Nagyböjt 2. hete csütörtök

Nagyböjt 2. hete csütörtök

Jer 17, 5-10; Lk 16, 19-31

„Csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit”

Mint most, Jézus korában is voltak dúsgazdagok és nagyon szegények is. Isten törvényét viszont komolyabban vették a segítő szeretet dolgában. A lakomákon külön szoktak teríteni arrafelé tévedő koldusoknak. Ennek a példabeszédbeli dúsgazdagnak nem az volt az igazán nagy bűne, amiért a pokol büntetését mérte rá Isten, hogy gazdag volt, naponta előkelően étkezett, hanem a szívtelenség. Az utcára nyíló ebédlőben egymás után hozzák a finom ételeket. A vendégek degeszre eszik magukat. Az ajtó előtt ugyanakkor ott áll halálosan kiéhezetten egy csont-bőr, sebekkel teli koldus. Nem lázad, nem átkozódik, nem hivatkozik Isten törvényére, hogy a szegényt is meg kell hívni az asztalhoz. Csak azt kéri, hogy a félig rágott és asztal alá dobott csontokat engedjék fölszedni. Nem és nem! A szerencsétlen Lázár feladja a harcot az életéért. Nem tud már állva maradni, lecsúszik a fal tövébe. Ki törődik egy szerencsétlen páriával? A környék kóbor kutyái. Azok jönnek és nyalogatják gennyes fekélyeit. És jön a jótékony halál. Isten irgalmas üzenetét hozza: Fiam, elég volt a nyomorból és a szenvedésből. Sorsodat türelemmel viselted, nem bántottál miatta sem, Istent sem embert. Gyere haza! „Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték”. (22) persze, csak a lelkét vitték át a másvilágra. Rozzant teste az utcán maradt. Jézus nem mond semmit a temetéséről, nyilván megették a kóbor kutyák. De azt hangsúlyozza, hogy lelke a személyével együtt az ószövetségi igazak közé. Egyenesen Isten barátja, Ábrahám ölelte kebelére. Mindez a pokol tornácán történt, ahol Ádámtól kezdve minden igaz lélek várta Jézus megváltó halálát.„Meghalt a gazdag is, és eltemették”. (22) Nála a temetési pompa volt a záróakkord. A lelke viszont ugyanazon az úton indult a túlvilágra, amelyen Lázárét angyalok vitték, csakhogy az ő végállomása a pokol büntető területe lett. Ott tüzes kínok, állandó, megszakítatlan szenvedés várta. Ebben a borzalmas kínlódásban megmutatta neki Isten Lázárt, aki boldogan beszélget a világ remek embereivel. Megalázza magát, és könyörög: „Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!” (24) Hasztalan immár az alázatos kérés: „Ábrahám ezt felelte neki: Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár, pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te, pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki”. (25-26) Két dúsgazdag beszélget odaát. Ábrahámnak háromszáztizennyolc szolgája volt a földön. De becsületesen élt, fizette szolgái bérét, segített mindenkin élete kockáztatásával is, tűrt némán, dolgozott és tartotta Isten parancsait. Ezért nemcsak üdvözült, de a hívők atyja lett. A katolikus egyház, pedig minden hívő koporsójánál Lázárhoz igyekszik elsegíteni a megholtakat. Az ítélet alapja: másokért éltél-e, vagy önmagadért. Az előbbiek üdvözülnek, az utóbbiak elkárhoznak.

Nagyböjt 2 hete szerda

Nagyböjt 2 hete szerda

Jer 18, 28-20; Mt 20, 17-28

„íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak”

Jézus harmadszor és utoljára jövendöli meg szenvedését és megváltó halálát. Nem enged magával népes zarándokcsoportot felvonulni. Nem akar galileai szimpatizánsokat szembeállítani az ellenséges fővárosi közösséggel. A harcot neki kell megvívni egyedül. Az apostolokra viszont szüksége van, mert ők szemtanúk, kell, legyenek halála és feltámadása mellett. A világ megváltásáról van szó, nemcsak az akkori nemzedékekről, hanem a hátralévő egész történelemről. „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik”. (Mk 16, 16) Egyelőre a tizenkettő sem hiszi el, amit Mesterük immár harmadszor és végérvényesen elébük tár. Ha hinnék, akkor vagy tiltakoznának, mint az első bejelentés alkalmával Péter tette döbbenetében, vagy idegesen megpróbálnák lebeszélni Jézust, hogy bemenjen az oroszlán barlangjába, esetleg megpróbálnának hazájukból, Galileából, egy megbízható csapatot összeszedni Jézus mellé. De nem ezt teszik. Még mindig a nagy zsidó birodalom igézetében nézik Jézust. Azt remélik, hogy az Úr titokban zászlóbontásra készül, és megindul a messiási offenzíva. Erre enged következtetni a szeretett tanítvány és bátyja, János és Jakab karrier-építése. „Akkor Zebedeus fiainak az anyja odament hozzá a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: Mit kívánsz? Az így válaszolt: Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban”. (20-21) Tehát titokban a két főminiszteri bársonyszék várományosai ők legyenek. A harmadikat is kinézte már magának valaki, a karióti Júdás, aki az apostoli kollégium szerény filléreinek a kezelője volt eddig abban a reményben, hogy majd hamarosan ő pénzügyminiszterként a birodalom dús pénzei fölött fog bábáskodni. A többiek viszont azonnal megharagudtak a biztos törtetőkre. Jézus helyre akarta tenni a vérmes elképzeléseket. Először felteszi a kérdést a két testvérnek: „tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?” (22) a kehelyből inni az együttszenvedést jelentette. A két főminiszter aspiráns valószínűleg a harci cselekmények szenvedéseire gondolt, amit kitüntetésnek vettek volna. Ezért felelik készségesen: „Tudunk!” Az Úr válasza tökéletes: „a kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette”. (23) a megváltás megtörtént. Az apostolok hite megroggyant, sőt elveszett nagycsütörtök éjjel és nagypéntek délelőttjén, délutánján. Jézus egyedül itta a maga kelyhét, de azt hősiesen fenékig. A feltámadása kijózanította összes tanítványát. „Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe? És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt”. (Lk 24, 26-27) Urunk, Jézus Krisztus! Mi, magyarok a te és Édesanyád népéből hogyan lettünk a sátán martaléka? Teljes romlásunkból Te magad, Édesanyád és a Neked hívők milliói tudnak csak kimenteni. Kérjük, tedd meg mihamarabb! Azokat válogasd munkatársaidnak, akiket a Mennyei Atya rendelt újra alapozni és felépíteni.

Nagyböjt 2. hete kedd

Nagyböjt 2 hete kedd

Iz 1, 10. 16-20; Mt 23, 1-12

„Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg, de a tetteiket ne kövessétek"

Mózes a zsidó nép Istentől rendelt vezére volt. Isten megmentette a gyermekgyilkosságtól, majd a fáraó bosszújától. Negyven éven át tanulhatta Egyiptom minden tudományát. Aztán újabb negyven évig pusztai pásztorként edződhetett, elmélkedhetett. Nyolcvan évesen az égő és el nem hamvadó csipkebokor mellett állva találkozhatott személyesen atyái Istenével. Megtudta az Ő nevét: Jahveh, aki Van. Itt kezdődött hivatalos küldetése, amikor az Úr megbízta népe kivezetésével Egyiptomból. Neki kellett a fáraóval tárgyalnia, majd tíz rettenetes csapást zúdítania a birodalomra, amelyek megtörték a nyakas fáraó ellenállását. Ő választotta szét a tenger vizét, hogy átmenekülhessenek a zsidók a túlsó partra, majd az üldöző egyiptomiakra zúdította a falként álló víztömeget. Persze mindezt Isten parancsára és az Ő hatalmával művelte, és pillanatra sem érezte úgy, hogy ő valaki nagy: Szép és igaz címe maradt százhúsz éves korában bekövetkezett haláláig: Mózes, Isten szolgája. Isten az ő közvetítésével kötötte meg a zsidó néppel az ószövetséget. Ő szentelte pappá bátyját, Áront és az ő fiait. Mózes kapta az utasításokat a szentsátor elkészítéséhez, felszereléséhez, a szertartás elrendezéséhez. Mégsem végzett papi ténykedést. Az ő széke tehát a vezér széke maradt. Az írástudók és farizeusok ezt a vezéri ténykedést kapták és gyakorolták Jézus korában nemzeti szinten. Tevékenységüket a római helytartók is elfogadták. Jézus is elismerte küldetésüket: „Mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg, de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik”. (3) Részletesen rá is mutat a hamis gyakorlatra: „Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat”.(4) Jézus sokat vitázott velük, pl. a szombati munkatilalom terén. Kifogásolta szándékaikat is: „Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek”. (5) Feltűnő ruhabojt, imaszíj, sarki ima, előkelő helyek zsinagógákban és vendégségben, megtisztelő címek emelik rangjukat. Jézus ezért tiltakozik a címek ellen, mert azokat nem, mint Isten helyettesei viselik, hanem ők maguk akarnak fontosnak látszani. Ez viszont tönkreteszi a vezetők értékeit, hiszen Mózes módjára mindenkinek Isten alázatos szolgájának kell maradnia. Erre ösztönöz bennünket az Úr, mert akit önmagáért becsülnek itt a földi életben, az megkapta jutalmát, nem várhat semmi boldogságot a mennyben. A földi díjak mind elenyésznek, a mennyeiek örökké tartók, és az üdvözültek milliárdjai tisztelegnek birtokosaik előtt. Istentelen hölgyek és urak nagyon ráfizetnek múlékony tündöklésükre. Mert aki önzően magáért tesz valami jót, elveszíti a szeretet érdemeit. Aki pedig az Isten országáért adja életét, az igazságért és a szeretetért, jutalma bőséges és örök. „Aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják”

Nagyböjt 2. hete hétfő

Nagyböjt 2 hete hétfő

Dán 9, 4b-10; Lk 6,36-38

„Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas”

A mai evangélium arról szól, hogy ne akarjuk elvenni a jogot Jézus Krisztustól, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt. Ez vonatkozik az élet kicsinyes bíráskodásaira is, főként, pedig az örök kárhozatra, való ítéletre. Lehet, hogy pillanatnyilag igazunk lenne, ha embertársunkat keményen elítélnénk, de mivel mi nem ismerjük teljesen az összes körülményt, amelyeket a helyes ítélethez föltétlenül figyelembe kell venni, sem azt nem látjuk előre, hogy a vétkes majd bűnbánatot tart, jóvátesz minden kárt, ezért tiltja az Úr a könnyelmű ítéletet. Bíró is csak az lehet, aki kellő felkészültséggel rendelkezik, ezen kívül még érvényes megbízatása is van. Jézus nem régen magán kinyilatkoztatásban mondta valakinek: soha senkinek nem adtam engedélyt, hogy bárkit is elítéljen. Ezért adja ki Jézus az általános rendelkezését: „Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas”. Irgalmas az, aki a bántást nem viszonozza, bár megtehetné. Irgalmas az is, aki elengedi más sértését. Megkönyörül a bajt okozón, nem bosszulja meg a rosszat a bántalmazó családján, nem okoz kárt adott alkalommal a vétkeseknek. Az irgalmas ember az irgalmas Isten példáját követi. Isten elpusztíthatta volna ősszüleinket a bűnbeesés után, hiszen előre megmondta nekik, hogy esetleges engedetlenségükért halál jár. A háttérbeszorulása miatt testvérét gyűlölő Káint figyelmezteti előre, bűne elkövetése után mégsem bünteti azonnal. Nem pusztította el a Sínai hegy lábánál bálványt öntő és azt imádó zsidó népet, pedig iszonyú haragra gyulladt ellenük. Nem pusztítja el többé vízözönnel a vétkes emberiséget, pedig hányszor megérdemeltük volna már eddig is. Isten sokszoros jóindulatára figyelmeztet tehát Jézus: „Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas”. Ne ítéljetek, hangzik el Jézus ajkáról többszörösen is a figyelmeztetés. Ne ítéljetek, mert nem Ismeritek tökéletesen az okokat és körülményeket, amelyek között létrejött a bűn. Különben is sok esetben a maga bűnéről akarja elterelni a figyelmet az ítélkező. Még a mindennapos ítéletmondástól, a pletyka gyakorlásától is őrizkedjetek! Kicsinek tűnő bűnnek látszik ugyan, egyszerű nyelvköszörülésnek, de senki sem tudja lemérni igazán a következményeit. Valaki ezt a bűnt papírlaptépéshez hasonlította: amint a széttépett papírt a régi formájára összeragasztani nem lehet, de ha lehetne is, amit a szélbe szórtunk, össze sem tudjuk szedni többé, így állunk a pletyka esetével is. Széttéptünk egy becsületet, és a többé makulátlan nem nagyon lesz újra. Különösen tiltja az Úr, hogy valakinek iszonyú bűnéért a pokol büntetését próbáljuk megítélni. Ha ennyire nem szabad ítélkeznünk senki fölött, akkor hagynunk kell életünk tönkretevőit büntetlenül elmenni? Vagy nem szabad keresnünk a megsértett igazság orvoslását? Dehogyis nem! Csak mindig ragaszkodjunk a törvényes formához. Bízzuk Istenre ügyünket, ha a földi igazságszolgáltatás netán késik vagy a tények ellen, dönt. Az örökké tartó boldogságban minden kitisztul. Amit pedig itt a földön elszenvedtünk, amikor irgalmasak voltunk; vagy nem ítéltünk el másokat, szeretetünk jutalmát odafönn bőségesen meg fogjuk kapni.

Az MKPK hirdetménye a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésre

Az MKPK hirdetménye a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésre

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is tartós-élelmiszergyűjtést szervez országos szinten. Az adományozásra buzdító körlevelet, amelyet az alábbiakban közlünk, hazánk valamennyi katolikus templomában felolvassák február 24-én, vasárnap.

Ősi hagyomány az Egyházban, hogy a nagyböjti önmegtagadások idején a krisztushívők megtakarított javaikat a szegényeknek adják. Ezt a hagyományt felelevenítve és az elmúlt években kialakult szokást folytatva az idei nagyböjtben is tartós élelmiszereket gyűjtünk rászoruló testvéreinknek.

Kérjük, hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat és tegyék a templomban erre kijelölt helyre. Ezt megtehetik a jövő heti vasárnapi szentmiséken és az azt követő hétköznapokon, március 3-tól 10-ig. Adományaikat a Katolikus Karitász juttatja majd el a rászorulókhoz. Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk a Karitász segítő munkájába. Ha hívjuk a 1356-os telefonszámot, hívásonként 500 forinttal segítünk. A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk.

Isten áldja meg segítőkész családjainkat! Hálásan köszönjük minden kedves testvér jó szándékú adományát.

Budapest, 2013. február 18.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Nagyböjt 2. vasárnap

Nagyböjt 2 vasárnap

Ter 15, 5-12. 17-18; Fil 3, 17-4, 1; Lk 9, 28b-36

„Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek”

Jézus azért jött a világra emberi alakban, megtestesülten, hogy szenvedésével és halálával megváltson és üdvözítsen bennünket. Ennek a nagy műnek előkészítse volt nyilvános működése. Addig ugyanis, amíg Názáretben élt, Édesanyján, Márián és Szent Józsefen kívül nem tudta senki, hogy Ő Istennek egyszülött Fia, aki a mi üdvösségünk visszaszerzéséért vette magára az emberi természetet. Az emberek is, a túlvilág lakói is tudomásul kellett, hogy vegyék: Ő az Istentől küldött Megváltó. Ennek igazolása lépésenként történt. Keresztelő Szent János a Szentlélektől kapott biztos jelet: „János tanúságot tett és azt mondta: Láttam, hogy a Lélek, mint galamb leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia”.(Jn 1, 32-34) Ezt János tanítványai hallották, és néhányan Jézushoz csatlakoztak azonnal. Jézus ezután tanításaival és csodáival hívta fel az emberek figyelmét rendkívüli küldetésére: „Erre mindnyájan elcsodálkoztak, s azt kérdezték egymástól: „Mi ez? Új tanítás, hatalommal? Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki? Egyszerre elterjedt a híre Galilea egész vidékén”(Mk 1,27-28) Aztán Péter fogalmazza meg tökéletesen kilétét: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. (Mt 16,16) Jézus jóváhagyja, és megteszi jövendő Egyháza sziklaalapjának. De hozzáfűzi a fontos tanítást: „hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, de harmadnapra föl kell támadnia” (21) Ezt nem akarták elhinni a tanítványok. Ezért fölvitte az Úr három tanítványát egy hegyre: „Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom.Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit".„a felhőből szózat hallatszott: Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok”(35)Jézus aztán egyedül maradt. A hegyről lemenőben megparancsolta nekik, hogy erről a látomásról senkinek se beszéljenek! Íme, Jézus félremagyarázhatatlanul igazolta önmagát és küldetését.De azt is közölt velünk, hogy követőinek is sokat kell szenvedniük vele és érte. Így telik be Isten akarata: Jézus szenvedéseivel megvált minket, de nekünk is hagy részt ebben a csodálatos műben: „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemen azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az Egyháznak a javára” (Kol 1, 24)Mondjuk ki ezt mi is Szent Pállal. Fűzzük hozzá: Most elsősorban a mi édes, sokat szenvedett, de rengeteget vétkezett hazánk, népünk javára. Váljék dicsőséges feltámadásunkra!

Nagyböjt 1 hete szombat

Nagyböjt 1 hete szombat

MTörv 26, 16-19; Mt 5, 43-48

„Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes”

Jézus folytatja a hegyi beszédben elkezdett gondolatsorát, amellyel meg akarta világítani tanítványai és nagyszámú hallgatósága előtt, hogy Isten igazságai az Ószövetségben jól hangzottak el ugyan, de a farizeusok okoskodása meghamisította a lényegüket. Ilyen a beszédet ma megnyitó parancs esete is: „Hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet”. (Mt 5, 43) a szeretet parancsa Jézus tanúsága szerint a legfőbb a parancsok között. Amikor a farizeusi szemlélet szerette volna ezt a maga ízlése szerint értelmezni, abban egyetértettek Jézussal, hogy a parancs első része, hogy Istent mindennél jobban kell szeretnünk, a helyén való. De a másodikat, amely hasonló az elsőhöz, tehát az emberszeretetről szóló rész, az már szálka volt a zsidó szemnek, mert a maguk nemzetén kívül mással ilyen mély kapcsolatot létesíteni egyáltalán nem óhajtottak. Ezért kereste a kibúvót, a kérdést firtató írástudó: „De hát ki az én felebarátom?” (Lk 10, 29) Jézus akkor elmondta válaszul az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédet. Ennek a csattanója kőkeményen kimondta az igazságot: a zsidó pap és levita nem segített a sebesült honfitárson, az ellenségnek tartott fél-zsidó, fél-pogány szamaritánus igen. Jézus a kérdezőre hagyja, hogy vonja le a következtetést: „Mit gondolsz, a három közül melyik volt felebarátja annak, aki az Rablók kezébe került? Az így felelt: Az, aki irgalmasságot cselekedett vele. Jézus erre azt felelte neki: Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” (36-37)Jézus itt a hegyi beszédben a felebaráti szeretet legnehezebb fajtáját, az ellenségszeretetet is kifejezetten ajánlja, sőt megparancsolja: „Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok?” (44-46)A szeretet lényege: mások javát akarom tenni, mások boldogságát mozdítom elő. Isten is ezt teszi velünk. Övé a nagylelkűség öröme, de a mienk is, ha érdemteleneket sem zárunk ki a jóból. Nem a vámosokhoz és pogányokhoz süllyedünk le, hanem Isten közelébe emelkedünk a nagyvonalú cselekvéssel. Ha egyszer a gonosz és a gazember gondolkodni kezd, Isten és az ő gyermekei addig észre sem vett nagyvonalúságán csak kicsit is elmereng, nyiladozni kezd a szíve. Talán gyorsan le tudja vonni a következtetést, de az sem baj, ha az csak később érik meg lelkében: a magamfajta jómadarak mind önzők, ha pénzről van szó, nincs jó barátság, Itt meg még velem, az ellenséggel is ilyen szépen viselkednek, nem lenne okosabb, ha én is őket követném? De ha nem lenne ilyen eredménye jóságomnak, Isten szemében, magaméban is, talán még másokéban is növekedhet becsületem. A mennyei boldogság örömei bizonyosan gazdagodnak.