Sirák Fiának Könyve 83.

Az emberiség nagy része kézzel dolgozik.

 
Ahhoz is kell némi bölcsesség,  szakmai felkészülés, hogy a munkáját megfelelően, célszerűen, nem időt húzva végezze el és jó legyen az eredmény. Az a bölcsesség, amelyet Isten dolgainak megismerése és elsajátítása követel, keveseknek jut osztályrészül. Ezt akarja elénk tárni az Ószövetség Bibliájában időben a legkésőbb működött Sirák fia.„Az írástudó szabad idejében szerzi bölcsességét, aki ment a nehéz munkától, és eljut a bölcsességre. Hogy legyen bölcs, aki az eke szarvát tartja, vagy aki kezében az ostort suhogtatja, aki ökröket hajt, s csak velük dolgozik, aki egyre csak borjukról beszélget, vagy akár boronáláson járatja az eszét, és hogy a hizlalást be tudja fejezni. Épp ilyen elfoglalt a kézműves, s a művész, hiszen éjjel-nappal megvan a munkája. Aki pecsétgyűrűt metsz vagy színeket kever, s igyekszik a képet hűen visszaadni, azon igyekszik, hogy jól befejezhesse művét. Így van a kovács is: Üllője mellett ül, s vizsgálja a nyers vasat. Közben a tűz heve pörköli a bőrét, s  küzdenie kell a forró kemencével. A kalapács zaja süketíti fülét, mégis a mintadarabra szegezi a szemét, s a munkáján járatja az eszét, műve díszítésén töri a fejét. A fazekas is  munkája mellett ül, s közben a lábával hajtja a korongot. Gondosan végzi a munkáját, s ki van számítva minden mozdulata. Az anyagot saját karjával formálja, miután lábával rugalmassá tette.  Gondosan ügyel a máz készítésére, s közben a kemence fűtésére gondol. Ezek mind a kezükben bíznak, a maga szakmájában mindegyikük bölcs. Nem lehet nélkülük várost építeni, sem letelepedni, sem vándorként élni. De a népgyűlésre nem hívják meg őket, s vezető szerepük nincs a közösségben. Nincsen számukra hely a bírói székben, mivel nem értenek  a törvénykezéshez. Műveltséggel, ítélőképességgel nem dicsekednek, s nincsen jártasságuk a bölcs mondásokban. Mégis támaszai az egész világnak. 
„Fiam, a halottért ontsad könnyeidet, énekeld el a siratóéneket; ahogy az jár neki, temesd el tetemét, és ne rejtőzz el, amikor temetik. Sírj keservesen, jajgass fájdalmadban, és tartsd meg érte a gyászt, ahogy megilleti, egy napig, kettőig, nehogy megszóljanak. Aztán hagyd fájdalmadat, s keress vigasztalást, mert a szomorúság a halálhoz vezet, és a kedvetlenség megtöri az erőt. A temetés után vesd le a fájdalmat, mert örökös gyászban nem lehet élni. Ne engedd át szíved a szomorúságnak, utasítsd el, s gondolj a saját végedre. Ne felejtsd el soha: nincsen visszatérés. Mit használnál neki? Magadnak meg ártasz. Gondold meg: Ami az én sorsom, az lesz a tied is, tegnap rám, holnap rád kerül a sor. Ha pihen a halott, pihenjen emléke, vigasztalódj meg, ha már elszállt a lelke” (Sir 38,16-23) Katolikus keresztények kicsit idegenkedünk a zsidók bölcsének megnyilatkozásától. Maga a temetési gyász, az akkori szertartás kellékei, a nagy tiszteletnek és a tettetés nélküli, hálás szeretetnek a megnyilvánulásai. Mi is átérezzük a bennünket ért fájdalmakat. Vidékenként változó erővel illik hangosan felsikoltani a halott özvegyének: Nem tudok nálad nélkül élni. Pedig tudja a gyászoló közösség, hogy tud nála nélkül élni, kell is élnie, a családfő helyett dupla erővel kell dolgoznia, hogy el tudja látni a családját, mert az élőknek élniük kell, a temetés után mindenkinek végig kell járnia a Gondviselés által kitűzött utat. A halott feladatait át kell vállalniuk az élőknek. Az én szülőfalumban nem voltak ilyen megnyilatkozó sikoltások, a plébániáimon sem hallottam ilyet soha, de megértettem a helyi szokásokat. A keresztények más lelkülettel állnak a koporsó mellé, mint az ószövetségi szent nép tagjai. Ők azt tudták a mózesi könyvekből, hogy Éva és Ádám vétke miatt bezárult az emberek elől a mennyország. Az istenfélő, a törvényt tisztelő és megtartó zsidó halott sem léphetett be oda. Az ilyenek lelke a pokol tornácára került, a szenvedtető helyen gyötrődő elkárhozottaktól teljesen elkülönítve élt a lelkük és várták a Megváltó eljövetelét. Ábrahám idejétől kezdődően ez biztosan azt jelentette, hogy akik később érkeztek a Megváltó eljövetelét váró időben, tudtak jó híreket adni, ami megkönnyítette az ottlét időtlen egyhangúságát. Mózes elmagyarázhatta nekik Izrael történetét, amit látott a világ teremtésének történetéből a Sínai hegyen. Friss hírekkel szolgált Józsue, Mózes egykori szolgája, halála után pedig ő vezette népüket Kánaán elfoglalásakor. Vagy ezután két évszázaddal Dávid király, aki már örömmel újságolhatta, hogy Isten egy korabeli prófétával megüzente neki, hogy a Megváltó az ő leszármazottja lesz. Négy évszázad múlva Mikeás prófétától megtudhatták, hogy a Megváltó a júdeai Betlehemben születik. Aztán a négy nagy és a tizenkét kis próféta jövendöléseit hallgathatták, majd ezek beteljesüléseit a később érkezőktől. Aztán micsoda izgalom keletkezhetett odalenn, amikor az öreg Simeon termett közöttük és elmondta a kis Jézus bemutatásakor elnyert kitüntetését, hogy ő kivehette Mária kezéből és énekelhetett az addig Betlehemben észrevétlenül élő Megváltónak. Majd harminc év múlva Keresztelő Szent János hozta a saját élményeit. Három év múlva angyal jelent meg, és bejelentette, hogy a Megváltó Jézus három apostola kíséretében várja az Ószövetség bezárása és az Újszövetség megkötése előtt Mózest és Illést. Kitüntető, személyes, ismerkedő találkozóra hívja őket a kijelölt hegytetőre, a Táborra. A fényes felhőből szól a Mennyei Atya: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok”(Mt 17,5) „S íme, megjelent nekik (Jézusnak, Péternek, Jakabnak és Jánosnak) Mózes és Illés, és beszélgettek vele”(4) Ezzel mintegy beteljesül egy ősi mondás: „Quod in Veteri Testamento latebat, in Novo Testamento patébat” Ami az Ószövetségben rejtett volt, az Újban kitárult. A katolikusok ezzel búcsúznak a ravatal mellett: Ez itt csak halottunk teste. Hitt Jézusban és megkeresztelkedett, lelke Vele élhet.

Évközi 22 hét kedd

Évközi 22 hét kedd   
1Tessz 5, 1-6. 9-1; Lk 4, 31-37
„Mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok”

Krisztus Urunk nem hagyta hallgatóit, főként tanítványait, kétségben a felől, hogy Isten nemcsak kimérte minden embernek az Isten országa javára végzendő tennivalóit, de keményen el is fogja számoltatni az összes embert, aki eljutott esze és akarata használatára. Azokat, akik megismerték Isten országának alaptörvényeit, az igazság és a szeretet parancsát, a tízparancsolatot, a Szentírásban közölt isteni üzeneteket, az elszámolás sokkal részletesebben érint, mint a tájékozatlanokat. Viszont ha ezek lelkiismeretesen teljesítették Atyánk akaratát, olyan bőséges jutalmat nyernek a mennyországban, amit a többiek csak őszintén bámulni tudnak. Irigyelni azért nem tudják, mert az üdvözültek nem tudnak irigykedni. Akik nem hallották Isten üzenetét, azok sem mentesülnek a szigorú számonkéréstől, mert Isten előrelátóan minden emberszív hústábláiba beleírta természettörvényként, hogy az emberföldi élete során szorgalmasan dolgozzék mások boldoggá tételén, gyakorolja az igazságot. Aki nem ezt teszi, nem gyűjt kincseket a mennyország számára földi élete során, az nem kap örök boldogságot, vagyis örök szenvedés lesz a sorsa. Szent Pál a mai levélrészletében ezt mondja ki érthetően, vitathatatlanul a keresztényeknek:„Mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Ne is aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok! Ha másból nem okosodhatnak az emberek, lelkiismeretük figyelmeztetésére hallgassanak, ami adott időben félreérthetetlenül és megfellebezhetetlenül megszólal a legelvadultabb istentelenben és a legelvetemültebb gonosztevőben is. De a józan eszét is használhatná mindenki. Amikor észreveszi, hogy a becsületes emberek dolgoznak egy-egy hónapig, hogy keressenek annyi munkabért, amennyi elegendő a következő fizetésig a különféle fizetnivalókra. A szabályos ember kidolgozza az előírt munkás éveket, mert számít arra, hogy utána munkája és a befizetett járulékok ellenértékeként nyugdíjas vagy betegségtől sújtott állapotában is lesz miből megélnie. Ezeket látva ép ésszel mindenkinek következtetnie kellene a belénk oltott isteni szikrákból, hogy életünk egésze is ehhez az általános törvényszerűséghez van igazítva, és a földi élet zárultával egy boldog, el nem évülő nyugalmi állapot következik. Ezt is ki kell érdemelni. Hitünk tanításából biztosan tudjuk, hogy halálunk pillanatában örök bíránk, Jézus Krisztus elé kerül a lelkünk személyünkkel együtt. Ő igazságosan megítél minket tetteink alapján. Aki teljesen az igazságot és az önzetlen szeretetet szolgálta egész életében, annak azonnal megadja az örök boldogságot, beleértve azt is, hogy a feltámadás után a teste is követi majd az a lélek állapotát. Aki tette a jót, de voltak hiányosságai, pl. adósságokat hagyott maga után, amíg azokat nem rendezi valamelyik utód, a mennyország helyett tűzben kell tisztulnia. A hitetlenek és más súlyos bűnben lévők pokolba kerülnek.Ezekkel a tényekkel foglalkozzunk. A végítélet, pedig elközelget, amikor az Atya akarja.

KÁRTHÁGÓI SZENT CIPRIÁN

Szent Ciprián felszentelt vértanú

Ciprián püspök Kartágóban vagy a környékén, született. Szülei jómódú, tekintélyes pogányok voltak. Őt is abban nevelték. Mint földije szent Ágoston, ő is szónokságot tanult és idővel ünnepelt szónok, tanár és befolyásos, tisztelt ügyvéd lett. Becsületes lelke előtt megnyílt az evangélium világossága, Egy derék pap Cecilián is segített neki. 45 éves korában, sokak csodálkozására kereszténnyé lett. Egész Ez az újjászületés, azaz „második” születés új emberré tette. Lemondott állásáról, szétosztotta vagyonát, sőt pogány könyveitől is megvált. Csak a Szentírás könyvet szerette forgatni. Az alig kétéves hitújoncot püspöke pappá szentelte, rá egy évre a püspök halála után a nép őt kívánta új püspöknek. Bár egyesek ellenkeztek, Ciprián Afrika prímása lett és a hozzáfűzött reményeket teljesen beváltotta. Becsületes, érett és bölcs férfinek mutatkozott. Nagy szükség volt minderre abban az időben. Décius császár üldözést rendelt el a keresztények ellen teljes megsemmisítésükre. Főként az Egyház vezetőire vadászott, hogy szétszéledjen Krisztus nyája. Cipriánra is halált kiáltottak. Ő azonban elmenekült. Az üldözés készületlenül találta a keresztényeket, sok volt az elbukottak száma. Ciprián, aki a város közelében rejtőzködött, egy pásztorlevélben elsiratta a bukottakat, de szigorú volt visszafogadásukkal kapcsolatban. Pedig az elbukottak ezt akarták minél hamarabb. Décius halála után zsinatra gyűjtötte össze az afrikai püspököket, amely rendet és fegyelmet teremtett ezen a téren. Nemsokára újabb megpróbáltatás rázta meg az egyházat Járvány tört ki Kartágóban és környékén és két évig szedte áldozatait. Ciprián megszervezte a híveket, és ők gondjaiba vették a betegeket, nemcsak a hittestvéreket, de a pogányokat is, Ciprián számára is elközelgett életének vége. A gyönge Valérián császár, üldözést rendelt el a keresztények ellen. Ciprián is a prokonzul elé került. Kihallgatás után Kurubisba száműzték. Egy év múlva visszavitték Kartágóba és mivel nem akart áldozni a császárnak, kardhalálra Ítélte. Sok ember kísérte ki a vesztőhelyre. Hosszú imádság után letette ruháit, nyugodtan fogadta a halált 258-ban. Hívei fényes temetést rendeztek neki.

A torinói érsek pásztorlevele: minden karitász egység fogadjon be öt menekültet

A torinói érsek pásztorlevele: minden karitász egység fogadjon be öt menekültet

Cesare Nosiglia torinói érsek szombaton közzétett pásztorlevelében az érsekség híveihez és a lakossághoz is szól a menekültügy kérdésében. Arra szólítja fel egyházmegyéje karitász egységeit, hogy átmeneti megoldásként, ha tudnak, fogadjanak be öt menekültet, de kéri az egyes családokat, hogy ahol lehetséges, ott lássanak vendégül egy menekültet. A torinói érsek körlevele először a fennálló helyzetet elemzi, kitérve a két szélsőséges válaszadás csapdájára, majd konkrét megoldásokat javasol.

Kerüljük a cinikus populizmust és a mesterkélt jóságoskodást

Ebben a nyári időszakban támadt a menekültek befogadásának a problémája a maga súlyosságában, azon menekülteké, akik közül számosan érkeznek a mi hazánkba is, miként más európai országba, hogy elmeneküljenek saját hazájukból az ottani tragikus harcok, erőszak és szélsőséges szegénység elől. Ebből számos, keserű vita és szembenállás született.  Mindnyájan érezzük, hogy a médiumok által is szított feszültség nem segít abban, hogy kiegyensúlyozottan és nagylelkűen szembesüljünk ezzel a vészhelyzettel, mely minden társadalmi réteg elkötelezettségét igényli, és amely elkerüli a cinikus populizmus vagy a mesterkélt jóságoskodást.

A szükséget szenvedő személyt helyezzük a központba

A fölszított félelmek kihasználása és a riogatás az elutasítás magatartását eredményezi, mely bezárja a szívét és elaltatja a felelősségét azon erős kötelezettség felelősségével szemben, amit az Úr ajánl nekünk és aminek visszhangot kell keltenie a hívek és a polgárok lelkiismeretében és szívében: idegen voltam és befogadtatok. A mesterkélt jóságoskodás megakadályozza a probléma értelmes kezelését, amit a befogadás fölvet. Ezekkel a kérdésekkel olyan akarattal kell szembesülni, mely a szükséget szenvedő személyt helyezi a központba, és amelyek felszólítanak mindnyájunkat, nemcsak az intézményeket, a szolidaritás és az igazság szavainak adott igazi jelentés értelmében.

Köszönet az eddigi munkáért. 500 menekültet befogadtunk

Az érsek megköszöni az egyházmegye migráns-pasztorális hivatalának, a karitásznak, a plébániáknak, a szerzetesházaknak, a magánszemélyeknek az eddig végzett munkáját, ám kijelenti, hogy most még több erőfeszítés kell, ami áldozattal jár ugyan, de a szeretet evangéliuma iránti konkrét tanúságtétel révén elérhető.

Tudatában annak, hogy mivel jár az elkötelezettség, az érsek azt kéri az egyházmegye karitász-egységeitől, hogy készítsenek egy konkrét, rendkívüli befogadási programot a kényszer-migrálás áldozatainak a megsegítésére. Az egyházmegye a maga intézményi rendszerében eddig 500 menekültnek adott otthont, ehhez jön még sok plébániai és családi kezdeményezés. A vészhelyzet súlyosbodása most egy másfajta intézkedést igényel, mégpedig kisebb számú csoportoknak kapilláris rendszerű, szerteágazó befogadását nemcsak a központokban, hanem az egyházmegye egész területén.

Kicsi befogadóhelyek kapilláris rendszere

Kérem tehát a Karitász és a Szent Vince szolgálat moderátorait és felelőseit, hogy minden lelkipásztori egységben egy vagy több, átmeneti befogadóhelyet alakítsanak ki, lehetőségeket keresve a plébániákon, szerzetes- és egyéb egyházi intézményekben. Vonják be a hívek közösségeit is, hogy felelősséget érezzenek és támogatást nyújtsanak.

Szolidaritással a leselejtezés kultúrája ellen

Nemcsak éjjeli szállásról van szó, mint a hajléktalanok számára, hanem teljes vendéglátásról, néhány hónapon át, azon igényeknek és jelzéseknek megfelelően, melyet a közintézmények szolgáltatnak majd. Ez a szerteágazó, kapilláris kezdeményezés, lehetővé téve, hogy családok is legyenek készek a menekültek befogadására a házukba, nagyon pozitív gyümölcsöt eredményezhet. Túl a befogadottak nagyobb számán, a keresztény és civil közösségek részéről a felelősségvállalásnak egy olyan akciója bontakozik ki közösségi és egyéni szinten, mely elutasítja a leselejtezés kultúráját, amiről Ferenc pápa oly sokat beszélt az idősek, a szegények, a betegek, a fogyatékosok, a munkanélküliek, az álláskeresők és az ártatlanul kilakoltatottak esetében. Az egyházmegye elsősorban őket segíti, de a befogadásnak ez a mostani kibővítése nem kisebbíti az ő támogatottságukat, hanem kiterjeszti mindazokra is, akik a nyomor és az elhagyatottság állapotában vannak.

Szervezett, koordinált munka

Azért, hogy ez a bizonyos szempontból kényes kezdeményezés rendezetten valósuljon meg, arra kérem az egyes lelkipásztori egységeket, hogy jelentkezzenek az egyházmegye migráns lelkipásztori hivatalánál, mely egységben az egyházmegyei karitásszal, koordinálja az információkat és a program megvalósítását. Mária Consolata  és a nagy szociális szentek segítsenek bennünket teljesen betölteni ezt a szeretetből és hitből fakadó kötelességünket. Szívbéli áldással,

Cesare püspök, atyád és barátod

Torinó, 2015. Augusztus 29.

A Harmadik Lelki Ábécéskönyv 8.

A szív az imádság oltára

 
Bár minden nagyon jó és igaz, amit eddig kifejtettünk erről a betűről a szív őrzése témájában, és fontos is az összeszedettség imája szempontjából, mégis, a legfőbb tanácsot és a bölcs szavainak ide vonatkozó jelentését még el kell magyaráznunk. Azt mondja ugyanis, hogy ürítsük ki és tisztítsuk meg a szívünket úgy, hogy kerüljön ki belőle minden, ami teremtmény, hogy csak az Úr lakjon benne. Ez megegyezik Szent Anzelm tanításával: "Ha Istennek szenteled magadat, nála nyugodsz; lépj hát be szíved kamrájába, vess ki onnan mindent, csak Isten maradjon."Mikor hercegek és nagy királyok jönnek megszállni egy házba, az egész épületet kiürítik, maradnak a puszta falak, mert a király magával hoz mindent, ami szolgálatára és kényelmére kell, és csak a kitakarított házat kéri. Ezért mondja a betű, hogy tisztíts ki a szívedből minden bűnt és emberi akadályt, üríts ki onnan minden teremtményt, mert Isten annál könnyebben lép be hozzád, minél kevesebb dologgal kell összeférnie. Szent János szerint: "Isten nagyobb a szívünknél, és tud róla mindent". Minél inkább kiüríted szívedből a teremtett dolgokat, annál jobban felkészülsz az ő fogadására. Amíg valaki remegő kézzel tartja a poharát, nem lehet teletölteni, mert kilötyögteti. Ugyanígy ha a szívet a gondolatok remegő, nyugtalan keze tartja, akkor az Úr nem tudja betölteni, csak ha megállapodik, akkor tele mehet. Erről mondja Szent Pál is: "Nagyon jó, ha állhatatossá tesszük a szívünket, és állhatatossá a kegyelemmel”Az Apostol is bátorít minket, hogy ürítsük ki a szívünket és tegyük szabaddá mindentől, ami teremtmény, mert ezt írja: "Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban”.Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, akkor őrzi meg szívünket és értelmünket, amikor az Úr nyugalma fölemel minket minden testi érzék fölé nagyobb dolgokhoz, és amikor szívünk már nem tűnődik a teremtésen, és eszünket egyedül Isten köti le, és semmi másnak nem ad helyet. Akkor a szívet igazán őrzi az Istennek szóló virrasztás, és ő a csöndben felfakad benne, mint Siloé vizei, és aki megvetette azokat, az megbűnhődik érte. A bölcs csupán annyit mond, hogy virrasztva őrizzük szívünket, ne engedjünk be oda semmilyen gondolatot, hiszen ahogy mondtam, azok meggátolják, hogy az igazi élet, ami maga Isten, felfakadjon forrásában, az emberi szívben. Hogy az élet, mint bőven áradó forrás előtörhessen szívünkből, ahhoz csak annyi kell, hogy vigyázzunk rá és tisztítsuk meg minden tehertől és teremtett dologtól, hogy Teremtője előléphessen onnan a kegyelmi élet által, és azzal készítünk neki helyet, hogy nem akadályozzuk előlépését. Értsük meg hát jól a bölcs szavait, aki háromszor is kér minket, hogy őrizzük szívünket, vigyázzunk rá cselekvésben (vagyis ne tegyünk semmit, ami ezzel ellentétes), szóban (mert ha szív csendben akar maradni, először is tartania kell a száját) és végül gondolatban. A bölcs szerint a gondolatok fölötti őrködésnek mindenre kiterjedőnek kell lennie, teljes virrasztással történjék, és abból álljon, hogy a szívből kivetünk mindent, ami teremtmény, hogy a teljes élet, ami Isten, szabadabban feltörhessen. Isten mindig úgy jár el, hogy a léleknek életet ad és magához kapcsolja, mint amikor az élet feltör a szívből, élteti és egyesíti a testet a lélekkel. Ez megfelel az Írás szavának: "Igyekezz minél közelebb kerülni az Úrhoz, mert ő a te életed" . A test úgy talál életet, hogy közelebb jön a lélekhez, a lélek úgy, hogy közelebb jön Istenhez, és mivel ebben az életben erre van szükségünk, az Úr azt akarta, hogy legyen bennünk egy forrás, és ez pedig a szív, ahogy a zsoltár mondja minden embernek: "tenálad van az élet forrása"Mivel az élet forrása olyan közel van, hogy nem kell kifelé mennünk, jól tesszük, ha magunkba térünk, és kitisztítjuk a szív forrását, megszabadítjuk minden tehertől, és aztán jól őrizzük, hogy az élet előtörhessen belőle. A szívnek ezt az ürességét – betűnk ugyanis azt mondja, hogy ki kell ürítenünk szívünket, hogy Isten betölthesse – jelképezik az asszonynak kölcsönadott üres edények. Az asszony a lelki bölcsességet jelenti, akinek oda kell adnunk a minden teremtménytől kiürített szívünket, hogy kegyelmének akár egyetlen csöppjét is belecsöppentse, ami azután megszaporodik szívünkben, mígnem túlcsordul a szív a kegyelemtől. Erre gondolt a bölcs is, amikor ezt írta: "Szabad időtökben írjatok bölcsességet a szívetekbe, mert aki kevesebbet cselekszik, bölcsességben részesül, és az majd betölti." Ezt a bölcsességet – ami édes előíze a mennyei dolgoknak, ahová a tapasztalás eljuttat – könnyebben fogadjuk be, ha a szív megtisztul minden mástól, és amikor a belső és külső munka egyaránt szünetel, amikor a szívből kiürülnek a teremtményekre jellemző cselekvések, és a Szentlélek munkálkodása tölti be. A legtökéletesebb fokban ezt a Szeplőtlen Szűz tapasztalta meg, aki, amikor mindentől kiüresítette szívét, felajánlotta egészen tiszta szívét, megtisztítva azt minden szétszórtságot okozó művelettől, úgyhogy amikor a Szentlélek leszállt rá, Isten ereje isteni sötétséggel borította be szívét és ebben az árnyékban fogant Isten Fia. Írva van, hogy mielőtt a Szentlélek a vizek fölött lebegett volna, a föld üres volt és kietlen, mint szívünk földje, amit minden teremtménytől ki kell ürítenünk, hogy jobban fogadhassuk Isten érkezését, aki majd betölti azt. Úgy rendelte, hogy oltárt építsenek neki, ami a Szentírás szerint nem tömör, hanem üreges fából, akácfából készült. Az akác fája nagyon könnyű és szinte elpusztíthatatlan, és a szív, amely Isten igazi oltára, szintén könnyű kell, hogy legyen, mert így emelkedhet föl a mennyei dolgokhoz, és a terhektől mentesen, ahogy betűnk tanácsolja, romolhatatlan lesz és erős, hogy semmi földi dolog ne árthasson neki és semmi mást ne akarjon oda beengedni, csak Istent, akinek szent vágyaink jelentik az igazi áldozatot. Vágyakozásunk oly tiszta és lángoló lesz, hogy értelmünk nem folyik szét, és a szív üres marad mindentől, ami teremtett. Szent Pál így üresítette ki a szívét, amikor a szeretetről és a tökéletlen tudásról ezeket mondta: "Ha azonban elérkezik a tökéletes, akkor, ami nem tökéletes és hiányos, azt kidobják. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, kiürítettem és kidobtam a gyerek szokásait."Az Apostol azt akarja mondani, hogy a gyerek jó, ha gondolkodik és megismeri a kicsiny dolgokat, de a felnőtt ezeket tegye félre és vegye magára a nagy dolgokat. Teremtőjéhez képest minden teremtmény kicsiny dolog, és Szent Pál ezért azt mondja, hogy amikor elérkezik a tökéletes, vagy az istenség szemlélése, akkor kiszórta magából mindazt, ami nem tökéletes és ezért a gyereknek való, ami a teremtmények szemlélése, hogy így tiszta szívvel adhassa át magát az Úrnak, aki szívének egészére igényt tart. Dávid arra bíztat, hogy öntsük ki szívünket az Úr előtt, hogy csak egyedül őrá gondoljunk, Jeremiás próféta pedig: "Kelj fel, sírj már éjjel, az éjszakai őrváltások kezdetén! Öntsd ki, mint a vizet, szívedet az Úr színe előtt!" A teremtett dolgoktól a teremtetlen felé kell emelkednünk, és általuk dicsérni az Urat éjjel, vagyis az emberi tudás hiányában, hogy elmondhassuk: "Az éjszaka világos lett örömömre" És azért mondja, hogy "az éjszakai őrváltások kezdetén", mert kitartónak kell lennünk, hogy az Úr virrasztva találjon minden órában. Ki kell öntenünk, "mint a vizet", minden teremtményi gondolatot a szívünkből, semmi ne maradjon benne, hogy betölthesse az isteni ital, és az Úr kegyelmének élő vize. Ez a fajta kiöntés pontosan az ellentéte annak, amiről a bölcs írja, hogy a gonoszok szívében zajlik, akik magyarázata szerint repedt edények, amelyekben nem marad meg a bölcsesség, és ezt mondja róluk: "A balga kiönti a kegyelmeket" Azért önti ki, mert törött a pohara, az igaznak viszont tele, és betölti a szeretet lelkének tüze, ami oly lánggal ég, hogy hevületében nem visel el semmit, ami teremtmény, és kiveti azt. Ez a kép azt sugallja, hogy Isten templomában minden edényt tűzzel tisztítanak meg, amíg tökéletesen makulátlan nem lesz.

Évközi huszonkettedik hét hétfője

Évközi huszonkettedik hét hétfője

Ígéretes kezdetnek lehetünk tanúi a názáreti zsinagógában, amelybe azonban beleront az emberi kisszerűség. A názáretiek ugyanis nem azt várják Jézustól, amit adni akar nekik, hanem annak csupán egy tapintható, vékony szeletét: a nagy tetteket, csodákat, amelyek szebbé, gondtalanabbá teszik ezt a földi életet. Akit azonban Jézusból csak ennyi érdekel, aki csak a csodadoktort keresi benne, s tetteit elválasztja személyétől, aki érzéketlen marad az embert lényének legmélyén megszólító üzenetére, arra csalódás vár. Jézus ugyanis szolgálni jött, de nem mindenféle igényt kiszolgálni. Nem mintha nem akarná, hogy szépnek találjuk ezt a földet (melyet az Atya nekünk teremtett), de nem az ég nélkül. Ő nem elégszik meg azzal, hogy valamit adjon, aminek hasznát vesszük itt a földön, hanem önmagát, örökkévaló életét akarja adni nekünk.

Szent Pál éppen arról ír a tesszaloniki híveknek, hogy ne csak ebben a földi életben reménykedjenek Krisztusban. Hiszen az Úr Jézus nem csupán közöttünk élt és meghalt értünk, de dicsőségesen fel is támadt. Örömhírének, melyet elhozott nekünk, éppen az a lényege, hogy szabadulást ad az örök halál rabságában sínylődő foglyoknak, a bűn miatt elhomályosult szemeket a boldogító színelátásra nyitja, s a sátán zsarnoki elnyomását nyögőket felszabadítja Isten fiainak dicsőséges szabadságára. A hétköznapi dolgokhoz, kellemesekhez és kellemetlenekhez, de még a mély fájdalmat okozó eseményekhez is úgy kell hozzáállnunk, ahogy a szentek tették: Mi ez az örökkévalósághoz képest? Mi ez ahhoz képest, hogy az Úr maga jön el értünk a mennyből, s magával ragad, hogy mindörökké vele legyünk, s benne mindazokkal, akiket ugyanerre az életre hívott?

Az Írásokat minden emberi elképzelést felülmúló módon beteljesítő Urunk, Jézus Krisztus, akinek első eljövetelével ráköszöntött a földre az Úr kegyelmének esztendeje, add nekünk kegyelmesen, hogy örömhíredet hittel befogadjuk, és élő reménységgel s a tevékeny szeretet cselekedeteivel várjuk második eljöveteledet.

 

MÁRTON ÁRON

MÁRTON ÁRON 

püspök, III. r. 

(1896-1980) 

 
Csíkszentdomokoson született. Az első világháború idején mint kispapot behívják katonának. Végigharcolja a háborút, főhadnagyként szerel le. A teológiát 28 éves korában fejezi be, ekkor pappá szentelik. Káplán, hittanár, plébános, 1932-tl püspöki titkár és kolozsvári egyetemi lelkész, 1936-tól kolozsvári plébános. A pápa 1938. dec. 24-én kinevezi gyulafehérvári megyéspüspöknek. Hamarosan kitör a II. világháború. Közben a bécsi döntés következtében Észak-Erdély egy része visszakerül Magyarországhoz. O Gyulafehérváron marad. 1944. máj. 18-án, három nappal a zsidók deportálásának megkezdése után az egész magyar nyelvterületen elsőként tiltakozik nyilvánosan az elhurcolások ellen. A háború után bátor lélekkel védi az Egyház jogait a kormányzat elnyomó törekvéseivel szemben. Ezért 1949-ben a. csíksomlyói búcsú után (mintegy 150.000 a résztvevő) Tövis közelében a román hatóság letartóztatja és évekig tartó börtönnel igyekszik őt megtörni, de ez nem sikerül. 1954-ben felajánlják szabadon bocsátását, ha elszakad Rómától. Egy év múlva azonban szabadon engedik. Első körlevelében buűbánatra szólítja azokat a papokat, akik vétettek az egyházi előírások és a hűség ellen. Már a következő évben internálják a püspöki palotában. Csak 1967-ben mozoghat újra szabadon. 1970-ben találkozhat Rómában VI. Pál pápával. Az erdélyi katolikus és magyar ellenállás eszményképe lett, akit úgy emlegettek, mint „az erdélyi Mindszentyt”. 1980. szept. 29-én halt meg 84 éves korában. Boldoggá avatási pere 1992-ben kezdődött meg. Szent Ferenc III. rendjének tagja volt. Márton Áron kolozsvári papszentelési beszédéből (1944): „Lehet, hogy üldöztetéseket kell elszenvednetek; lehet, hogy gúnyolni és sárral fognak megdobni. Lehet, hogy hála és elismerés helyett hálátlanság lesz a fizetségtek. De a szent hivatásunkkal járó kötelességek teljesítésétől nem riaszthat vissza sem börtön, sem emberi tekintetek. Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és a börtön nem szégyen, hanem dicsőség.”

Imádság:
Istenünk, te Áron püspököt nehéz időkben népednek jó pásztorául adtad s úgy rendelted, hogy hitéért, magyarságáért üldözést, börtönt szenvedjen, segíts, hogy példája minket is erősítsen hitünkhöz, egyházunkhoz való hűségünkben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.