Évközi 21. hét kedd

Évközi 21. hét kedd

2Tessz 2,1-3a. 13-17; Mt 23,23-26

„Urunk Jézus Krisztus eljövetele és a hozzá való gyülekezésünk dolgában kérünk titeket, testvérek, ne tántorodjatok el egyhamar józan felfogásotoktól, és ne riasszon meg titeket semmiféle lélek!”
Jól ismerjük az emberi lélek szenzáció-éhségét. Azt is tudjuk, hogy a vallásos emberek is nehezen tudják kivonni magukat a rendkívüli események hatása alól. Ennél nagyobb szenzáció, ami csak egyszer fog megtörténni a világ életében, hogy Isten véget vet a világmindenség jelen alakjának, megszűnik az emberi történelem folyása, feltámad az összes meghalt ember teste, egyesül a túlvilágról visszaparancsolt lélek és a frissen feltámadt teste. Az Úr hagyja találkozni a földi életből ismert rokonokat, ismerősöket, jó barátokat, azok pedig összeismertetik a felmenő rokonságokat. Idő már nem létezik akkor, a feltámadt test nem igényel sem pihenőt sem étkezést, tehát semmi sem zavarja a találkozások örömét. Aztán külön szenzáció lesz, hogy mindenki megismeri a történelem fő- és mellékszereplőit. A titkok mind feltárulnak mindenki előtt. A meg nem bocsátott bűnök nyilvánosságra kerülnek bárkik legyenek az elkövetők. Külön öröme lesz a Jézus Egyházába tatozóknak, akik ugyanúgy gyenge emberek voltak földi életükben, de éltek Jézus húsvéti nagy ajándékával, hogy a Feltámadott Üdvözítő az apostoloknak és utódaiknak megadta a hatalmat a bűnök feloldozására. Aki élt ezzel a lehetőséggel, elkövetett bűneit önmagát vádolva elmondta a szentgyónásban, megbánta, a gyóntató pedig feloldozta minden bűnétől, Isten ezeket az így megbocsátott bűnöket ott azonnal megsemmisítette.A többi bűn viszont nyilvánosságra kerül. Mindezek után Jézus Krisztus a mennyország összes angyalával ítélni jön, amint megmondta földi életében: „Az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, az Atyát nem tiszteli, aki a Fiút küldte” (Jn 5,22-23) Hozzátehetjük bátran: a Fiú iszonyú kínokat és kereszthalált szenvedett, hogy bocsánatot nyerhessen minden bűnbánó, megérdemli tehát ezt a nagy tisztséget. Jézus megbízza az angyalokat, hogy válasszák felé az óriási tömeget: a jó angyalokat és embereket Jézus jobb, a gonosz lelkeket és halálos bűnökben levő embereket pedig Jézus bal oldalára állítsák. Akkor aztán hívni fogja a jókat: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta”(Mt 25,34)Ítéletét meg is indokolja: ti az igazságot vallottátok és az önzetlen szeretetet gyakoroltátok. A balra állítottak eme mulasztások kárvallottai: nem a jót tették. Mindezek az események izgalmasak lesznek, de az Atya teljesen egyedül döntötte el dátumát.

KALAZANCI SZENT JÓZSEF

KALAZANCI SZENT JÓZSEF

 
*Perasalta de la Sal, 1556/57. +Róma, 1648. augusztus 25. 

Kalazanci József egy tekintélyes észak-spanyolországi családból származott. Már iskolás korában ,,a kis szent''-nek nevezték. Atyja taníttatta, és a valenciai egyetemre küldte. Itt az egyik unokahúga beleszeretett, és addig üldözte, amíg József el nem hagyta Valenciát, s át nem ment az alcálai egyetemre.

1583-ban szentelték pappá. Néhány évig káplán volt az urgeli egyházmegyében, majd püspöke megtette az egyházmegye trempei részének helynökévé. Feladata elsősorban fizikailag volt nehéz, mert a terület plébániáit a Pireneusok úttalan hegyei és völgyei miatt nagyon nehéz volt megközelíteni. Ő azonban minden nehézség ellenére végiglátogatta a plébániákat és sok visszaélést sikerült megszüntetnie. Püspöke annyira elégedett volt a munkájával, hogy kinevezte általános helynökévé.

Úgy tűnt, hogy József pályája zavartalanul ível fölfelé, ő azonban a szíve mélyén érezte, hogy Isten másra hívta, nem az egyházkormányzati pályán való állandó emelkedésre. Ezért 1592-ben lemondott állásáról, atyjától örökölt tekintélyes vagyonát eladta, árát szétosztotta a szegények között, majd elköltözött Rómába.

Öt éven át egykori egyetemista társa, Asciano Colonna házában lakott. Naponta éjfélkor felkelt és még pirkadat előtt végigjárta a hét főtemplomot. Ahol csak tudott, segített a szegényeken és a betegeken. Az 1595. évi járvány idején Lellisi Szent Kamillal (lásd július 14-én), akihez bensőséges barátság fűzte, fáradságot nem kímélve enyhítették a nyomorúságot.

Hamarosan felfigyelt rá, milyen sok gyermek csavarog otthontalanul és magára hagyottan Róma utcáin. Szemmel láthatóan senki nem törődött velük. József ezért belépett egy hitoktató egyesületbe, melynek tagjai vasárnaponként és ünnepeken katekézist tartottak gyermekeknek és felnőtteknek, de hamarosan be kellett látnia, hogy a gyermekek alapvető problémáját ez nem oldja meg.

Az iskolázás akkoriban elég költséges volt. Józsefet pedig egyre inkább az a kérdés foglalkoztatta, hogyan lehetne ezeket a szegény gyermekeket rendszeres, mindennapos iskolázáshoz segíteni. Először a római plébánosokhoz fordult, és kérte, engedjék meg, hogy ezek a szegények is járhassanak a plébániai iskolába. A plébánosok nem zárkóztak el, csak azt kérték, hogy ennek fejében a város emelje meg az iskolák számára nyújtott támogatás összegét. Ezt pedig a városi tanács, a szenátus elutasította.

Ekkor József a szerzeteseknél zörgetett tervével. Előbb a jezsuitákat, majd a domonkosokat kereste fel, de mindkét rend azt a választ adta, hogy már túl vannak terhelve meglévő feladataikkal is, egy ilyen újabb vállalkozásban nem tudnak érdemleges segítséget nyújtani.

József ekkor belátta, hogy más választás nincs, neki magának kell megpróbálnia megoldást találni. Don Antonio Brendani, a Szent Dorottya- templom plébánosa rendelkezésére bocsátott két termet, s megígérte, hogy maga is segíteni fog a tanításban. További két pappal, tehát négy ,,tanerővel'', 1597 novemberében megnyílt a Szegény Gyermekek Ingyenes Iskolája, a Schola Pia.

Néhány hét múlva már száz gyermek szorongott a két teremben, és a számuk egyre nőtt. Így Józsefnek hamarosan több papot is segítségül kellett hívnia a tanításhoz. Két év múlva már egy egész házat béreltek. Ekkor elbúcsúzott addigi vendéglátójától, és a többi tanítóval az új épületbe költözött, ahol az ő irányítása mellett a tanító atyák közösségi életet éltek.

További két év alatt a növendékek száma hétszázra nőtt, ezért 1602- ben a termek számát ismét növelniük kellett. Mikor az iskola udvarán harangtornyot állítottak és feltették a harangot, József leesett a létráról és eltörött a lába. A törés rosszul forrt össze, ennek következtében haláláig fájt a lába és sántított. De a testi fájdalom semmi volt ahhoz képest, amit lélekben kellett elszenvednie élete második felében.

VIII. Kelemen pápa rendszeresen fedezte az iskola kiadásainak egy részét. Közben pedig annyira terjedt iskolájuk jó híre, hogy módos családok is kezdték oda járatni a fiaikat. Emiatt más iskolák vezetői féltékennyé lettek, irigykedni kezdtek a piaristákra. Az intézetet megrágalmazták a pápánál, aki váratlanul két bíborost küldött ki ellenőrzésre. A vádak alaptalansága hamarosan kiderült, s az eredmény épp az ellenkezője lett, mint szerették volna a rágalmazók: a pápa személyes oltalmáról biztosította az intézetet. Néhány évvel később az eset ugyanúgy megismétlődött V. Pál pápával, de akkor az eredmény úgy módosult, hogy a pápa megkettőzte az évi támogatás összegét.

1611-ben József iskolájában már ezer növendék tanult, köztük sok zsidó fiú, akiket maga József hívott meg az iskolába. Most már olyan helyzetben voltak, hogy megvásárolhattak egy nagy házat. Nem sokkal később Rómán kívül is egymás után nyíltak a piarista iskolák nemcsak Itáliában, hanem Európa más országaiban is. A társulatot a Kegyes Iskolák Rendjének (Ordo Scholarum Piarum), vagy röviden Piaristák rendjének nevezték el, és József lett az első általános rendfőnök.

Utolsó éveiben egy nagyon kemény próbatét várt Józsefre: Felvételét kérte a rendbe egy Mario Sozzi nevű pap, akiben -- mint hamarosan a felvétele után kiderült -- olyan nagy hatalomvágy élt, hogy mindenáron ő akart a rendfőnök lenni. Baráti körének befolyásával és gyalázatos rágalmaival elérte, hogy Józsefet megfosztották a rendfőnöki tisztségtől. Ezzel a rend méltatlan és avatatlan kezekbe került, és Józsefnek számtalan megaláztatást és súlyos meghurcoltatást kellett kiállnia. Az ügy azzal végződött, hogy X. Ince pápa 1646-ban feloszlatta a rendet.

Mindezen lelki gyötrelmek sem tudták megháborítani a szent belső békéjét. Halálos ágyánál pedig kiderült, hogy a nép milyen tisztelettel nézett föl rá: végeláthatatlan sorokban jöttek az emberek a betegágyához, hogy még egy utolsó áldást kapjanak tőle. Miként József előre megjövendölte, az intézményt nyolc évvel a halála után ismét szerzetesrend rangjára emelték, őt magát pedig 1727-ben szentté avatták. Ünnepét 1769-ben vették fel a római naptárba, augusztus 27- re. 1969-től augusztus 25-én ünnepeljük.


--------------------------------------------------------------------------------

Ezt a szent papot, aki kora nevelési hiányosságait annyira megérezte és olyan jóságosan tudott rajta segíteni, általában úgy szokták ábrázolni, mint a kereszt alatt álló öregembert, aki második Jóbként türelemmel visel minden szenvedést, amit rámért az Úr.

Mario Sozzi 1630-ban lépett be a piarista rendbe, Nápolyban. Ám hamarosan megmutatkozott, hogy egész alkata nem a szerzetesi életre való: ami benne eleinte lelkesedésnek és buzgóságnak látszott, az nem volt egyéb, mint büszkeség és érvényesülési vágy. Sozzi ismerős volt a Szent Officiumban, és szoros barátságban volt többek között egy másik becsvágyó pappal, Cherubinival, akinek ugyancsak befolyásos pártfogói voltak. Sozzi célba vette a rendfőnökséget, és elkezdte híresztelni Józsefről, hogy öreg, már képtelen munkaköre ellátására, és rágalmazta, ahol csak tudta. Hamarosan elérte, hogy őt nevezzék ki tartományfőnöknek. De ez nem volt elég, neki a rendfőnökség kellett.

Cesarini bíboros, aki a piarista rend protektora volt, segíteni akart Józsefnek, ezért lefoglalta Sozzi iratait, hogy igazolni tudja feltevését, mely szerint Sozzi minden vádaskodása merő rágalom. De Sozzi ellencsapást mért Józsefre, mivel a lefoglalt iratok között volt néhány olyan dokumentum is, amely a Szent Officiumból származott, és most bevádolta Józsefet ennél a hatóságnál, jóllehet soha semmi dolga nem volt a Szent Officiummal. Mégis kiadták ellene a letartóztatási parancsot, és a nyolcvanhat éves öregembert, az érdemekben gazdag papot közönséges bűnözőként hurcolták végig Róma utcáin.

Ártatlansága természetesen hamarosan napvilágra került, de a vádlónak annyit sikerült elérni, hogy a rendfőnökségről leváltották, és őt nevezték ki József helyére. Kinevezték rendi vizitátorrá a jezsuita Pietrasantát, aki fejébe vette, hogy a piarista rendet eltünteti az Egyházból. És valóban, a rend minden iskolájával együtt hamarosan a sír szélére került. Az öreg, tiszteletreméltó rendalapítót szüntelenül gyalázták és bántották, ő pedig minden próbatét közepette nyugodt odaadással engedelmeskedett, hiszen rendi elöljárói parancsoltak neki. Azoknak az atyáknak is, akik kitartottak mellette, állandóan az engedelmességet ajánlotta, és azt szokta mondani: ,,Oktalanság elakadni a másodlagos okoknál, és nem Istenre tekinteni, aki minden történésnek az első oka, és mindent a javunkra akar.''

Amikor Sozzi meghalt, Cherubini lett az utóda. Gáncsoskodásai azonban nemsokára köztudottá váltak, és el kellett hagynia Rómát. Halála előtt kiengesztelődött Józseffel, akinek olyan sok bajt okozott. Közben Pietrasanta is meghalt, de volt még egy nagy ellenség, egy nő: Olympia, a pápa egyik rokona. Mivel piarista gyóntatóját elhelyezték Rómából egy másik városba, vad gyűlöletet táplált a rendfőnök Józseffel szemben. Mindenkivel szövetkezett a piaristák ellen, és sikerült is elérnie rokonánál, a pápánál, hogy feloszlassa a rendet.

Ekkor úgy tűnt, hogy a kilencven éves József egész életműve semmivé lett. Mikor hírét vette, csak annyit mondott: ,,Az Úr adta, az Úr elvette. Legyen áldott az Úr neve!'' Nem csoda, ha az emberek úgy beszéltek róla, mint második Jóbról.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent József áldozópapot a határtalan szeretet és türelem ajándékával tetted képessé arra, hogy egész életét az ifjúság nevelésének és tanításának szentelje, kérünk, engedd, hogy akit bölcs tanítómesterként tisztelünk, kövessük is az igazság szolgálatában!

Példája:
    Legyél türelmes!

A fájdalmas rózsafüzér. 5.

A fájdalmas rózsafüzér.

Az ötödik titok: "Akit érettünk keresztre feszítettek"

Jézus a keresztút utolsó szakaszát már nagyon nehezen járta végig. Ellenségei féltek, hogy meghal, mielőtt gonosz tervük valóra válik, nem tudják keresztre feszítve látni. Nem az az ószövetségi történet jutott az eszükbe, amikor lázadó őseik százával haltak meg mérges kígyók marásától a pusztában, és a kínoktól meg a szörnyű haláltól megrettenve könyörögtek Mózesnek, hogy imádkozzék, hagyja el őket a nagy csapás. Ekkor Isten azt parancsolta neki: készíttessen rézkígyót, emelje magasba egy fán. Aki arra bűnbánattal ránéz, megmenekül. Íme, ez megtörténhet a Názáreti Jézussal is, ha felkerül a keresztre.(Szám 21)Gyűlöletükben inkább az járt eszükben:„Átkozott mindaz, aki a fán függ”. (MTörv 21,23) Ez a Jézus azt mondta a főtanács előtt, hogy ő az áldott Isten Fia. Most lássa meg mindenki, hogy a Törvény értelmében átkozott! Cirenei Simon megóvta őket a félelemtől. Jézus felérkezett a kivégzőhelyre, a Golgotára. A keresztre feszítés tényét mindegyik evangélista leírja. Máté megemlíti, hogy a szörnyű fölszegezés kínjait borban feloldott epével szokták enyhíteni: kábultan kevésbé fájt, amikor a csuklóba beverték a durva, kovácsolt vasszegeket. Ezek az egész kézfejet éltető idegnyalábot fúrták át szörnyű fájdalmat okozva. Jézus nem akarta tompítani a szenvedést. Megkóstolta a borzasztó italt, de nem itta ki. Megfosztották ruháitól. Ezeket a kivégző osztag tagjai osztották el maguk között. Köntöse viszont egy darabból volt szőve, ezt nem vagdalták több felé, hanem sorsot vetettek rá, kié legyen. Úgy, ahogyan ezer évvel korábban a Zsolt 22,19-ben megírták. Az emberiség összes durva istensértését engesztelni bizony szörnyű nehéz volt. Az Úrnak déli tizenkét órától délután három óráig tartott az agóniája. Kimondhatatlan fájdalmas volt függni a szegeken. A szétfeszített karokon fel kellett húzódnia, amikor lélegzetet vett. Háta tele volt az ostorozás sebeivel, azon kellett csúszkálnia föl-alá. A karokat egyre jobban szorította a görcs. Szíve, tüdeje fulladozott. A kereszttől kissé hátrább szorítva pedig ott álltak ellenségei. Kegyetlen dühvel bosszantani akarták: „Te, aki lebontod a templomot, és három nap alatt fölépíted, mentsd meg magadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! Ugyanígy a főpapok is csúfolódva mondogatták az írástudókkal és vénekkel együtt: Másokat megmentett, magát meg nem tudja megmenteni. Izrael királya ő, szálljon le most a keresztről, és hiszünk neki! Az Istenben bízott, szabadítsa hát meg most, ha akarja! Hiszen azt mondta: Az Isten Fia vagyok! Így gyalázták őt a rablók is, akiket vele együtt feszítettek keresztre”. (Mt 27,39,44) Vajon mi fájhatott jobban Jézusnak: a kereszten függés vagy ez a merész, gazemberi dühvel kiordított emberi gonoszság? A fájdalmak tengerétől szorongatott Megváltó keresztje mellett ott álltak néhányan, akik szerették, sajnálták, és együtt szenvedtek vele. De Jézus felettük messze, nagyon messzire nézett. Elvonult előtte az egész történelem. Ő mindegyikünkért tudatosan felajánlotta kínjait. „Ez az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatik”, ismételgette magában. Aztán Édesanyját Jánoson keresztül mindnyájunk Anyjává rendelte, és azt mondta: „„Beteljesedett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét”. (Jn 19,30) Amikor a rózsafüzér fájdalmas titkairól elmélkedünk, elég türelemmel és együttérzéssel igyekszünk-e belemerülni Urunk és Édesanyja szenvedéseibe: Nagyon jólesik neki minden együttérzés, és a mi gyarló imánkon keresztül is kegyelmek áradatát tudja ajándékozni a most élő és szenvedő emberiségnek. 

Évközi 21. hét hétfő

Évközi 21. hét hétfő

2Tessz 1,1-5. 11b-12, Mt 23,13-22

„Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikiek egyházának, amely Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban él. Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól”
Pál a második missziós útján érkezett Tesszalonikibe. Ismeretlenként jött, hozta az evangélium jó hírét, amelyet Jézus bízott az Olajfák hegyén apostolaira, a Tizenegyre, mielőtt a mennybe emelkedett:
„Menjetek tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig” (Mt 28,19-20) Saul a damaszkuszi úton Jézussal találkozva érezte meg, hogy a Názáreti Jézus miatta szállt vissza a földre a mennyei dicsőségből, és mutatta meg neki azt a ragyogást, amely elhomályosította a déli verőfényt. Megsejtette, hogy itt és most azért ragyogtatja a Názáreti Jézus ezt, hogy ebbe kívánjon hazatérni. Megérezte, hogy apja gyermekkora óta nem hiába képeztette ki a jeruzsálemi rabbi képzőben, hogy a múltról minden lehetőt tudjon és erre a fényre rácsodálkozva igyekezzék majd ebbe a fénybe hazatalálni. Abban a pillanatban a fényözönben talán még eszébe sem jutott, hogy az a túlvilági fény az ő számára csak úgy érhető el, ha sok más embert megismertet a fényt árasztó Jézussal. Felderengett benne valami sejtés, mert a kapott szemrehányásra: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”, ezt válaszolta: „Uram, mit akarsz, hogy mit tegyek?” (ApCsel 9,4-5) Megtérése után Pál a pusztába vonult két évre. Neki nem emberektől, hanem magától Jézustól kellett hallania az élet igéit, hogy igazi küldött, apostol legyen. Neki alaposabb előképzése volt, mint apostol-elődeinek,de Jézus sok olyan hitbeli mélységre rányitotta a szemét, amely később csak az ő igehirdetésében nyilvánult meg, ahogy erre Péter, a főapostol is felhívta a figyelmet:„Tekintsétek a mi Urunk hosszútűrését rátok nézve üdvösségnek, amint a mi szeretett testvérünk, Pál is megírta azt nektek a neki adott bölcsesség szerint. Szól is ezekről minden levelében. Bizonyos dolgokat nehéz ugyan megérteni bennük, ezeket a tudatlanok és állhatatlanok meghamisítják, mint ahogy a többi Írásokat is, a saját vesztükre” (2Pét 3,15-16) Pál Tesszalonikiben is egyeseket meg tud nyerni a hitnek, de mások ellenzői lesznek. Később el is űzték őt a városból. Amikor szükségét látta az apostol, hogy közbeszóljon, megtette a hozzájuk írt eső levélben. Később, a második levélben ugyanazok a nehézségek kerülnek tárgyalásra, mint az első levélben: az Úr második eljövetelének körülményei. Ellenfelei azt állítják, hogy az emberiség máris ebben az időben él. Pál újabb szempontokat közöl, amelyek pontosabbá teszik a mi hitünket.

SZENT BERTALAN APOSTOL

SZENT BERTALAN APOSTOL

Szent Bertalan az Úr tizenkét apostolának egyike, de nagyon keveset tudunk róla. Már a neve körül is nehézségek vannak, mert a négy apostolnévsorban (Mk 3,18; Mt 10,3; Lk 6,14; ApCsel 1,13) Fülöp mellett szerepel mint Bertalan; ugyanakkor Szent János evangéliumában ugyancsak Fülöppel együtt jelenik meg, de Natánael néven (Jn 1,45-- 50). Valószínűnek látszik, hogy a Bertalan -- ami a Bartholomeus vagy Bartalmaj, azaz Talmai fia magyarosított formája -- a családi, a Natánael pedig a személyneve. Az ilyen kettős elnevezések akkoriban gyakoriak voltak (lásd Simon, Jónás fia).

Apokrif iratok tudósítása szerint Bertalan először Itáliában, majd Örményországban hirdette az evangéliumot. Itt lett Krisztus vértanúja, mégpedig úgy, hogy megnyúzták, majd lefejezték. A Sixtusi kápolnában Michelangelo úgy ábrázolja az Utolsó ítélet c. képen, hogy egyik kezében kést, a másikban a tulajdon bőrét tartja. Azt is mondják, hogy Michelangelo erre a bőrre az önarcképét festette rá.

Bertalan apostol ereklyéi a 6. században kerültek Lipari szigetére. 938-ban III. Ottó császár Beneventóból Rómába vitette az ereklyéket, ahol a Tiberis szigetén templomot épített az apostol tiszteletére. E szigeten a pogány Rómában a gyógyítás istenségének, Asclepiusnak volt a szentélye. A keresztény Rómában pedig Bertalan lett a gyógyítások égi pártfogója. Az apostol koponyáját 1238 óta a frankfurti dómban őrzik.

A középkori naptárakban a 9. század óta június 24-én vagy augusztus 25-én említik az ünnepét. 1568-ban vették fel a római naptárba, augusztus 24-re.


--------------------------------------------------------------------------------

A színes történetekkel teli legenda szerint Bertalan az apostolok szétoszlása után Indiába -- egyes legendák szerint Örményországba is - - ment. Itt talált egy templomot, amelyben egy gyógyító bálvány volt. Ez a bálvány beszélt és minden hozzá folyamodó betegnek gyógyulást ígért. Mikor Bertalan belépett a templomba, nagyon sok beteg tartózkodott ott, és áldozatot akartak bemutatni a bálvány előtt. Ám a bálvány egyszer csak felkiáltott: ,,Ti szegények, hagyjátok az áldozatot, és ne ajánljátok fel nekem, nehogy az én szenvedésemből is részt kapjatok, mivel Bertalan lánca megkötöz engem!'', s e szavak után ezer darabra tört. Az apostol pedig imádságával meggyógyította az összes jelenlévő beteget. Útja közben elért Polinius királyhoz is, akinek a leánya lelki beteg volt. Meggyógyította, majd hirdette a királynak az evangéliumot, úgyhogy az megtért, egész házanépével együtt megkeresztelkedett, sőt később püspöki tisztséget is viselt az Egyházban.

Meghallotta ezt Asztragesz király, Polinius testvére, és haragosan elfogatta Bertalant. Ezekkel a szavakkal támadt rá: ,,Te vagy az, aki megtévesztette a testvéremet?'' Isten embere így válaszolt: ,,Én nem megtévesztettem, hanem megtérítettem!'' Akkor a király esküvel fogadta, hogy kényszeríteni fogja, áldozzon Baldach bálványának. Bertalan azonban így tagadta meg a parancsot: ,,Én megkötöztem a te istenedet; ha te megteszed ugyanezt az én Istenemmel, akkor teljesítem parancsodat. Ha nem, akkor összetöröm Baldach képét.'' Nem sokkal ezután jött egy hírnök, és jelentette, hogy Baldach képe összetörve fekszik a templomában. Erre a király megszaggatta a ruháját, Bertalant megvesszőztette, majd megparancsolta, hogy nyúzzák meg. Mikor megtörtént, keresztre feszítették, majd lefejezték. Miután meghalt, hogy végleg megszabaduljanak az apostoltól, koporsóba zárták a testét, majd négy másik vértanú koporsójával együtt a tengerre tették, hogy a víz sodorja el őket. A különös flottilla Lipari szigetén ért partot.

Később Theodor apát így beszélt az apostolokról: ,,Az apostolok felosztották maguk között a világot, és a királyok Királyának helytartói lettek. Bertalanra Örményország jutott. Ott látod őt, amint nyelvének ekéjével felszántja a lelkek földjét, elveti Isten igéjének magvát a szívek barázdáiba, s telepíti az Úr szőlejét és paradicsomát. Az embereknek gyógyszert adott a betegségek ellen, kitépte a tudatlanság töviseit, kiirtotta a hitetlenség őserdőit, és a hittételek köveiből oltalmat adó házat épített nekik.''


--------------------------------------------------------------------------------
Kérünk Istenünk, erősítsd meg bennünk azt a hitet, amellyel Szent Bertalan apostol őszinte szívvel ragaszkodott Fiadhoz, és add, hogy az ő könyörgésére Egyházad az üdvösség jele legyen minden népnek!

Példája:
    Légy "igaz" keresztény!

A fájdalmas rózsafüzér. 3.

A fájdalmas rózsafüzér.

A harmadik titok: "Akit érettünk tövissel koronáztak"

Az ostorozás után földre zuhanó Názáreti Jézust csak a körfolyosón szorongók figyelték döbbenten, a kőkemény szívű légionáriusok egykedvűen vetettek rá közömbös pillantást. Jézus ellenségei kint a helytartóság előtti téren állva várták a fejleményeket. Emmerich Katalin látomásai szerint a körfolyosón ott állt a Szűzanya is. Az ostorozás megkezdése előtt az Úr rátekintett Édesanyjára és így kiáltott feléje: „Anyám, fordítsd el arcodat, ami most következik, nem neked való látvány”. A záporozó ostorcsapások csattogása az anyai szíven is megannyi sebet ejtett. Beteljesedett Simeon jövendölése. Ezután „a helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, és összegyűjtötték köréje az egész csapatot. Levetkőztették őt, vörös katonaköpenyt adtak rá, fontak egy koronát tövisekből, rátették a fejére, egy nádszálat pedig a jobb kezébe, aztán térdet hajtva előtte így gúnyolták őt: Üdvözlégy, zsidók királya! Leköpdösték, elvették a nádat és a fejét verték”. (Mt 27,27-30) Amíg a durva lelkű hadinép porig alázta Isten Fiát, Édesanyja új sebtől vérezve visszagondolt az őt köszöntő angyal szavára: „Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége”. (Lk 1,32-33) Dávid milyen nagyon örült, amikor Isten ezt az ígéretét tudtára adta. ruháját megszaggatva gyászolta az Istentől elvetett Saul király halálát. Mit szólna, ha tudná, hogy legnagyobb, sőt, egyetlen igazán nagy és örök utódját hogyan alázza, gúnyolja, köpködi ez a pogány zsoldos különítmény. Mit gondolhat a pokol tornácán Izajás próféta, akit gúnyosan kinevet az ördögsereg, ezt üvöltve: Mit írtál a Messiásról? „Milyen szép a hegyeken annak lába, aki örömhírt hoz, aki békét hirdet, aki jó örömhírt hoz, aki szabadulást hirdet, aki azt mondja Sionnak: Királyként uralkodik Istened”. (Iz 52,7) Gyere velünk Jeruzsálembe! Nézd meg, mivé lett a te Istened! Ujjnyi tövisek szurkálják fejét, nem aranykorona díszíti. Jogara gyerekkézzel eltörhető nádszál. Királyi palástja ócska katonaköpeny. Trónja egy rozoga szék. Újra elviharzik a földre a vihogó, vérszomjas sátánhad. Még nem teljes a győzelem, meg kell dolgozni még egy sereg bámész embert, hogy Pilátus láttukra beadja a derekát, és keresztre juttassa a Názáretit! „Miután így gúnyt űztek belőle, levették róla a katonaköpenyt, ráadták saját ruháit, és elvezették, hogy keresztre feszítsék” (Mt 27,31) Pilátus ugyan tett még egy kísérletet Jézus életének megmentésére: „a ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok azt felelték: Nincs királyunk, csak császárunk!” (Jn 19,15) Ezzel az utolsó foszlányt is széttépték a Messiás-királyt meghirdető ígéretek könyvtekercséből. Pilátus azonban egy dologban következetes maradt: táblát szerkesztett, amit Jézus keresztjére kellett fölszegezni. Ez halálának okát volt hivatva hirdetni. „Ez volt ráírva: Ez Jézus, a Zsidók Királya”. (Mt 27,37) „Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: A zsidók királya vagyok. Pilátus azt felelte: Amit írtam, azt megírtam”. (Jn 19,20-22) Az Egyházban a feszületekre most is rá van írva Pilátus latin szövegéből a négy kezdőbetű: „Iesus Nazarenus Rex Iudaeorum”. Az értünk tövis-koronával meggyalázott Jézus fején koronát visel a mennyországban. Királyok Királya és uralkodók Ura. (Jel19,12.16) Aki pedig érte dolgozik, szenved, buzgón imádkozik, megkapja a maga győzelmi koszorúját.( 2Tim 4,6-8)

Évközi 21 vasárnap

Évközi 21 vasárnap

Iz 22,19-23; Róm 11,33-36; Mt 16,13-20

„Neked adom a mennyek országának kulcsait”

Nagyon sok ember volt már a történelem során a hatalom megszállottja. Mindent megtett érte, hogy megszerezze. Még a becsületét is odaadta, pedig a hatalom kizárólag Istené, és Ő választottainak az emberek szolgálatára adja. „Milyen mélységesen gazdag az Isten bölcsessége és tudása! Milyen kifürkészhetetlenek szándékai, és milyen megfoghatatlanok útjai!” (Róm 11,33) Az Atya egyedül Fiának adta át hatalmát: „Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,18-20) a hatalom sosem válhat öncéllá, kizárólagos feladata az Isten Országának szolgálata az igazságé és a szereteté. Ez vonatkozik mindenkire, egyházi és világi hatalom birtokosaira egyaránt. A lelkiekre vonatkozó, egyházi hatalmat Jézus Péterre hagyta. Innen alulról gyakorolhatja, amíg él, aztán utódaira száll a világ végéig: „Mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is” (Mt16,18-19) Ezt a hatalmat Jézus adja, Atyja útmutatása szerint. „Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám” (Mt 16,17) Ezt a hatalmat öröklik Péter utódai tovább a világ végéig. Nem az előző pápa adja, nem is a bíborosok, hanem mindig közvetlenül Isten. Ezért van az, hogy a pápaválasztás előtt minden illetékes tervezhet: lehet egyénileg, lehet közösen töprengeni, de Isten akarata érvényesül. XIII. Leó pápa halála után Rampolla bíboros volt a várományos. Amikor a szavazatok szaporodtak, felállt a szombathelyi bíboros, és Ferenc József császár nevében vétót emelt. Így lett pápa X. Pius, a szelíd és alázatos velencei pátriárka, aki így fogadta el testvérei jelölését: „Elfogadom keresztnek” Nagyszerű pápa lett, sok üdvös reform elindítója. Szentként tisztelhetjük. XII. Pius halála után sokan attól féltek, hogy nem lesz alkalmas utódja. XXIII. János igazi reformokat hozott a II. Vatikáni zsinaton. Mint minden elődje, ő is írt szociális körlevelet. Ez az egyetlen, amely az elhanyagolt földműves társadalom gondjaival foglalkozik. Nemcsak lelki hatalma van Istennek, hanem „övé a hatalom és a dicsőség mindörökké” a gazdasági és minden állami vonatkozásban is. Sámuel próféta kedvtelve ajánlgatta Istennek Izáj hét pompás fiát. Istennek egyik sem kellett az elvetett Saul helyére királynak. Ő ugyanis a nyolcadikat választotta, aki még csak legény volt és birkákat őrzött. Mégis ő lett a zsidók leghíresebb királya, a családja királyi ház lett, és a Megváltó ősapjaként örökre uralkodik Jézusban, akinek örökös címe: „Dávid Fia”. Az Istennek engedetlen uralkodókat pedig előbb-utóbb félreállítja az egyetlen Úr. Így járt Saul király, ez történt Sebna udvarnaggyal, és ez következik minden öntelt, nem az igazságot és a szeretetet, hanem önző célokat hajhászó egyéb alkalmatlan közszolgák büntetésében is: „Kivetlek tisztségedből, és elmozdítalak hivatalodból”(Iz 22, 19) Mi következik aztán? Annak adom, „aki atyja lesz Jeruzsálem lakóinak és Júda házának” (21) vagyis Isten újszövetségi népének.