Évközi 15. hét kedd

Évközi 15. hét kedd

Iz 7, 1-9; Mt 11, 20-24

„Menj ki Ácház elé és mondd neki: Vigyázz, maradj nyugton”

Ácház, Júda királya fenyegetést hallott Szíria és Izrael királyaitól. Ebben az időben nőtt naggyá Asszíria hatalma. Szerette volna a birodalmát tovább terjeszteni. Háborúra készült a környező kisebb királyságok ellen. Érezték, hogy csak úgy tudnak ellenállni, ha szövetségre lépnek egymással. Még biztosabbnak látták volna ügyüket, ha a déli zsidó ország, Júda is szövetkezett volna velük. Az előzményekből arra lehet következtetni, hogy a diplomáciai tapogatózásokban Júda akkori királya, Ácház, erre nem volt hajlandó. Valószínűleg arra gondolt, hogy még hármasban is gyenge lesz a szövetségük, nem tudnak majd ellenállni Asszíriának. Ekkor felháborodtak a már szövetkezett királyok, és elhatározták, hogy megostromolják Jeruzsálemet. Elfoglalják, félreállítják Ácház királyt, és helyette megteszik Jeruzsálem királyává a maguk jelöltjét, Tábeél fiát. Ha aztán Asszíria királya mégis terjeszkedni akar, akkor három király egyesült serege védekezik majd ellene. Ez a lehetőség megrémisztette Ácházt. „Amikor eljutott a hír Dávid házához: Szíria Efraimban táborozik, megremegett a király szíve és népének szíve, mint ahogy megremegnek az erdő fái a széltől”(2) Készült az ostromra. Kiment a falakon kívül, megvizsgálta a vízvezetéket. „Akkor azt mondta az Úr Izajásnak: Menj ki Ácház elé, te és fiad, Seár Jasub, a Felső-tó vízvezetékének végéhez, a Ruhamosók mezejéhez vezető útra és mondd neki: Vigyázz, maradj nyugton! Ne félj, szíved ne szorongjon ettől a két füstölgő, üszkös fadarabtól, Rászintól és Szíriától, Remalja fiának heves haragja miatt, mert gonosz. Tervet szőtt ellened Szíria, Efraim és Remalja fia, mondván: Vonuljunk fel Júda ellen, félemlítsük meg, hódítsuk meg magunknak, és tegyük királlyá benne Tábeél fiát” (3-6) Amit eddig mondott a próféta Isten üzeneteként, tökéletes eligazítás volt a király számára. Az Úr azonban ismerte Dávid késői utódjának ingatag hitét, bálványok felé hajló romlott szívét, ezért adta prófétája szájába a következő biztatást: „Így szól az Úristen: Ez nem következik be, és nem történik meg! Mert Damaszkusz csak Szíriának a feje, Rászin pedig Damaszkusznak a feje! Még hatvanöt esztendő, és összeomlik Efraim, s nem lesz többé nép! Szamaria csak Efraimnak a feje, Remalja fia, pedig Szamariának a feje! Ha nem hisztek, bizony, nem maradtok fenn!” (7-9) Megfigyelhettük, amikor Isten Izajást küldi a királyhoz a mezőre, kifejezetten említi, hogy vigye magával azt a fiát, akinek a neve: Seár Jasúb, ami annyit jelent: a maradék visszatér. Az Úr azt akarja, hogy a fiú a maga nevének hallatán mindig arra gondoljon, hogy népe és városa most még haladékot kap Istentől a bűnbánatra, de a főváros pusztulása nem sokára bekövetkezik, népét fogságba hurcolják, és hetven év múlva majd csak a megtisztultak, a maradék tér vissza. Ennek a fiúnak hallania kellett édesapja szájából a királynak adott lehetőséget, hogy csodát kérjen teljes bizonyságra. Azt is hallania kellett, hogy a király visszautasítja Isten ajánlatát. Ő viszont az egész emberiség megváltásának nagy jelét mondja el: Íme, a szűz fogan, és fiút szül, és a neve Emmanuel lesz, vagyis Velünk az Isten. (7, 14) Bajainkban még nagyobb hittel kellene Istenhez fordulnunk.

SZOLÁNÓI SZENT FERENC

SZOLÁNÓI SZENT FERENC 

misszionárius

 (1549-1610)

*Montilla, 1549. március 10. +Lima, 1610. július 14.

Spanyolország forró, földközi-tengeri részén, amelyet csak röviddel azelőtt foglaltak vissza az araboktól, Córdoba közelében Mateo Sánchez Solanónak és feleségének, Ana Ximeneznek 1549. március 10-én fia született, akit a Ferenc névre kereszteltek. Szülőfalujában, Montillában olyan szellemi légkör uralkodott, amely kedvező volt a missziós mozgalmak számára. Gyakran esett szó Afrika hitetlen muzulmánjairól és a nemrég felfedezett Amerika népéről. A közeli Sevillából kormányozták Új-Spanyolországot (Mexikót) és Perut, s Cádizból futottak ki a hajók, hogy eljussanak ezekbe az országokba.

Ferenc a jezsuitáknál részesült az alapfokú oktatásban, s értelmessége, határozott akarata, felebaráti szeretete és jellemszilárdsága miatt csakhamar elnyerte társai és tanítói nagyrabecsülését. 1569-ben belépett szülőfaluja ferences kolostorába, ugyanabban az évben, amelyben Alonso de Bárzena (1529 körül--1598) Córdobában a jezsuitákhoz lépett be; vele együtt azután húsz év múlva megnyerte a hit számára a lulokat (az észak-argentínai Tucumán közelében levő indió törzset). Fogadalma letételéig, amint a 16. század Spanyolországában szokásos volt, hihetetlenül szigorúan vezekelt. 1570- ben szerzetesi fogadalmat tett, majd két évre a Sevilla közelében levő Nuestra Senora de Loretóba küldték, ahol pappá szentelték.

Nemsokára újoncmester lett a Córdoba közelében fekvő San Francisco del Montéban. Tanítványait egyszerűségre, alázatosságra, imádságos és felebaráti szeretettől áthatott magatartásra nevelte; ha pedig hibázott valamelyikük, ő maga vezekelt érte. 1583-ban Sierra Morenába helyezték szintén novíciusmesternek, majd gvárdián lett. Amikor a közeli Montoro városban pestis tört ki, elment ápolni a betegeket. Később a Granada közelében lévő zubiai Szent Lajos kolostorba küldték, ahol hamarosan kedvelt népszónok, s a betegek és foglyok apostola lett.

Afrikai misszióba kérte magát, hogy elmeneküljön a népszerűség elől, ehelyett Amerikába küldték. 1589. február 28-án szállt hajóra tizenegy társával együtt. A missziós csoportot az argentínai Tucuman tartományfőnöke vezette. Májusban kötöttek ki a kolumbiai Cartagenában, majd Ferenc gyalog vágott át Panamán, hogy a Csendes-óceánon ismét hajóra szálljon Peru felé. A hajó azonban Kolumbia nyugati partja előtt viharba került és elsüllyedt. Az utasok, köztük 80 néger rabszolga, egy szigetre vetődtek, ahol Ferenc két hónapig atyja volt az egész hajótörött csoportnak, s a négereket, akiket már a hajón oktatni kezdett, megkeresztelte. Két hónap múlva egy hajó fedélzetére vette és Peru északi partjára vitte mindnyájukat. Ferenc azonban Limába ment, ahonnan Tucumánba küldték. Az Andokon át vezető kb. 3.000 km-es utat gyalog tette meg.

Tucumán 1578-ban kapta az első olyan püspököt, aki hivatalba is lépett: Francisco Vitoriát. Az előzően kinevezettek ugyanis vagy nem foglalták el helyüket, vagy nehéz utazásuk közben meghaltak.

1585-ben kapta meg Francisco Vitoria püspök az első jezsuitákat, köztük Alonso de Bárzenát, aki azután nyelvtant, szótárt, katekizmust, lelkitükröt és prédikációs gyűjteményt szerkesztett a tonokoták nyelvén, templomot emelt Santiago del Esteróban, és több mint 3.000 bennszülöttet megtérített. Egyre érezhetőbbé vált a hithirdetők nagy hiánya. A ferencesek provinciálisa Ferencet küldte erre a missziós előőrsre.

Ferenc rövid idő alatt elsajátította a tonokota nyelvet. Tizenöt évig tartó szakadatlan missziós munkával hirdette Amerika első apostolainak módszerével az Evangéliumot sok ezer indiónak, és meg is keresztelte őket. La Rioja tartománytól Paraguayig (jó ezer kilométeres körzetben), mindenekelőtt a Magdolna folyamnál és a Socotonio mellett levő falvakban. Betegeket gyógyított, tanácskozott törzsfőnökökkel, prédikált a népnek, és mindenki Isten küldöttének tekintette. Még napjainkban is tisztelik a meszticek (a spanyolok és az indiánok közti kapcsolatból származók) azt a helyet, ahol a szent lakott, étkezett vagy éppen hegedült: azoknak a kunyhóknak a romjait, amelyekben tartózkodott; konventjében levő celláját; azt a narancsfát, amely alatt imádkozott vagy muzsikált.

Tizenöt éven át járt-kelt ezen a földön, ahol a spanyolok nem mindig mutatták a legjobb példát. 1584. április 6-án azt állapította meg a püspök, hogy ,,a tartományban és szomszédságában lakó 150.000 indió közül csak mintegy 25.000 a keresztény'' (Vitoria püspök levele II. Fülöphöz). Amikor Ferenc -- már a 17. század elején -- elhagyta e vidéket, hogy visszatérjen Limába, a környék valamennyi indiója részesült a keresztségben.

Ferenc 1595-ben a limai Recolección de Nuestra Seńora de los Angeles ferences kolostor első gvárdiánja lett. Élete utolsó éveiben rendkívül nagy volt a hatása Limában; hozzájárult ehhez, hogy mindenkit bámulatba ejtettek állandó csodatettei, amelyekért az Újvilág csodatevője névvel illették. Tettereje az imádságból, a ferences alázatosságból és a teljes szegénységből táplálkozott. Szenvedélyesen tisztelte rendjének atyját, Assisi Szent Ferencet (lásd: A szentek élete, 566. o.) és Szent Bonaventurát (lásd: A szentek élete, 352. o.); őket akarta utánozni. 1610. július 14-én halt meg a limai nagy konvent miséje alatt, ezekkel a szavakkal: ,,Egyedül Istennek legyen tisztelet és dicsőség!''

Egyszerű önátadása, amellyel a felebaráti szeretetet gyakorolta, csodálatot keltett egész Amerikában. Lima városi tanácsa a nép sürgetésére 1629. június 26-án különleges patrónusának hirdette ki. Ezután még sok dél-amerikai város választotta patrónusává. Argentína, Uruguay, Chile és Peru köztársaságai apostoluk- és oltalmazójukként tisztelik.

VIII. Orbán pápa 1625. február elsején megindította szentté avatási perét. 1675-ben X. Kelemen boldoggá, 1726-ban XIII. Benedek szentté avatta.

Imádság:

Istenünk, te a dél-amerikai pogányok közül sokakat vezettél Szent Ferenc által az Anyaszentegyház kebelébe. Érdemeiért és könyörgésére szívünket vond magadhoz szeretettel, a pogányoknak pedig, akik még nem ismernek téged, add meg kegyesen szent neved félelmét és szeretetét. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Könyörgés a csodatevő sümegi Fájdalmas Szűz Anyához

Könyörgés a csodatevő sümegi Fájdalmas Szűz Anyához

Ó, sümegi Fájdalmas szép Szűz Mária! A fájdalmak tőrével általjárt édesanyai szíved lángoló szeretetében mindnyájunk vigasztalója! Századok óta tündökölsz irgalmasságod csodáival. Orvosa voltál mindenkor a különféle betegségekben sínylődőknek, akik élő hittel és erős bizalommal könyörögtek Hozzád: az igaz hit ösvényére vezérelted a tévelygők ezreit, akik a gonosz lélek csalárdságait követték és nem ismertek Téged; hű tisztelőidnek minden ügyeikben hatalmas pártfogója voltál a letűnt századok alatt. Megcsodáljuk határtalan jóságodat és hálatelt szívvel, könnyes arccal borulunk le Előtted, hogy ezentúl is légy könyörületes irántunk. Tekints irgalmas szemeiddel reánk, akik számtalan kérésünkkel folyamodunk Hozzád. Esedezve kérünk, gyógyítsd meg betegeinket, akik szüntelenül áldják drága szent Nevedet;vidd Isten trónja elé Neked hódoló szeretteink és jótevőink reád bízott ügyeit és nyerj nekik bőséges kegyelmet; segíts meg bennünket is, méltatlan gyermekeidet, akik alázatos lélekkel tekintünk Feléd; oltalmazd édesanyai palástoddal mindazokat, akik magyar Hazánknak, a Te jogos örökségednek szent ügyét híven szolgálják; boldogítsd az egész magyar Nemzetet, hadd érezzük szent Szíved szeretetét mindnyájan, hadd dicsérjen és dicsőítsen Téged a hű magyar most földi békés otthonában és majdan a boldog örökkévalóságban a te szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen. Boldogságos Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk.

Évközi 15 hét hétfő

Évközi 15 hét hétfő

Iz 1, 11-17; Mt 10, 34-11,1

„Minek nekem véres áldozataitok sokasága? – mondja az Úr”

Aki ismeri az Ószövetséget, tudja, hogy Isten imádása kezdettől fogva kötelező volt. Az imádás azt jelenti, hogy Istent elismerem abszolút Uramnak. Nem csak azt fogadom el józan ésszel, hogy van, létezik, él. Mert ha nem lenne egy végtelen erő, aki minden létezőnek létesítő oka, akkor semmi sem létezhetne, mert semmiből semmi sem lehet. Egyébként könnyen kimutathatjuk, hogy amíg nem létezik valaki vagy valami, addig cselekedni sem tud. Sorolhatnánk a kérdéseket, amire csak évezredes munkával nyílik rá a szemünk, s nem kitalálni, de kezelni sem tudjuk. Honnan az élet, amiről fogalmunk sincs, csak csodáljuk szemünkbe ötlő szépségeit és titkait. Az emberi ész elsődleges célja, hogy mindezekből levonja a következtetést, hogy van Isten, aki önmagától van, létezik, mindennek, az emberiségnek, nekem is lét-okom. Neki tartozom magammal és mindenemmel. Mindent tőle kaptam. Az első emberpár megértette ezt. Imádta Istent, teljes lényével odaajándékozta volna önmagát ennek elismeréséül. Isten azonban azt mondta nekik: magatok helyett adjatok nekem vissza valamit, ami nektek is kedves, azt áldozzátok föl, és én megáldalak titeket további jókkal. Amikor Isten és Izrael között létrejött a szövetség, Isten pontosan meghatározta, hogy kiknek a kezéből és mit fogad el áldozatul.„Minden hím, amely méhet nyit, az enyém, legyen. Szamarad elsőszülöttjét váltsd meg egy juhon. Ha nem adsz érte váltságot, meg kell ölnöd. Fiaid közül az elsőszülöttet meg kell váltanod. Ne jelenj meg üres kézzel színem előtt!” (Kiv 34, 18-20) Mi történt, hogy Izajásnak ezt mondja az Úr: „Minek nekem véres áldozataitok sokasága? Elegem van kos áldozatokból és a hízott állatok hájából; bikák, bárányok és bakok vérében nem lelem kedvemet” (Iz 1,11) „Ne mutassatok be többé hazug ételáldozatot! A tömjénfüst utálat számomra, az újhold, a szombat s az ünnepi összejövetel, nem tűröm a bűnt s az ünnepi gyülekezetet. Újholdjaitokat s ünnepeiteket gyűlölöm, terhemre lettek, belefáradtam, hogy elviseljem” Miért? Mert bálványt imádtok ezeken én helyettem!„Mosakodjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől! Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni! Keressétek a jogot, siessetek segítségére az elnyomottnak, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet!”
(16-17) Szegények, özvegyek és árvák szenvednek ma is. Jó, hogy összefogunk ügyükben, és elindultunk a szeretet útján. Ez már az Isten útja, ne hagyjuk abba.

SZENT II. HENRIK

SZENT II. HENRIK

*Abbach (Regensburg mellett?),973. május 6. +Grona (Göttingen mellett), 1024. július 13.

Szent Henrik császár, akit a német császárok közül egyedül avattak szentté, Szent István feleségének, Gizellának volt a testvére. Mint Civakodó Henrik bajor herceg legidősebb fia aligha számíthatott arra, hogy egyszer a birodalom császára lesz. Az Ottó császár és atyja, Henrik közötti ellentétek miatt ugyanis hosszú időn át még az is kérdéses volt, hogy megkaphatja-e a családi örökséget jelentő hercegséget, mivel atyjától a császár elvette.

A bajor herceget a hildesheimi katedrális iskolájában tanították, és -- --nyilvánvalóan II. Ottó császár utasítására -- a papságra készítették fel. Csak akkor került vissza hazájába, amikor a császár visszaadta atyjának a hercegséget. Tanulmányait Regensburgi Szent Wolfgang püspök irányítása alatt fejezte be. 995-ben, Civakodó Henrik halála után átvette a hercegség vezetését.

Legsürgősebb feladatának azt tekintette, hogy a lehanyatlott kolostori életet a bencés regula szigorú szellemében megújítsa, és ezt -- az érintett kolostorok és a bajor püspökök gyakori tiltakozása ellenére -- végre is hajtotta. Császársága idején is nagy gondja volt az egész birodalom kolostoraira. Támogatása nélkül a clunyi reform nem terjedhetett volna el oly gyorsan és oly nagy területen a birodalomban.

Huszonkilenc éves volt Henrik herceg, amikor 1002-ben III. Ottó császár halálhírét hozták, akinek hívására éppen úton volt Itália felé, hogy seregével segítséget vigyen neki. Az utód személye körül viták támadtak. Henriknek azonban sikerült egymás után megnyernie a választó hercegeket, úgyhogy megválasztották és meg is koronázták. Ellenfelei nem hajtottak előtte fejet harc nélkül, de ő oly ügyesen nyerte meg egyiket a másik után, hogy néhány hónap leforgása alatt az egész birodalom elfogadta császárának. III. Ottó ábrándos külpolitikája után az ő higgadt, tárgyilagos politikája biztosítani tudta, hogy megmaradjon a birodalom egysége.

Hosszú éveken át a legégetőbb kérdés volt a keleti határon Chrobry Boleszláv lengyel herceg fegyveres terjeszkedésének megakadályozása. Határozott fellépéssel attól sem riadt vissza, hogy az akkor még pogány liutizekkel és redarokkal szövetséget kössön. Ezt a szövetséget a kortársak, főleg a papság élesen ellenezte, ugyanis egyik pontja szerint Henriknek le kellett mondania a szövetségesek területén történő katolikus misszionálásról. Ebben az esetben azonban nem volt más választása, hisz az egész ország érdekét szolgálta az egyháziak rosszallása ellenére is. De tudta, hogy kárpótlást kell adnia, ezért több nagy alapítást tett.

A szívós célratörés volt egyik legjellemzőbb vonása. Ez mutatkozott meg nyugat felé vezetett hadjárataiban is, melyekkel a birodalom határait megerősítette, illetve kiterjesztette. Örökösödési szerződést kötött a gyermektelen II. Rudolf burgundi királlyal, s ezzel Burgundia várományosa lett és megteremtette a feltételt ahhoz, hogy Burgundia később, II. Konrád uralma alatt végleg a birodalom része legyen. Hatalmát kiterjesztette Bázelra is, s a várost és annak főtemplomát gazdag ajándékokkal látta el. Itáliában három hadjáratot vezetett: 1004-ben, 1014-ben és 1021-ben. VIII. Benedek pápa 1014-ben Rómában császárrá koronázta.

Bármilyen áldásos volt is II. Henrik császár uralkodása a birodalom gyarapodását tekintve, az Egyház nem emiatt tiszteli a szentek sorában. Szentként azért tiszteljük, mert uralkodói hatalmával teljesen tiszteletben tartotta az Egyház jogait, és feltűnő volt személyes jámborsága és készsége a bűnbánatra. A templomokat és kolostorokat gazdagon megajándékozta. Különösen két nagy alapítás őrzi a nevét: a 981-ben feloszlatott merseburgi püspökség újjáalapítása és a bambergi püspökség megalapítása. Amellett, hogy az uralkodó nagyon reális politikus volt és a birodalom érdekeit állandóan szem előtt tartotta, egyházi alapításai mélységes hitében és egyházhűségében, valamint annak a feladatnak a felismerésében gyökereztek, amelyet szerinte az Egyháznak a világban be kell töltenie.

A merseburgi püspökség 1004-ben történt újjáalapítása megnyitotta az utat a szlávok misszionálása előtt. Nemcsak a korábban egyházi tulajdonban lévő birtokokat adta vissza a püspökségnek, hanem saját javaiból is gazdagon megajándékozta.

Legkedvesebb alapítása, a bambergi püspökség is missziós rendeltetésű volt. A terület ugyanis névlegesen már régen keresztény volt, azonban a püspöki székhely túl messze volt ahhoz, hogy a püspök igazán törődhessen a hívekkel. Henriknek hosszú tárgyalások során sikerült rávennie a würzburgi püspököt, hogy mondjon le a területről, és ezzel tegye lehetővé egy új püspökség alapítását. 1007. november 1- én végre sor kerülhetett a regnitzi püspökség megalapítására, melynek székhelye Bamberg lett. Henrik már három évvel korábban, 1004-ben megkezdte a katedrális építését Bambergben, amely valóban méltó volt arra, hogy püspöki templom legyen. A székesegyházat 1012. május 6-án szentelték fel a Boldogságos Szűz Mária, Szent Péter és Pál apostolfejedelmek, valamint Szent György és Szent Kilián tiszteletére. Sem előtte, sem utána nem volt püspökség, amely alapításakor olyan ajándékokat kapott volna, mint Bamberg. A birtokok, amelyek tulajdonába kerültek, olyan biztos alapokat jelentettek, hogy Bamberg a középkorban végig kiemelkedő szerepet játszott a német püspökségek között.

Bambergben két kolostor is Henriknek köszönheti a létrejöttét. A Szent István vértanú-templom fölszentelésekor, 1020-ban a császár személyesen fogadhatta Bambergben VIII. Benedek pápát, és a húsvétot a pápával együtt ünnepelhette a dómban. Ez volt Henrik uralkodásának egyik csúcspontja. Utolsó alapítólevelében, amellyel a fuldai kolostort alapította, ezt írta: ,,Kötelességünk, hogy az Istentől kapott javakat elsősorban Isten házainak felszerelésére fordítsuk.''

Mindezen uralkodói tevékenységét gyenge egészségű, törékeny emberi testben hajtotta végre Henrik. A források közelebbről nem nevezik meg a betegségét. Luxemburgi Kunigundával kötött házassága gyermektelen maradt. Az a későbbi korok jámbor elképzelése volt, hogy szándékosan és tudatosan vállalt József-házasságban éltek, és ezért igen nagy tisztelettel magasztalták őket. A történészek inkább arra hajlanak, hogy gyermektelensége a betegségével függ össze. Ez azonban életszentségét egyáltalán nem zavarja. Alázattal és belenyugvással hajolt meg Isten akarata előtt, és feleségével egyetértésben minden vagyonát az Egyházra hagyta, mert ,,Krisztust választotta örökösének'', ahogy a bambergi alapítólevélben írja.

Henrik 1024. július 13-án halt meg a Göttingen melletti gronai császári palotában, hosszú betegség után. Holttestét Bambergbe vitték, és a dómban temették el. Felesége, Kunigunda később mellette kapott nyugvóhelyet. A 15. század elején Tilman Riemenschneider faragta a császári szarkofágot, életéből vett jelenetekkel díszítve a sírt. És a szent császár sírjához még ma is zarándokolnak, nemcsak a németek, hanem a franciák is. III. Jenő pápa 1146. március 12-én szentté avatta, miután a nép már hosszú ideje tisztelte. Szent II. Henrik az egyetlen szent német uralkodó. A szentté avatással az Egyház elismerését is kifejezte azért, hogy Henrik minden erejével gyarapította birodalmát, ugyanakkor védelmezte és támogatta az Egyházat, s ezáltal személyében megvalósította a ,,szent birodalmat''.

Ünnepét 1631-ben vették fel a római naptárba, de nem önálló ünnepként, hanem csak megemlékezésként Szent Anaklét mellett. Önálló ünneppé 1668-ban lett, július 15-i dátummal. 1969-ben áthelyezték halála napjára, július 13-ra.

---

Istenünk, ki Szent Henriket elhalmoztad kegyelmeddel, és megadtad neki, hogy a földi királyság gondjai közepette az odafönt valókat keresse, kérünk, közbenjárására add meg, hogy kötelességeinket teljesítve siessünk országod felé!

Ferenc pápa aggódó felhívása a Közel-Kelet békéjéért

Július 13-án, vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után mondott beszédében a Szentatya mindenkihez szívből jövő felhívással fordult – adja hírül a Vatikáni Rádió.

„Továbbra is fokozottan imádkozzatok a Szentföld békéjéért, az utóbbi napok tragikus eseményeinek fényében. Még élénken él emlékezetemben a június 8-i találkozás Bartholomaiosz pátriárkával, Peres elnökkel és Abbász elnökkel, akikkel együtt fohászkodtunk a béke ajándékáért, és hallottuk a hívást a gyűlölet és az erőszak spiráljának megtörésére. Valaki azt gondolhatná, hogy ez a találkozó hiába jött létre. Azonban nem! Az ima segít bennünket abban, hogy ne hagyjuk felülkerekedni a gonoszt, hogy ne törődjünk bele abba, hogy az erőszak és a gyűlölet győzzön a párbeszéd és a kiengesztelődés felett.”

Ferenc pápa arra buzdította az érdekelt feleket, minden helyi és nemzetközi felelőst, hogy ne hagyják abba az imát. Erőfeszítést nem kímélve törekedjenek arra, hogy megszüntessenek minden ellenségeskedést és eljussanak az áhított békére, mindenki javát szolgálva. A pápa arra szólította fel a Szent Péter téren jelen lévő híveket, hogy csatlakozzanak imájához. Néhány percnyi csöndes ima után a következő szavakkal könyörgött Istenhez:

„Urunk, most segíts Te nekünk! Add nekünk békédet, tanítsd meg Te, hogy mi a béke, vezess bennünket a béke felé. Nyisd fel szemünket és szívünket, és add meg nekünk a bátorságot, hogy kijelentsük: „Soha többé háborút! A háborúval minden elpusztul! (...) Önts bátorságot szívünkbe, hogy a béke építésének konkrét gesztusait tehessük meg... Tégy minket készségessé arra, hogy meghalljuk a lakosság kiáltását, amely arra kér bennünket, hogy alakítsuk át fegyvereinket a béke eszközeivé, félelmeink váljanak bizalommá és feszültségeink változzanak megbocsátássá. Ámen.”

Évközi 15. vasárnap

Évközi 15. vasárnap

Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23

„Az eső és a hó”

Isten már az Ószövetség idején is hatékonyan alkalmazott természeti jelenségeket a nehezebben érthető túlvilági titkok teljesebb megértetésére. Isten ugyan a földi dolgok teremtése végén jelezte, hogy az élő lények két nagy csoportja a növények és az állatok teremtése után a látható világnak lesz még egy olyan rétege, amelyik nem csak a földi életre lesz alkalmas, hanem lesz egy magasabb vonatkozása is. Így örökítette meg ezt az isteni szándékot a Biblia: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!” (Ter 1,26) Ez lényege szerint azt jelenti, hogy Isten szellemi létéből is kap kis ízelítőt, az érteni és akarni tudó lelket. Azt is meghatározta az Úr, hogy a testnek kifejlődése és tökéletesedése idejére földi életet ad nekünk, amelyet a lélek irányít. A végtelenül igaz és jó Isten az igaz megismerésében és a jó cselekvésben, ebben a két vonatkozásban azért gazdagítja az embert, mert ez az az erkölcsi cselekvés, amely a túlvilági életünk örök boldogságát meghatározza. Isten irányítja bennünk ezt a magasabb rendű erkölcsi életet. Azokat a szellemi, lelki ajándékokat, amelyeket Isten a lelki életünk értésre és gyakorlására ad kegyelmeknek hívjuk. Egyikkel a megszentelő kegyelemmel az isteni életébe emeli a földi lényt, az embert. A többivel egyre jobban segíti tökéletesebben tenni a jót, ismerni az igazat. Ezek a tettre adott kegyelmek. Hogy ezek működését könnyebben érthessük, Izajás próféta erre kézzel fogható segítséget ad. A csapadék létszükséglet a növények számára. Isten küldi nekünk. A hó télen védi a nagy fagyoktól a talajt és a benne meghúzódó életeket. Lassan olvadva bele tud ivódni a talaj mélyebb rétegeibe tartaléknak. Az eső pedig tavasztól őszig adja az értékes utánpótlást. Jaj, annak a vidéknek, amely semmit, vagy nagyon kevés csapadékot kap. Kegyelem nélkül nincs lelki élet, sem üdvösség. Szent Pál a római híveknek, rajtuk keresztül nekünk is üzeni, hogy a szenvedéstől mindenki fél. Az ősbűn óta a szenvedés minden embernek kegyelem: aki szenvedni tud, már itt a földön le tudja törleszteni a bűneiért járó büntetéseket. Érdemeket tud gyűjteni, ha másokért vállal szenvedéseket. A világ megváltásának nélkülözhetetlen eszköze Jézus szenvedése, és mindaz, amit nekünk meghagyott. „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára”(Kol 1,24) Szent Pió atya egyik reggel a Szent áldozat bemutatása előtt sokan kérték, imádkozzék értük. Egy fiatal nő is ezt tette: „Atya! Imádkozzék, hogy megszabaduljak szenvedéseimtől!” Ő erre megállt, odafordult feléje és ezt mondta neki: „Szívesen megteszem, de szívesebben imádkoznék azért, hogy legyen ereje elviselni őket!”Az evangéliumban Jézus a tanítást, az Isten igazságának hirdetését mondja nagy kegyelemnek.