Évközi 14 hét csütörtök

Évközi 14 hét csütörtök       
Ter 44, 18-21. 23b-29; 45, 1-5; Mt 10, 7-15
„Ne féljetek és ne is szörnyülködjetek azon, hogy eladtatok engem ebbe az országba” 

Amikor József az első bevásárló úton felismerte testvéreit, meglepődött, és meg örült nekik,de tisztázni akarta, hogy milyen a család belső élete. Megbánták-e bűnüket a tettesek? Mi történt öccsével, Benjaminnal, meggyőződni arról, él-e még apja, akitől minden tehetségét örökölte, akitől annyi figyelmes szeretetet kapott. Ehhez próbatételre volt szüksége. Ezért kötötte ki, hogy újabb gabonavásárláshoz el kell hozniuk Benjamint, de csökkenteni akarta félelmüket. Ezért rakatta vissza a zsákokba a vásárolt gabona árát, adatott szolgáival útravalót testvéreinek. Otthon nagy volt az öröm a kenyérgabona láttán. A boldogságot azonban beárnyékolta a megszorító rendelkezés, hogy újabb vásárlás csak Benjamin jelenlétében lehetséges. József ismerte apja érzelmeit. Sejtette, hogy nem engedi el könnyen az édestestvérét. Amikor fogytán volt a gabona, és semmi remény nem nyílt vásárlásra, Jákob beleegyezett, hogy Benjamin bátyjaival menjen. Szükség volt ehhez még Júda nagylelkű ajánlatára: ha netán a nagyúr nem engedné vissza Benjamint, akkor inkább ő marad ott fogolyként helyette. József nagyon megörült régen látott öccsének, de ennek ellenére még egy próbát tett a többi testvérrel. Azt gondolta, hogy Benjamin zsákjába beledugatja a saját ezüst poharát, majd utólagos közúti ellenőrzést tartat embereivel. A testvérek sajnálták öccsüket, hogy lophatta meg jótevőjüket, de cserbenhagyni semmiképpen nem akarták. Ekkor kért négyszemközti beszélgetést Júda. Egymással szemben áll két testvér. Egyik sem tudja, hogy sorsuk sokkal távolabbra mutat. József a maga sok-sok szenvedésével a Megváltó előképe. Júda is az: a tizenkét fiú közül ő kapja majd a nagy áldást Jákobtól, hogy az ő késői unokája lesz a Megváltó. Az őszinte önfeláldozás a testvér helyett meggyőzi Józsefet. Mindenkit kiküld a tárgyalásról. Minden beosztottja elképed: nem fél az alkirály tizenegy idegen férfitől, akik közül az egyik rajta kapott tolvaj? Az ajtón kívül aztán még jobban elképednek: az alkirály hangosan sír. Az idegenek nyelvén beszél, és kirajzolódik egy igen érdekes történet minden rejtelme. Annyi emberi gonoszság durva világában mi is tanuljunk meg örülni! Az egész világot ellátja kenyérrel a mi Jézusunk: saját Testével és ennivalóval is. Mi magyarok megszenvedtünk érte, de elpártolással megbántottuk. A magyarság hívő része imádkozik tékozló testvéreiért. Jézus ezt a szolidaritást várja tőlünk.„Hála légyen az Istennek, ki üdvöt ad az embernek! Allelúja! Vigadjunk! Istennek hálát adjunk! Júda dicső Oroszlánja, a pokollal szembeszáll. Allelúja! Vigadjunk! Istennek hálát adjunk!” (Ősi magyar egyházi ének, 1-2)