Sirák Fiának Könyve 33.

Boldog Duns Scotus János ferences hittudós az áldott és igen nagy tudású teológus korszak, a fényes keresztény középkor (X-XIII. század) egyik kiváló tanítója volt.

 
Ő kezdett gondolkodni arról a nagy titokról, hogy miért lett az Isten Fia megváltó? Előtte általában azt tartották: azért, hogy meghaljon a bűnös emberekért. Duns Scotus eltöprengett: A Fiúisten az Atya végtelen szeretetéből született isteni szüléssel: élő jött ki élőből a természet hasonlóságára. Ez tökéletesen megfogalmazott igazság. Az Atya egyedül birtokolta a végtelen tudású és mindenható istenséget, az isteni lényeget. Ez a végtelen tökéletesség kizárólag az Atyáé volt, és a Fiú születésekor az Atya a Fiának adta ajándékba, mert ez az egyetlen tökéletes atyaság: végtelen tökéletességemet adom, tiszta szeretetből adom, hogy az övé legyen. A Fiú abban a pillanatban, ahogy a zsoltárban olvassuk: „a hajnalcsillag előtt szültelek téged”, tehát nem volt még teremtett világ, amit Isten majd valamikor hoz létre: „Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A világ ekkor kezdett lenni, de, a föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: „legyen világosság, és lett világosság”. (Ter 1,1-3) A Fiú végtelen boldog volt a szeretet csodálatos ajándékától, és azonnal ő is végtelen szeretettel vissza ajándékozta Atyjának. Ez az ajándékozás örök. Majd ketten együtt ajándékozzák a Szentléleknek, aki az isteni akarat működése során származik Tőlük, és Ő is azonnal visszaajándékozza nekik egyetlen leheléssel. Az Atya tovább akarta gyakorolni ezt a szeretet-árasztást. Ezért akarta megteremteni az angyalokat és az embereket. Az angyalokat tiszta szellemnek teremtette különböző értelmi és akarat-erővel. Az embereket azonban szellemi lélekkel meg anyagi testtel tervezte, hogy a mulandó anyag is örökéletűvé váljék. Ehhez a kettős természetű lényhez akart hozzáadni örök értékű ajándékot: ezért kérte Fiát, hogy a teremtéskor legyen a szellemi angyal természetnek, az ember szellemi természetű lelkének és anyagi testének az ősmintája azzal, hogy felveszi az emberek kettős természetét, hozzákapcsolja isteni természetéhez. Emberi személyiséget nem vesz fel, hanem emberi testét és lelkét isteni Személye alá rendeli. A Fiú szeretettel beleegyezett egyelőre elvben, a történelem során pedig valóságosan is megtestesül és édesanyától is megszületik. Ezt fogalmazza meg Szent Pál apostol: „Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn” Duns Scotusnak igaza van: a Fiú nem a bűn miatt lett emberré is, hanem szeretetből, és a bűnbeesés után a megváltást ugyancsak szeretetből vállalta. Erre érez rá Sirák fia is: Őt kell utánoznunk!„Ne neheztelj másra, bármilyen hibás is, önteltség ne vezesse sose tetteidet. A gőg gyűlöletes Isten s ember előtt, s a jogtalanságot egyként bűnnek tartják. Az egyik népről a másikra száll át a hatalom, a jogtalanság, a pénz, s az erőszak miatt. Milyen fennhéjázó a por és a hamu, pedig a belei máris undort keltők. A hosszú betegség kifog az orvoson, aki ma király, holnap halott lehet. Ha meghal az ember, milyen sors vár rá? Korhadás, rothadás, s férgek várnak rá. Gőgössé lesz, aki elhagyja az Urat, és a Teremtőtől elfordítja szívét. Mert a kevélységnek a bűn a kezdete, a megátalkodott csak úgy ontja a bűnt. Ezért sújtja az Úr külön csapásokkal, míg egészen meg nem semmisíti. A gőgösek trónját felforgatja az Úr, s az elnyomottakat ülteti helyükre. A büszkék gyökerét kitépi az Isten, s az alázatosakat ülteti helyükre. A népek országát elpusztítja az Úr, az írmagjukat is kiirtja a földről. Lesöpri őket a földről és kiirtja: még az emlékük is eltűnik a földről. Embernek nem áll jól a dölyfös önteltség, asszony szülöttének a pimasz dühösködés”(Sir10,6-18)