Évközi 9. hét szerda

Évközi 9. hét szerda      
Tób 3,1-11a.16-17a; Mk 12,18-27
„A feltámadáskor tehát, amikor feltámadunk, ezek közül melyiknek lesz a felesége?”  

A szadddúceusok a Jézus korabeli szabadgondolkodók is meg akarták mutatni Jézus és a körülálló nép előtt, hogy a szabadon szárnyaló gondolatok tükrében milyen lehetetlen eredményt szül a szigorú szabályokra épülő hívő gondolkodás. Ezért idézik a Mózes törvényére épült, netalán kiokoskodott példát a hét testvérről és a törvény szerint gondolkodó emberek túlvilági viselkedésének várható fiaskójáról. Jézus türelemmel végig hallgatja mondókájukat. Aztán egyetlen mondattal helyre teszi az egész problémakört: „Nyilván azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak feltámadnak, nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben”(24-25) A szaddúceusok valóban tudálékosan mellébeszélnek, mint akik értenek a problémához, és nyeregben érzik magukat a vallási előírásokkal megkötött embertársaikkal szemben. Jézus első kioktatása tehát józanítóan hathat rájuk: „Nem ismeritek az Írásokat” Az Írások nagyobbik része arról szól, hogy az ember élete első részét a földön kell, hogy leélje. Teste ugyanis anyagból van. Az anyag törvénye: a test lassú, meghatározott időt igénylő fejlődésen megy át. Szellemi lelke ugyan nem növekszik, mint a teste, de a testtel való szoros kapcsolata miatt apránként bontakoznak ki különböző tehetségei. Kialakul többek között az a küldetéstudata, hogy Isten eredeti parancsa szerint a férfi felismeri, hogy neki feleséget szánt Isten. Ebből a kapcsolatból kötelességek származnak: egyik ilyen tennivalójuk: az isteni szeretet mintájára egymást minden erejükkel boldoggá kell tenniük. Ezt a boldogságot tetézik a szülői hivatás vállalásával: testük rendeltetése szerint, mint édesapa és édesanya új életet tudnak útnak indítani. Ide kívánkozik az idézett mózesi törvény: ha egy férfi meghal utód nélkül, felnőtt testvére támasszon utódot testvérének. Ez a parancs nyilván addig érvényes, amíg a földön élnek az érintettek. Az ember megöregszik, majd meghal. Ez a halál véget vet az emberélet földi szakaszának: mennyei boldogságot kapnak annyit, amennyit földi boldogság-szolgálatukkal kiérdemeltek. Annyit és nem többet vagy kevesebbet. Odafenn az égben már nincs szolgálatuk, csak a régi szolgálatok beteljesülése: ide értve azt is, hogy egymás földi boldogítása is véget ért; de az új élet szolgálatának sok gonddal és fáradsággal járó küldetése sem folytatódik. Az angyalok sorsa egészen más. Őket egyszerre teremtette meg az Úr. Ők egyrészt Isten közvetlen szolgálatára vannak beosztva, másrészt, mint őrzőangyalok embertestvéreiket segítik az üdvösségért vívott harcban. Az angyalokhoz annyiban hasonlít a mennyei emberélet, hogy ott már beteljesült létszámok vannak. A befejezés csattanója: „Nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokornál, hogy miként mondja neki Isten, amikor szólt: Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene? Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagyon tévedtek”. (26-27) Jó lenne a mostani tudálékos istentagadóknak is megtanulniuk az Isten Írásait.