Hétfő húsvét 6. hetében

Hétfő húsvét 6. hetében
ApCsel 16, 11-15; Jn 15, 26-16, 4
„Amikor pedig eljön a Vigasztaló, ő majd tanúságot tesz rólam”

A tanúságnak óriási a jelentősége. A tanúságtevőt vagy azért fogadjuk el tekintélynek, mert ismerjük, vagy azért, mert ő maga igazolja magát rendkívüli jelekkel. Amikor Jézus tanítani kezdett, felhívta. Magára az emberek figyelmét. Nikodémus már azzal keresi fel Őt, hogy elfogadja Mesternek, mert olyan tetteket hajt végre, amilyeneket csak isteni erővel lehet tenni. Aztán egyre több Jézus csodája, egyre nagyobbak. De az Atya közvetlen tanúsága is segíti a keresztelkedése után és a Tábor hegyen.Amikor feltámad, ellenségei sok pénzt adnak a sírját őrző katonáknak, hogy nem úgy támadt ám fel, hanem jöttek a tanítványai és ellopták a testét. Ennek a hazugságnak egyesek jobban hisznek, mint az apostoloknak.(Mt 28,11-15) A tizenkettőnek tehát nagyon nagy szükségük volt az eljövendő Szentlélek tanúságtételére, majd később az általuk művelt csodákra, életük végén, pedig a hősies vértanúhalálra. Akkor teljesedik be Jézus utolsóvacsorai jövendölése, amikor a Szentlélek pünkösd ünnepén vihar nélküli szélzúgásban és semmi fizikai kárt nem tevő tűzben leereszkedik rájuk, és megadja nekik a világ összes nyelvének ismeretét, és azt az adományt kiárasztja a több ezres hallgatóságra. Megértik, amit Péter arámul beszél, holott legalább húsz fajta nyelven értettek addig külön-külön. Ezek a csodálatos jelek adnak majd biztonságot a hívők számára, hogy nem gyöngül, főként hogy nem vész el a hitük, amikor Jézusért szenvedések érik őket. A zsinagógából való kizárás óriási szégyen volt, mert az ember közösségi lény. A kiközösítés a vallásos csoportokból még inkább borzasztó érzés volt. Így kell értenünk Jézus figyelmeztetésének erejét is: „Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl  titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek. Azért teszik ezt, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Mindezt, pedig azét mondtam nektek, hogy amikor eljön ezeknek az órája, emlékezzetek rájuk, hogy én megmondtam nektek. Kezdetben azért nem mondtam el nektek ezeket, mert veletek voltam" ((16, 1-4) Az én generációm és sokan mások is igen sok bajt viseltek el Krisztusért az elmúlt hatvan évben. Sokan meg is haltak hitvallásuk miatt, sokszor más címen, de az ok ez volt.

VALLE-i BOLDOG JULIÁN

VALLE-i BOLDOG JULIÁN

 (1290-1349)

Az ősi Cesarello* csaladból származott Valleban, Isztria felszigetén (akkor a velencei köztársasághoz tartozott). A tökéletesebb élet vágyától indítva s hogy a világ ártó befolyásától mentve legyen, Valleban belépett a Ferenc-rendbe, ahol csakhamar erényeivel és a szerzetesi életszabály hűséges megtartásával tűnt ki. Fogadalmait a Valle-i Szent Mihály kolostorban tette le, ahol pappá is szentelték. Önmegtagadó és imádságos élete tették eredményessé papi tevékenységét. Igehirdetése mellett főként arra törekedett, hogy a pártoskodókat kibékítse. Az itáliai pártküzdelmek hullámverése ugyanis elhatott szűkebb hazájáig, Isztriáig. Az évszázados welf-ghibellin viszály főbb eseményei: VII. Henrik császárjelöltet 1311. jan. 6-án Milánóban a ghibellinek Lombardia királyává koronázták. Azonban csakhamar felkelés robbant ki ellene, melyet ő véres kézzel vert le, majd ugyanazon évben Rómába nyomult, ahol az ellenséges welf seregektől körülvéve nagy nehezen sikerült a pápai követ által császárrá koronáztatnia magát. Két év múlva azonban meghalt. Róbert nápolyi király a welfek élén 1315-ben Montecatini* város mellett megütközött a ghibellinekkel, de vereséget szenvedett. A két tábor hívei továbbra is hadakoztak egymás ellen. Julián atyának ilyen körülmények között kellett kibékítenie a szembenálló párthíveket, amit fáradságos munkával és nagy türelemmel, okossággal sikerült elérnie. Hangoztatta, hogy az üdvösséget teszik kockára azok, akik nem a békét keresik. Eredményekben gazdag életét 1349. máj. 1-én fejezte be a Valle-i Szent Mihály kolostorban. A közbenjárására történt csodák és évszázados tisztelete miatt X. Piusz pápa a boldogok sorába iktatta s jóváhagyta, hogy őt, mint Valle pátrónusát tiszteljék. Így szól az Úr: Az én gondolatom a béke és nem a pusztulás: Hívjatok segítségül, meghallgatlak titeket, és hazavezetlek a fogságból, bárhol is éltek. (Jer 29.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Juliánt a pártviszályok elsimítására kiváló erényekkel ékesítetted. Közbenjárására tégy minket is a béke munkásaivá és gyarapítsd bennünk üdvözítő kegyelmedet. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 33.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI

 
8,14: „Mikor pedig az apostolok, akik Jeruzsálemben voltak, meghallották, hogy Szamaria befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost”. Az üldözések idején az apostolok egy része is elhagyta Jeruzsálemet, sőt Júdeát is, és elindultak, hogy Jézus missziós parancsát teljesítsék, hirdessék az egész világnak az evangéliumot. Az ottmaradtak pedig két apostoltársukat kérték fel, hogy menjenek el Szamariába. Nem valami ellenőrző körútra indultak, hanem bérmálni. Fülöp ugyanis csak diakonus volt, szentelése nem adott hatalmat a Szentlélek közlésére.
8,15-16: „Amint odaérkeztek, imádkoztak értük, hogy elnyerjék a Szentlelket, mert az még egyikükre sem szállt le, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevében”. Ez az imádság nyilván könyörgés volt a Szentlélekhez, a bérmálás szentségének akkori formája. A kereszteléskor Fülöp nyilván pontosan teljesítette Jézus parancsát, és az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében tette a megkeresztelteket az Atya gyermekévé, a Fiú testvérévé és a Szentlélek templomává. A mindig mindenütt egész lényegével jelenlévő Szentháromság tehát jelen kezdett lenni a keresztelés következtében egy új, sajátos módon, mert a felsorolt hatásokat gyakorolni kezdték az isteni Személyek. De rájuk és mindenki másra is vonatkozott Jézus akarata, hogy a Szentlelket külön elküldi egészen sajátságos megbízatással, amikor majd a mennyországba érkezik: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem…mivel ezeket mondtam, szomorúság töltötte be szíveteket. De én az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről”, (Jn 16,5-8) Mennybemenetele előtt pedig újra megerősíti eme rendelkezését: „A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában egészen a föld határáig” (ApCsel 1,8)
8,17: „Ekkor rájuk tették kezüket, és azok elnyerték a Szentlelket”. Most tehát a bérmálás szentségének kiszolgáltatása révén ezeket a hatásokat és sok más kegyelem osztását elkezdte művelni bennük a Szentlélek. Ezt jelenti a kézrátétel, a krizmával való megkenés.
8,18-19: „Amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétellel megadják a Szentlelket, pénzt kínált nekik, és azt mondta: Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, megkapja a Szentlelket”. Simon üzletembervolt. Kenyerét mutatványokkal kereste régebben. Megtért ugyan, de a gondolkodása nem alakult át teljesen. Talán segíteni is szeretett volna, de ez a csodálatos, valóságos hatalom elbűvölte. Minden pénzt megért volna neki.
8,20-23: „Péter azonban így szólt hozzá: Vesszen a pénzed veled együtt, mivel azt gondoltad, hogy az Isten ajándékát pénzért lehet megszerezni! Sem részed nincs ebben, sem jussod sincs hozzá, mert a szíved nem igaz Isten előtt. Térj meg tehát ebből a gonoszságodból, s kérd Istent, hogy szívednek ez a gondolata bocsánatot nyerjen. Mert azt látom, hogy a keserűség epéjében és a gonoszság kötelékében vagy”. Kemény apostoli átok sújtja ezt az ajánlatot, hiszen a kegyelem Isten természetfeletti ajándéka. Nem lehet megvenni, de még más ellenszolgáltatással sem szerezhető meg. Ajándék, amit Isten annak ad, akinek akar. Senki sem örökölheti, Simon szíve még nem igaz, nem felel meg Isten gondolkodásának. Ebből van kiút, meg lehet térni, bocsánatot nyerhet ez a földhöz ragadt, alantas gondolkodású férfi is, ha a gonosz gondolkodást elhagyja.

Pünkösdre várva 18.

Pünkösdre várva 18.

Szent János ugyan nem említi az Oltáriszentség szerzését az utolsóvacsora programjában, de ő sokat tesz ennek a nagy ajándéknak ismertetéséért. Az érdeme igen nagy, hogy Jézus főpapi tisztségét megmagyarázza: „Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged.  Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon.  Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedül  igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust”(Jn 17,1-3) A zsidó nép büszke volt, hogy Ábrahám ősapától származott. Az Isten áldása így végződik: Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Ábrahám Jákob nevű unokája negyedik szülöttének, Júdának adja a messiási áldást. Az ő egyik utódja Dávid király. Az ő családjából született Szűz Mária, aki a Szentlélektől foganta a világ Megváltóját, Jézus Krisztust. Dávid több látomást ír le zsoltáraiban. Számunkra igen fontos a 110. zsoltár: „Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul. Az Úr megesküdött és nem bánja meg: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint. Jobbodon áll az Úr,haragja napján királyokat tipor le, a pogányok között ítéletet tart.”

Húsvét 6. Vasárnapja

Húsvét 6. Vasárnapja
ApCsel 10,25-26.34-35.55-48                         
„Kornélius százados eléje sietett és a lábához borult.”


Ez a csodálkozások szentírási szakasza. A hatalmas római birodalom főtisztje keresi Jézust. Kétezer bálványa van, irigy, veszekedő, embereknél rosszabb olymposi sereg. Ezek nem lehetnek az igazak. Angyal kereste fel, Péterhez, egy zsidóhoz utasítja, de elfogadta, és mint Isten követét várja. Leborul előtte. Péter egy másik csodálkozásból ocsúdott, mielőtt idejött. Joppéban látott egy nagy lepedőt, tele mindenféle állattal. Hang parancsolt rá: „Kelj fel Péter, öld meg és edd!”  (10,13) És hiába tiltakozik Péter, Isten szava dönt. „Amit Isten tisztává tett, azt te ne mondd közönségesnek.”(10,15) Ez háromszor ismétlődött, és ebbe cseppentek Kornélius emberei, jól időzítve. Jézus kezdte meghódítani a Birodalmat, amire az apostolok vágytak, de nem karddal, nem öldökölve, hanem a szeretet hatalmával. Péter ámul. Kiárad a Szentlélek, azaz különleges kegyelmeket ad a pogányoknak, nyelvek és a dicsőítés adományait. Megtalálták az igaz Istent. Meg kell őket keresztelni, Jézushoz kell kapcsolni őket. Isten szereti őket is, éppen úgy, mint a zsidókat. Csodálatos felfedezés mindkét oldalról. Ezer éve elámult Európa, hogy a magyarok, ellenségből keresztény testvérek lettek. Még jobban bámult, hogy az első királyuk és fia is szentek lettek.  Ha most visszanézünk, mi is ámulhatunk ezen, és az egész ezeréves történelmünkön is. Ennyire szeret minket Isten? A kereszténység bástyája újra talpra fog állni.