Húsvét 4. hete hétfő

Húsvét 4. hete hétfő
Jn 10,1-10
„Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshol oson be, az tolvaj és rabló”

Az Anyaszentegyház húsvét negyedik vasárnapját Jó pásztor vasárnapjának nevezi. A papi hivatásokra irányítja a hívek figyelmét. Tudatosítani akarja, hogy Urunk, Jézus Krisztus maga az Istenatya által rendelt jó pásztor, akit az Ószövetség idején ígért meg, hogy majd ha eljön, milyen fontos és igazi pásztor veszi át Isten gyermekeinek irányítását. Az ószövetségi pásztorok ellen súlyos kifogásokkal él a hívek igazi gazdája: élnek az anyagi előnyökkel: isszák a bárányok tejét, lenyírják róluk és értékesítik a drága gyapjút, húsukat elfogyasztják. Viszont a beteg jószágot nem ápolják, és ha vadállatok vagy tolvajok törnek rájuk, nem védelmezik meg őket. A károkozásnak vannak más módjai is. Ha az éjszakai őr a küszöbön alszik, az akol ajtaján nem tud behatolni a tolvaj, csak akkor, ha az őr hanyag, nem ébred föl, vagy gyáván elillan. De ha a tolvaj fél ettől az erőszakoskodástól, és nem az ajtó felől közeledik a zsákmányhoz, akkor inkább az ellentétes falon igyekszik rést vágni és zsákmányhoz jutni. Ilyesmit csak gazember művel, igazi őr vagy becsületes pásztor nem tesz. Jézus aztán így is igyekszik rámutatni arra, hogy ő igazi pásztor. Az akol ajtaját kinyitja és derűs hangon beköszön. Nem azért mond valamit, mert a juhok étik az emberi szót, hanem azért, mert a hangot ismerik. Az Úr így magyarázza: „Neki ajtót nyit a kapus, a juhok pedig hallgatnak a szavára. Juhait a nevükön szólítja, és kivezeti őket. Amikor mindegyiket kiengedi, előttük megy, a juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját. Idegen után pedig nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik”.(Jn 10,3-5)„Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit mondott”. (6)Ha ezen az utóbbi megjegyzésen eltöprengünk, könnyű megfejtenünk a rejtélyt. Kik voltak eredetileg Jézus tanítványai? Halászok. Honnan hívta el őket az Úr? A tenger mellől, a csónakból. Mit ígért nekik? Emberhalászatot. De Jézus szavaiból annyi kegyelem áradt, hogy a tudományokban járatlan halászok megtanulták az isteni szavakat, a szavakból kicsillanó, egyre magasabb szinten érthető, a teremtett világ dolgaitól a teremtetlen isteni természet mélységeibe és magasságaiba behatoló fogalmakat is. Ezekből a fogalmakból kristályosodtak ki a legmagasabb szintű teológiai fogalmak. A papi hivatások vasárnapja után kérem tőletek ,hogy imádkozzatok nagyszerű papokért, és segítsétek őket felkészíteni a legmagasabb és legmélyebb titkok megértésére is.

Pünkösdre várva 4.

Pünkösd a harmadik Isteni Személynek, a Szentléleknek kiáradását ünnepe. 

Ő az Atya és a Fiú Lelke, akinek ketten együtt ajándékozzák a végtelen nagy isteni természetet. Miért olyan nagy öröm, hogy elküldték Őt az égből a földre? Jézus küldetése összekapcsolni az isteni és emberi természetet személyében. Mi módon? A megváltói mű közvetlen előkészületekor, a Jordán partján „Jézus is megkeresztelkedett és mint egy galamb, testi alakban leszállt rá a Szentlélek” (Lk 3,21) A názáreti zsinagógában Jézus a következőket olvasta fel Izajás könyvéből:„Az Úr lelke van rajtam: azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét ” (Lk 4,18) Vissza kellett mennie az Atyához, aki „más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.”(Jn 14,16) Küldetése a világban, hogy megszentelje A megváltott embereket, Jézushoz és így az Atyához kapcsolja őket. Küldetése az egyénekhez, hogy az Isten gyermeke hasonlítson az Atyához, és általa legyen az önző ember a szeretet megvalósítója. Legyen a család Lelke is. A férjnek és a feleségnek a szeretet megtestesítőjének kell lennie. Kezdetben nem volt válás. A farizeusok kérdésére, hogy „szabad-e a férfinak elbocsátania feleségét?” Jézus válasza: „amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.”(Mk 102-9) a nagycsalád, a nemzet és emberiség, az igazság és a szeretet jegyében éljen. Az Egyház lelke is,hogy legyen egység a hierarchia révén, a szeretet háza az elöljárók szolgálata révén. Péter tisztsége, Izrael és János külön vágya. Az Egyház missziós küldetése is emberfeletti, a Lélek nélkül nem hathatós. Ma is kellesz, Szentlélek Úristen. Jöjj hát fényességeddel. Tanítsd az embereket, hogy érhetik el a céljukat, az üdvösséget, hogyan lehetnek tökéletesek a szeretet szolgálatában. Mentsd meg a családot, adj bölcsességet, erőt és türelmet! A nemzet élére mindig az alkalmas kerüljön, aki a Tőled örökölt tehetségét a Te irányításoddal a köz javára szenteli. Irányítsd a tudósokat, a felfedezőket, az orvosokat! Ami jó, ami bölcs, ami nemes, önzetlen – az igazság és szeretet - az általad jön nekünk. Jöjj közénk, újítsd meg a föld színét. Légy tisztító és elragadó vihar, lelkesítő tűz!

Apostolok Cselekedetei 20.

Apostolok Cselekedetei

4.19: „Péter és János azonban azt felelték nekik: Ítéljétek meg ti, vajon helyes volna-e Isten színe előtt, ha inkább hallgatnánk rátok, mint az Istenre?” Az apostolok válasza tökéletes. Az ott ülők lényegében istenhívők voltak, akik ugyan az Ószövetség szintjén, de Isten mindenen felül való fenségét vallották. Hivatalosan elítélték Jézust, mivel Isten Fiának mondta magát, védve a saját álláspontjukat, de ezzel a válasszal nem tudnak mit kezdeni. Az apostolok hite és meggyőződése szerint Jézus Isten Fia, ha neki engedelmeskednek, ők Istennek engedelmeskednek. Nem szabad tehát ettől eltérniük.
4,20: „Hisz lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk”. Jézus életének és tanításának tanúsítására kaptak küldetést mennybe távozó Uruktól. Ezt feltétlenül teljesíteniük kell. De maga a ténysorozat is erre az álláspontra kötelezné őket külön parancs nélkül is, hiszen az igazságot önmagáért is mondani, tanúsítani kell.
4,21: „Azok újra megfenyegették, majd elbocsátották őket, mivel nem találtak módot arra, hogy megbüntessék őket, a nép miatt, mert mindenki dicsőítette Istent azért, ami az emberrel történt”. Nem tudjuk, miben állt az előbbi és eme utóbbi fenyegetés, de feltételezhető, hogy az ilyenkor szokásos legenyhébb egy- híján-negyven botütésre, régi magyar szakkifejezéssel deresre húzásra céloztak. Ezt ott helyben szokták végrehajtani. A negyven botütés volt a kiszabható legnagyobb ütésszám. Ha a végrehajtó elszámolta az ütéseket, a negyven felüli ütést ráverték kíméletlenül, ezért biztonság kedvéért inkább eggyel kevesebbet sújtottak oda. Az a tény, hogy Jézusban hisznek a tanítványai, törvény szerint nem volt büntethető. A nép is úgy gondolkodott: a volt bénát Isten segítségével gyógyították meg, és ezt tanúsította minden jelenlévő.
4,22: „Hiszen több, mint negyven éves volt az, akivel a gyógyulásnak ez a csodajele történt"Ha nem lettek volna más tanúk, a meggyógyult férfi szavát is el kellett volna fogadni döntő bizonyítéknak, mert felnőtt, tehát harminc évesnél idősebb volt.
4,23: „Elbocsátásuk után övéikhez mentek, és hírül vitték nekik, hogy mi mindent mondtak nekik a főpapok és a vének”. A két apostol tehát visszakapta szabadságát, eltávozhattak a kihallgatásról. Ez a közeg már nem volt hivatalos fórum Krisztus tanítványainak, mert nem tartoztak az ószövetségi törvény alá, így a törvény képviselői idegenek voltak számukra, ezért szerepel a szövegben így: visszamentek övéikhez, vagyis Krisztus tanítványaihoz. Mindenről pontosan beszámoltak a közösségnek. Mondhatjuk ezt nyugodtan úgy is: az Egyháznak. Ők is megerősödhettek ebben a tudatban, hogy Isten Egyháza már nem a főtanács képviselte közösség, hiszen Jézus új szövetséget kötött az emberekkel. Márpedig, mint a végrendeletek esetében, az utóbbi keltezésű az érvényes. Jézus ki is hangsúlyozta a bort saját vérévé változtatva, hogy új és örök szövetséget köt immár az összes emberrel.
4,24: „Mikor azok meghallották ezt, egy szívvel-lélekkel így fohászkodtak Istenhez: Urunk, te vagy az, aki alkottad az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van”. Az eget és földet teremtő Istent szólítják, tehát Jézus Krisztus Atyját. Mivel a héberben nincs olyan fogalom, mint a görögben a koszmosz, két szóval fejezik ki a világmindenséget. Az Újszövetségben tehát ugyanaz a Teremtő és Gondviselő az Úr, csak a népe változott meg. A keresztények ezt jól magyarázzák, nem eben különböznek Isten régi népétől. Ez egyben a folytonosságot is jelenti a két szövetség között. Ugyanazzal kezdik tudatos önállóságukat, mint amivel az ószövetségi Szentírás indul: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (Ter 1,1)

BOLDOG CSISZÉR ELEK

CSISZÉR ELEK

erdélyi ferences atya

(1856-1942)

Csíksomlyó közvetlen közelében született vallásos székely szülőktől. Imre volt a keresztneve. Iskoláit Somlyón, a ferences atyák iskolájában kezdte. Gimnazista korában belépett a Mária-kongregációba. „Szűz Mária leventéje” lett, az is maradt egész életében. Csíksomlyón 16 éves korában lépett be a Ferenc-rendbe, majd Kolozsváron folytatta papszentelés előtti tanulmányait. Itt is szentelték pappá 1879-ben. Utána 21 évig volt novíciusmester, majd több helyen hitoktató, hitszónok, házfőnök, 1911-14-ig tartományfőnök. Élete példájával, intézkedéseivel erőteljesen törekedett az erdélyi ferences tartomány életének megreformálására. 1914-től Brassóban tevékenykedett 28 évig. Eleinte egyedül volt, később érkezett hozzá egy rendtárs. Eredményesen felvirágoztatta a ferences III. rendet. Pár év múlva a tagok száma meghaladta a százat. Kitűnő munkatársai lettek ők a lelkipásztori munkában. Szentbeszédeivel nagy hatást gyakorolt még a másvallásúakra is. Felejthetetlenek maradtak hallgatói számára azok a beszédek, melyeket Mária tisztaságáról, segítségéről, jóságáról, istenanyai méltóságáról mondott. Kitűnt a szerzetesi fogadalmak, a szegénység, tisztaság és engedelmesség megtartásában. (Volt, aki közelében úgy érezte, hogy egyszerre megszűnnek a tisztaság elleni kísértései.) 1942. ápr. 27-én, a szentségek buzgó felvétele után hunyt el. Temetéséről azt írta a Márton Áron püspököt képviselő s a gyász-szertartást végző prelátus: „Az emberek nem gyászoltak, hanem ünnepeltek... Sírás helyett Tedeumot énekeltek.” Már életében, de még inkább halála után sok imameghallgatás és csodás gyógyulás történt közbenjárására. Boldoggá avatási eljárása megkezdődött.

„Elek atya emléke így rajzolódott bele az emberek emlékébe: ...akár imádság közben, akár a gyóntatószékben, akár az Úr oltáránál vagy más kötelességének teljesítése közben mindig ugyanaz a jóságos arc, amely nyugodtságról, Istenbe való elmerülésről, a világgal szemben érzett közömbösségről és az égiek utáni vágyakozásról beszél.”

Életrajzából.

Imádság:

Istenünk, te boldogemlékű Elek atyát arra választottad ki, hogy rendtartománya reformját szóval és példájával előmozdítsa, add, hogy buzgósága minket is lelkesítsen fogadalmunk hűséges teljesítésére és a szeretetben való növekedésre. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

Húsvét 4. vasárnap

Húsvét 4. vasárnap      
ApCsel 4,8-12; 1Jn 3,1-2; Jn 10,11-18
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért”

Isten az Ószövetségben Izrael népét tekintette nyájának. A megbízott pásztorok, azaz a zsidó nép vezetői azonban nem gondoskodtak elegendő táplálékról és ivóvízről, ezért Isten megfenyítette a pásztorokat. Erről szól Ezekiel próféta írásának 34. fejezete. Az Úr ezzel fejezi be üzenetét a rossz pásztoroknak: A messiási országban „egyetlen pásztort állítok majd föléjük, szolgámat, Dávidot, hogy legeltesse őket; ő legelteti majd őket, és ő lesz majd a pásztoruk. Én pedig, az Úr, leszek majd az Istenük, és Dávid, az én szolgám lesz a fejedelem közöttük; én, az Úr szóltam” (34,23-24) Dávid helyett személy szerint azt a Dávid-unokát kell érteni, aki majd Szűz Máriától születik,s akinek átadja Dávid király trónját, vagyis a Messiást. (Lk1,30-33) Ezt a félreérthetetlen üzenetet maga, Urunk Jézus is megerősíti: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, ott hagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal” (Jn 10,11-13) a jó pásztor nemcsak életét adja juhaiért, hanem az igazság és szeretet kenyerével, szavával és Eukarisztiájával táplálja őket. Az egyetlen igaz pásztornak egyetlen Egyháza van. Amikor Péter Isten Fiának és Messiásnak vallja meg Jézust, Ő erről tesz félre nem érthető tanúságot: És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18) Feltámadása után ezt újra és véglegesen megerősíti a Genezáreti tó partján, amikor Péter háromszor megvallja, hogy szereti Jézust, az Úr háromszor bízza rá összes bárányát. (Jn 21,15-18) Aki pedig még nincs benne ebben a nyájban, azoknak ezt üzeni Jézus: „Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Azokat is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy akol lesz és egy pásztor” (Jn 10,16)