A
teremtő Isten célja az volt, hogy létre hozzon olyan értelmes lényeket, akik a
mérhetetlenül nagy csillagvilág anyagából kapják lényegük (természetük, állaguk)
egyik részét, mint az állat- és növény-világ egyedei, de a lényegük másik
részét a semmiből hozza elő az Úr, a szellemi létű angyalokhoz hasonlóan
teremti, értelmet és akaratot ajándékoz neki, és ezt a kétféle
összetevőből álló lényeget egy ugyancsak szellemi létű személy
irányítása alá rendeli.
Megteszi a csillagvilág egyik naprendszeréből kiválasztott bolygó urának, neki adja az embernek, hogy művelje és rengeteg fajta növénye és állata felett uralkodjék.(Ter 1,26-30) Isten az emberi testet egy már megteremtett anyagdarabból alkotta,amelyet összekötött az angyalvilághoz hasonló természetű lélekkel és egy szellemi létű személyiség alá rendelte. A Teremtő ezt úgy hangsúlyozta a teremtést végig néző Mózesnek, hogy bele leheli a kész testbe a lelket és személyiséget, megáldja a legnagyobb isteni ajándékkal, a megszentelő kegyelemmel. Ezzel a saját fogadott fiává és a mennyország örökösévé avatja. Azért nem viszi rögtön a mennyországba, mert itt a földön kell az anyagi testben és lélekben felismernie mindezt az isteni ajándéközönt, és ezzel a kettős természettel szolgálnia kell Istent, aki mindezt a csodálatos ajándékot neki adta. Hálával és mindenek feletti szeretettel kell szolgálnia Istenatyját, majd megtenni minden parancsát, ezzel érdemeket szerezve a mennyei boldogságba emeli föl az Úr maga mellé „a világ kezdetétől az első férfinek és emberi nagy családjának készített országba” (Mt 25,34-40) Amikor Isten befejezte az első ember teremtését, bevezette abba a kertbe (Paradicsom), amelyet saját maga alkotott, hogy a fogadott fiának legyen hol laknia, növényeiből és állataiból legyen meg az ennivalója, megemlítette: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő. Az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony (Ísa) a neve, mivel a férfiből (Ís) lett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test (összetartozó egység) lesz” (Ter 2,18; 21-24) „A farizeusok fölvetették (Jézusnak) a kérdést: El szabad a férfinek bármely okból bocsátania feleségét? Így felelt: Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket, és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő? Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét. De azok mondták: Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk váló levelet? Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket,felelte ,de kezdetben nem így volt. Mondom nektek, aki elbocsátja feleségét,hacsak nem paráznasága miatt, és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör”A tanítványok megjegyezték:Ha így áll a dolog a férj és felesége között, nem érdemes megházasodni. Erre így válaszolt:Csak az fogja ezt fel, akinek megadatott. Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért maga mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel” (Mt 19,3-12) Íme, az Ószövetség felfogása Isten szerint: az asszony csak akkor lesz boldog, ha Isten parancsait pontosan elfogadja. Aki ezt választja,jól jár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése