Évközi 32. hét kedd

Évközi 32. hét kedd

„Éljünk józanul”

Szegény Titusz. Pál apostol, a nagytekintélyű apostol elment Krétáról. Tőle mindent elfogadtak. Titusz fiatal, sem tudása, sem életkora, sem élettapasztalata nem olyan, mint az apostolé. Istenről kell tanítania, Isten és Pál apostol tekintélyével. A megtestesülésről beszélj. A megváltó kegyelemről, Isten szeretetéről mindenkinek jólesik hallani.„Éljünk józanul, igazként istenfélelemmel”(12) Ilyen társdalomban volna jó élni gondolhatták. „Várjuk a boldog reménységet,mert „ő önmagát adta értünk”(13-14) Minden szava csupa vigasztalás és nagylelkűség. Azt is tanítsd - inti Tituszt, - hogy mindenkinek öregnek, fiatalnak meg kell változtatni az életét. Csak így lehet pozitív a válasz Isten és Fia szeretetére, így lehet üdvözülni. Mondd el nekik a véleményemet, írja Pál:igazat adok a saját honfitársuknak: „a krétaiak örök hazugok, gonosz bestiák, lusta haspókok”(1,12) Ám aki keresztény lett, annak meg kell változnia!Az idős férfiak éljenek „józan, tisztességes, megfontolt”(2) életet, az idős asszonyok „ne legyenek rágalmazók, sem a bor rabjai”(3) Ne robbantsák szét a családokat, hanem szeressék férjüket, gyermekeiket. Az ifjak legyenek józanok. Legyenek felkészültek a kemény felnőttkorra. Az élet nem játék. Kemény igék. Hasonló kemény tanításra mondták Jézusnak, „kemény beszéd ez! Ki hallgatja ezt?”(Jn 6,60) Az elszámolás még keményebb lesz a halál után, de az élet fiaskói között is jöhetnek a vádak: miért nem mondták tisztán és idejében mindezt? A prédikáló papnak kötelesség mindezt mondani.

FOSSAI BOLDOG BERNARDIN

FOSSA I BOLDOG BERNARDIN 

(1420-1503) 

 
Aguilai Bernardinnak is mondják, mert Fossa Aquilához közel van. O a harmadik szentéletu Bernardin a 15. század boldogjai között. Nemesi családból (Amici*) származott. Ifjúkorában kituno humanista és vallásos nevelésben részesült. Igen járatos volt a jogi tudományban és a szentírás ismeretében. Egyszer Perugiában hallotta Márkiai Szent Jakabot prédikálni, ennek hatására kérte felvételét a Ferenc-rendbe. A rendben ízig-vérig ferences életével világoskodott. Olyan tiszta életu volt, hogy angyalnak nevezték. Ezt az erényt azonban sok imával, böjttel, önmegtagadással szerezte meg és biztosította. Krisztus szenvedése fölött oly mélyen meghatódott, hogy gyakran sírt: a könynyek felfogására ilyen elmélkedései alkalmával kendot erosített a mellére. Felebarátait mindenben igyekezett segíteni, ha annyagilag nem, legalább jó szóval, tanácsaival, de leginkább igehirdetésével. Bejárta Itália nagy részét, továbbá Dalmáciát, Horvátországot (akkor ez Magyarországhoz tartozott), mindenütt szép eredményeket ért el. Az aquilaiak többször is kérték, legyen a püspökük (a pápa is támogatta kérésüket), de o annyira alázatos volt, hogy mindannyiszor elhárította magától ezt a rangot. Az obszerváns mozgalom egyik fo képviseloje volt: négyszer viselte a tartományi vikáriusi (azaz tartományfonöki) hivatalt, megírta az itáliai obszervánsok történetét 1464-ig. Egyszer egy rendtársával úton volt, s közben az emmauszi tanítványok története került szóba. Egy zarándok csatlakozott hozzájuk, aki nagy hozzáértéssel magyarázta nekik, mit mondott az Úr a két tanítványnak. Egyszer csak fölismerték: az Úr Jézus volt az idegen. De akkor az el is tunt szemük elol. Érdemekben gazdag életét 1503. nov. 29-én fejezte be Aquilában a Szent Julián kolostorban. Évszázados tiszteletét XII. Leó pápa hagyta jóvá.
„Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsoségébe? Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az írásokban róla írtak.” (Lk 24, 26-27.)

Imádság:
Istenünk, te Boldog Bernardint a lelkek üdvére igéd kiváló hirdetojévé tetted. Add kegyelmedet, hogy példájára a szeretet muveit gyakoroljuk és elnyerjük irgalmadat. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Mi a szenvedés? 2.

Mi a szenvedés?

 
A szenvedés titkának bibliai megoldását nem a téves perzsa dualizmusban,hanem az ősbűnben kell  keresnünk. 

Nem a pogány vallások terén kutatunk, melyek alapjukban tarthatatlanok, mert Isten és az emberek között a közvetítők a papok és a főpapok. Ha a sok isten-hívőknél keresnénk egy legfőbb közvetítőt, nem találhatnánk, mert senki sem egyezne bele, hogy nem az ő istene a legfőbb, és az ő általa rendelt főpap az igaz. Mi a hitünk és a logikus gondolkodás talaján állva állítjuk, hogy csak egy Isten van, mert az istenfogalom lényeges jegye: az az Isten, aki végtelen. Két végtelen pedig nem létezhet, mert ahol a feltételezett másik kezdődne, ott az előbbinek végződnie kellene. A két nagy egy istenhívő történelmi vallás egyházai között sem lehet jogossága ilyen fajta vitának, mert sosem mondta Egyházunk alapítója, Jézus Krisztus, hogy azért jött le az égből, mert véget ért az előbbi közösség istenének uralma, Ő pedig az újnak a megbízottja. Ábrahámmal az egyetlen Isten közölte, hogy az ő leszármazottjai nagy néppé lesznek, ez a nép fogja megszülni a Megváltót, aki majd újszövetséget köt a világ minden nemzetével. (Ter 12,3) Jeremiás próféta is meg erősíti ezt: „Igen, jönnek napok, mondja az Úr, amikor újszövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott én uruk voltam, mondja az Úr. Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok, mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én az Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek” (Jer, 31,31-33) Az Ószövetség közvetítője, Mózes azért jött el Illés prófétával együtt a Tábor hegyére, hogy megismerjék az újszövetség megkötőjét, meghallják a felhőből az Atyaisten szavát: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” (Mt 17,5) Mózes pedig megkapta szíve egykori hő vágyának beteljesülését, amit nem nyerhetett el a Sínai hegyen: itt most láthatta az Isten Fiának emberi arcát az Istenség fényében ragyogva. (Kiv 33,18-23) A szenvedések okának felfedésében nem elég az ősbűnig visszamennünk. Vannak véletlen balesetek is. Tudnunk kell, hogy sem a természet, sem az emberi élet végzetszerűsége, sem a bűn rohamos burjánzása, de még maga a sátán sem bújhat ki az Isten hatalma alól. A próféták nem tudják megérteni azt, hogy Isten emberi ellenségei, a gonoszok, hogyan tudják biztosítani bűnös sikereiket? Jeremiás kérdése: „Biztos, hogy neked lesz igazad Uram, ha perelni kezdek veled. Mégis, hadd tegyem föl kérdésemet: Miért szerencsések a gonoszok, s miért élveznek békét a hűtlenek? Elülteted őket, s ők gyökeret vernek, felnőnek és gyümölcsöt hoznak. Közel vagy a szájukhoz, de távol a szívüktől. Engem pedig ismersz, Uram, és belém látsz. Próbára teheted a szívem, hisz a kezedben van. Válogasd ki őket, mint az áldozatra szánt juhokat, és tartsd meg őket az öldöklés napjára! Mert azt mondják: Isten nem látja viselkedésünket. Ha gyalogosokkal futva elfáradsz, hogyan versenyezhetsz majd a lovakkal? És ha nem vagy biztonságban a békés földön, mit csinálsz majd a Jordán sűrűjében?” (Jer, 12,1-5) „Szemed tisztább annál, hogysem a gonoszságra tekints, a nyomorúságot nézni sem tudod. Miért tekintesz hát e hitszegőkre, miért hallgatsz, amikor a gonosz elnyeli a nála igazabbat?” (Hab 1,13)

Évközi 32. hét hétfő

Évközi 32. hét hétfő

„Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy ami hátra maradt, elvégezd”

Az Anyaszentegyház az idei egyházi év utolsó három hetében a szentleckéket az Újszövetség kisebb apostoli leveleiből és az utolsó kánoni könyvből, a Jelenések könyvéből olvastatja. Az a cél vezeti a liturgia olvasmányainak összeállításánál, hogy minden szentírási könyvből ízelítőt adjon a szentmisék buzgó látogatóinak, akik köznapokon is részt vesznek Jézus áldozatának jelenvalóvá tételén. A múlt század második felében megtartott II. Vatikáni zsinat liturgikus reformjában az egyik legfontosabb rendelkezés ugyanis az volt, hogy a nagyobb ünnepeket kivéve folyamatosan olvassunk a Szentírás könyveiből, és így két-három év alatt az egész Biblia megnyíljék előttünk. Erre ad biztatást már Pál apostol is, amikor szeretett tanítványának, Titusznak levelet ír: „Pál, Isten szolgája, és Jézus Krisztus meghívott apostola, hogy Isten választottjait hitre és az igazi istentisztelet ismeretére vezesse, az örök élet reményében, amelyet örök idők előtt megígért Isten, aki nem hazudik, és aki a meghatározott időben ki is nyilvánította szavát az igehirdetés által, amelyet Üdvözítő Istenünk rendelete rám bízott”. (Tit 1,1-3) Nagyon fontos az egész Szentírásból kikeresni a keresztény remény üzeneteit. Olvasni, egyre jobban érteni, és beszélni minderről másoknak is. Ezek a gondolatok ugyanis nem feledhető újsághírek, hanem Isten örökérvényű üzenetei. A levél címzettje Títusz, aki pogány fiatalemberként lett Pál tanítványa, majd püspökké szentelte őt, és Kréta szigetén hagyta. Títusznak, a közös hit révén szeretett fiának. Kegyelem és békesség az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől. Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy ami hátra maradt, elvégezd, és városról-városra presbitereket rendelj”. (4-5) Az írás arra enged következtetnünk, hogy Pál a szigeten evangelizált, de a sziget teljes megtérítése hosszabb időt vett igénybe, és ezt tanítványára bízta. Neki kellett kialakítani az egyházszervezetet, ezek élére püspököket keresni és felszentelni. Az apostol megadja a főpapok kiválasztásához a fő szempontokat: „amint megmondtam neked, feddhetetlen, egyszer nősültet, akinek a fiai hívők, nem kicsapongók vagy engedetlenek. A püspöknek ugyanis, mint Isten intézőjének, feddhetetlennek kell lennie, nem kevélynek, nem haragosnak, nem iszákosnak, nem verekedőnek, nem rút haszonlesőnek, inkább vendégszeretőnek, jó akaratúnak, józannak, szentnek, önmegtartóztatónak” (5-8) Ezek a jó erkölcs erényei. Már akkor is fontos szempont volt a másfél évezreddel később precízen előírt hittudományos kiképzés szempontja is: „aki helytáll a hiteles tanítás megbízható végzésében, hogy az egészséges tanítás alapján képes legyen inteni is, és azokat, akik ellentmondanak, megcáfolni”. (9) Ma is szükség van ezekre az erkölcsi és tudományos szempontokra. Jó lenne, ha nemcsak a püspökök felelnének meg ezeknek a követelményeknek, hanem minél több civil hívő testvérünk is. Ezt a célt szolgálják a hit dolgaival foglalkozó honlapok is és a szentírási elmélkedések.

BOLDOG SIGNAI JANKA

BOLDOG SIGNAI JANKA

 remete, szűz, III. r.

 (1244-1307)

Firenzétol nem messze Signában született egyszeru, jámbor földmuves szüloktol. Kiskorától apja juhait orizte. Kedvenc foglalkazása az ima és elmélkedés volt. Ha találkozott más pásztorgyermekekkel, szívesen együtt imádkozott velük s arra oktatta oket, hogyan kell Isten kedvében járni, a bunt kerülni. Életébol legendaszeru események maradtak fönn: Félelmetes vihar közepette Jankára és juhaira egy csepp eso sem hullik. Látván ezt a többi pásztor is az alá a fa alá menekül, ahol Janka volt, s ok is tapasztalják a csodás védelmet. (“Janka fáját” még ma is orzik a csoda emlékére.) Máskor a felduzzadt Arno folyón kellene Jankának átmennie: a folyóra teríti köpenyét és rátérdelve szerencsésen átér a túlsó partra. A nép kíváncsiságtól és tisztelettol vezettetve kezdett kijárni Jankához. Ez zavarta imaéletét és bántotta alázatosságát. Ezért elhagyta otthonát és miután felvette a ferences III. rendi ruhát a közeli ferences templomban, az Arno folyó partján egy emberektol nem látogatott helyen kunyhót épített a maga számára, de úgy, hogy az ajtó helyét befalazta. Csak egy szuk ablakot hagyott meg a kunyhó falán, melyen át jólelku ismerosök idonként élelmet adtak be neki. (A „befalazottakról” lásd részletesen: jan. 9- ét.) Ebben a házikóban élt kb. 40 évig állandó önmegtagadást gyakorolva. Voltak, akik felkeresték, szegények, akikkel megosztotta a neki hozott alamizsnát is, szomorúak, akiket megvigasztalt, betegek, akik közül némelyik csodás módon meggyógyult: pl. egy vak ember visszanyerte látását, egy halott gyermek pedig életre kelt. Földi élete 1307. nov. 9-én fejezodött be 63 éves korában. A Breviárium adata szerint halálakor a legközelebbi három templom harangja magától megszólalt, s így találtak rá az emberek a halott Jankára, kinek romlatlanul maradt testét egy kápolnába temették. A remetecellát is kápolnává alakították. A Janka közbenjárására történt csodák hatására VI. Piusz 1798-ban jóváhagyta megszakítás nélküli tiszteletét.

„A föltámadt Krisztus többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta... Ezért úgy tekintsétek ti is magatokat, hogy meghaltatok a bunnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Ne uralkodjék tehát halandó testetekben a bun, s ne engedelmeskedjetek kívánságainak.” (Róm 6, 9-12.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Janka szuzet hosies önmegtagadásra segítetted. Add, hogy az irántad való szeretet folytonosan növekedjék bennünk, és mindvégig állhatatosak maradjunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

Mi a szenvedés? 1.

Mi a szenvedés?

 
A Biblia a szenvedést kerülendő rossznak tartja. 

 
Megpróbálja emberi erővel csillapítani, megszüntetni. Ezért az orvost és a gyógyszerészt ajánlja, de a szenvedésnek az oka a bűn, ezért a bűnön igazán a Messiás, a győztes isteni erő segít. A Messiás korában Isten népe megszabadul a bűntől és a büntető szenvedésektől: „Nem látod már többé a gőgös népet, a homályos, értelmetlen beszédű népet, amelynek dadogó nyelvét nem tudtad megérteni. Emeld tekinteted Sionra, ünnepeink városára! Szemed Jeruzsálemet látja, a biztos lakóhelyet, a sátrat, amely már nem vándorol, cövekeit nem szedik fel soha, és egyetlen kötele sem szakad el, mert az Úr a bíránk, az Úr a törvényhozónk, Ő a királyunk, ő ment meg minket. Akkor tömérdek zsákmányon osztoznak majd, még a sánták is zsákmányolnak. Egyetlen lakója sem mondja: beteg vagyok, a nép, amely lakja, elnyeri bűnei bocsánatát” (Iz 33,19-20. 22-24) Egyébként az Újszövetség népe a választ előre is megadhatja: Jézus, az Újszövetség szerzője mennyire ismerte ezt a várakozást.„Meggyógyított minden betegséget, minden bajt” (Lk 4,40; 6,19) Ránk hagyta betegek kenetét. Az igazi mentesség a bajoktól a végső időkben valósul meg, amikor a mennyben adja nekünk az éle vizét ingyen (Jel 22,17) Jézus magára vonatkoztatja az ószövetségi rézkígyó igazi beteljesülését (Jn 3,14-17) a Biblia nem szereti a szenvedést, de komolyan veszi a létét.

A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSE

A  LATERÁNI BAZILIKA   FELSZENTELÉSE

Kr.u. 312-ben Diocletianus római császár, a tizenkét keresztényüldöző császár leggonoszabbika lemondott trónjáról. Nagy elmét örökölt a mindenható Istentől. Kitalálta ki, az uralkodó egy neki szerencsés időpontban megkezdi hatalmának gyakorlását, amit egyszer majd abba kell hagynia. A birodalom azonban nem szűnik meg a halálával, a polgárok élnek és dolgoznak, mulatnak, aggódnak, ki boldog, ki boldogtalan. Az uralkodó feladata az, hogy mindenki nyugodtan tudjon élni és érvényesülni. Pogány volt, az igaz Istent nem ismerte. Hiába tudta, hogy a császárt túl kell élnie a birodalomnak, és megalkotta a császárt túlélő mű fogalmát, a birodalmat, kidolgozva ennek minden jogi velejáróját, de a világot alkotó végtelen hatalmat és értelmet képtelen volt megismerni mindabból, amit alkotott. Lemondásához hozzájárulhatott, hogy szemébe mondták vagy üzenték: ostoba dolog, ha egy császár halomra öleti a hitük miatt legjobb alattvalóit. A keresztények békés emberek, Istenük parancsa szerint szeretnek és segítenek minden embert, rendesen fizetik a rájuk kivetett adókat, becsületesek. A birodalmat két nagy részre osztotta: a Nyugat-Római és a Kelet-Római birodalomra. Mindkét részt újabb kettőre osztotta. Diocletianus volt a Róma-központú rész ura Augustus címmel, és ő volt az egész birodalom feje is. A Keleti Augustus mellé és maga mellé is választott egy-egy mellékcsászárt Caesar címmel. A lemondásakor minden társuralkodónak is megszűnt a hatalma. A Nyugati és a Keleti Caesarok fiai álltak a helyi légiók élére, és Róma mellett a Milvius hídnál készültek a döntő ütközetre. A nyugati caesar, Constans trónkövetelő fia: Constantinus keresztény édesanyától, Szent Ilonától született, ezért jól ismerte a krisztusi hitet. Az ütközet előtti este Constatinus fényes keresztet látott az égboltozaton. Körötte ez az írás volt olvasható: „In hoc signo vinces!” (Ebben a jelben fogsz győzni). Azonnal elrendelte, hogy az ő katonái tüntessék el magukról és fegyvereikről a pogány jelvényeket, és fessenek helyükre kereszt-jelet, Krisztus Urunk szenvedésének eszközét és győzelmének jelét. Másnap fényes diadalt aratott, és egyeduralkodóként vette át a birodalmat. Azonnal megtiltotta a keresztényüldözést. Egy év múlva ünnepélyes császári rendeletet adott ki Milánóban, melyben, a birodalomban teljes jogot és működési szabadságot biztosított a keresztényeknek. Maga is megkeresztelkedett. Rómában, a Lateránban, gyönyörű katedrálist építtetett. Ennek falán Krisztus győzelmes alakját festette meg. Mivel a rómaiak rendszeresen borotválkoztak, Jézust is a maguk divatja szerint szakáll nélkül ábrázolták. Ez a katedrális ma is gyönyörű. Azóta Róma és az egész katolikus Egyház legfőbb temploma. Címe fenséges: „Mater et magistra”. (Az egész Egyház minden templomának édasanyja és tanítómestere”) Ezért ünnepeljük felszentelésének ünnepét mi is, hiszen a címében mi is benne foglaltatunk Szent István király óta. Innen kaptuk az egyedülálló keresztény jelképekkel díszített királyi koronánkat II. Szilveszter pápától.