Évközi 9. hét kedd

Évközi 9. hét kedd             
Tób 2,10-23; Mk 12,13-17
„Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?”

Az adófizetés kérdése minden nép életében kényes pont. Az egyeduralkodók is, a köztársaság vezetői is ősidők óta adót szedtek. A különféle változatait azért szedték az alattvalóktól, hogy a belső rendet, a honvédelmet el tudják láttatni a vezetők, fizetni tudják a közszolgálatot végzők népes csapatát. Ez volt és ma is ez az ilyen célt szolgáló, normálisnak nevezhető adó. Ez a közteherviselés. A zsidóknál is dívott az adófizetés a királyság bevezetése óta. Salamon király ezer feleségét hatalmas hadseregét, építkezéseit valakiknek meg kellett fizetni. Az ő halála után a törzsek képviselői együttesen felkeresték Roboámot, a trónörököst, és arra kérték, hogy mérsékelje apja által kivetett adókat, mert roskadoznak alatta a családok. Megkérdezte apja tanácsosait, és azok igazat adtak az öregek tanácsának. A trónörökös kikérte ifjú barátai tanácsát is, azok azonban adóemelést tanácsoltak neki. Roboám ezt a tanácsot fogadta el. Az öregek tanácsa kettéoszlott: Júda és Benjamin törzse hű maradt Dávid házához, és Júda királysága nevét vették fel. Az északi tíz törzs Ízrael királysága néven működött tovább, és Jeroboám, Salamon ellensége lett a királyuk. Mind Izrael, mind Júda nemzeti királyság volt. (1Kir 12,1-25) Izrael országa léte kezdetétől bálványimádó volt. Júda jó ideig kitartott ősei hitében, de aztán egyre hűtlenebb lett hozzá, bálványozásával bántotta Istent. Ezért az Úr 722-ben az asszír király, Szalmanasszár seregével leromboltatta Izraelt. Lakóit elhurcolták idegen országokba. Júda végzetét a babiloni király, Nabukodonozor teljesítette be (587-586). Lakóit nagyobb részt elhurcolták Babilonba. Utána Baltasszár király idejében a méd-perzsa hadsereg egy nagy királyi lakoma idején lerohanta Babilont, a zsidók így az ő foglyaik lettek. Az ő idejükben engedélyt kaptak a foglyok a hazatérésre. Sokan éltek a lehetőséggel. Felépítették Jeruzsálemet, a templomot is, de adófizetők maradtak Perzsia kezében. Ezt az állapotot Nagy Sándor változtatta meg a keleti győzelmes hadjárataiban. Így a zsidó foglyok, meg a hazaköltözöttek is görög fennhatóság alá kerültek. Később a Római Birodalom foglalta el az ősi Zsidó ország területét. Három tartományt szerveztek: Júdea, Szamaria és Galilea. A római megszállók nem voltak közkedveltek, a farizeusok pártja ellenséges volt velük szemben, a Heródes pártiak viszont együtt dolgoztak velük. Ez a két párt egymással sem barátkozott. Most Jézust közös akcióval szerették volna lépre csalni. Ezért eszelték ki a kérdést és tették fel Jézusnak: „Mester! Tudjuk, hogy igaz vagy és nem nézed az emberek személyét, hanem az Isten útját igazságban tanítod. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk? Ő azonban tisztában volt képmutatásukkal, ezért azt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam! Azok hoztak egyet. Akkor megkérdezte tőlük: Kié ez a kép és a felirat? Azt felelték neki: A császáré. Erre Jézus azt mondta nekik: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. És csodálkoztak rajta” (Mk 12,14- 17)