Ferenc pápa beszéde a fiatalok munkanélküliségéről

Ferenc pápa a Policoro-terv csoportokkal - ANSA

Ferenc pápa beszéde az Olasz Püspökkari Konferencia Policoro Terv-csoportok tagjaihoz:

Ferenc pápa mindjárt beszéde elején felidézte az un. Policoro Terv megszületését,  nevezetesen azt, hogy 20 évvel ezelőtt a Palermóban tartott nagy egyházi találkozó javaslatára elkezdtek intenzíven foglalkozni a fiatalok munkanélküliségének problémáival és konkrét terveknek a megvalósításával, melyek segítik a fiatalokat abban, hogy munkát találjanak. Az Olasz Püspökkari Konferencia (röviden CEI) 13 olasz régió számára dolgozott ki tervet arra, hogy miként lehet szembenézni a főként dél-olaszországi fiatalok egzisztenciális problémáival, akiket az a veszély fenyeget, hogy nemcsak a jelenben, hanem egész életükre munkanélküliek lesznek. (A Policoro Terv eredetileg egy munkapasztorációért felelős pap kezdeményezése volt a 70-es évektől kezdve.)

A Policoro Terv sikere abban állt, hogy az evangéliumi elveket a konkrét élethelyzetekre alkalmazta

Ez a terv mindjárt rendkívül jelentős kezdeményezésnek bizonyult a fiatalok számára, előbb helyi, majd országos szinten egyaránt, mivel az evangéliumi elveket a konkrét élethelyzetekre próbálta alkalmazni. A terv sikere abban állt, hogy foglalkozott a fiatalok továbbképzésével, elősegítette a munkatársulatokat, „közösségeket animáló” közvetítő személyeket kreált és konkrét gesztusok hosszú sorát valósította meg.

Beszédében Ferenc pápa arra buzdította a kihallgatáson megjelent 2000 személyt, hogy ne veszítsék szem elől a munka méltóságát, melynek oly nagy szerepe van az emberek életében. A Policoro Terv különös figyelmet fordít az adott területre, a közös megoldási javaslatokra, tanúsítva ezzel a „szabad, kreatív, résztvállaló és szolidáris munka minőségének az emberi élet számára méltóságteljes növekedését. Minden dolgozó embernek joga van ahhoz, hogy ezek az értékek védelmet kapjanak és különösen a fiataloknak joguk van ahhoz, hogy bízhassanak erőfeszítéseik, lelkesedésük és emberi erőforrásaik befektetésének sikerében.

Milyen sokan vannak az olyan fiatalok, akik elfásultak és már nem is keresnek munkát

„Milyen sok fiatal áldozata van ma a munkanélküliségnek – mondta fájdalommal a pápa. Milyen sokan vannak azok, akik már nem is keresnek munkát, mert elfásultak a folytonos elutasításban és egy olyan társadalom közönyében, amely a szokásos kivételezetteket részesíti előnyben és gátolja azokat, akik pedig megérdemelnék, hogy sikeresek legyenek. A munka nem lehet kevésszámú protekciót élvezőknek kegyesen engedélyezett ajándék, hanem jog mindenki számára.”

Segíteni a fiatalokat abban, hogy megvalósíthassák saját munka elképzeléseiket

A Policoro Terv munkálói a reménység konkrét jelet mutatják azok számára, akik nem törődtek bele a helyzetbe, hanem úgy döntöttek, hogy bátran elkötelezik magukat a munka lehetőségek megteremtésében és javításában. A pápa csak bátorítani tudja a közösségi és részt vállaló kezdeményezések folytatását. Sok esetben ugyanis, amikor a fiatalok kigondolnak maguk számára egy saját tervet, ahhoz, hogy dolgozni tudjanak, nagy magány veszi őket körül, millió nehézséggel kell leküzdeniük és nem kapnak segítséget. A családok pedig, amelyek sokszor anyagilag is egyengetik a fiatalokat ebben az erőfeszítésben, csak egy bizonyos pontig tudnak segíteni, így a fiatalok kénytelenek sokszor meghátrálni. Ebben a helyzetben van szükség a Policoro Terv közreműködésére: támogassák az új energiákat, segítsék elő az alkotó szellem kibontakozását, mely az elméket és a munkás kezeket egy közös asztal köré gyűjti, hogy gondolkodjanak és tervezzenek együtt, hogy kapjanak és adjanak segítséget. Ezek a leghatékonyabb módjai a szolidaritás kifejezésének.

A fiatalokat a munkavégzés helyet mértékére kell nevelni

A pápa szavai szerint fontos, hogy a fiatalok felismerjék munkára szóló elhivatottságukat. Gyakran a személy önmegvalósítását összekeverik egy bizonyos gazdagsági és jóléti modellel, mely embertelen ritmusra ösztökél. Ne legyen ez így: a fiatalokat a helyes mértékre kell nevelni. Az evangélium iskolájában tanulják meg azt, ami valóban szükséges, hogy az életünk ne fusson ki a kezünkből a jólét hamis bálványát hajszolva. Igaz ugyan, hogy Jézus nem tanított meg bennünket arra, miként találjunk magunknak közvetlenül munkalehetőséget. De tanítása ma is aktuális, konkrét és eleven, képes arra, hogy megérintsen minden embert a maga teljességében.

Munkalehetőséget keresni a fiatalok számára evangelizáló felelősség is

A ti felelősségetek nem egyszerű – mondta végül a Szentatya. Nem egyszerű segíteni a fiatalokat a munkalehetőség megtalálásában. Ez egyben evangelizáló felelősség is a munka megszentelő értékén keresztül. Nem akármilyen munkáról van szó, nem olyanról, amely kihasznál, eltipor, megaláz és megsemmisít, hanem olyan munkáról, amely az embert valóban szabaddá teszi, nemes méltósága szerint. Ferenc pápa végül köszönetet mondott az elkötelezettségért és Munkás Szent József oltalmába ajánlotta a munka pasztorációban fáradozókat, imáiról biztosította őket és imát kért maga számára is.

Az Irgalmasság Éve 16.

Az irgalmasság gyakorlása milyen módon valósult meg a kaini testvérgyilkosság után? Mikor Isten számonkérte Kaintól testvére hollétét, ő így válaszolt: ”Nem tudom; talán őrzője vagyok testvéremenk? Erre ő ezt mondta:Mit tettél? Testvéred vére felkiáltott hozzám a földről. Ezért átkozott leszel, bujdosni fogsz a földön, amely megnyitotta száját, hogy beigya kezedből testvéred vérét.Ha műveled a földet, nem ad neked termést. Hontalan és bujdosó leszel a földön. Kain így szólt az Úrhoz: Túl nagy a büntetésem ahhoz, hogy el tudjam viselni. Lám, ma elűztél föld színéről, és el kell rejteznem előled, hontalan és bujdosó leszek a földön, és bárki, aki rám talál, megölhet. Az Úr ezt válaszolta:Semmi esetre. Aki Kaint megöli, annak hétszeresen kell lakolnia. Az Úr jelet tett Kainra, hogy senki, aki találkozik vele, meg ne ölje. Kain azonban elbujdosott az Úr színe elől, és Nod földjén, Édetől keletre telepedett le. (Ter 4.9-16)” Az első ember, aki szüléssel jött a világra, gyilkosságot követett el. Bujdosásra ítélte Isten. Érdekes megfigyelni az első súlyos, égbekiáltó bűn elkövetőjének sorsát: Feleségével él házaséletet. Az első gyerekük Hénoch nevet kapta. Az apja várost alapított, és azt fiáról nevezte el.(4,17) Hénok hatvanöt évesem nemzette Metuselachot. Hénoch Isten színe előtt járt. Hénoch Metuselach születése után még háromszáz évig élt, és fiai, meg lányai születtek. Hénoch egész kora háromszázhatvanöt évet tett ki. Isten színe előtt járt, aztán nem volt többé, mert Isten elvitte” (5,21-23) Rajta kívül még egy szentéletű férfiről tudjuk a Szentírásból, hogy Izrael országában volt Isten prófétája egyedül, amikor parancsára három és fél évig nem esett eső az északi Zsidó országban büntetésül, mert a királyné, Izebel, Acháb király (874-853) bálványimádó felesége egész Izraelt Baál nevű bálványa szolgálatára késztette. Amint a Kármel hegyen egy fohásszal a szörnyű szárazság után esőt könyörgött ki, a nép visszatért az Úrhoz, Illés lerombolta a bálványszobrot, leölette négyszázötven prófétáját, majd a királyné bosszúja elől a Sínai hegyre ment negyven napos gyaloglással, találkozott Istennel, aztán több parancsot végrehajtott a visszatérése után, ezek után Isten tüzes szekéren az égbe ragadta.(2Kir 2,1-13). Így a Krisztus előtti századokban ketten kerültek halál nélkül az égbe. Isten mit akart ezzel a szokatlan eljárásával tanítani nekünk? Isten irgalmas.

Advent 3. hete hétfő

Advent 3. hete hétfő
Szám 24, 2-7. 15-17a Mt 21, 23-27

Isten ígérte az emberiségnek, hogy az ősbűn és rengeteg személyes bűn kiengesztelésére Megváltót küld a világra. Ezzel nemcsak a tényt magát akarta közölni, hanem biztossá kívánta tenni a kárhozat veszélyébe sodródott emberi nemet, hogy Isten nem szolgáltatja ki a gonosz és ravasz ősellenségnek, a sátánnak. Ezért az ősbűn miatt bánkódó ősszülőknek kiszabja a megérdemelt büntetést, de a kimenekvésről is biztos ígéretet ad: Megváltót küld, aki ennek a becsapott asszonynak egyik unokájától születik majd a történelem folyamán. A vízözön után Noé Szem nevű elsőszülöttjét tette Isten eme ígéret hordozójának. Az ő leszármazottjai közül született később Ábrahám, akinek a hitét jutalmazta az Úr a nagy áldással: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége".(Ter 12, 3) Ebből következtethetett az emberiség arra, hogy az ő utódaiból származik test szerint a Megváltó, de arra is, hogy az összes nemzet megváltója lesz. Várta is évezredeken keresztül a hívők népes tábora, hogy ez az isteni ígéret beteljesüljön. Ábrahám utódairól később írásos emlékek készültek: az un. Ószövetségi Szentírás. De szájhagyomány útján más népek is kaptak hírt időnként, hogy az ős-kinyilatkoztatás milyen módon teljesül. Ennek egyik jelentős epizódját hallottuk a mai olvasmányból. Ábrahám Jákob, másik nevén Izrael nevű unokájának népét vezette az Úr az ősapának ígért föld felé. A honfoglalás előtt pihenőt kaptak a Jordán folyótól keletre, Moáb mezején. Ennek a földnek a királya, Bálák, rémülten figyelte Izrael táborát. Attól reszketett, hogy az ő országát akarják elfoglalni. Úgy vélte, hogy háború esetén ő kisebb számú seregével nem tud ellenük győzni. Kigondolta tehát, hogy a Tigris és Efrátesz folyamok vidékén lakó prófétát, Bálámot országába hívja, és megátkoztatja vele az idegen népet. Ettől a bénító átoktól majd erejüket vesztik, és így könnyen legyőzhetővé válnak.Nagy pénzt ígért követei által Bálámnak. Ő egy ideig ellenállt a csábító ajánlatnak, későbbi kísérlet után azonban elfogadta a nagy haszonnal kecsegtető felkérést. Szamarára ült tehát, és elindult dél felé. Ekkor kapta az első figyelmeztetést, hogy nem Isten akaratát teljesíti. Szamara elé állt egy angyal, akit az állat észlelt, gazdája viszont nem. Háromszor állta el útjukat az angyal, szegény szamár kikerülte, amiért Bálám mindannyiszor jól elnáspángolta. Végül megszólalt az oktalan állat, figyelmeztette az angyalra és kardjára. A próféta restellte az esetet, hogy a szamár szeme meglátta az Isten követét, az ő pénzéhes szeme, pedig elvakult. Az angyal tovább engedte, de figyelmeztette, hogy ne tegyen semmit Isten akarata ellenére. (Szám 22, 22-35) Bálák király megmutatta a félelmet, keltő tábort, és kérte Bálámot; bénítsa meg őket átkával. A fizetség igézetét végül is háttérbe szorította Isten parancsa: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél föl Izraelből s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit" (Szám 24,15-17) Bálák megharagudott. Bálám azonban boldogan hazatért. Jövendölését mindenfelé elhíresztelték. Ezerkétszáz év múlva a napkeleti bölcsek ennek alapján azonosították a Megváltó születését jelző csillagképet, indultak Izrael országába, keresték a királyi palotában, de az egyszerű házikóban meglelt Messiás-királyt hittel köszöntötték, és nagyon boldogok voltak. Tudásuk és hitük minket is nagyban gazdagít.

ALSACI SZENT OTTILIA

Alsaci Szent Odilia

Ottilia (a pozsonyi misekönyvek szerint dec. 14.) a német középkornak egyik legkedveltebb női szentje, Elzász patrónája (†720 táján).

Tisztelete hazánkba is eljutott, bár nem vált általánossá. A bihari Kőrösszeg hajdani várkápolnájának ő volt a védőszentje (1424).^* Egyetlen ismeretes élő patrociniuma Parád (1758), amely a birtokos Károlyi-család egyik nőtagjának keresztnevével függhet össze.^*

Legendáját kódexeinkben hiába keressük, ezért egy múlt századbeli ritka népkönyvünkből^* idézzük:

Attich nevű büszke várúrnak neje lebetegedvén, kis leánykát szült, ki vak vala. Miért Attich megharagudván, parancsolta, hogy a kisleányt öljék meg. Az anya azonban a dajkát elküldé vele hű csatlósok kíséretében Bajorországba egy apácakolostorba.

Bajorországban pedig vala akkor egy jámbor püspök, Erhardus nevű, ki álmában szózatot hallott: menjen a kolostorba és ott kis leánykát fog találni, keresztelje Ottiliának. Erhardus késedelem nélkül fogadá meg Isten intését, és a kolostorban megtalálván a leánykát, megkeresztelé. Megáldván, íme a leányka tüstént látni kezdett. Ottmaradván szép szűzzé fejlődött, és mindenben előhaladást tett.

Attich azonban magábatérvén, eltaszított gyermekét sajnálván, elzarándokolt, hogy fölkeresse. Meghallván a csodát, mi lányával történt, Istentől buzgó imádságban bocsánatot kért, és penitenciát tartván, visszakapta Ottiliát. Örömmel vitte haza.

A jámbor Ottilia szépsége és gazdagsága csakhamar számtalan kérőt csalt atyja várába, aki egy derék gróf ifjúnak oda is ígérte leányát. Ottilia azonban egyedül csak Krisztus menyasszonya kívánt maradni. Atyja kényszerítései végre arra bírták, miután buzgón imádkozott, hogy a mennyegző előtti éjjel a várat elhagyja.

Midőn tehát a vőlegény másnap megérkezett, Ottiliát seholsem találták. A kiküldött csatlósok harmadnap azzal a hírrel jöttek vissza, hogy Ottilia a Rajna vizén egy kis csónakon egyedül kelt át angyaloktól vezérelve. Az atya és a vőlegény keresésére indult. Amikor egy völgyben lovagoltak, a sziklahegyen meglátták a régen keresett leányt, éppen egy kápolna előtt imádkozott. Odasietének tehát, hogy hazajövetelre és a házasságra kényszerítsék.

Ottilia meglátván őket, elfutott előlük. Iszonyú magas sziklafal elébe ért, amely minden oldalról meredek lévén, nem menekülhetett tovább. Ekkor térdre borulva kérte Istent, hogy mentse meg. És íme, a sziklafal megnyílt, Ottilia a nyílásba bemenvén, eltűnt. A sziklából ezen a helyen tiszta forrás tört elő. Az atya és a vőlegény a csodát látván, nagyon megdöbbent.

Most Attich újra magábatért. A forrásnál siránkozott. Fogadást tett Istennek, ha leányát neki mégegyszer visszaadja, erre a helyre kápolnát építtet, és várából kolostort formál, amelyet gazdagon megajándékoz. Isten újra meghallgatta őt és visszaadá leányát. Attich a forrás mellé, amely Ottilia kútjának hívatott, és csoda-ereje volt, kápolnát épített, várából pedig kolostort, amelynek fejedelemasszonya Ottilia lett.

*

Legendájából érthető, hogy Ottilia a szemfájósok védőszentje. Hogy ez a patronátusa valamikor hazánkban sem volt ismeretlen, azt több, a középkor végéről származó liturgikus könyvünk részben utólagos bejegyzése,^* de Szkárosi Horvát András ingerült versezete^* is tanúsítja:

Ottolia mert vakon született volt, Önékie szolgált; kinek szeme nem volt, Ám lásd, ha az adja, kinek soha nem volt.

Idézzünk ezzel szemben egy középkori deák versecskét:

Salve virgo caeca nata: Portas clausas oculorum Tibi pandit Rex coelorum.*

Ottiliát kezében könyvre helyezett két szemmel szokás megjeleníteni. Egyelőre csak kevés hazai ábrázolását ismerjük. Ilyen Frics (Fričovce) szárnyasoltárának táblaképe (1510),^* továbbá Czottmann Bertalan kassai patikus és feleségének fogadalmi Mettertia-képe (1516), amelyen a betegek hódoló szent patrónusai között Ottilia is megjelenik: fejét kendő födi, kezében pedig vöröskötésű kapcsos könyvet tart. Táblájára két szem van festve.^* Tüskevárott, a templom múzeumában barokk szobrát, Pápateszér templomában^* nyilván a felajánló keresztnevét idéző képét (1868), a váci Hétkápolna néven ismert búcsújáróhelyen^* pedig késő-barokk képét őrzik. Felírása: Psal. 118,37. AVERTI OCULOS MEOS NE VIDEAM VANITATEM UT SERVET COR MEUM IMMACULATUM TIBI DEUS. SANCTA OTTILIA. Nyelvünkön: fordítsd el szemeimet, hogy ne lássam a hiúságot. A te utadon engedj élnem.

Kezdetleges viaszképét – részletező felírás nélkül – Csicsó búcsújáró kápolnájában is láttuk. Szép barokk képe Tápiósáp templomában.

 

Az Irgalmasság Éve 15.

Az Irgalmasság Szentéve 2015. december 8-án kezdődött és 2016.november 20-án zárul.
Ferenc pápa már 2015.április 11-én átadta a Szentévnek megnyitó bulláját. Evvel akarta érzékeltetni, hogy rendkívüli fontosságot kell kapnia annak a gondolatnak, hogy az Istent hűtlenül elhagyó világunk hosszasan gondolkodjék hűtlenségén, és találja meg visszatérés útját a végtelenül szerető Mennyei Atyához. A bulla kihirdetésének időpontja húsvét második vasárnapjának előestéjén történt. Ez már önmagában is jelzés értékű. II. János Pál pápa 2000-ben rendelte el, hogy Megváltónk feltámadásának nyolcad napján (a megváltás legfőbb ünnepének, húsvétnak a nyolcad napján) öntudatosodjék minden keresztényben: az emberiség vétkei ellenére sem vetett el, és nem is vet el bennünket Atyánk az Isten, mert végtelenül irgalmas, végtelenül szereti az embereket, legkedvesebb teremtményeit. 1932.július 1-én Mennyei Atyánk egy francia alapítású missziós rend nővérnek, az olasz származású Eugenia nővérnek egy hosszú levelet diktált erről a nagy szeretetről. „A festőnek örömet okoz az általa festett kép szemlélése; így Én is örülök és felvidulok, ha az emberek teremtésem remekművei közé jöhetek! Az idő sürget, szeretném, hogy az ember minél hamarabb megtudja, hogy szeretem, és hogy a legnagyobb boldogságot érzem, ha együtt lehetek és beszélhetek vele, mint egy atya gyermekeivel. Az Örökkévalóság vagyok, és amikor egyedül éltem, már gondoltam rá, hogy minden képességemet felhasználom arra, hogy hasonlatosságomra lényeket teremtsek. De előbb került sor az anyagvilág teremtésére, hogy ezek a lények a megélhetőségükhöz szükséges javakat megtalálják: akkor teremtettem a világot. Megtöltöttem mindazzal, amiről tudtam, hogy az embereknek szükségük lehet rá: ilyen a levegő, a nap, az eső és sok egyéb, amiről tudtam, hogy megélhetőségükhöz szükséges. Végül megteremtettem az embert! Meg voltam elégedve művemmel. Az ember elkövette a bűnt, de éppen akkor nyilvánult meg végtelen jóságom” (Az Atya szól gyermekeihez 23)

Erdő Péter a Szent István-bazilikában: Nyitva van az irgalmasság kapuja

Erdő Péter bíboros december 13-án megnyitotta a Szent István-bazilikában az irgalmasság szent kapuját. Küldetésünk arra szól, hogy megnyissuk az irgalom és a bocsánat kapuját és hirdessük, már itt a földön Istenhez tartozunk – fogalmazott.

A jubileumi szentév hazai kezdetét ünneplő liturgia a Szent István-bazilika főhomlokzata előtt kezdődött. Megnyitjuk Isten irgalmának kapuját, hogy a szentév közösségünk és az egész emberiség számára a kegyelem és a megbékélés mély megtapasztalásához vezessen – imádkozta Erdő Péter bíboros.

Az ünneplő menet – Erdő Péter bíboros, a szentmise főcelebránsa, a koncelebráló paptestvérek, az esztergomi szeminárium papnövendékei, valamint a hívek közössége – előtt felolvasták az evangéliumot, majd részlet hangzott el Ferenc pápa a rendkívüli jubileumi szentévet meghirdető bullájából.

Ferenc pápa hangsúlyozza, állandóan szemlélnünk kell az irgalmasság misztériumát. Ez számunkra az öröm, a derűs nyugalom és a béke forrása. Üdvösségünk feltétele. Így fogalmaz: az irgalmasság a végső és legnagyobb tett, amellyel Isten elénk siet. Az irgalmasság az alapvető törvény, amely minden ember szívében ott lakik, aki őszintén tekint a testvérre, akivel az élet útján találkozik, és az út, amely egyesíti Istent és az embert, mert kitárja a szívét arra a reményre, hogy bűneink korlátai ellenére mindenkor szeretnek bennünket. Váljunk mi magunk is az Atya cselekvésének hatékony jeleivé! Ezért hirdettem meg az irgalmasság rendkívüli jubileumát – buzdított a Szentatya.

Induljunk el Krisztus nevében! Ő az út, amely elvezet bennünket a kegyelem és irgalmasság kapuján át az üdvösségre – e szavakkal indult el a körmenet az irgalmasság kapuja felé.

A kapu elé érkezve Erdő Péter így imádkozott: Tárjátok ki az igazság kapuit, bemegyünk, hogy hálát adjunk az Úrnak!

Miközben a kaput megnyitották, Erdő Péter így folytatta: Ez az Úr kapuja: belépünk rajta, hogy elnyerjük irgalmát és megbocsátását. A körmenet ezután visszatért a templomba. Erdő Péter megáldotta a vizet, majd a hívek megújították keresztségi fogadalmukat.

A szentmise, melyen részt vettek az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye budapesti plébániának küldöttei is, az Ige liturgiájával folytatódott.

Erdő Péter advent 3. vasárnapján, az irgalmasság szentéve megnyitásakor elmondott szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük.

Krisztusban Kedves Testvéreim!

1. Advent harmadik vasárnapja van. Az Egyház az öröm színét vegyíti a várakozás sötétjébe. A mai evangéliumból is érezzük, hogy van okunk örülni. Mert készül a megígért Megváltóval, Istennel való találkozásunk. Ez az előkészület úgy is nevezhető: megtérés. Ennek a megtérésnek pedig az Evangélium fényében két nagy mozzanata van.

Az első az ember megtérése, megváltozása, igyekezete. Ennek mintegy összefoglaló képviselője Keresztelő Szent János a maga bűnbánatra hívó prédikációjával.

Keresztelő először is azt hirdeti, hogy mindenkinek szüksége van megtérésre. Még a vallásos előírásokat megtartó embereknek, még a farizeusoknak is. Mert senki sem tökéletesen kész a maga igyekezetéből az Istennel való találkozásra.

De hirdeti azt is, hogy ez a megtérés mindenki számára lehetséges is. Még a vámosok és a katonák is megtérhetnek. Nincs olyan reménytelen élethelyzet, amelyben már ne volna lehetséges a megtérés.

Hirdeti végül Keresztelő Szent János azt is, hogy ez a megtérés kihat az emberekkel való viszonyunkra: odafordulást kíván a másik emberhez, igazságosságot a másik ember iránt.

Mindez nagyon aktuális mai életünkben is. Sok igazságtalanságot és szenvedést látunk magunk körül. Nem véletlen, hogy épp az advent bűnbánati, készületi idejében olyan gyakoriak a karitatív és segítő akciók. De ne csak ilyenkor gondoljunk másokra: legyen az igazságosság, a másra való tekintet életünk alapvető magatartása!

A megtérés másik nagy mozzanata a mai evangélium szerint nem embertől való. Eljön valaki, aki hatalmasabb. Ő maga az igazságot tevő Isten, aki a bűnös emberiség pelyváját olthatatlan tűzben égeti el, aki tűzzel és Szentlélekkel keresztel. Az ószövetségi apokalipszis Keresztelő Szent János-i képében a keresztény hit a Krisztusban közénk érkező Isten megváltó jelenlétét ismeri fel. Mert a Mindenhatóval való találkozásunk másik nagy feltétele az Isten tisztító, erőt adó, átformáló kegyelmi jelenléte. Ez teszi lehetővé és teljessé a megtérésünket, ez hozza meg várakozásunk beteljesedését.

2. És ez az az isteni kegyelem, amit méltán nevezünk irgalmasságnak. Ezt jelképezi számunkra az idei szentévben az Irgalmasság Kapuja, amit ma itt, a bazilikában is megnyitottunk éppúgy, mint az esztergomi főszékesegyházban és a máriaremetei kegytemplomban. Gyönyörű és beszédes bibliai jelkép a kapu! A nyitott kapun beléphetünk. Kifejezi a fogadást (Jób 31,32) és a felajánlott lehetőséget (1Kor 16,9). A becsukott kapu viszont védelmezi a falakon belül lévőket (Jn 20,19) de kifejezi annak elutasítását is, aki kívül rekedt (Mt 25,10). Eszünkbe juttatja Jézus példabeszédét a menyegzőről, ahol a vendégsereg megérkezése után a kapukat bezárják (vö. Mt 25,10; Lk 13,25). Akinek pedig elfogyott lámpájából az olaj, életéből a hit és a szeretet, az hiába kopogtat a zárt ajtón és kéri: „Uram, Uram, nyiss ki nekünk!”. Tehát a kapu a különbségtétel, a megrostálás gondolatát is érzékelteti. Amikor pedig Jézus a Mennyország kulcsait Péternek adja, szintén erre utal. Már az Ószövetségben sokszor úgy jelenik meg a kapu, mint a belépés lehetősége Isten környezetébe, a boldogság országába. Amikor a próféták az új Jeruzsálemről beszélnek, költői látomásban fogalmazzák meg, hogy annak kapuja nyitva lesz, és hogy az a város békében és igazságban épül fel (vö. Iz 60,11; Ez 48,30-35; Zak 2,8-9). És erről a kapuról mondja a zsoltár: „Az Úr kapuja, íme, itt van, az igazak lépnek be rajta” (Zsolt 118/117,19-20). Erről írja Izaiás próféta: „Nyissátok ki a kapukat! Hadd vonuljon be az igaz nemzet, amely mindvégig hűséges, amelynek szíve állhatatos és megőrzi a békét, mert benned van bizalma” (Iz 26,2-3). Isten hűséges és ajándékozó szeretete meghívott minket az örök életbe és az örök boldogságba. Jézus az üdvösségre vezető ajtót szűk kapunak nevezi. A belépés feltétele a megtérés (Mt 7,13-14; Lk 13,24), a hit (ApCSel 14,27; Ef 3,22). A Jelenések könyve szerint Jézus az, akinél a halál és az alvilág kulcsa van (Jel 1,18). Ő bízza a kulcsokat egyházára és megígéri, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt rajta (Mt 16,18). Mert a kapu a hatalomnak is a jelképe: akié a kapu, azé a város.

3. Az egyház kulcsai most a szentévben látható, jelképes formában is megjelennek. Hiszen küldetésünk arra szól, hogy Isten kegyelméből megnyissuk az irgalom és a bocsánat kapuját és hirdessük, hogy aki a bűnbánat szentségében megtisztul és az Eucharisztia által megerősödik, az már itt, a földön szabad szívvel tartozik az Istenhez. Már itt az önzéstől való megszabadulás, az öröm és az újrakezdés forrásává válhat a többi ember számára.

Ilyen lélekkel és gondolatokkal lépjünk át idén a szentévi kapun, fogadjuk el és adjuk tovább a világnak Isten irgalmasságának ajándékát! Amen.

* * *

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye „Irgalmasok, mint az Atya” felirattal molinót készíttetett, melyet a közösségek templomaikban az ambóra helyezhetnek a szentévben, hogy ezzel is emlékeztessenek: küldetésünk van az irgalmasság évében. A szentév hirdetésének ezt a módját iskolák, szerzetesrendek kápolnái számára is felajánlották.

A plébániák, rendek és intézmények küldöttei nagy számban jöttek el a szentmisére, hogy Erdő Péter bíborostól átvegyék a molinókat. Blanckenstein Miklós elmondta, a vidéki plébániák küldöttei Esztergomban, a szentmisét bemutató Snell György püspöktől vehetik át a molinókat.

Molinó kerül Müller György és Kemenes Gábor börtönpasztorációért felelős lelkészek kérésére a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet kápolnájba is. Ezeket a szentmisén részt vett rabok vehették át.

Nagy méretű molinó hirdeti majd a Szent István-bazilika homlokzatán is az irgalmasság üzenetét, melyet a karácsonyi vásár után, januárban helyeznek el a térre néző bejáratnál.

A szentmise záró áldása előtt Erdő Péter így szólt: Szétküldtük az irgalmasság éve üzenetét: nyitva van az irgalmasság kapuja, nyissuk meg mi is szíveinket, hogy Istenhez találjunk!

Advent 3. vasárnap

Advent harmadik vasárnapja 

 (Lk 3,10–18)

Adventi készületünk harmadik vasárnapjához értünk. Mennyire vagyunk készek a karácsonykor közénk jövő Istengyermek fogadására? A számunkra fontos várakozások megváltoztatják életünket, akár egy emberre, akár egy eseményre vagy ünnepre várunk. Vajon mit vár el tőlünk az érkező Messiás? Hogyan készüljünk? Mit cselekedjünk?

Ezt a kérdést teszik fel Keresztelő Szent Jánosnak is a mai liturgia evangéliumi szakaszában, amikor a szórólapátot kezében tartó és a pelyvát olthatatlan tűzben elégető Eljövendőről beszél és megtérésre szólít fel. „Mit tegyünk?” A kérdés háromszor hangzik el, először a nép, majd a vámosok, végül a katonák részéről. És a Keresztelő mindenkinek személyre szabott konkrét választ ad.

A népnek ezt mondja a helyes készülődésről: „Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek nincsen; és akinek ennivalója van, hasonlóképpen tegyen.” Különösnek tűnhet, de János nem a gazdagoktól kér alamizsnát, hanem a szegényektől kér nagylelkűséget. Egymásra támaszkodjanak, egymásban bízzanak, osszák meg a keveset is.

A vámosoknak, akik a gyűlölt római megszállók szolgálatában álltak s bizony a maguk zsebére is dolgoztak, ezt válaszolja: „semmit ne követeljetek azon felül, ami elő van írva nektek”. Azaz legyenek becsületesek, tisztességesek. Ne éljenek vissza a lehetőséggel, hogy a birodalom pénzéhez hozzáférve, saját vagyonukat gyarapítsák.

A katonák is személyre szabott választ kapnak: „senkit se bántalmazzatok, ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal”. A római katonák igencsak szép zsoldot kaptak, azonfelül ingyen szállást, kosztot és ruhát. Ennek ellenére „ki-kiegészítgették” ezt a lakosságtól önkényesen elvett apróállatokkal, élelemmel, itallal vagy a tőlük zsarolással kikényszerített védelmi pénzzel. Hagyjanak fel ezzel a magatartással, mondja nekik Keresztelő Szent János, ne éljenek vissza a hatalmukkal.

János három válasza egyszerű: legyetek egymással nagylelkűek, becsületesen teljesítsétek kötelességeiteket, ne éljetek vissza a lehetőségekkel, hatalmatokkal. Nem korhoz kötött, hanem napjainkban is érvényes válaszok. Az erősödő individualizmus, az ismeretség által elintézett dolgok, a számlák nélküli bevételek, az eltűnő közpénzek, az orvos zsebébe csúsztatandó boríték, a „megélhetési bűnözés” ürügye, a korrupciós ügyek korában bizony aktuálisak a jánosi feleletek. Ne éljünk vissza hatalmunkkal, pozíciónkkal, hanem szolgáljuk a közösség javát. Tegyük meg azt, ami a kötelességünk, végezzük mindennapi feladatunkat becsületesen s tisztességesen.

Keresztelő Szent János válasza arra is figyelmeztet, hogy életünket nem választhatjuk szét elkülönülő részekre: család, munkahely és templom. Ha az egyikben nem vagyok becsületes, akkor a másikban sem lehetek az. Ha a munkahelyen vagy kötelességem teljesítése közben csúsztatásokkal, lopással, mások megkárosításával, rossz minőségű munkával és még sok minden más cselekedettel nem tisztességes és nem becsületes a magatartásom, akkor a templomban és hitéletemben sem lehetek hiteles. Ha emberként hiányosságaim vannak, keresztényként sem lehetek jobb.

A kapott válaszok csak akkor érnek valamit, ha nemcsak meghallgatom, hanem követem is őket. Én egyáltalán oda merek-e állni kérdésemmel a Keresztelő elé? Vajon nekem mit felelne? Milyen kátyúkat kell feltöltenem, hogy méltó utat készítsek a mindenség – gyermekként közénk jövő – Urának?