Isten Atyánknak nagy terve van velünk 3.

Isten Atyánknak nagy terve van velünk
Harmadik rész
 Megdöbbentő szeretet

„Vajon megállok-e ezért? Nem, gyermekeim, az emberek iránti szeretetem sokkal nagyobb. Nem álltam meg itt: felismerhetitek jól, hogy szerettelek benneteket, hogy úgy mondjam, jobban, mint szeretett Fiamat, vagy jobban, mint saját magamat. Amit nektek mondok, az annyira igaz, hogy ha elegendő lett volna teremtményeim egyike, hogy levezekelje a többi ember bűneit Fiaméhoz hasonló élet és halál által, haboztam volna. Miért? Mivel elárultam volna szeretetemet, szenvedést okozva egy másik teremtményemnek, aki szeretek, ahelyett, hogy Én magam szenvedtem volna Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek."Mindent a szeretet vezetett! Igen, a Szeretet az, amit tudtotokra akarok adni. Mostanára ez a szeretet feledésbe merült. Emlékeztetni akarlak benneteket rá, hogy megtanuljatok engem olyannak megismerni, amilyen vagyok. Hogy ne féljetek úgy, mint a rabszolgák, egy olyan Atyától, aki benneteket ennyire szeret. És lássátok, ebben a történetben még csak az első évszázad első lapjánál tartunk, és folytatni szeretném egészen napjainkig. Mit kíván tőlünk az Atya?„Ti tehát legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48) Lehetetlen kívánság? Olyan tökéletes, mint a végtelen Isten, nem lehet az ember. De Jézus megmagyarázza a lényeget: tökéletes, mint a mennyei Atya, aki „fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek." (45) Gyakorlatilag tehát azt kívánja az Úr, hogy sajátítsuk el az Atya stílusát, tegyük a jót mindenkivel. Így leszünk hozzá hasonlók, így ismer majd el minket gyermekeinek a halál pillanatban is, amikor magához hazahív. Ez az elgondolás egybeesik a fentebb mondottakkal, hogy minden ember egy isteni vonást kell, hogy megvalósítson életével. Így érthető az is, hogy Jézus az utolsó ítéletről mondott példázatában csupán arra utal, hogy a jó cselekedetekben mennyire voltunk pontosak és serények. Honnan tudjuk, hogy a rengeteg tennivalóból, ami életünkben feladatként jelentkezik, illetőleg feladatunk lehet, mi a mi teendőnk? Hiszen nem ismerjük a képet, amit az Atya tervezett rólunk, aminek egy-egy részletét kell elkészítenünk napról-napra

Adventi kalendárium 23.

Adventi kalendárium – 2014. december 22.

Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!

„A szeretet, amellyel találkozom, megerősít és éltet, és soha nem sejtett teljesítményekre tesz képessé. A bizalmatlanság, amelybe beleütközöm, megbénítja alkotóerőmet... Az, aki engem szeret, nem veszít az erejéből azáltal, hogy engem éltet, aki pedig gyűlöl, nem nyer annyi erőt, amennyit bennem megsemmisít. Ellenkezőleg: A szeretet éltető erőként hat abban, aki szeret, s több erőt szabadít föl benne, mint amennyit elvesz. A gyűlölet pedig sokkal többet elpusztít saját erejéből, mint amennyit felhasznál a másik ellen. A szeretet és általában a másik jóindulatú elfogadása nem emészt fel annyi energiát, hanem olyan forrás, amelyből másokat táplálhatok, anélkül hogy magam szegényebbé válnék.”
                                                                                                                         Edith Stein

Istenünk, te megszántad az embert, amikor bukásával halált érdemelt, és úgy határoztál, hogy Egyszülöttedet küldöd megváltásunkra. Add, kérünk, hogy akik alázatos szívvel valljuk a megtestesülés titkát, részesedjünk a megváltás kegyelmében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Advent 4. hetének hétfője

Advent 4. hetének hétfője

„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben"

Mária betoppan Zakariás és Erzsébet házába. Nem tudott értesítést küldeni érkezéséről, mivel abban az időben még nem működött postai távirat-szolgálat. Máriának az őt köszöntő Gábriel főangyal számolt be idős rokonának, Erzsébetnek titkos öröméről: „íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen". (Lk 1,36-37) Az angyal mondhatta volna így is: nagy kegyelem Istentől, ha egy öregasszony gyermeket fogan. De mondhatta volna azt is: Az új élet fakasztása mindenkor nagy kegyelem, csak a fiatal nőknél úgy kezelik, mint a természet ajándékát, nem természetfeletti adományt, így nem mondjuk kegyelemnek. Jákob két felesége közül az idősebbik egymás után szült férjének négy fiút, míg sokkal csinosabb, szemrevalóbb húga egyet sem tudott foganni. De itt van küszöbön a világ legnagyobb kegyelme, mondhatta volna az angyal, hogy te, a fiatal leány úgy foganhatod isteni magzatodat, ha beleegyezel Isten akaratába, hogy szűzen fogansz és szűz maradsz szülés alatt és szülésed után ugyanígy. Mária megértette, hogy itt a kegyelmek óriási mértéke kerül kiosztásra, ezért köszöntötte őt az angyal imígyen: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled".(28) Ezek után biztos volt benne, hogy a kegyelmek további áradása következik akkor is, ha nincs bejelentve érkezése a rokonoknál. Köszöntő szavára áradni is kezdett a kegyelem: a hat hónapos magzat megkapta a megszentelő kegyelmet, édesanyja örömtáncából értesült erről, a Szentlélek betöltötte a boldog édesanyát kegyelemmel, és ő lehetett az első földi lény, aki a kegyelemmel teljesnek megfogalmazhatta Isten üzenetét: „és boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni mind, Amit az Úr mondott neked". (45) És Mária alázatosan idézi a Szentírás szétszórt helyein található gyönyörű gondolatokat, amelyek előkészítették az ő mindent felülmúló kiváltságait. A világot érő nagy csapások között a Szabadító Isten őrá figyel, őt jutalmazza (Hab 3,18). Alázatosságát előre jelezte Sámuel édesanyja (1Sám 1,11) Aztán a többi boldog ószövetségi édesanya öröme zeng ajkáról: Liáé Áser születése után ((Ter 30,13) Felcsendülnek a zsoltárokból vett gyönyörű idézetek a legyőzött erős királyokról, akiket felülmúlnak a kicsinyek, az éhezők jóllaknak, a gazdagok éhesen mennek el. Mária általjön el a Messiás, aki Atyjától örökli az ősöknek adott Szövetség véglegesítését: „és azt a szövetséget kötöm meg közöttem és közötted, és utódaid között nemzedékről nemzedékre örök szövetségül, hogy Istened leszek neked, és utánad a te utódaidnak"(Ter 17, 7) Nekünk, magyaroknak kiváló alkalom együtt örülnünk Nagyasszonyunknak, aki remélhetőleg ugyanannyi szép idézetet ismer a magyar népénektárak gyönyörű idézeteiből. Kérjük Őt, tőlünk ne siessen el, vele örülhessünk mi is.

Advent 4. vasárnapja

A titok felfedezése

 
Az eset pannonhalmi gimnáziumi éveim idején történt. Osztályfőnökünk némán tűrte, hogy egy fekete sállal bekössük szemét, majd néhány percen át „vakon” vezessük a folyosókon. Immár 25 éve ebben az épületben élt bencés szerzetesként, jól ismerte a lépcsőket és a folyosókat, csukott szemmel is biztonsággal eljutott volna az épületegyüttes bármely részébe. A szembekötősdire ugyan semmi szükség nem volt tehát, de ragaszkodtunk hozzá, mert a titok, a meglepetés része volt. Többször megkérdezte, milyen meglepetésre készülünk, de válaszként csak ennyit kapott: „Titok.” Azt nem kérdezte, hová tartunk, hiszen gondolatban követte az irányt, s amikor a céltalannak tűnő bolyongás után végre megálltunk, magabiztosan jelentette ki, hogy az ebédlőhöz érkeztünk. A terembe lépve levettük a kendőt szeméről, s ebben a pillanatban diákok serege tapsviharral és örömujjongással köszöntötte őt abból az alkalomból, hogy negyedszázada lett a szerzetesközösség tagja. A meglepetés öröme sugárzott arcáról, amikor szeme előtt megmutatkozott a titok.
A mai, negyedik adventi vasárnapon egy titok felfedésére gondolunk. Isten évszázadokon keresztül vezette az emberiséget. A szemét nem kötötte be senkinek, mert az ember amúgy is elhomályosította saját látását, szívesebben bolyongott bűnei sötétségében, mintsem Isten világosságában járjon. Szíve mélyén persze mindenki várta, hogy lehulljon szeméről a lepel, amely eltakarta Isten titkát. Elsőként Mária, a názáreti leány ismerhette meg a titkot, erről olvasunk a mai evangéliumban. Hozzá küldte el Isten Gábor angyalt, hogy megismertesse vele a titkot, a megváltás titkát, a megtestesülés titkát, Mária személyes hivatásának titkát. Ő megismerve ezt a titkot elfogadja Isten akaratát, beleegyezik, hogy a Megváltó anyja legyen. Kevéssel később Szent József az álmában kapott látomása során ismeri meg ugyanezt a titkot (vö. Mt 1,18-25), majd Erzsébet is tudomást szerez róla (vö. Lk 1,39-56). A betlehemi Gyermek születése után sorra ismerik meg a titkot a pásztorok, a napkeleti bölcsek és mások, majd évek múltán a galileai és júdeai nép, mindazok, akikhez útja során eljutott Jézus. Mintegy két évezreddel később mi állunk a titok előtt. Isten a mi szemünkről készül levenni a leplet, hogy felfedje előttünk titkát, a szeretet titkát, az üdvösség titkát. Kétezer évvel ezelőtt Isten emberré lett, emberként jött el a világba, s ezzel megszüntette az ember és az Isten közti titokzatos távolságot. Láthatóvá tette magát, felfedte önmaga titkát számunkra. Azóta is minden évben, minden pillanatban eljön hozzánk. Csak az a kérdés, hogy észrevesszük-e érkezését és jelenlétét. Az adventi időszak remélhetőleg felébresztette bennünk a vágyat, hogy megismerjük Isten titkát. Ne veszítsük el türelmünket az utolsó napokban! Várjuk elcsendesedve, hogy Isten hozzánk lépjen, felfedje titkát, felfedje önmagát és megszülessen szívünkben.
Az adventi koszorún ma meggyújtjuk az utolsó, a negyedik gyertyát, az isteni titok felfedésének lángját! Gondolj arra, hogy Isten hozzád lép, megérint szeretetével. Most már ne menj tovább és ne félj! Eljött hozzád Megváltód.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk! Neked köszönhetően minden születéssel, minden emberi élet kezdetével valami új kezdődik el a világban. Minden születés csoda és titok. Születésünktől fogva mindannyiunknak hivatása, küldetése van, azt az utat kell végigjárnunk, amelyre a te szándékod szerint hivatottak vagyunk életünk során. Mutasd meg nekünk hivatásunkat! Tárd fel előttünk a szeretet titkát, hogy téged megismerve állandóan feléd törekedjünk!

Adventi kalendárium 22.

Adventi kalendárium – 2014. december 21.

Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!

Elmélkedem éjszaka szívemben,
Gondolkodom, és töprengek lelkemben. (Zsolt 76,7)

„Elmélkedj tehát te is szívedben. Dávid lelkében töprengett. Te is azt tedd. Műveld meg azt a földet, figyeld meg önmagad. Ha gyakorlod magad, kétségtelenül te is meg fogod találni a te szántófölded elrejtett kincsét (Mt 13,44). Mert ezáltal kincsed növekszik, tudományod megsokszorozódik, bölcsességed mély lesz. Megnyílik majd lelki szemed, értelmed éles lesz, eszed megtisztul. Nem helyesen értékel az, aki önmagát nem ismeri, aki  mélységeibe bele nem tekintett. Nem tudhatja, mit kell gondolnia az angyali szellemről és Istenről, aki nem gondolkodik előbb a magáéról. Ha képtelen vagy önmagadba tekinteni, hogy érheted majd el, ami fölötted van? Ha az első szentélybe nem vagy méltó belépni, milyen észjárással akarsz mindjárt a másodikba lépni?”
                                                                                                        Szent Bonaventura

Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Isten Atyánknak nagy terve van velünk 2.

Isten Atyánknak nagy terve van velünk
Második rész 

A boldogítás színhelye, fészke, kerete a házasság. Itt egy férfi egy nőt, egy nő egy férfit tökéletesen boldogítani tud. Szerelmük gyümölcseként továbbadják a testi életüket immár közösen, Isten pedig ehhez teremti a lelket, majd az új személyt, akinek ajándékozza az emberkezdeményt. Így alakul ki emberi síkon a hármasság, valósul meg az isteni terv, a boldog élet a szeretet állandó gyakorlásával alakul. Fejlődik, tökéletesedik az ember, s amikor eléri teljes kifejlettségét, Isten akkor áttelepíti a mennyországba. Isten nem ismétli soha önmagát, mert végtelenül gazdag, az isteni természet végtelenül tökéletes, ezért minden ember egyéniség, olyan egyén, amilyen nem volt és nem is lesz soha. Minden ember remekmű Isten terve szerint. Nem lehet és nem is szabad senkit utánoznia, csak a neki készült isteni mintát valóra váltania. Az ősbűnnel az ember megrontotta saját életét. Szánalmas olvasni, hogy a házastárs boldogítására rendelt férfi a bűn után hogyan viselkedik: Isten számon kérő szavára rögtön így védekezik: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem." (3,12) Ezzel érzékelhetően megromlott a szeretet-viszony a házastársak között, jött a többi büntetés is, a különféle szenvedések, végül a halál, mint főbüntetés. A lélek síkján még nagyobb volt a baj elvesztették az istengyermekség elvét, a megszentelő kegyelmet, bezárult előttük a mennyország, kinyílt a pokol. Sem földi, sem örök boldogság nem várható ezek után. A szeretet fészkében nem lesz mindenkinek helye, lesznek vezeklő állapotú egyének, és a fészek lakói sem maradéktalanul boldogok, de a mennyország, mint végcél megmarad. Ezt nem az ember éri el, hanem Isten segíti hozzá az embert azzal, hogy Megváltót ígér, aki helyrehozza az ember vétkét, visszaadja a megszentelő kegyelmet, az istengyermekséget, mennyországot. Az Atya újkori megnyilatkozásai adnak igazán teljes értelmet ennek a tervnek. Isten előre jól tudott mindent, azt is, hogy szeretetének ezt az óriási jelét sem értékelik majd kellőképpen. Ő maga jön el Fiában. Tudja ugyan: „Nem vesznek tudomást jelenlétemről, még ha közel is vannak hozzám. Fiamban bántalmazni fognak, minden jó ellenére, amit nekik cselekedni fog. Fiamban megrágalmaznak, keresztre feszítenek, hogy megöljenek."

CANISIUS SZENT PÉTER

CANISIUS SZENT PÉTER

 
+Nijmegen, 1521. május 8. *Fribourg, 1597. december 21.

,,Úgy tetszett végtelen jóságodnak, Szent Atya és örök Főpap, hogy bensőségesen kérleljem apostolaidat, akiket a vatikáni bazilikában tisztelnek, és akik kegyelmeddel olyan nagy csodákat műveltek: adjanak a pápa apostoli áldásának állandó hatóerőt. Nagy vigasztalást éreztem és kegyelmed jelenlétét, amelyet Te az ő közbenjárásukra nekem adtál. Ők is megáldották és jóváhagyták németországi küldetésemet, és úgy éreztem, hogy nekem, aki hozzájuk hasonlóan apostollá lettem Németország számára, jóságos pártfogásukat ígérték. Te tudod, Uram, milyen nagyon és milyen sokszor rám bíztad éppen azon a napon Németországot, amelynek állandóan gondját kell viselnem, s amelyért minden erőmet mozgósítanom kell. Vágytam Németországért élni és halni, hogy így a németek angyalával (Szent Mihállyal) együtt dolgozzam.''

Peter Kanijs ezt jegyezte be lelki naplójába 1549. szeptember 2-án. III. Pál pápa fogadta őt az Angyalvárban, aztán a Szent Péter- templomban az apostolfejedelem sírjánál az ő áldásáért imádkozott. Abban az órában világosan látta életfeladatát. És amit akkor érzett, ünnepélyes elismerésben részesült, amikor XIII. Leó pápa ,,Szent Bonifác után Németország második apostolának'' nevezte.

Ami addig a napig történt, előkészület volt. Kanijs Péter ugyanazon a napon született, amelyen Wormsban kimondták Lutherre a birodalmi átkot. Tekintélyes nimwegeni patrícius családból származott. A város akkor a gelderni hercegséghez és egyben a Német Birodalomhoz tartozott. Az ifjú Kanijs atyja akarata ellenére a teológiai tanulmányokat választotta. Kölnben szoros kapcsolatba került tudós és jámbor papoknak egy körével, akik valódi egyházi megújuláson fáradoztak, és elevenen élt bennük a devotio moderna, valamint a német misztika szelleme. 1543 májusában belépett a pár évvel korábban alapított Jézus Társaságba. Előtte Mainzban elvégezte a lelkigyakorlatot Faber Péternél, aki egyike volt Loyolai Szent Ignác első társainak.

Kölnben Canisius körül alakult meg a német föld első jezsuita közössége. A protestantizmushoz húzó Hermann von Wied választófejedelem érsekkel szemben ő lett a vitákban a katolikus papság és a polgárság szószólója. Alig huszonnégy éves korában, 1545- ben háromszor is ő képviselte V. Károly császárnál Köln városának érdekeit. Ebből az alkalomból figyelt föl a fiatal Canisiusra Otto Truchsess von Waldburg bíboros, augsburgi érsek, és magával vitte teológusaként a trienti zsinatra, amikor azt Bolognába helyezték át. 1547 szeptemberében innen hívta Ignác Rómába. 1548 tavaszától 1549 júliusáig Messinában működött, Ignác akkor jelölte ki a németországi munkára. És éppen odafelé utaztában tapasztalta Rómában küldetésének már említett megerősítését.

A következő három évtized során Canisiusnak döntő része volt a hitszakadásban megrendült német egyház újjáépítésében. Mint tanár és hitszónok közvetlenül a katolikusok visszatérítésén munkálkodott.

1566 júniusában Ignác kinevezte az újonnan alapított felsőnémet rendtartomány élére, melyet 1569-ig vezetett. Személyes tekintélye nagyban hozzájárult a hazai utánpótlás megindulásához. A rendi szervezetnek ezzel a kiépítésével Canisius megteremtette a szükséges föltételeket a hatékony és tervszerű munka számára. Ezzel a Jézus Társaság az ellenreformáció átütő erejű tényezője lett.

Canisius személyes hatása még fontosabb volt az egyházpolitikára. Kora katolikus táborának szinte minden fontos emberével személyes kapcsolatban állt, és lényegesen hozzájárult a katolikusok között az új öntudat ébresztéséhez. Egyszerre volt bizalmi embere a katolikus fejedelmeknek és a pápáknak, mindig bevonták a fontosabb egyházpolitikai tárgyalásokba. Terjedelmes reformtervezetei különösen XIII. Gergely idejében voltak döntőek Róma intézkedéseiben. Ezekben a fölterjesztésekben élesen ítélte meg a németországi klérus, sőt a püspökök egy részének magatartását is, gondosabb kiválasztást és jobb képzést követelve számukra. Szorosabb kapcsolatot sürgetett Róma és a németországi egyház között.

Legszélesebb körű hatása Canisius irodalmi műveinek volt. Közülük is első helyen katekizmusa áll, amelyet Luther katekizmusának ellensúlyozására szántak. I. Ferdinánd császár sürgetésére három kiadásban készítette el. A rövid kérdések és feleletek mindegyik kiadásban közös külső formája nem Canisius találmánya ugyan, de ő alkalmazta a legkövetkezetesebben. A katekizmusok nem igénylik a gondolatok eredetiségét, és nincsenek irodalmi ambícióik, mégis Canisius legsikerültebb alkotásai lettek. Még a szerző életében kétszáznál több kiadást értek meg, Európában és a tengeren túl is használták és számos nyelvre lefordították őket. A 19. századig több száz kiadásuk jelent meg.

1580 végén Canisius Fribourgba ment, hogy fölépítse az újonnan alapított kollégiumot. 1590 tájáig mint szónok, s a halálát megelőző utolsó néhány napig mint író is tevékenykedett. A csak töredékekben fennmaradt Lelki napló lezárásának tekintendő Lelki végrendeletét életének utolsó éveiben írta. Ebben Canisius bepillantást enged életébe és fáradhatatlan tevékenységébe.

Kitűnt szilárd hitével, amely szinte teljesen közömbösítette a kívülről rátörő hatásokat. A pápasághoz és az Egyházhoz töretlenül hű maradt. Világosan látta kora gyakorlati egyházi életének gyöngeségeit, és szinte példátlan nyíltsággal ki is mondta őket. Ezek a tapasztalatok mégsem tették sem az Egyházat, sem életének bizonyos formáit kérdésessé. A hangsúlyozott egyháziasság a legvilágosabb alapvonás, amely Canisius életét végigkísérte.

Naplójának töredékei azt bizonyítják, hogy ez az Egyház iránti szeretet és hűség ugyanúgy az Istennel való állandó kapcsolatból született, mint ahogy minden más tevékenységét is ez fogta össze és egységesítette. Vallásossága a devotio moderna szellemének megfelelő keresztény humanizmus volt, amelyet a Szentírás és az egyházatyák átfogó ismerete határozott meg. Ugyanakkor lelki életét kitüntető misztikus kegyelmek is kísérték; különösen fontos volt számára egy látomásos Jézus Szíve-kinyilatkoztatás, amelyben fogadalomtételének napján, 1549. szeptember 4-én részesült Rómában.

Noha Canisius hűséges volt feladatához, távol állt tőle minden fanatizmus. Írói nyelve az akkoriban szokásos durva vitákhoz viszonyítva föltűnően szelíd volt, s barátait is igyekezett mérsékletre bírni. Különbséget tett az Egyháztól való tudatos és éppen ezért bűnös elszakadás és a tényleges, de bűnösnek nem mondható elszakadás között, amikor az Egyházát elhagyó ember nem volt eléggé tudatában annak, hogy valójában mit tesz. Rómával szemben is hangsúlyozta meggyőződését, hogy a protestánsok többségének esetében nem lehet bűnös elszakadásról beszélni.

Canisius jelentőségét elsősorban abban kell látnunk, hogy világosan fölismerte a kor helyzetéből adódó feladatokat, és megvolt a képessége, hogy ezeknek a nagyon változatos feladatoknak fáradhatatlan buzgalommal megfeleljen. Közben tudatosan lemondott saját terveiről és személyes céljairól, s teljesen eggyé lett a kapott feladattal. Az Egyházban lévő visszaélések és saját táborának renyhesége sokszor ilyen panaszra fakasztotta: ,,Péter alszik, Júdás virraszt!'' Ennek ellenére semmi jelét sem találjuk nála a csüggedésnek vagy a kétségbeesésnek. Gyakran sikerült bátorságot öntenie a rettegőkbe. Bizakodásának titka szilárd hite volt, amint az kitűnik a következő levéltöredékből: ,,Sok ember félelme nagyobb a kelleténél, mert emberi segítséget keres és nem istenit, s az Egyház problémáira is kétségbeesésben és nem szent bizakodásban keresi a segítséget.'' Itt megmutatkozik igazi nagysága: tudatában volt, hogy látszólag feleslegesen és eredménytelenül kell dolgoznia. Mégis kitartott a munkában mindvégig hűen és fáradhatatlanul, valósággal életét áldozta érte.

Halála után rövidesen megindult az első német jezsuita tisztelete a német rendtartományban, Svájcban, Tirolban és a délnémet területen. Katekizmusa révén még az egyszerű nép körében is olyan elevenen maradt meg emlékezete, hogy a 19. századig maga a ,,Canisius'' név a katekizmust jelentette. Már 1614-ben megjelent első nyomtatott életrajza Matthaus Rader tollából. Ezt követte 1616-ban Sacchini életrajza, amelyet később is nagyra értékeltek. A hamarosan megindult boldoggá avatási eljárást megszakította a jezsuita rend eltörlése, így csak 1864-ben sikerült boldoggá avatni. XI. Pius pápa 1925-ben szentté avatta, s egyúttal egyháztanítóvá emelte. A szent teste a fribourgi Szent Mihály-templomban nyugszik.

Ünnepét 1926-ban vették föl a római naptárba, április 27-re. 1969- ben áthelyezték halála napjára, december 21-re.


--------------------------------------------------------------------------------

Bárhova érkezett Canisius Péter, elszomorította a hívők vallási tudatlansága, és emiatt gyakran kifakadt a hanyag papok ellen. Egyszer a prédikációjában nevével játszva (canis = kutya) azt mondta, az evangélium hirdetőjének nem szabad az ige szolgálatát elhanyagolnia, nehogy néma kutyának nevezze a próféta (Iz 56,10), mert nem tud ugatni. Ő azért jött, hogy őrködjön és ugasson, és minden papnak így kell fölfognia saját hivatását.

Amikor Canisius teológiaprofesszor és rektor volt az ingolstadti egyetemen, különleges feladatok elé állította őt hivatala. Gyakran kénytelen volt elsimítani és helyrehozni rendezetlen ügyeket, adósságokat. Egy diák éjszaka lövöldözött az utcán, és fölverte álmukból a tiszteletreméltó polgárokat, egy másik megsebesített valakit a tánchelyen -- a rektornak kellett a fölháborodottakat lecsöndesítenie, és a bajcsinálókat megleckéztetnie. De a professzorok is számos tennivalót adtak. Mindig Canisiusnak kellett helyreállítania a békét. Canisius Péter lelkipásztori munkájáról eleven tájékoztatást ad egy korabeli híradás: Ingolstadtban akkora tömeg gyűlt össze prédikációira, hogy sokan az ajtón kívül rekedtek, és kénytelenek voltak az ablakon át hallgatni szavait. Bécsben először csak tíz hívőnek kezdett prédikálni; később már a város egyik templomába sem fértek be hallgatói, és szinte még a Szent

István-dómot is szétfeszítette a szorongó tömeg. Amikor Regensburgban prédikált, Dél-Németország püspökei a lába előtt ültek. A wormsi császári dómban megérkezése után azonnal a szószékre kellett mennie. Amikor Kölnben egy beszéd után el akarta hagyni a dómot, úgy körülvette a nép, mintha király lett volna. Oybin bei Zittauban lecsitította a kolostor birtokának bérlőit. Állt a prágai dóm szószékén, előadásokat tartott Krakkóban, majd ismét Strassburgban. Amikor prédikálni kezdett Augsburgban, nem volt ötvennél több hallgatója; néhány hónap múlva már kilencszázan tértek meg.

Sok irigye volt, ellenfelei gúnnyal és rágalmazással próbálkoztak. Elnevezték szerzeteskutyának, istenkáromlónak, a pápa szamarának, szélhámos csalónak. Az 1566. évi birodalmi gyűlés idején kormot öntöttek szenteltvíz-tartóiba. Böjti időben sült pecsenyét kínálgattak a templomba menőknek, beszéde alatt követ dobáltak a templomba. Péter egyetlen válasza ez volt: ,,Benedictus Deus! -- Legyen áldott az Isten!'' Rendtársainak ezt írta: ,,Szeressük azokat, akik üldöznek és rágalmaznak bennünket. Bárcsak jobban szeretnénk őket, mint ahogy ők minket gyaláznak!'' A ránk maradt prédikációiban Péter sohasem használt olyan kifejezéseket mint tévtanító, protestáns vagy luteránus. Tisztelettel ,,új tanítókról'' vagy ,,új világról'' beszélt.

Amikor halálos ágyán feküdt, utolsó erejével a szentolvasót imádkozta. Rendtársai, akik körülvették ágyát, meghatottan imádkoztak vele együtt. Miután elhangzott az utolsó Üdvözlégy, Canisius kissé fölemelkedett, szent csodálkozással a szoba egyik helyére nézett, kezével odamutatott, és azt mondta: ,,Látjátok, látjátok?'' Az ott állók semmit sem láttak. A haldokló azonban teljes pompájában látta a Szent Szüzet, aki hűséges szolgáját hívta.

--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, ki Szent Péter áldozópapodat erényekkel és tudással vértezted föl, hogy megvédhesse a katolikus hitet, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy akik még keresik az igazságot, mindnyájan rád találjanak, néped pedig hűségesen kitartson neved megvallásában!