Évközi 15. hét kedd
Iz 7, 1-9; Mt 11, 20-24
„Menj ki Ácház elé és mondd neki: Vigyázz, maradj nyugton”
Ácház, Júda királya fenyegetést hallott Szíria és Izrael királyaitól. Ebben az időben nőtt naggyá Asszíria hatalma. Szerette volna a birodalmát tovább terjeszteni. Háborúra készült a környező kisebb királyságok ellen. Érezték, hogy csak úgy tudnak ellenállni, ha szövetségre lépnek egymással. Még biztosabbnak látták volna ügyüket, ha a déli zsidó ország, Júda is szövetkezett volna velük. Az előzményekből arra lehet következtetni, hogy a diplomáciai tapogatózásokban Júda akkori királya, Ácház, erre nem volt hajlandó. Valószínűleg arra gondolt, hogy még hármasban is gyenge lesz a szövetségük, nem tudnak majd ellenállni Asszíriának. Ekkor felháborodtak a már szövetkezett királyok, és elhatározták, hogy megostromolják Jeruzsálemet. Elfoglalják, félreállítják Ácház királyt, és helyette megteszik Jeruzsálem királyává a maguk jelöltjét, Tábeél fiát. Ha aztán Asszíria királya mégis terjeszkedni akar, akkor három király egyesült serege védekezik majd ellene. Ez a lehetőség megrémisztette Ácházt. „Amikor eljutott a hír Dávid házához: Szíria Efraimban táborozik, megremegett a király szíve és népének szíve, mint ahogy megremegnek az erdő fái a széltől”(2) Készült az ostromra. Kiment a falakon kívül, megvizsgálta a vízvezetéket. „Akkor azt mondta az Úr Izajásnak: Menj ki Ácház elé, te és fiad, Seár Jasub, a Felső-tó vízvezetékének végéhez, a Ruhamosók mezejéhez vezető útra és mondd neki: Vigyázz, maradj nyugton! Ne félj, szíved ne szorongjon ettől a két füstölgő, üszkös fadarabtól, Rászintól és Szíriától, Remalja fiának heves haragja miatt, mert gonosz. Tervet szőtt ellened Szíria, Efraim és Remalja fia, mondván: Vonuljunk fel Júda ellen, félemlítsük meg, hódítsuk meg magunknak, és tegyük királlyá benne Tábeél fiát” (3-6) Amit eddig mondott a próféta Isten üzeneteként, tökéletes eligazítás volt a király számára. Az Úr azonban ismerte Dávid késői utódjának ingatag hitét, bálványok felé hajló romlott szívét, ezért adta prófétája szájába a következő biztatást: „Így szól az Úristen: Ez nem következik be, és nem történik meg! Mert Damaszkusz csak Szíriának a feje, Rászin pedig Damaszkusznak a feje! Még hatvanöt esztendő, és összeomlik Efraim, s nem lesz többé nép! Szamaria csak Efraimnak a feje, Remalja fia, pedig Szamariának a feje! Ha nem hisztek, bizony, nem maradtok fenn!” (7-9) Megfigyelhettük, amikor Isten Izajást küldi a királyhoz a mezőre, kifejezetten említi, hogy vigye magával azt a fiát, akinek a neve: Seár Jasúb, ami annyit jelent: a maradék visszatér. Az Úr azt akarja, hogy a fiú a maga nevének hallatán mindig arra gondoljon, hogy népe és városa most még haladékot kap Istentől a bűnbánatra, de a főváros pusztulása nem sokára bekövetkezik, népét fogságba hurcolják, és hetven év múlva majd csak a megtisztultak, a maradék tér vissza. Ennek a fiúnak hallania kellett édesapja szájából a királynak adott lehetőséget, hogy csodát kérjen teljes bizonyságra. Azt is hallania kellett, hogy a király visszautasítja Isten ajánlatát. Ő viszont az egész emberiség megváltásának nagy jelét mondja el: Íme, a szűz fogan, és fiút szül, és a neve Emmanuel lesz, vagyis Velünk az Isten. (7, 14) Bajainkban még nagyobb hittel kellene Istenhez fordulnunk.
Iz 7, 1-9; Mt 11, 20-24
„Menj ki Ácház elé és mondd neki: Vigyázz, maradj nyugton”
Ácház, Júda királya fenyegetést hallott Szíria és Izrael királyaitól. Ebben az időben nőtt naggyá Asszíria hatalma. Szerette volna a birodalmát tovább terjeszteni. Háborúra készült a környező kisebb királyságok ellen. Érezték, hogy csak úgy tudnak ellenállni, ha szövetségre lépnek egymással. Még biztosabbnak látták volna ügyüket, ha a déli zsidó ország, Júda is szövetkezett volna velük. Az előzményekből arra lehet következtetni, hogy a diplomáciai tapogatózásokban Júda akkori királya, Ácház, erre nem volt hajlandó. Valószínűleg arra gondolt, hogy még hármasban is gyenge lesz a szövetségük, nem tudnak majd ellenállni Asszíriának. Ekkor felháborodtak a már szövetkezett királyok, és elhatározták, hogy megostromolják Jeruzsálemet. Elfoglalják, félreállítják Ácház királyt, és helyette megteszik Jeruzsálem királyává a maguk jelöltjét, Tábeél fiát. Ha aztán Asszíria királya mégis terjeszkedni akar, akkor három király egyesült serege védekezik majd ellene. Ez a lehetőség megrémisztette Ácházt. „Amikor eljutott a hír Dávid házához: Szíria Efraimban táborozik, megremegett a király szíve és népének szíve, mint ahogy megremegnek az erdő fái a széltől”(2) Készült az ostromra. Kiment a falakon kívül, megvizsgálta a vízvezetéket. „Akkor azt mondta az Úr Izajásnak: Menj ki Ácház elé, te és fiad, Seár Jasub, a Felső-tó vízvezetékének végéhez, a Ruhamosók mezejéhez vezető útra és mondd neki: Vigyázz, maradj nyugton! Ne félj, szíved ne szorongjon ettől a két füstölgő, üszkös fadarabtól, Rászintól és Szíriától, Remalja fiának heves haragja miatt, mert gonosz. Tervet szőtt ellened Szíria, Efraim és Remalja fia, mondván: Vonuljunk fel Júda ellen, félemlítsük meg, hódítsuk meg magunknak, és tegyük királlyá benne Tábeél fiát” (3-6) Amit eddig mondott a próféta Isten üzeneteként, tökéletes eligazítás volt a király számára. Az Úr azonban ismerte Dávid késői utódjának ingatag hitét, bálványok felé hajló romlott szívét, ezért adta prófétája szájába a következő biztatást: „Így szól az Úristen: Ez nem következik be, és nem történik meg! Mert Damaszkusz csak Szíriának a feje, Rászin pedig Damaszkusznak a feje! Még hatvanöt esztendő, és összeomlik Efraim, s nem lesz többé nép! Szamaria csak Efraimnak a feje, Remalja fia, pedig Szamariának a feje! Ha nem hisztek, bizony, nem maradtok fenn!” (7-9) Megfigyelhettük, amikor Isten Izajást küldi a királyhoz a mezőre, kifejezetten említi, hogy vigye magával azt a fiát, akinek a neve: Seár Jasúb, ami annyit jelent: a maradék visszatér. Az Úr azt akarja, hogy a fiú a maga nevének hallatán mindig arra gondoljon, hogy népe és városa most még haladékot kap Istentől a bűnbánatra, de a főváros pusztulása nem sokára bekövetkezik, népét fogságba hurcolják, és hetven év múlva majd csak a megtisztultak, a maradék tér vissza. Ennek a fiúnak hallania kellett édesapja szájából a királynak adott lehetőséget, hogy csodát kérjen teljes bizonyságra. Azt is hallania kellett, hogy a király visszautasítja Isten ajánlatát. Ő viszont az egész emberiség megváltásának nagy jelét mondja el: Íme, a szűz fogan, és fiút szül, és a neve Emmanuel lesz, vagyis Velünk az Isten. (7, 14) Bajainkban még nagyobb hittel kellene Istenhez fordulnunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése