SZENT MIHÁLY FŐANGYAL

Szent Mihály főangyal kolosszéi (khónéi) csodája

A frigiai Kolosszében volt egy csodatevő forrás A forrás eredete visszamegy az apostolokig. Ők látogattak el erre a vidékre, hirdetvén Jézus evangéliumát. Azt is megjövendölték, hogy azon a helyen forrás fakad, és a mennyei erők fővezére Szent Mihály is meglátogatja a helyet. Fülöp és Bertalan apostolok halála után valóban előtört a forrás. Sok hivő és hitetlen kereste fel, mert csodatevő vize. Sok beteget meggyógyított. Sokan a gyógyulás után megkeresztelkedtek. Egy születésétől néma leány atyja, leánya gyógyulása után hálából templomot épített Szent Mihály tiszteletére.

Ide, a forráshoz jött Hierapoliszból egy 10 éves ifjú: Arkip. A templomnál a templomszolga feladatát látta el nagy buzgósággal. Életét ezenkívül a sok imádság és önmegtagadás ékesítette. Élete a testnélküliek életét utánozta. Nemcsak a saját lelkének üdvösségével törődött, hanem mások lelkét is az üdvösségre akarta vezetni. Az istentelen helléneknek nagy bosszúságot okozott a csodatevő forrás: az általa történt csodák, de Szent Archipp viselkedése is. Gyakran rátámadtak a szentre, földre teperték lábaikkal taposták, elűzték onnan. Archipp azonban állhatatos maradt és türelmesen viselt el mindent. Egy alkalommal az ellenséges emberek be akarták tömni a forrást. Isten azzal büntette meg őket, hogy kezük erőtlenné vált, és nem tudtak tenni semmit. Ezután mégis tovább szőtték gonosz tervüket. Volt a város közelében két folyó. Az istentelenek ezt a két folyót akarták egy mederbe terelni, és nagy erővel rávezetni Szent Mihály templomára, a forrásra és Szent Archippra is. Így akartak mindent elpusztítani. Archipp imájára Szent Mihály leszánt az égből a templomhoz. Parancsolt a nagyra nőtt folyónak és az elkerülte a templomot. Az ellenség megszégyenülve állt odébb. A hívek örömmel adtak hálát Istennek és a szent főangyalnak a segítségért. Archipp ezután továbbra is a templom mellett maradt. Hűségesen végezte templomi szolgálatát. 70 éves korában halt meg a templom közelében. Ott temették el a hűséges szolgát. Egyházunk, a mai napon megemlékezve Szent Mihály csodálatos közbelépéséről, Szent Archippot is ünnepli egyben.

Mi az egyházi rend?

Mi az egyházi rend?

Az egyházi rend szentség, amelyet Jézus Krisztus rendelt, hogy az Isten által kiválasztott és meghívott férfiak papi hatalomban részesüljenek általa. Az ószövetségi papi hatalmat Isten parancsára Mózes közvetítette Áron és fiai részére. Áron fiainak utódai pedig már az Úr rendelkezése alapján apjuktól való származásukkal örökölték az ároni papságot. Istennek ez nagyon szigorú rendelkezése volt, hiszen csak Ő választhatta ki, kik legyenek papok, vagyis közvetítők Isten és a zsidó nép között. A pusztai vándorlás során egy levita, Koré és két nem áronira férfi fellázadtak Mózes és Áron ellen: „Legyen elég nektek! - mondták,- Hiszen az egész közösség szent, s közöttük van az Úr. Miért emelitek hát magatokat az Úr népe fölé?” (Szám 16,3) Mózes Isten elé terjesztette a problémát. Arcra borult, majd így szólt Kóréhoz és lázadó társaihoz: „Reggel majd ismeretessé teszi az Úr, hogy kik az övéi: a szenteket magához engedi, s választottjai közelíthetnek hozzá. Ezt tegyétek tehát: Vegye mindenki a füstölőjét, te, Kóré, s egész gyülekezeted, töltsétek meg holnap tűzzel, s tegyetek rá füstölőszert az Úr előtt, s akit Ő kiválaszt, az legyen a szent. Nagyon nekibátorodtatok Lévi fiai” (5-7) Mózes beszélt Kóré két társával is. Azok nagyon durván megvádolták Mózest. Isten parancsára aztán Mózes távolabb küldte az embereket a lázadók sátraitól. Megnyílt a föld, elnyelte a lázadókat családjukkal együtt. (Szám 16,28-35) Urunk, Jézus először tizenkét munkatársat választott maga mellé, és őket küldte maga előtt előkészíteni útját azokhoz a városokhoz, ahová menni szándékozott. Apostoloknak, vagyis küldötteknek nevezte őket. „Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt”. (Mt 10,1) Nincsenek megnevezve a törzsek, amelyekből Jézus apostolai, későbbi főpapjai származtak. Lévi törzséből nincs köztük senki. Jézus előre ódzkodott attól, hogy az Újszövetséget összemossa az Ószövetséggel. Ő maga Júda törzséből származott. Egyetlen apostolt választott ebből a törzsből, a karióti Júdást, a későbbi árulót.„Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahová menni készült. Azt mondta nekik: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek”. (Lk 10,1-4) Az eddig jelzett küldöttség még nem jelenti az Újszövetség papságának a megalapítását. Jézus még magáról sem jelentette ki, hogy Ő az Újszövetség főpapja, és még nem is kötötte meg az új és örök szövetséget tanítványain keresztül az emberiséggel. Pap mindig ott van, ahol van áldozat. A papság és az áldozat olyan szoros viszonyban vannak egymással, mint a hegy és a völgy. Amikor Jézus harmadszor mondta előre, hogy szenvednie kell és meg kell halnia, „ezután Jézus maga mellé vette a tizenkettőt, és azt mondta nekik: Íme, most fölmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. A pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák és leköpdösik, aztán megostorozzák, megölik, de harmadnapra feltámad. Ők azonban semmit sem értettek ebből. Rejtve maradt előttük ez a beszéd, és nem értették a mondottakat”(Lk 18,31-34) Ez a megjegyzés nemcsak Jézus szenvedéseinek meg nem értésére vonatkozik, de még kevésbé sejthették, hogy Jézus bemutatkozik, mint az Újszövetség örök főpapja, feláldozza magát, ezzel megszünteti az ószövetségi áldozatokat, velük együtt az áronira papságot, és megalapítja az Újszövetség papságát, és ennek első képviselői ők lesznek tizenegyen. 

Királyi papság és szolgálati papság.

Királyi papság és szolgálati papság.

A mi gondolkodásunkban a király az állam teljes jogú vezetője, sőt az ősi formában ura, tulajdonosa. Szent István Isten akaratából lett Magyarország királya. Teljhatalmú úr volt minden honpolgár és minden érték felett. Ezért ajánlhatta fel, adhatta oda országát végrendeletben a Mennybevitt Szűzanyának. A királyságban a királyon kívül mindenki szolga, a király alattvalója. Az ő dolguk: megtenni a király parancsait. A krisztusi papságban mindkét jelleg megvan. Mivel a szeretet a világ legnagyobb értéke, aki szeretetből végez jótettet, az királyi módon cselekszik. A királyi papság is így gondolható el egyszerűen. Az lenne a kívánatos, ha minden pap ezzel a királyi gesztussal tudná gyakorolni papi küldetését. Viszont az is igaz, hogy az ennyire szeretetre épülő egyházszervezet nem egykönnyen alakítható ki még lelki alapon sem. Ezért érthető az a józan megállapítás, hogy a királyi papságnak és a szolgálati papságnak együtt kell jelen lennie az életünkben. A krisztusi papság sem alakítható ki teljességgel napjainkban. Nem azért, mert lehetetlen, hanem az emberi gondolkodás van túlzottan összekötve anyagias világunkkal. Gondoljunk Assisi Szent Ferencre. Amikor 1208. körül kérte a pápát, III. Incét, hogy engedélyezze az ő szerzetesi közösségét, amely nem a monasztérium birtokára alapozza létét, hanem kizárólag jézusi elgondolásra. A pápai udvar rémülten ellenezte. A pápa viszont erre azt válaszolta: Ha nem engedélyezem, azt mondom ki, hogy a XIII, században nem lehet megtartani az evangéliumot. Mit mondjunk akkor a XXI. századról?

Önátadás.

Önátadás.

A papi hivatást elfogadó férfit éveken keresztül nevelik. Készítik, hogy a hivatását minél tökéletesebben tudja vállalni, feladatainak a lehető legjobban tudjon megfelelni. Ez a civil munkahelyeknél elég is. A papi hivatásnak azonban nem ez az egyetlen feltétele. Legfontosabb követelmény, hogy a papjelölt teljes akarattal és meggyőződéssel adja át magát hívójának, Istennek. A pap részéről ez az önátadás azt jelenti, hogy lemond önmagáról, nem keresi saját előnyeit, kész megtenni mindent, amit gazdája, a fölséges Isten kér tőle. Ezt mondhatjuk így is: Istennek szenteli önmagát, életét, képességeit, idejét. Odaajándékozza önmagát Urának. Isten részéről is szentelés történik. Csakhogy ott az Úr az ajándékozó. Már az ószövetségi papságnál is ez történt. Isten ott alapvetően felruházta a papi hivatással azt, akit az oltár szolgálatára rendelt, amikor egy papnak a családjában indította útnak egy kisfiú életét. Nem volt kötelező papi szolgálatot végeznie az ilyeneknek, de csak ők lehettek szolgálatot végző papok. Ott is megvolt tehát a döntés szabadsága, az önátadásé. Az Újszövetségben viszont bármelyik nép férfiait szabadon választja Isten. Akit pedig kiválasztott, felkészített, azt Egyháza valamelyik illetékes püspökével felszentelteti, vagyis átadja neki a papi hatalmat. Ezek között a legfontosabb, hogy jelenvalóvá teheti az Újszövetség örök Főpapjának keresztáldozatát. Ezen kívül az ő hatalmukban áll a szentségek kiszolgáltatása. A szentségek jelek, amelyeket Jézus Krisztus rendelt, hogy általuk meghatározott kegyelmeket nyerjünk el. A legtöbb szentség kizárólagos kiszolgáltatója a pap. De ez nem jogi, hatalmi kérdés csupán. A papnak kötelessége szentségi kegyelemben részesíteni a híveket, mert Isten erre rendelte, amikor a felszentelésben a papot erre hatalommal felruházta.

Szeretnek -e gyónni az emberek?

Szeretnek -e gyónni az emberek?

Aki felméri, megérti Jézus húsvéti ajándékának nagyságát, az örül annak, hogy nekünk, katolikusoknak van ilyen óriási lehetőségünk: örökre megszabadulhatunk a bűntől. Annak a bénának, akit barátai vittek el Jézushoz, hogy szabadítsa meg testi fájdalmától és tegye lehetővé, hogy mozoghasson újra, ez a remény sokat jelenthetett. Élhetett valami titkos vágy a lelkében, hogy jó lenne gyógyírt kapni bűneire is. Bennem gyerekkorom óta élt a kíváncsiság, hogy amint a kibontott tetőn át lebegett le a beteg férfi a gyékényszőnyegen, a hallgatag jelenlévők némán bámultak, Jézus „amikor látta a hitüket, ezt mondta: Ember! Bocsánatot nyertek a bűneid!” (Lk 5, 20) Miért éppen ezt mondta, miért nem azt: Ember! Nagyszerű barátaid vannak. Képesek voltak ide cipelni, pedig elég nehéz lehetsz. A szívtelen hallgatóságot nem késztettétek, hogy menjenek ki és akkor a barátunk könnyebben és gyorsabban a Mester elé kerül. Meggyógyítja, és mehet haza. Ők nem voltak előzékenyek. Csalódást jelenthetek nektek, hogy nem szólok a béna lábáról, a bűneit emlegetem, kérés nélkül megbocsátottam valamennyit. Talán ez az ember még egészségesen járt a Jordán partján akkor, amikor Jézus böjtjét befejezve visszatért Keresztelő Szent János közelébe, és ő hangosan kiáltva rámutatott: „íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1,29) Lehetséges, hogy Jézusból áradt a jóra indító kegyelem, ezt az ember felfogta, hagyta munkálkodni, és lefelé lebegve épen célba ért, megérett benne a bűnbocsánat vágya, Jézus pedig igent mondott rá. A néma gyülekezet, pedig boldogan értett meg valamit, amiről a kérdés szól: Szeretnek-e gyónni az emberek? „Erre elcsodálkoztak mindnyájan, dicsőítették Istent, és félelemmel eltelve ezt mondták: Ma csodálatos dolgokat láttunk”(Lk 5,2)

Kik nem szeretnek gyónni?

A gőgös emberek, akik nem akarják elismerni, hogy vétkeztek. Jézus példabeszéde erről szól: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igaztalan és házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, tizedet adok mindenből. A vámos, pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, ez megigazultabban ment haza, mint amaz. Mert mindaz, aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják”. (Lk 18,10-14) Mi ennek a jézusi magyarázatnak a logikája? A farizeus nem imádkozik, hanem dicsekszik Istennek. Ami természetfeletti, tehát érdemszerző jót tesz az ember, az Isten kegyelmével történik. Ezért hálálkodni kell valóban. Ez a farizeus nem igazán hálálkodik a kegyelemért, mert természetesnek tartja, más szóval magától értődőnek, hogy Isten neki adja a bűntelenség kegyelmét, a vámos meg bűnös, mert ezeket a kegyelmeket nem kapta meg, vagy nem akarta felhasználni. Ezen kívül mivel dicsekszik? Bizonyos parancsokat nem szegett meg. Nézzük a parancsok fontossági sorrendjét, amit Isten állapított meg: rabló (7.); igaztalan (8.); házasságtörő (9.). Ezek ellen a parancsok ellen is lehet súlyosan vétkezni, bánat híján el is lehet miattuk kárhozni. A farizeus magát felmagasztalja, mintha nem kegyelemből kapta volna hozzá az erőt, hogy meg tudta tartani őket. A vámos őszintén bevallja maga is, amivel a farizeus vádolta, tehát felmagasztalás jár az alázatáért. A legfőbb érv pedig, hogy a farizeus súlyosan vét a szeretet parancsa ellen, ami a legfőbb parancs Isten értékelése szerint. A gyónás helyes testtartása: alázattal letérdelni, meghajolni. A farizeus szálfaegyenesen áll. Alázat és bánat nélkül nincs bocsánat.

Évközi 23 hét kedd

Évközi 23 hét kedd

1Kor 6, 1-11; Lk 6, 12-19

„Bizony, ilyenek voltatok néhányan, de megmosakodtatok, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében a mi Istenünk Lelke által”

Általános emberi gyengeség, hogy a legnagyobb erényt, a szeretetet nem mindig tudja gyakorolni még a keresztény ember sem. Csalásban, munkaközösségben, nemzeti ügyekben gyakran tapasztaljuk, hogy ha más a véleményem, akkor nem próbálom a másikat, Jézusban testvéremet megérteni, türelemmel megoldást keresni. Jön az ideges válasz, ellenállás, emelkedik a hang, és zeng a ház, és a családi béke felborul. Még jó, ha nem rohannak azonnal válópert indítani. A jegyes oktatás alkalmával illusztrációként meg szoktam mutatni egy képeslapot. Feltettem a kérdést: van ezen a lapon kép? Igen. De nincs. De van. De nincs. Ekkor megfordítottam: eddig volt rajta kép, mert azt az oldalt mutattam önök felé, de nekem üres papírt kellett látnom. Vita esetén mindig ezt kell tenni: meg kell nézni a probléma másik oldalát is. Szent Pál szinte undorral kérdezi: „Hogyan merészel közületek bárki, ha peres ügye van a másikkal szemben, a hitetleneknél keresni igazságot és nem a szenteknél? Vagy tán nem tudjátok, hogy a szentek fogják a világot megítélni? Ha pedig ti fogjátok a világot megítélni, talán méltatlanok vagytok arra, hogy jelentéktelen dolgokban ítélkezzetek? Nem tudjátok, hogy angyalok fölött fogunk ítélkezni? Mennyivel inkább világi dolgok fölött!” (6, 1-3) Meg is magyarázza: két keresztény pereskedik. Kiviszik ügyüket egy pogány elé. A pogány örül annak, hogy a keresztényekről eddig hallott hír, hogy azok mennyire szeretik egymást, lám mesebeszéd. Esetleg az üdvösséget veszi el tőle ez az élmény. Másik vetülete is van a kérdésnek: „Egyáltalán már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a károsodást? Sőt, ti idéztek elő igazságtalanságot és okoztok kárt, mégpedig testvéreknek! Vagy nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem részesülnek Isten országában? Ne ejtsétek tévedésbe magatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem kéjencek, sem férfiakkal paráználkodó férfiak, sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában” (7-10) Ezek miatt a bűnök miatt el is lehet kárhozni. A szeretet a legnagyobb parancs, a szeretet elleni vétek messze felülmúlja a felsoroltakat. Megváltás nélkül ezek a bűnök a kárhozatba vinnék a világot. Jézus kereszthalála óta van orvosság: „Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de megmosakodtatok, megszentelést nyertetek és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által” (11) Jézus adta nekünk a keresztség és a bűnbocsánat szentségét meg a bérmálást is. Köszönjük meg, gondoskodjék mindenki gyermekeiről is. 

Kisboldogasszony

Kisboldogasszony

Mik 5,1-4; Mt 1,18-23

Mária születésének ünnepe

Megváltó Jézusunk megtestesülése előtt az emberek születésének évfordulóját szokták megünnepelni. Mennél fontosabb volt valaki, annál nagyobb volt az ünneplés ezen a napon. Érthető volt az örömünnep, hiszen ekkor indult a gyermek a ragyogó földi élet útjára, vagy ahogyan mi magyarok mondani szoktuk: ezen a napon láttam meg a szép napvilágot. Jézus és Mária születésnapja olyan fontos volt, hogy Isten már az ősevangéliumban a legnagyobb örömnek hirdette meg: eljön majd a hozzátok a Megváltó, megszabadít titeket legyőzve a sátánt, és majd asszonytól születik. Jézus és Mária földi születésének napja ennek ellenére a mai napig ismeretlen. Jézus megnyitotta az örök életet minden ember számára, ezért a halálon való győzelmének a napja a húsvét lett állandó ünnepnap. Édesanyja földi születésnapja csak a IV. század közepétől lett fontos és a mai napig ismeretlen: születésüknek csak választott ünnepnapja van. A választott napot szépen és bensőségesen illik megünnepelnünk, hiszen ezzel indul a megváltás konkrét ideje. Ő az összes ember Édesanyja az Úr végrendelete értelmében. Milyen csodálatos élmény lenne, ha az egész földkerekség legalább lélekben melléje sorakoznék, mindenki hozná egyéni ajándékát: imáját, háláját és az édesanyák legnagyobb örömét: gyermekeik szeretik Őt és egymást is. Milyen nagyszerű lenne, ha így tudnánk Őt ünnepelni. Hiszen nekünk nemcsak Édesanyánk, de Nagyboldogasszonyunk is.