Évközi 9. hét Hétfő

Évközi 9. hét Hétfő   
Tób 1,3; 2,1a-8 Mk 12,1-12
„Vagy nem olvastátok az Írást: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és csodálatos ez a mi szemünkben”

Pünkösd ünnepével befejeződött a húsvéti idő. Az Egyház Jézus megváltói küldetésének ismertetését befejezettnek tekinti a napi liturgiában. Az egyházi év azonban bővebb alkalmat kínál a napi liturgia tanító részének kihasználásával,ezért az évközi időben az Úr életének ismertetésével, tanításának bővebb magyarázatával foglalkozik. Ezért jelenthet gondot a „Szentírási elmélkedések” című művem szorgalmas használóinak, miért van az, hogy a karácsonyi ünnepkör befejeztével egyszer már foglalkoztunk az évközi idő alapján Jézus életének és tanításának kronológiát mellőző ismertetésével. Az idén nyolc olyan hét volt beiktatva elmélkedési anyagként, amelyek ismertették Jézus tanítását, de szorosabban nem tartoztak Jézus gyermekkorának, majd a megváltás ismertetésének kronológiájához. Az elmélkedő könyv szerkesztésében az a cél vezetett, hogy a két ünnepkör között ne kelljen kötetet cserélni. Az egyházi év 6-10 hét „szabad anyaga” miatt Egyházunk a liturgikus év szentírási anyagát az évközi 9. héttel folytatja közölni és magyarázni. Ifjú koromban gondot jelentett a mai jézusi példabeszédben ez a fogalom: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett: az Úr tette azzá, és csodálatos ez a mi szemünkben” (Zsolt 118,22-23) Kisfiúként is sürgölődtem házépítéseket kezdő kőművesek között, de soha nem hallottam tőlük, hogy „szegletkő” Kijelölték az épület alapját, és a jobb módú építtető házának lábazatát kezdték az utca felöli oldalon terméskővel elegánsan falazva a ház belső falát már egyszerűen nyers betonnal töltötték ki. Nem volt szó szegletkőről. Később tudtam meg, hogy régen az épület alapját nem derékszögű műszerrel határozták meg, hanem kerestek olyan nyers követ, kis sziklát, amelynek két síkja egymásra merőleges volt. Ezt tették le sarokkőnek, ha alakja és színe-pompája tetszett a mestereknek. A példabeli kő egyetlen építőnek sem tűnt használhatónak. A zsoltáros is észrevehette a többszörösen félredobott követ. Aztán jött olyan jó szemű mester, aki meglátta a szikla faragatlan létében, hogy egy nagyon szép épületnek csak ez lehet alapköve. Jézus idézi a zsoltárt, mert ismerte a Teremtő örök célját a sokszor félrelökött kővel. Tudta, hogy olyan szellemi épület, amely az Egyházát jelképezi, csak egyetlen alkalmas szegletkővel indítható és építhető fel. Ezt a szellemi alapkövet Isten küldte a földre. Csak arra volt alkalmas, amit az üdvösség örök házában neki szánt az Atya. Az Ószövetséget is lehetett volna örökös isteni műnek tekinteni? Igen, Isten rendezhette volna úgy is a sorsát. De a végkifejletet magyarázó Jézus szavaiból egyszerűen és kőkemény logikával kikövetkeztethetjük, hogy az Ószövetség megajándékozott népe képtelen volt felfogni az isteni elgondolást: az üdvösséget Isten adja, úgy adja, ahogyan akarja, megbízik az emberekben, mert szereti őket, de amikor sokszorosan bebizonyítják, hogy méltatlanok és alkalmatlanok Isten bizalmára, akkor dönt. Jézus hallgatói a végkövetkeztetést már megértették. Félelmetes, hogy értésük ellenére miért nem tudják az üdvös döntést meghozni. Mi, az Újszövetség népe jól döntöttünk: Felismertük Jézusban az Isten küldötte Megváltót. Legyen örök a mellette való döntésünk.