Sirák Fiának Könyve 36.

Amikor a zsidó vezetők királyt követeltek Sámuel prófétától, egyik érvük az volt,hogy Sámuel, aki kisfiú korától Isten választott prófétája volt, öreg korában nem dicsekedhetett a fiaival. 

 
A királyt követelők kezében a másik érv az volt, hogy minden népnek van gazdag vezetője, aki a trónon méltó módon képviseli a választott népet. Talán ez ihlette meg Sirák fiát a bölcs gondolatsor megírására: „A bölcsesség fölemeli a szegény fejét, s a főemberek között juttat neki helyet. Senki fiát ne dicsérd a szépsége miatt, s a külseje miatt ne vess meg senkit” (Sir 11,1-2) Az Úr első királynak Sault jelölte ki, és rendkívüli módon mutatta be Sámuelnek.„Akkoriban élt Benjamin fiai közt egy Kis nevű ember, Abiel fia volt. Volt egy élte virágjában levő, Saul nevű daliás fia. Izrael fiai közt nem volt nála daliásabb: egy fejjel magasabb volt mindenkinél. Történt, hogy Kisnek, Saul apjának elkóboroltak a nőstény szamarai. Ezért Kis azt mondta fiának, Saulnak: Végy magad mellé egy szolgát és kelj útra. Menj, és keresd meg a szamarakat. Amikor Cuf vidékére értek, Saul azt mondta szolgájának, aki elkísérte: Gyere, térjünk vissza, mert atyám már nem a nőstény szamarak miatt, hanem miattunk kezd aggódni. De az így felelt: Ott a városban él Istennek egy embere, tekintélyes ember, amit csak mond, az mind valóra válik. Menjünk el hozzá, hátha útbaigazít abban a dologban, amelyben járunk. Saul erre azt mondta szolgájának:Ha netán elmennénk, ugyan mit vinnénk annak az embernek. A kenyér kifogyott tarisznyánkból, ajándék nincs nálunk, hogy felajánlhatnánk Isten emberének. Mit adhatnánk hát neki? Ám a szolga megfelelt Saulnak e szavakkal: Nézd, még van egy negyed sékel ezüstöm. Ezt adom oda Isten emberének, hogy adjon nekünk útbaigazítást. Helyes a beszéd, válaszolta Saul. Lányokkal találkoztak, akik vizet mentek meríteni. Megkérdezték tőlük:Otthon van a látóember? Hajdan, amikor az Istent mentek megkérdezni, ezt mondták Izraelben:Gyertek, menjünk a látóemberhez. Mert akit mostanság prófétának hívnak, azt régen látóembernek mondták. Igen, felelték nekik, erre van, előttetek. Épp most érkezett meg a városba, mert ma nagy áldozati lakomát tart a nép a magaslaton. Ha b betértek a városba, még itt éritek, mielőtt fölmenne a magaslatra az áldozati lakomára. Mert a nép addig nem kezd enni, amíg ő ott nincs. Ő áldja meg ugyanis az áldozatot, s csak azután esznek a meghívottak” (1Sám 9,1-13) A két férfi okosan igyekezett, a kapuban találkoztak Sámuellel, aki indult felfelé. Nem lepődött meg, mert az Úr előző nap megmondta, hogy mikor keresi az az ember, akit királlyá kell felkennie. Ezt Amikor a lakoma helyére értek,Sámuel szólt a szakácsnak az ő jelenlétükben, hogy hozza eléjük azt a két húsdarabot, amit előző nap megjelölt. A szakács sietve vitte is a combot meg a zsíros fartőt, és Saul elé tette. A lakoma után Sámuel házába térhettek aludni. Másnap pedig a mezőig kísérte ki őket Sámuel, és az olajos szarvból ráöntötte a királlyá kenő olajat. Saul hiába mentegetőzött, hogy törzse is a legutolsó, ő maga sem gondolt erre. Isten így készítette elő a királlyá kenést, majd a nép is megválasztotta királyának. (11,12-15) Később Saul elvesztette Isten kegyét, és felemelte Dávidot. „Milyen kicsi a méh a röpködők között, mégis, amit termel, az pompás édesség. A ruhádra, amit hordasz, ne légy soha büszke, és ne tetszelegj, hogyha más magasztal. Mert a Fölségesnek művei csodásak, de a ténykedését senki sem láthatja. Már nem egy uralkodó az utcára került, és megkoronáztak semmibe vetteket. Megvetés lett sorsa számos hatalmasnak, és sok nagyra tartott került más kezére. (Sir 11,3-6)