SZENT II. HENRIK
*Abbach (Regensburg mellett?),973. május 6. +Grona (Göttingen mellett), 1024. július 13.
Szent
Henrik császár, akit a német császárok közül egyedül avattak szentté, Szent
István feleségének, Gizellának volt a testvére. Mint Civakodó Henrik bajor
herceg legidősebb fia aligha számíthatott arra, hogy egyszer a birodalom
császára lesz. Az Ottó császár és atyja, Henrik közötti ellentétek miatt
ugyanis hosszú időn át még az is kérdéses volt, hogy megkaphatja-e a családi
örökséget jelentő hercegséget, mivel atyjától a császár elvette.
A
bajor herceget a hildesheimi katedrális iskolájában tanították, és --
--nyilvánvalóan II. Ottó császár utasítására -- a papságra készítették fel.
Csak akkor került vissza hazájába, amikor a császár visszaadta atyjának a
hercegséget. Tanulmányait Regensburgi Szent Wolfgang püspök irányítása alatt
fejezte be. 995-ben, Civakodó Henrik halála után átvette a hercegség vezetését.
Legsürgősebb
feladatának azt tekintette, hogy a lehanyatlott kolostori életet a bencés
regula szigorú szellemében megújítsa, és ezt -- az érintett kolostorok és a
bajor püspökök gyakori tiltakozása ellenére -- végre is hajtotta. Császársága
idején is nagy gondja volt az egész birodalom kolostoraira. Támogatása nélkül a
clunyi reform nem terjedhetett volna el oly gyorsan és oly nagy területen a
birodalomban.
Huszonkilenc
éves volt Henrik herceg, amikor 1002-ben III. Ottó császár halálhírét hozták,
akinek hívására éppen úton volt Itália felé, hogy seregével segítséget vigyen
neki. Az utód személye körül viták támadtak. Henriknek azonban sikerült egymás
után megnyernie a választó hercegeket, úgyhogy megválasztották és meg is
koronázták. Ellenfelei nem hajtottak előtte fejet harc nélkül, de ő oly ügyesen
nyerte meg egyiket a másik után, hogy néhány hónap leforgása alatt az egész
birodalom elfogadta császárának. III. Ottó ábrándos külpolitikája után az ő
higgadt, tárgyilagos politikája biztosítani tudta, hogy megmaradjon a birodalom
egysége.
Hosszú
éveken át a legégetőbb kérdés volt a keleti határon Chrobry Boleszláv lengyel
herceg fegyveres terjeszkedésének megakadályozása. Határozott fellépéssel attól
sem riadt vissza, hogy az akkor még pogány liutizekkel és redarokkal
szövetséget kössön. Ezt a szövetséget a kortársak, főleg a papság élesen ellenezte,
ugyanis egyik pontja szerint Henriknek le kellett mondania a szövetségesek
területén történő katolikus misszionálásról. Ebben az esetben azonban nem volt
más választása, hisz az egész ország érdekét szolgálta az egyháziak rosszallása
ellenére is. De tudta, hogy kárpótlást kell adnia, ezért több nagy alapítást
tett.
A
szívós célratörés volt egyik legjellemzőbb vonása. Ez mutatkozott meg nyugat
felé vezetett hadjárataiban is, melyekkel a birodalom határait megerősítette,
illetve kiterjesztette. Örökösödési szerződést kötött a gyermektelen II. Rudolf
burgundi királlyal, s ezzel Burgundia várományosa lett és megteremtette a
feltételt ahhoz, hogy Burgundia később, II. Konrád uralma alatt végleg a
birodalom része legyen. Hatalmát kiterjesztette Bázelra is, s a várost és annak
főtemplomát gazdag ajándékokkal látta el. Itáliában három hadjáratot vezetett:
1004-ben, 1014-ben és 1021-ben. VIII. Benedek pápa 1014-ben Rómában császárrá
koronázta.
Bármilyen
áldásos volt is II. Henrik császár uralkodása a birodalom gyarapodását
tekintve, az Egyház nem emiatt tiszteli a szentek sorában. Szentként azért
tiszteljük, mert uralkodói hatalmával teljesen tiszteletben tartotta az Egyház
jogait, és feltűnő volt személyes jámborsága és készsége a bűnbánatra. A
templomokat és kolostorokat gazdagon megajándékozta. Különösen két nagy
alapítás őrzi a nevét: a 981-ben feloszlatott merseburgi püspökség
újjáalapítása és a bambergi püspökség megalapítása. Amellett, hogy az uralkodó
nagyon reális politikus volt és a birodalom érdekeit állandóan szem előtt
tartotta, egyházi alapításai mélységes hitében és egyházhűségében, valamint
annak a feladatnak a felismerésében gyökereztek, amelyet szerinte az Egyháznak
a világban be kell töltenie.
A
merseburgi püspökség 1004-ben történt újjáalapítása megnyitotta az utat a
szlávok misszionálása előtt. Nemcsak a korábban egyházi tulajdonban lévő
birtokokat adta vissza a püspökségnek, hanem saját javaiból is gazdagon
megajándékozta.
Legkedvesebb
alapítása, a bambergi püspökség is missziós rendeltetésű volt. A terület
ugyanis névlegesen már régen keresztény volt, azonban a püspöki székhely túl
messze volt ahhoz, hogy a püspök igazán törődhessen a hívekkel. Henriknek
hosszú tárgyalások során sikerült rávennie a würzburgi püspököt, hogy mondjon
le a területről, és ezzel tegye lehetővé egy új püspökség alapítását. 1007.
november 1- én végre sor kerülhetett a regnitzi püspökség megalapítására,
melynek székhelye Bamberg lett. Henrik már három évvel korábban, 1004-ben
megkezdte a katedrális építését Bambergben, amely valóban méltó volt arra, hogy
püspöki templom legyen. A székesegyházat 1012. május 6-án szentelték fel a
Boldogságos Szűz Mária, Szent Péter és Pál apostolfejedelmek, valamint Szent
György és Szent Kilián tiszteletére. Sem előtte, sem utána nem volt püspökség,
amely alapításakor olyan ajándékokat kapott volna, mint Bamberg. A birtokok,
amelyek tulajdonába kerültek, olyan biztos alapokat jelentettek, hogy Bamberg a
középkorban végig kiemelkedő szerepet játszott a német püspökségek között.
Bambergben
két kolostor is Henriknek köszönheti a létrejöttét. A Szent István
vértanú-templom fölszentelésekor, 1020-ban a császár személyesen fogadhatta
Bambergben VIII. Benedek pápát, és a húsvétot a pápával együtt ünnepelhette a
dómban. Ez volt Henrik uralkodásának egyik csúcspontja. Utolsó
alapítólevelében, amellyel a fuldai kolostort alapította, ezt írta:
,,Kötelességünk, hogy az Istentől kapott javakat elsősorban Isten házainak
felszerelésére fordítsuk.''
Mindezen
uralkodói tevékenységét gyenge egészségű, törékeny emberi testben hajtotta
végre Henrik. A források közelebbről nem nevezik meg a betegségét. Luxemburgi
Kunigundával kötött házassága gyermektelen maradt. Az a későbbi korok jámbor
elképzelése volt, hogy szándékosan és tudatosan vállalt József-házasságban éltek,
és ezért igen nagy tisztelettel magasztalták őket. A történészek inkább arra
hajlanak, hogy gyermektelensége a betegségével függ össze. Ez azonban
életszentségét egyáltalán nem zavarja. Alázattal és belenyugvással hajolt meg
Isten akarata előtt, és feleségével egyetértésben minden vagyonát az Egyházra
hagyta, mert ,,Krisztust választotta örökösének'', ahogy a bambergi
alapítólevélben írja.
Henrik
1024. július 13-án halt meg a Göttingen melletti gronai császári palotában,
hosszú betegség után. Holttestét Bambergbe vitték, és a dómban temették el.
Felesége, Kunigunda később mellette kapott nyugvóhelyet. A 15. század elején
Tilman Riemenschneider faragta a császári szarkofágot, életéből vett
jelenetekkel díszítve a sírt. És a szent császár sírjához még ma is
zarándokolnak, nemcsak a németek, hanem a franciák is. III. Jenő pápa 1146.
március 12-én szentté avatta, miután a nép már hosszú ideje tisztelte. Szent
II. Henrik az egyetlen szent német uralkodó. A szentté avatással az Egyház
elismerését is kifejezte azért, hogy Henrik minden erejével gyarapította
birodalmát, ugyanakkor védelmezte és támogatta az Egyházat, s ezáltal
személyében megvalósította a ,,szent birodalmat''.
Ünnepét
1631-ben vették fel a római naptárba, de nem önálló ünnepként, hanem csak megemlékezésként
Szent Anaklét mellett. Önálló ünneppé 1668-ban lett, július 15-i dátummal.
1969-ben áthelyezték halála napjára, július 13-ra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése