Évközi 9. hét Hétfő

Évközi 9. hét Hétfő   
Tób 1,3; 2,1a-8 Mk 12,1-12
„Vagy nem olvastátok az Írást: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és csodálatos ez a mi szemünkben”

Pünkösd ünnepével befejeződött a húsvéti idő. Az Egyház Jézus megváltói küldetésének ismertetését befejezettnek tekinti a napi liturgiában. Az egyházi év azonban bővebb alkalmat kínál a napi liturgia tanító részének kihasználásával,ezért az évközi időben az Úr életének ismertetésével, tanításának bővebb magyarázatával foglalkozik. Ezért jelenthet gondot a „Szentírási elmélkedések” című művem szorgalmas használóinak, miért van az, hogy a karácsonyi ünnepkör befejeztével egyszer már foglalkoztunk az évközi idő alapján Jézus életének és tanításának kronológiát mellőző ismertetésével. Az idén nyolc olyan hét volt beiktatva elmélkedési anyagként, amelyek ismertették Jézus tanítását, de szorosabban nem tartoztak Jézus gyermekkorának, majd a megváltás ismertetésének kronológiájához. Az elmélkedő könyv szerkesztésében az a cél vezetett, hogy a két ünnepkör között ne kelljen kötetet cserélni. Az egyházi év 6-10 hét „szabad anyaga” miatt Egyházunk a liturgikus év szentírási anyagát az évközi 9. héttel folytatja közölni és magyarázni. Ifjú koromban gondot jelentett a mai jézusi példabeszédben ez a fogalom: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett: az Úr tette azzá, és csodálatos ez a mi szemünkben” (Zsolt 118,22-23) Kisfiúként is sürgölődtem házépítéseket kezdő kőművesek között, de soha nem hallottam tőlük, hogy „szegletkő” Kijelölték az épület alapját, és a jobb módú építtető házának lábazatát kezdték az utca felöli oldalon terméskővel elegánsan falazva a ház belső falát már egyszerűen nyers betonnal töltötték ki. Nem volt szó szegletkőről. Később tudtam meg, hogy régen az épület alapját nem derékszögű műszerrel határozták meg, hanem kerestek olyan nyers követ, kis sziklát, amelynek két síkja egymásra merőleges volt. Ezt tették le sarokkőnek, ha alakja és színe-pompája tetszett a mestereknek. A példabeli kő egyetlen építőnek sem tűnt használhatónak. A zsoltáros is észrevehette a többszörösen félredobott követ. Aztán jött olyan jó szemű mester, aki meglátta a szikla faragatlan létében, hogy egy nagyon szép épületnek csak ez lehet alapköve. Jézus idézi a zsoltárt, mert ismerte a Teremtő örök célját a sokszor félrelökött kővel. Tudta, hogy olyan szellemi épület, amely az Egyházát jelképezi, csak egyetlen alkalmas szegletkővel indítható és építhető fel. Ezt a szellemi alapkövet Isten küldte a földre. Csak arra volt alkalmas, amit az üdvösség örök házában neki szánt az Atya. Az Ószövetséget is lehetett volna örökös isteni műnek tekinteni? Igen, Isten rendezhette volna úgy is a sorsát. De a végkifejletet magyarázó Jézus szavaiból egyszerűen és kőkemény logikával kikövetkeztethetjük, hogy az Ószövetség megajándékozott népe képtelen volt felfogni az isteni elgondolást: az üdvösséget Isten adja, úgy adja, ahogyan akarja, megbízik az emberekben, mert szereti őket, de amikor sokszorosan bebizonyítják, hogy méltatlanok és alkalmatlanok Isten bizalmára, akkor dönt. Jézus hallgatói a végkövetkeztetést már megértették. Félelmetes, hogy értésük ellenére miért nem tudják az üdvös döntést meghozni. Mi, az Újszövetség népe jól döntöttünk: Felismertük Jézusban az Isten küldötte Megváltót. Legyen örök a mellette való döntésünk.

Római Szent Petronella

Római Szent Petronella
 [május 31.]

Petronella, kinek életrajzát Szent Marcellus írta meg,^* Szent Péter apostol leánya volt. Túlzott szépsége miatt atyja akaratából állandó láz gyötörte. Egy alkalommal, mikor náluk vendégeskedtek a tanítványok, Titus így szólt Péterhez: „Minden beteget meggyógyítasz; miért éppen Petronellát hagyod betegeskedni?” Erre Péter: „Mert ez válik javára. De hogy azt ne gondolja valaki, hogy szavaimmal csak takargatom azt, hogy nem vagyok képes meggyógyítani: kelj csak fel gyorsan, Petronella – fordult a leányhoz –, és szolgálj nekünk!” Erre tüstént fölkelt makkegészségesen, és szolgált nekik. Miután pedig kiszolgálta őket, ezt mondta Péter: „Petronellám, térj vissza ágyadba!” Vissza is tért, és újra belázasodott.

Amikor viszont már tökéletesedni kezdett Isten szerelmében, végleg meggyógyította őt.

Eljött Petronellához egy Flaccus nevű nemes, hogy szépségéért feleségül vegye. Ezt a választ kapta: „Védtelen leányhoz fegyveresekkel jössz? Ha azt akarod, hogy a feleséged legyek, küldj hozzám három nap múlva tisztes asszonyokat és szüzeket, kik házadba kísérnek.” Mialatt Flaccus ezt intézte, Petronella buzgó böjtölésbe és imádkozásba kezdett, magához vette az Úr testét, majd ágynak esett, és harmadnapon elköltözött az Úrhoz.

Flaccus úgy érezte, hogy bolonddá tették. Erre Petronella egyik barátnője, Felicula után vetette magát, és ráparancsolt, hogy vagy jöjjön hozzá feleségül, vagy áldozzon a bálványoknak. Az mindkettőt megtagadta, a prefektus pedig hét napra étlen-szomjan börtönbe vetette, majd a kínpadon halálra gyötrette, s testét a csatornába vetette. Szent Nicomedes azonban kiemelte és eltemette. Ezért Flaccus maga elé rendelte Nicomedest is, és mivel megtagadta az áldozatbemutatást, ólmos botokkal agyonverette, s holttestét a Tiberisbe vettette; de egy klerikus, név szerint Justus kiemelte, és méltóképpen eltemette.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 54.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI
ApCsel 19,1-8 

Amíg Apolló Korintusban volt, Pál bejárta a felső tartományokat, aztán Efezusba jött, s néhány tanítványra talált. Ezeknek azt mondta: Vajon megkaptátok-e a Szentlelket, amikor hívők lettetek? Azok azonban azt felelték neki: Még csak azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek. Ő erre megkérdezte: Hogyan vagytok hát megkeresztelve? Azok így feleltek: János keresztségével. Erre Pál azt mondta: János a bűnbánat keresztségével keresztelte a népet, s azt mondta, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban. Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál rájuk tette kezeit, és a Szentlélek leszállt rájuk, ők pedig nyelveken kezdtek beszélni és prófétáltak. Ezek a férfiak összesen mintegy tizenketten voltak. Azután bejárt a zsinagógába, bátran tanított három hónapon át, és meggyőzően vitatkozott Isten országáról.
Pál találkozik az új tanítványokkal. Tájékozódik, hogy a hit és a szentségek dolgába hogy állnak. Első kérdése, hogy „kaptátok-e a Szentlelket?” vagyis, hogy meg vannak-e bérmálva? Nem is tudjuk, hogy van Szentlélek. A szentségek sorrendben vehetők fel, magyarázza nekik. Különbség van a krisztusi és János egykori keresztsége között. A krisztusi keresztség szentség, jel, amely Isten gyermekévé tesz, eltörli a bűnöket, ha valóban ezeket szeretné valaki elnyerni. Manapság is meg lehetne kérdezni sok embertől, jó baráttól, jó akaratú idegentől is. Mennyasszony is akadt, aki nem tudta, hogy vőlegénye hányadán áll a szentségek terén. Az elmúlt negyven év alatt sok minden történt, sokan elhanyagolták ezeket a fontos dolgokat, sokan titokban lettek megkeresztelve, titokban áldoztak, bérmálkoztak. Gyakori téma, hogy Jézus csak harminc éves korában keresztelkedett meg. Jézusnak nem volt szüksége a keresztségre, hisz nem volt bűne, Isten természetes Fia volt. Csak példát akart adni, ezért a kora, a harminc év ebben a tekintetben sem mérvadó nekünk.

Pünkösdre várva 39.

PÜNKÖSDRE VÁRVA 

A megváltás gyümölcseit a Szentlélek osztja szét az embereknek. A Szentlelket csak azután ismerték meg az Ószövetségben, miután Jézus a Szentháromság titkára megtanította a korabelieket. Ezért csak az Újszövetség idejéből meríthetünk biztosan néhány utalást a Szentlélek kegyelemosztásáról a szent szövegek alapján. „Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni” (Lk 1,35) „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam  köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki”(Lk 1,41-45) „Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét”. (Lk 2,25-26) – Maga Jézus szól: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy szabadulást vigyek a szegényeknek és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (4,18a-19) „Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a  Fiú vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni” (10,21-22)    

Szentháromság vasárnapja

Szentháromság vasárnapja


 „Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” Az ünnepen arra hívja fel a figyelmünket a liturgia, hogy az emberiség összetartója a Szentháromság. Ez az alapvetés a Szentírás első oldalán szerepel: „Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra. Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,26-27) Istennek nincs emberi teste, arca sincs, ezért csak azt akarja kifejezni a szentíró, hogy Isten belső, szentháromságos szeretet-élete lehet az ember minta-oka. Ahogyan szereti az Atya a Fiút, neki ajándékozza születésekor a teljes isteni természetet, majd a Fiú sértetlenül vissza ajándékozza Atyjának, aztán a Szentlélek származtatásakor együtt ajándékozzák neki a végtelen istenséget, így kell szeretnie egymást az emberpárnak, férjnek és feleségnek. Ebből az önfeledt szeretetből fakad az új élet, a magzat, a gyermek. A szeretettel összekapcsolt család mintájára kapcsolódnak a családok nemzeti közösséggé. Az istenszeretet megsértése a bűn, vezet a család békéjének, boldogságának meggyengüléséhez. Ádám azonnal vádolja és nem próbálja menteni feleségét, mikor Isten számon kéri bűnét. Így kezdődik a veszekedés, esetleg elhidegülés, netán a család széthullása most is. A szülők után az első fiúgyerek, Káin is összeférhetetlen, irigy, és végül testvérgyilkos lesz. Káin elhagyja otthonát, idegenbe költözik. Ötödik unokája, Lámek két feleséget vesz, fütyül az Isten-rendelte egynejűségre, és fennhéjázva hirdeti: „Megöltem sebeimért egy férfit, sérülésemért egy ifjút. Hétszeres a bosszú Káinért, de hetvenszeres Lámek-ért”((Ter 4,23-24) Van orvosság? Az evangélium felel. Jézus Nikodémussal beszélgetve kifejti a jobbítás lehetőségét. Ember ugyan nem tud segíteni: „Ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába a szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki Lélekből született” (Jn 3,5.8) Majd önmagát említi, mert Ő az Isten Fia. Ő állítja vissza a bűn előtti szeretetközösséget Isten és ember, ember és ember között: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ” (Jn 3,16-17) Segíteni tehát a Szentháromság tud a bajokon. Ezt a gondolatot erősíti meg Pál apostol a szentleckében: „Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2Kor 13,) Jézus kegyelme elsősorban a házasság szentségében nyerhető el. Egy férfi és egy nő mindhalálig érvényes szövetsége a házasság minden mellébeszélés nélkül. Ez a szentség, amelyet a jegyesek szolgáltatnak ki egymásnak, állandó természetfölötti, isteni erőt biztosít a szeretet gyakorlására, esetleges visszaszerzésére. Nem a veszekedés majd válás a megoldás. Az Ószövetségben engedélyezett elbocsátás helyett Jézus visszaállította az eredeti állapotot. (Mk 10,5-9) Az Isten, az Atya szeretete korunkban magán kinyilatkoztatásban is megnyilvánult. Nem félelmet akar kelteni, hanem annyira szereti gyermekeit, hogy mindig láthatóan közöttük akar lenni. A Szentlélek közössége az első keresztény pünkösdön, húsz nyelven beszélő zsidót fogott össze egyetlen szeretet-közösséggé. Később is adott több féle külön kegyelmet, karizmát a közösség javára. Szent Pál ezeket felsorolja az 1Kor 12,12-30-ban, de hozzáteszi: „Ti azonban törekedjetek a nagyobb adományokra! Emellett még egy mindennél kiválóbb utat mutatok nektek”(31), és leírja a szeretet himnuszát. A Szentháromság vezessen erre az útra mindegyikünket.