Jézus Szíve Litánia 29.

Jézus Szíve, benned kimúlók reménysége, irgalmazz nekünk!

 
Minden embernek addig van lehetősége érdemeket szerezni, bűneit megbánni, megjavulni, amíg él. Amikor a lélek kiszáll a testből, beáll a halál, az ember személye lelkével együtt ítéletre áll Jézus Krisztus elé. Akkor már a sorsa eldőlt. A haldoklás rendszerint hosszabb ideig tart. De, ha hirtelen halál következik be valaki életében, akkor is végigpereg előtte egész élete: minden tette, szava és gondolata. Van lehetősége arra, hogy egykori döntéseit felülbírálja, s ha úgy látja, hogy akkor rosszul döntött, azt a helytelen döntést visszavonja. A legjobb fejlemény, ha katolikus papot kér a beteg, akinek meggyónhatja bűneit, föloldozást nyer alóluk, így biztos lehet, hogy bűnei meg vannak bocsátva, azokat sem a külön ítéleten, sem a végítéleten nem bolygatja az Úr. Ha pedig a betegek kenetével is ellátják, lelke új erőre kap, teljes búcsúban részesül, tehát a bűneiért járó ideiglenes büntetéseket is elengedi a jó Isten. A beteget ellátó pap meg is áldoztatja őt. Így a haldokló szívébe fogadhatja Jézus Krisztust, aki nemcsak meghalt érte, hanem személyesen jön el az élet befejezésekor gyermekéhez, és biztosítja, hogy az Ő irgalmas Szíve vezeti át az örök életbe. Ez a remény akkor is él, ha a szentségek felvételére nem kerül sor, de a haldokló fel tudja indítani a tökéletes bánatot, vagyis Isten iránti szeretetből (tehát nem félelemből) bánja meg a bűneit. Minden bölcs ember igyekszik életében legalább egyszer elvégezni a Jézus Szíve nagy kilencedet, vagyis kilenc egymás utáni hónap első péntekén szentáldozáshoz járul. Jézus ezért azt ígérte, hogy az ilyennek halála előtt biztosítja a szentségekben való részesedést. Ezt hosszú papi életemben sokszor megtapasztaltam, amikor egészen váratlanul engem rendelt egy-egy haldokló mellé Urunk Jézus.

Sirák Fiának Könyve 31.

Az Ószövetség igazi bölcsei, köztük Sirák fia, Istentől kérve a színtiszta igazságot keresik, és erre tanítják a hozzájuk fordulókat.

 
Különösen fontos feladat ez az Istennek teremtménye, az ember sorsában. A tiszta szellemek teremtése és próbára tétele egyetlen esetben került sorra és végérvényesen lezárult. Az emberek sorsa teljesen más. Teremtésükre évmilliókig kellett készülni, mert az anyagvilág lassan alakul, az embernek léte első percétől szüksége van az anyagi térre, ahol élhet, az anyagi táplálékra, aminek előállítása hosszú, bonyolult folyamat. Isten végtelen jóság, ezt is gyakorolja, aminek megértetése és vállalása az ember értelmétől és szabad akaratától függ. A történelem első heteinek folyamattá válása a történelem titkos kérdése marad. Madách Imre az ember tragédiájának fogalmazza történelmünket: „Miért is kezdtem emberrel nagyot, ki sárból, napsugárból összegyúrva tudásra kicsiny, de vakságra nagy. Sorsának örül, aztán maga rontja el, végül az összeroppanó kedvencét az Úr maga biztatja: „Mondottam ember: Küzdj és bízva bízzál!”Ennek a sorsnak a kulcsa nem az ennivalóban rejlik, hanem sorsunkat tönkretenni akaró sátán gonoszságában. Amire szükségünk van élelmiszerből, Isten mindig megadja, de ebből egyharmadát a gonoszság megsemmisíti, hogy ne legyen elég az éhezőknek. Ezen lehet és kell segíteni. Sirák fia két mondat közé sűríti a megoldást a most élő Ádám, az ember számára: „Ne féltékenykedj szíved asszonyára, és ne tanítsd meg rá, hogy neked rosszat tegyen”(Sir 9,1) Régi barátodat ne hagyd el hűtlenül, mert hisz az új barát meg sem közelíti. Az új barát új bor,de úgy élvezed, ha régi” (9,10) Az Úr adja meg az egyetlen okos választ: Kell a férfinak a jó barát, de a kezdet kezdetén ez volt Isten megnyilatkozása: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítő-társat, aki hozzá illő” (Ter 2,18) Ezt a hozzá illő segítőtársat minden férfinek magának kell megkeresni. Sirák fia is csak segíteni tud. Ezért beszél egy másik lehetőségről is: a férfi jó barátról, akiből sohasem lehet az Isten alkotta család-kiegészítő. A család szent feladatának egyetlen fontos valóra váltója: a feleség. A fontos isteni alap a családhoz Isten másik parancsa: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá” (Ter 1,28) A férfinak, mint családfőnek kell a jó barát, de vigyáznia kell: elsődlegesen családjához tartozik, ahhoz, akivel eggyé forrasztja a házasság szentsége és az, hogy ők már új életek közös forrása lettek. „Ne irigykedjél a bűnös sikerére, mert nem lehet tudni, hogy mi lesz a vége. Ne leld kedvedet a bűnösök sikerében; gondold meg, nem marad büntetlen idelent. Akinek hatalma van az ölésre, azt kerüld, így nem kel kiállnod halálos félelmet. De ha találkozol vele, kísérd figyelemmel, nehogy az életed elrabolja tőled. Légy tisztában azzal, hogy tőrök közt járkálsz, és hogy sáncok közt vezetnek lépteid. Felelj más embernek, amilyen jót csak tudsz, a bölcsekkel pedig (gyakran) tanácskozzál. Okos emberekkel együtt sződd a terved, s az Isten törvénye legyen tanácsadód. Igaz férfiakkal ülj le az asztalhoz, s az Úr félelme legyen dicsekvésed. Dicséretes a mű, amit kézműves alkot, de a nép vezére beszélni tudjon jól. A szájhős ember réme a városnak, a fecsegőt pedig (mindenki) gyűlöli” (Sir 9,11-18)    

Sirák Fiának Könyve 30.

A teremtő Isten célja az volt, hogy létre hozzon olyan értelmes lényeket, akik a mérhetetlenül nagy csillagvilág anyagából kapják lényegük (természetük, állaguk) egyik részét, mint az állat-  és növény-világ egyedei, de a lényegük másik részét a semmiből hozza elő az Úr, a szellemi létű angyalokhoz hasonlóan teremti, értelmet és akaratot ajándékoz neki, és ezt a kétféle összetevőből  álló lényeget egy ugyancsak szellemi  létű személy irányítása alá rendeli. 

 
Megteszi a csillagvilág egyik naprendszeréből  kiválasztott bolygó urának, neki adja az embernek, hogy művelje és rengeteg fajta növénye és állata felett uralkodjék.(Ter 1,26-30) Isten az  emberi testet egy már megteremtett anyagdarabból alkotta,amelyet összekötött az angyalvilághoz hasonló természetű lélekkel és egy szellemi  létű személyiség alá rendelte. A Teremtő ezt úgy hangsúlyozta a teremtést végig néző Mózesnek, hogy bele leheli a kész testbe a lelket és személyiséget, megáldja a legnagyobb isteni ajándékkal, a megszentelő kegyelemmel. Ezzel  a saját fogadott fiává és a mennyország örökösévé avatja. Azért nem viszi rögtön a mennyországba, mert itt a földön kell az anyagi testben és lélekben felismernie mindezt az isteni ajándéközönt, és ezzel  a kettős természettel szolgálnia kell Istent, aki mindezt a csodálatos ajándékot neki adta. Hálával és mindenek feletti szeretettel kell szolgálnia Istenatyját, majd megtenni minden parancsát, ezzel  érdemeket szerezve a mennyei boldogságba emeli föl az Úr maga mellé „a világ kezdetétől az első férfinek és emberi nagy családjának készített országba” (Mt 25,34-40) Amikor Isten befejezte az első ember teremtését, bevezette abba a kertbe (Paradicsom), amelyet saját maga alkotott, hogy a fogadott fiának legyen hol laknia, növényeiből és állataiból legyen meg az ennivalója, megemlítette: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok  neki segítőtársat, aki hozzá illő. Az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony (Ísa) a neve, mivel a férfiből (Ís) lett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test (összetartozó egység) lesz” (Ter 2,18; 21-24) „A farizeusok  fölvetették (Jézusnak) a kérdést: El szabad  a férfinek bármely okból bocsátania feleségét? Így felelt: Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben  férfinak és nőnek teremtette őket, és azt mondta:  Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő? Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét. De azok mondták: Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk váló levelet? Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket,felelte ,de kezdetben nem így volt. Mondom nektek, aki elbocsátja feleségét,hacsak nem paráznasága miatt, és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén  házasságot tör”A tanítványok megjegyezték:Ha így áll a dolog a férj és felesége között, nem érdemes megházasodni. Erre így  válaszolt:Csak az fogja ezt fel, akinek megadatott. Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született.  Van akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért maga mond le a házasságról. Aki fel  tudja fogni, az fogja fel” (Mt 19,3-12) Íme, az Ószövetség felfogása Isten szerint: az asszony csak akkor lesz boldog, ha Isten parancsait pontosan elfogadja. Aki  ezt választja,jól jár.

Sirák Fiának Könyíve 29.

A bölcs szentíró az előző jó tanácsok után a következő sorokban arról tesz bizonyságot, hogy a legkíméletesebben nevelt növendékeit óvni kell az élet veszedelmeitől. Okosság és megfontoltság alcímmel látták el a jó tanácsok eme csokrát.

 
Mintha ő minden szentírás olvasónak édesapja lenne, úgy szól hozzánk: „Hatalmas emberrel ne szállj soha perbe, miért is kellene a kezébe esned? Gazdaggal ne perelj, nehogy hatalmával föléd kerekedjék. Mert már sokak vesztét okozta az arany, a királyok szívét is megnyomorította. Ne vitázz szájhőssel, tüzére ne rakj fát. Bolonddal ne tréfálj, nehogy a nemzetségedet szidja” (Sir 8,1-4)„Ne szégyenítsd meg, aki megtér a bűnből, jusson eszedbe, hogy mind bűnösök vagyunk. Ne űzz csúfot az öreg emberből, hiszen magunk is megöregszünk egyszer. Másnak a halálán ne ülj győzelmi tort, gondold meg, hogy egyszer mindnyájan meghalunk.” (5-7) Az ősök tapasztalatait jó megjegyezni, mert okos ember leszűrt, kiérlelt véleményét te is alkalmazhatod, még ha nem is  lett még belőle közmondás: „Ne utasítsd el  a bölcsek szavait, inkább kapva kapj a mondásaikon, mivelhogy belőlük sok tudást meríthetsz, úgyhogy fejedelmek előtt is megállhatsz. Ne vesd meg, amit az öregektől hallasz, hiszen ők maguk is atyáiktól vették. Mert így tudásra teszel szert, és alkalomadtán meg tudsz majd felelni”. (8-9) „Ne rakj fát a bűnös parazsára, nehogy tűzének lángjában megégesd magad. Gúnyolódó miatt fejed ne veszítsd el, így a szád elé vetett csapdába esnél. Ne adj kölcsön annak, aki nálad hatalmasabb, ha meg kölcsönadtál, lásd be, hogy vesztes vagy. Ne kezeskedj többért, mint amennyi vagyonodból futja, s ha már kezeskedtél, tudd meg: fizetned kell. Bíróval ne beszélj, mert az úgy ítél, ahogy neki tetszik. Vakmerő emberrel ne igen érintkezz, nehogy veszedelmet hozzon a fejedre. Az ilyen mindig a saját feje után jár, s a balgasága téged is tönkretesz. Hirtelen haragú emberrel ne vitázz, és elhagyatott helyre ne menj vele. Mivel a vérontást semmibe sem veszi, ahol nincs, aki segítsen,meggyilkolhat téged. Bolonddal ne beszélj soha bizalmasan, mert semmit sem képes titokban tartani. Ha idegen látja, ne tégy semmit, aminek titokban kell maradnia, mert nem lehet tudni, mit főz ki belőle. Ne tárd fel akárki előtt a bensődet, és ne hidd, hogy tőle jótettben lesz részed.”(10-19) „Ne féltékenykedj szíved asszonyára, és ne tanítsd meg rá, hogy neked rosszat tegyen. Ne szolgáltasd ki magadat asszonynak, nehogy a végén a fejedre nőjön. Ne vesd szemedet csapodár asszonyra, nehogy a hálójába essél. Hárfázó nővel ne ülj egy asztalhoz, nehogy foglyul ejtsen a művészetével. Ne meregesd szemed a hajadonra, nehogy vele verjen meg az (Isten). Ne add össze magad feslett nőszeméllyel, nehogy kiforgasson az örökségedből. Ne nézelődj a városkapu körül, elhagyott helyeken ne sokat lődörögj. Takaros asszonytól fordítsd el az arcod, és ne nézegess szépséget, amely nem illet meg. Sokakat tönkretett már az asszonyi szépség, mert mint a láng, felgyújtja a vágyat. Ne üldögélj együtt férjes asszonnyal, ne ülj megszédülten vele egy asztalhoz, mert hátha lángot vet a szíved, s belepusztulsz a szenvedélyedbe”. (9,1-9)Isten azért teremtette az embert férfinak és nőnek, hogy ketten egészítsék ki egymást: tudják adni a Teremtő szándéka szerint azt a többletet, amire a másiknak szüksége van, és ha megnyeri, boldog lesz tőle. Ha a másik fél tökéletesen a párja kiegészítésére szenteli önmagát, ez a boldogító szeretet adja meg a boldogságot, semmi más. Más szavakkal: az önzés, önszeretet nem képes boldogítani.

HIRSAUI BOLDOG VILMOS

HIRSAUI BOLDOG VILMOS 

bencés apát
*Bajorország. +Hirsau, 1091. július 5. 

A gyermek Vilmos nevelését a szülei a rengensburgi Szent Emmeram apátságra bízták. Képzésének kezdeteiről ő maga írta később: ,,Mivel kis gyermekként adtak iskolába, és gyorsan megtanultam az olvasást, jóval a szokásos idő előtt, tanító irányítása nélkül kezdtem el tanulni az írás művészetét is. Lopva és szokatlan módon, minden útmutatás nélkül tanultam meg írni. Eközben a tollnak olyan ügyetlen tartását szoktam meg, és ebben olyan javíthatatlannak mutatkoztam, hogy később mindazok, akik észrevették, biztosítottak róla: sohasem lesz jó kézírásom. Isten kegyelméből azonban másképpen történt, mint sokan gondolták.''

Vilmos korán felébredt tudásszomja magasztos célhoz és nagy sikerhez vezetett. Egyetemes zseninek nevezhetjük: rendkívülit teljesített a filozófia, a csillagászat és a zene területén. Egy általa szerkesztett csillagászati óra feltűnést keltett. -- Mindenekelőtt azonban a regulához hű, igaz szerzetes akart lenni. Úgy írják le, hogy szigorú volt önmagához, s barátságos mindenki iránt.

A Szent Emmaram kolostor szerzetesének életműve összefonódik Hirsau nevével. 1069-ben kapta meg a felszólítást, hogy vegye át a kolostor vezetését. Ettől kezdve pontosan fennmaradtak életének dátumai.

1069. május 28-án ment a Szent Aurelius kolostorba, amely első alapítása (830) után csak rövid ideig állt fenn; 1048--1054 között Szent IX. Leó pápa helyreállíttatta, s 1065-ben Einsiedelnből vonultak be oda szerzetesek. Az első, amit Vilmos megkövetelt, a kolostornak a világi hatalmaktól való teljes szabadsága volt. Csak kemény küzdelmek után állította ki a kívánt okmányt IV. Henrik 1075-ben. Ugyanebben az évben Vilmos Rómába utazott, hogy Szent VII. Gergely pápával (lásd: A szentek élete, 216. o.) megerősíttesse kolostora szabadságát. Egyidejűleg belekeveredett a király és a pápa közti harcba. Az egyháznak három dolog okozott igen nagy károkat: a püspökök kiválasztásánál a nemesi származást mindennél többre tartották, hagyták, hogy vásárolják e tisztséget és a személyes rátermettséget semmibe vették. -- Vilmos bátran pellengérre állította a kor visszásságait. Elképzelhetjük, mennyire felfortyantak azok, akik találva érezték magukat. Az ellentétek fokozódtak. 1077 pünkösdvasárnapján Vilmos befogadta a Szent Aurelius kolostorba Rheinfeldeni Rudolfot, IV. Henrik ellenkirályát. Vilmos és Henrik korábban békésen találkoztak, most viszont császári csapatoknak kellett volna a politikai ellenfélre támadniok. Ez azonban végül elmaradt.

Nem csekélyebb Vilmos jelentősége a szerzetesség történetében. Hirsauban, ahogy Einsiedelnben és Regensburgban is, eleinte a lotharingiai rendi szokásokat követték. A pápai legátus és Ulrik clunyi prior látogatása alkalmával azonban Vilmos meggyőződött a clunyi szokások előnyéről. Ezekre tért át Hirsau 1079-ben, de nem utánozták szolgai módon a clunyi mintát. Clunyi szent Hugó (lásd: 241. o.) maga ajánlotta, hogy mindent az ország jellege és szükségletei szerint kell alkalmazni. Így hát a clunyi szokásokat átdolgozták Hirsau viszonyaira.

E szokások lettek a világi gyámkodástól való mentesség eszméjével együtt a hirsaui reformmozgalom alapjai; ez aztán gyorsan elterjedt. (Húsz éven belül több mint harminc új alapítás következett, s összesen száznál több kolostor vette át a hirsaui reformot.) Laikus testvérek felvételével, a harmadrendszerű oblátus intézmény kialakításával és alkalmas igehirdetők küldésével olyan mozgalom indult meg, amely a nép széles rétegeit érintette.

Hirsau Németország legnagyobb kolostora lett. 1082--1091 között építtette fel Vilmos a Nagold folyó mellett az egyik dombon a Szent Péter és Pál bazilikát. III. Gebhard konstanzi püspök, az egykori hirsaui szerzetes szentelte fel. Tizenegy héttel később Vilmos apát meghalt. Utolsó gondja az egységre irányult: ,,Könyörgök nektek, hogy az Egyház egységében és az Apostoli Széknek való alávetettségben töretlenül tartsatok ki a halálig, ahogy rátok hagyományozták a kolostorban.'' Halála előtt még egyszer kifejezte azt a meggyőződését, hogy az olyan ember halálát, aki Istennek szolgált, voltaképpen nem halálnak, hanem sokkal inkább cserének kell nevezni, mert a mulandót a halhatatlannal, a földit a mennyeivel cseréljük fel.