal és sárral gyógyít

Isten a világot boldogságra teremtette.A mérhetetlen nagy csillagvilág azt sugallta az első emberpárnak,hogy aki a rendelkezésre nem álló alkalmas anyag nélkül mérhetetlen anyagi létet tudott a semmi helyére teremteni és azt óriási hőfokra hevítette mozgásba hozni, majd pályára állítani,az a valaki, végtelenül okos, végtelenül hatalmas.Isten a neve. Amikor megtudták,hogya Teremtő ebből a gyönyörű és mérhetetlenül lenyűgöző rendszerbe parancsolt csillagvilágból az egyik bolygót az embereknek ajándékozza,nagyon boldogok lettek.Ez nem volt álom: Az Úr mondta Mózesnek a teremtéstörténet bemutatásakor:„Isten megteremtette az embert saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket. Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog. Azután ezt mondta Isten: Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak és mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok. Úgy is történt”(Ter 1,27-30)Íme, az emberiség boldog indulása. De jött a sátán és sok mindent elrontott. Éva már istennői álmokat dédelgetett a nagy kísértés után, hogy férjével együtt ő lehet az erkölcsi norma megállapítója, ha eszik a tiltott fa gyümölcséből. Fia, Káin, nem tudta elviselni, hogy öccsét jobban szeretik, mint őt: agyonverte.(4,1-16) „Megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön, és bánkódott szívében.Ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket”(6,6-7) Ismét újabb gonoszság miatt kellett Istennek az ember ellen fordulnia:„Amikor keletről elindultak, Síneár földjén találtak egy nagy síkságot, és ott letelepedtek. Így szóltak egymáshoz: Gyertek, csináljunk téglát és égessük ki. A tégla épületkő gyanánt szolgált, a szurok pedig kötőanyagul. Azután így szóltak: Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak, és ne szóródjunk szét a földön (11,2-4), amint azt Isten akarta.(1,28) Jézusnak földi küldetése emberi természetével ősmintája kellett legyen a teremtés minden fajtájának. Lelke az angyalok természetének és az emberi lelkeknek lett minta oka; emberi teste pedig az anyagvilágé.(Kol 1,14-20) A megtestesülés végső célja a Jelenések könyvében olvasható:„Letöröl a szemükről minden könnyet. Nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak. Akkor a trónon ülő megszólalt: Íme, újjá teremtek mindent”(Jel 21,4-5) Ennek volt egy nagyon fontos földi előzménye:„Egyszer (Jézus) útközben látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez, vagy a szülei, hogy vakon született? Sem ez nem vétkezett, - felelte Jézus,- sem a szülei, hanem az Isten teteinek kell rajta megnyilvánulniuk. Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak. Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, majd megmondta neki: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Ez annyit jelent, mint küldött. Az elment,megmosakodott, s amikor visszatért, már látott”(Jn 9,1-7) Nagy kár, hogy a keresztények ma sem tudják ezt a küldetést üdvösen kihasználni.