Évközi. 9. hét Csütörtök

Évközi. 9. hét Csütörtök     
Tób 6,10-11;7,1.9-17;8,4-9a;Mk12,28b-34
„Nem vagy messze az Isten országától” 

Jézust sokan figyelték vitái során. Rengeteg véleményt hallhattak az írástudóktól, akik nyilvánosan magyarázták a Biblia tanítását. Ilyenkor ütköztették a véleményeket, más-más kérdés került előtérbe, és az egyszerű zsidók nehezen tudták eldönteni, hogy mit akar elsődlegesen a törvény alkotója.A vitákat figyelemmel kísérő írástudónak is lehettek már komoly vitái más írástudókkal. Gondoljunk arra, maga Jézus is milyen sokszor keveredett vitába farizeusokkal és írástudókkal, amikor a szombati gyógyításaival szinte provokálta ellenfeleit: komolyan gondolkodjanak el, és Isten eredeti szándékainak megfelelően rangsorolják tennivalóikat. Jézus határozottan fogalmaz: „Az összes parancs közül a legelső ez: Halld Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Ez az első parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (30-31)A törvénytudó lelkesen és okosan nemcsak azért dicséri Jézust, mert az igazságot hirdeti, hanem mert ez valóban döntő fontosságú kérdés. Az egyistenhit az alapja az üdvösségnek. Ábrahámot ezzel ajándékozza meg az Élő Isten, ezzel emeli föléje bálványimádó, tehát sok istenhívő családjának és kortársainak. Utána felsorolja az emberi tehetségeket. Értelmeddel ezt kell felismerned elsődlegesen. Ezt a nagy ajándékot, a szellemi megismerő képességet a teremtett világ krémjének ajándékozta az Isten: az angyaloknak és az embereknek. Értelmünkkel rengeteg dolgot meg tudunk ismerni. Megcsodáljuk a jó szakembereket. Fejet hajtunk a több-diplomás tudósok előtt, de soha nem szabad elfeledkeznünk arról: értelmünket elsődlegesen azért kaptuk, hogy Isten létét, lényegét, benső világát ismerjük meg. Ezért sorolja fel a parancs a többi emberi képességet is, hogy érezzük, minden képességünkkel elsősorban Isten szolgálatára, szeretetére kell alkalmassá válnunk. Kisgyerekként bámuló szemmel követtem a magasba repülő pacsirta énekét. Édesapám észrevette, és okos apaként magyarázta: Látod, kisfiam, ennek a madárnak csöpp szíve van, értelme nincs, de érzi a végtelen nagy Istent és dicséri egész szívvel. Mennyivel szerencsésebbek vagyunk mi, emberek, hogy mi eszünkkel felismerhetjük.„Isten, ki fent uralkodol a csillagok felett, és bölcsen végzed dolgaid a fellegek felett. Hozzád emelkedik fel a föld szegény fia, és kérve kér, hogy figyelmezz buzgó imáira. Csak az ember felejt el, akinek észt adál, S akit legjobban szeretvén képedre alkottál” Nyolcvannyolc éve, hogy a legfőbb parancsolatot az édesapám hitén, szeretetén, hangján át beleírta a lelkembe. Ha többet nem hagyott volna rám, mint hite, esze sok hasonló tanúságtételét, akkor is hálás szívvel köszönném meg neki: az élmények is hozzásegítettek, hogy a sok hiábavaló csepűrágás közepette, ami jellemzi üres világunkat, ráébredhettem: melyik a legfőbb parancsolat.