Erdő Péter: Nem lehet egy társadalom életét szabályozni erkölcs nélkül

Életünket és minden lehetőségünket Istentől ajándékba kaptuk, az életünkért nem dolgoztunk meg. Ha pedig ajándék, akkor késznek kell lenni arra, hogy a kötelező mértéken túl is segítsünk, szeressünk másokat. Minderről Erdő Péter bíboros beszélt a Somogy Online-nak.

– Ön Ferenc pápa egyik legközelebbi munkatársa. Hogyan kezdődött a papi hivatása, van ennek tettenérhető pillanata?

– Tizenhárom éves koromtól kezdve kezdtem el intenzívebben templomba járni és imádkozni.

– Mi volt ennek oka?

– Jó hitoktatóim voltak plébánia szinten. Egészen kiváló könyveket ajánlottak, melyek nagy élményt jelentettek nekem. Rájöttem arra, hogy az Istennel való kapcsolatnak van egy személyes mélysége, ami rendet tesz az ember életében. A tanulásban és az emberi kapcsolatokban is éreztem, hogy ez hatalmas segítség. Lassan megfogalmazódott bennem: lehet, hogy ez a legfontosabb az ember számára, s akkor teszem a legtöbb jót másokkal, ha ezt az örömöt tovább adom. Amikor érettségi előtt ki kellett tölteni az felvételi lapokat, hogy milyen felsőoktatási intézményben szeretnék tanulni, fél éjszakát átimádkoztam, aztán beírtam az Esztergomi Hittudományi Főiskolát. A kispapok fölvételi beszélgetését Vajai István kanonok vezette. Emlékszem, hogy énekelni is kellett valamit, én betanultam egy szentének első versszakát, elkezdtem, de nem valami jól sikerülhetett, mert a strófát már ő fejezte be…

– Sokat tartózkodik Rómában?

– Igen, az utóbbi években őszönként több mint egy hónapot, a szinódusok miatt.

– Miért a család lett a püspöki tanácskozás központi témája?

– Mert rendkívül aktuális, nem csak az egyház, hanem az egész emberiség számára. Olyan alapvető intézmény, amiről meg vagyok győződve, hogy az emberi természethez tartozik. Ugyanakkor látjuk azt, hogy a világban terjed az intézményellenesség, az emberek nem csak egyházi, de polgári házasságot sem kötnek. Mintha a tartós elkötelezettségekkel lenne gond, ez nagyon sok más területén is látszik az életnek. S vannak egyes országok törvényeiben újabb tendenciák, amivel a világegyház szembesül.

– Mi az egyház hite a családról?

– Az, hogy ez a Teremtő tervében fontos szerepet tölt be. Az emberi fejlődésnek, a másra tekintettel lévő, másért áldozatot hozni tudó, mással az örömét, bánatát, javait, lehetőségeit megosztani tudó magatartásnak a legjobb iskolája a család. Nem egy a sok lehetséges intézmény közül, hanem az emberiség számára alapvető. Az egyházon belül még különleges küldetés is jellemzi, például a hit továbbadásában, melynek a család az egyik legfőbb színtere.

– A katolikus egyházban kaphatnak nagyobb szerepet a nők? Ők Jézus életében fontosak voltak.

– Állítom, hogy már ma is nagyon jelentős ez a szerep, ha nem elfogultan, panelek szerint vizsgáljuk a dolgot. Nagyon sok egyházi intézmény élén áll nő, az országos magyar katolikus közoktatási hálózat vezetője is egy hölgy, ezeknek a tevékenységeknek az éves költségvetése messze fölülmúlja az egyházmegyék hitéleti költségeit. Dolgoznak nők szociális, karitatív és tudományos szervezeteink vezetésében, a pasztorális tanácsban, a plébániák képviselőtestületében is.

– December 8-án kezdődött az irgalmasság szentéve Rómában.

– Magyarországon 13-án csatlakoztunk, ahogyan a Szentatya kérte, s kinyitottuk a szentévi kapukat.

– Azokat ritkán nyitják meg.

– Ez nagy dolog, de egyre gyakrabban van ez a ritkán. 1300-ban hirdettek először jubileumi szentévet, aztán eleinte évszázadonként, majd ötven, aztán huszonöt évenként. Legutóbb 2000-ben volt szentév. A mostani alkalom az irgalmasság jegyében áll, ami azt jelenti, hogy Istennek a megbocsátó és ingyenesen ajándékozó szeretete a meghatározó központi gondolat, ami köré a Szentatya ezt a témát rendezni kívánta. Életünket és minden lehetőségünket Istentől ajándékba kaptuk, az életünkért nem dolgoztunk meg. Ha pedig ajándék, akkor nekünk is így kell viszonyulnunk a valósághoz, tehát késznek kell lenni arra, hogy a kötelező mértéken túl is ajándékozzunk, segítsünk, szeressünk másokat. Az irgalmasság az ember számára magatartási mód. Az Ószövetségben nem fakultatív tanácsok, hanem parancsok vannak: az éhezőknek enni, a szomjazóknak italt adni, ruhátlanoknak, betegeknek segíteni, tudatlanokat tanítani, tanácstalanoknak jó tanácsot adni, szomorúakat vigasztalni, élőkért és holtakért imádkozni, holtakat eltemetni!

– Sok tennivaló van ezzel manapság is.

– Nagyon sok.

– Mintha nem éreznénk át a felelősségünket.

– Ha találkozom egy kihívással, akkor amennyire lehetőségeim vannak, annyira felelős vagyok azért, hogyan válaszolok.

– Büntetésre szükség van?

– A büntetőjog nagy működési nehézségekkel küzd. Ha nincs a társadalomnak olyan értékrendje, amit az emberek többsége oszt, akkor a jogszabályok betartását újabb jogszabályokkal lehet segíteni, még újabb ellenőrző mechanizmusokat kitalálni. Végül olyan tömegű jogszabály keletkezik, hogy aki akarja, az sem tudja betartani, mert nem igazodik el benne, sokszor még a közhivatalnokok sem ismerik az összes paragrafust. Ha ilyen helyzet adódik, nem működik a rendszer, mert minden állampolgár mögé nem lehet rendőrt állítani. Mi, keresztények optimisták vagyunk, hiszünk abban, amit Szent Pál a rómaiakhoz írt levelében mond: az ember, a pogány is a szívébe írva hordozza Isten törvényeit.

– Magára maradt a jog?

– Ha egy társadalomban kialakul az egyetértés, akkor erre már lehet építeni a közös viselkedés külsőleg is megkövetelhető szabályait. A jogot nem szabad magára hagyni, szüksége van a társadalomra és az erkölcsre. Ez a kettő ma azért fontos, s azért kell a kapcsolatokat hangsúlyozni, s nem csak a különbségeket, mert sokan úgy gondolják: lehet egy társadalom életét szabályozni jog és erkölcs nélkül, elegendő a gazdasági, tömegtájékoztatási, elektronikus manipuláció. A valóság azonban az, hogy ezek a szisztémák bármennyire hatékonyak is a mai világban, önmagukban nem állnak meg. De ha jog és erkölcs nélkül, az emberek erkölcsi meggyőződése nélkül valamilyen szisztéma mégis szabályozni tudná a társadalomnak az egész viselkedését, fölmerül a kérdés: aki azt irányítja, milyen normák szerint működik?

– A Tízparancsolat megoldás lehetne.

– A Tízparancsolat az élet bonyolultsága miatt állandó utána gondolást kíván.

– Például?

– Ilyen terület a bioetika. Ha az erkölcsi értéket látjuk is, konkrét jelentését csak akkor tudjuk megállapítani, ha van szaktudásunk is, ismerjük a valóságot.

– A teológia mennyire képes, mennyire akar lépést tartani a gyorsuló világgal?

– A teológiának sok szakterülete van. Például az erkölcsteológia arra törekszik, hogy bizonyos helyzetekben vonjon le tanulságot, mondja ki, mi a helyes emberi magatartás általában. Ehhez kell egyrészt a hitünk ismeretforrásaiból, a Szentírásból, a szent hagyományból eredő elveknek a biztos ismerete, de kell ezeknek a szembesítése is a valóságnak azokkal a részleteivel, amelyekre a kérdés vagy a probléma vonatkozik. Ezért Rómában a pápai egyetemeken egyre másra írnak ki olyan diplomakurzusokat, amelyek a bioetikával, a gazdasági etikával, adott esetben politikai erkölccsel, vagy az internet világában nyíló lehetőségek etikus alkalmazásával foglalkoznak. Úgy érezzük, hogy van ránk bízva egyfajta világosság a hitben, de ezt mindig a valóság ismeretéhez kell kapcsolni. Ez állandó készültséget kíván és ameddig történelem lesz, ez a munka folytatódik.

– Vannak még megfejtésre váró dolgok a Bibliában?

– A Biblia nem rejtvény, nem betűrejtvény. Amikor a Bibliát tanulmányozzuk, akkor az üzenetet keressük benne. Hosszú idő alatt különböző szerzők által leírt könyvek összessége a Biblia. Más és más nyelvi, történelmi, irodalomtörténeti kategóriákat kell használnunk ahhoz, hogy pontosan megértsük a szerzők szándékát. Vannak a szöveg változataival kapcsolatos kutatások. De a Bibliának nem önmagában a megértése a teológia igazi nagy kérdése, hanem hogy amit mi a kinyilatkoztatás alapján hiszünk, azt korról korra hogyan fogalmazzuk meg, lehetőség szerint rendszerbe foglalva, az adott kor kultúrája számára érthető és beszédes módon, úgy, hogy a problémákra eligazodást nyújtson. Vannak kísérletek, például átírni az Újszövetséget úgy, hogy ahol szamár volt, ott motorbiciklit írunk, mert ma azt használják. Ezek bátor ötletek, de kell történelmi hűség és kapcsolat az eredeti szöveghez, Jézus Krisztus személyéhez, és kell ugyanakkor érzékenység az egyes korok gondolkodásmódja, fogalomvilága, és az adott kultúra kifejezésmódja iránt. Ebben lehet legitim fejlődés vagy alakulás.

– Ön ma miképp szerez személyes tapasztalatot?

– Személyes plébániai főpásztori látogatás utoljára 1934-ben, Serédi Jusztinián idejében volt az egyházmegyében. Gondviselésnek tartom, hogy most sikerült ezt a folyamatot végigvinni, jártam szinte az összes plébánián, találkoztam önkormányzatok és civil szervezetek vezetőivel, s hívekkel is. A kiértékelés még folyik, ennek alapján tervezzük majd a lelkipásztori munkát.

– Mi az idei karácsony üzenete?

– Isten irgalmasságának és emberszeretetének legnagyobb jele az, hogy emberként megszületett és sorsközösséget vállalt az emberiséggel. Ha ezt Isten megtette, akkor ez azt jelenti, hogy a mi életünk túlmutat ennek a Földnek a keretein. Nekünk sorsközösségben kell lennünk egymással, de úgy, hogy följebb emeljük a tekintetünket és Isten világa felé törekszünk. Ez különleges értéket és értelmet ad az életünknek, és lehetővé teszi, hogy számításainkat ne csak arra az időre korlátozzuk, amíg ezen a bolygón élünk, mert a szeretet túllépheti a földi számításokat.

Irgalmasság Éve 28.

A fáraó álma minden részletében beteljesült. Az emberek élvezték a bő termést. József pedig kezdte építeni a magtárakat, és felvásárolni a gabonafelesleget. Amikor azonban elmúlt a bőség hét éve, az egyiptomiak rohantak a fáraóhoz: „Amikor azonban Egyiptom egész földje is éhezni kezdett, a nép a fáraóhoz kiáltott kenyérért. A fáraó minden egyiptominak ezt felelte:’Menjetek Józsefhez, és azt tegyétek, amit mnd’. Amikor tehát az éhinség egész Egyiptomra rátört, Józsefmegnyitotta a gab ona- csűröket, és a gabonát eladta az egyiptomiaknak. Az inség mégis egyre nyomasztóbbá vált Egyiptom földjén.Mindenki Egyiptomba jött, hogy gabonát vásároljon Józseftől, mivel az egész világon nyomasztó éhinség uralkodott” (41,55-57) József apja és testvérei is éheztek. De amint értesültdek róla, hogy Egyiptomban gabona vehető, azonnal küldte Izrael tíz idősdebb fiát, csak Benjamint nem engedte elvinni. József azonnal felismerte testvéreit, de ki akarta próbálni, hogy még mindig olyan kegyetlenek-e, mint ahogy vele bántak el. Ez volt az oka annak az óvintézkedésnek, hogy aki külhonból érkezik, annak főle sze mélyesen kell engedélyt kérnie. A tesgtvéreinek semmi gyanuja nem ébredt. Örömmel vitték a finom gabonát, de megmondta nekik, hogy legközelebb a kisebbik testvérüket is hozzák magukkal. Ezt Izrael elódázta. József örült öccsének. A zsákjába beledugatta ezüst poharát, majd embereit utánuk küldte, hogy csak a tolvajt hozzák vissza, de az egész család elkisérte a kisebbet. Júda felajánlotta, hogy túsz marad. József látta, hogy mások lettek a testvérei. Felfedte kilétét, és kocsikat küldött apja egész házáért. A fáraó is örült.

Aprószentek

Aprószentek

„Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked. Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt” Miért kellett az ártatlan isteni Kisdedet hajnalok hajnalán felzavarni álmából, és édesanyja ölébe bujtatni, hogy még virradat előtt kimenekülhessenek Júdeából, és átérjenek Egyiptomba? Hiszen mindkét provincia a Római Birodalom területe? Ez igaz, a kérdés jogosnak tűnik. Csakhogy egész zsidó ország négy-öt tartományra osztva egy ember kezére van bízva. Mégpedig nem négy éves ciklusokra, hanem az egyetlen vezető, aki a császári kegy birtokában királyi ranggal ékesen korlátlan úr egy kétezer éves nép felett. Élteti a kétezer éves történelem kemény bosszúvágya. Nézzük kicsit részletesebben. A két nép egy apától és egy anyától származott. A legtávolabbi ős: Ábrahám és Sára. Nekik ígérte meg Isten Jézus születése előtt kétezer évvel, hogy majd száz évesen születik fiúk, akinek az utódai idővel nagy néppé szaporodnak, és belőlük származik majd a világ Megváltója. Róla mondja az Úr Ábrahámnak: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”(Ter 12,3) Ez a dicső jövő csak egy népé lehet. Ábrahámnak ezen a vonalon csak egy fia jöhetett számba:Izrael. Ábrahám ígéretből származó vonala: Izsák, és az ő két iker fia: Ézsau és Jákob. Isten önkényesen a másodiknak született ikerfiút választotta az ígéret folytatójának. Ezt érezte az édesanyjuk, Rebeka, akinek áldott állapota inkább gyötrelem lett: „A magzatok viaskodtak méhében, mire ő ezt mondta: Ha így kellett járnom, mi szükség volt fogannom? Elment tehát, hogy megkérdezze az Urat: Az Úr azt felelte: Két nemzet van méhedben, és két nép válik el öledből: az egyik nép a másik fölé kerekedik, és az idősebb szolgálni fog a fiatalabbnak” (Ter 25,22-23) Úgy tűnt eleinte, hogy az ikertestvérek sorsa rendbejött, amikor Jákob visszatért immár tizenegy fiával az Ábrahámnak megígért földre, Kánaánba. Amikor a Sínai hegynél megtörtént a szövetségkötés Isten és Izrael között, majd a megcsúfolt első honfoglalás után a negyven éves pusztai vándorlás, és visszaértek Kánaán közelébe, az ígéret földjétől keletre, Moáb síkságán pihentek, felkészültek a honfoglalásra. Ebben az időben Mózes megismételte az Úr tanítását és le is írta, mint a Második Törvénykönyvet. Befejezvén fölment Nébó hegyére, megnézte népe jövendőhazáját, majd meghalt. Közben Moáb királya Istennek Babilonban lakó prófétáját, Bálámot hívatja országába, hogy ezt a nagy népet átkozza meg, és akkor a király hadsereg el tudja pusztítani őket . Isten megvilágosítja Bálám szemét, és ezt jövendöli: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a fölséges tudományát tudja,. s a mindenható látomásait látja leborulva s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből, s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit” (Szám 24,15-17) Bálám hazamegy. Boldogan hirdeti a Tigris és Eufrátesz óriási síkságán Isten üzenetét. A térség csillagászai örömmel figyelik az éjszakai égboltot, pedig évezred során nem tűnt fel eredmény. Ezerkétszáz év múlva aztán napkeletről nézve együtt állt és ontotta örömfényét a Jupiter, a Saturnus és a Neptunus. Óriási az öröm. Nem indultak ugyan azonnal a biztos cél felé, de csak addig vártak, amíg a kis Messiás karon ülő Fenségként fogadni tudta őket. Amikor a kis karaván megérkezett Jeruzsálembe, mindenki zavarba jött: nem tudtak semmit a kicsi Messiásról. Heródes király nem mutatta meg rémületét, hanem hívatta a zsidó papokat. Őket kérdezte meg: „Hol születik meg a Messiás? Közös válaszuk Mikeás próféciája alapján: Betlehemben. Heródes terve azonnal készen áll: Keressék meg a jámbor zarándokok, hogy hol lakik, mi a neve, aztán jöjjenek vissza, értesítsék őt. A többi már önkényuralmi kérdés. Mivel a bölcsek nem jöttek vissza, katonaságot küldött a környékre, akik biztonságos munkát végeztek: minden két évnél fiatalabb zsidó fiút megöltek.

 

Az Irgalmasság Éve 27.

Jákobnak, Istentől kapott nevén Izraelnek két feleségétől és két mellékfeleségétől összesen tizenkét fia születetett. Igazán csak Ráchelt akarta feleségül venni, mivel a lány nagyon szép volt, de a lány apja, aki Jákobnak nagybátyja volt, az idősebb lányát rejtette a menyasszonyi fátyol alá és ezt Jákob nem vehette észre a sűrű fátyol miatt. Reggel nagybátyja és már apósa is bevallotta, hogy a kevésbé szép lányát így akarta biztosítani, hogy nem marad öreglány. Nyolc nap múlva feleségül vehette Ráchelt is. Az idősebb aztán 6 fiút és 2 lányt szült urának, Ráchel pedig sokáig senkit nem tudot szülni. Mindketten mellékfeleséget adtak férjüknek, akik aztán szültek két-két fiút. Végül Ráchel is két fiút, de a második szülésbe belehalt. A kettő árva neve: József és Benjamin volt. (Ter 29,15-35) A felserdült József apjuk kedvence lett okossága és mennyei látomásai miatt. A többi tíz férfi félt tőle és egyre ellenszenvesebb lett nekik. Amikor apjuk ezt a tízet messzebb fekvő rétre küldte a nyájakkal, később Józsefet utánuk küldte ellenőrzésre. Messziről felismerték öccsüket, és összeesküdtek ellene: előbb azzal, hogy megölik, aztán inkább eladták arra vonuló vándorkereskedőknek húsz ezüstért. Azok magukkal vitték Egyiptomba. Ott a rabszolgapiacon eladták a fáraó nagyon gazdag főtisztjének, Putifárnak, akit már gyerekkorában férfiatlanná műtöttek, hogy így a fáraó főtisztje lehessen. József előbb a szántóföldeken dolgozott, majd ura a házába vitte, mint okos és becsületes szolgát. Ám a felesége szemet vetett rá, és csábítani kezdte, mire József elmenekült, hogy urát ne csalja meg. Az asszony pedig kerítéssel vádolta ura előtt. Erre a fáraó börtönébe vetette Putifár. Onnan később úgy menekült meg, hogy megfejtette a fáraó főpohárnokának és a fősütőmesternek az álmát. A főpohárnok álma: visszatérhet tisztségébe, a másiké: kivégzik. Amikor később az ebédlőben szó esett arról, hogy a fáraónak is volt különös álma, a főpohárnoknak eszébe jutott álomfejtő fogolytársa. A fáraó azonnal elővezettette Józsefet. Ő rögtön megfejtette a hét kövér és hét sovány tehén, majd az egy száron nőtt hét telt búzakalász és a mellette lévő hét üres búzakalász titkát: A következő 7 évben művelés nélkül rengeteg búza terem, aztán hét évig semmi. Ez az álom Isten jóságos figyelmeztetése: A fáraó nevezzen ki okos embert, aki ezt a tudást ismerve raktárakat épít, felvásáról olcsón, aztán megmenti Egyiptomot és a környező országok népeit az éhhaláltól. A fáraó is okos: és kinevezi Józsefet Egyiptom alkirályának. (35,16-20; 37,2-36; 39,1-41,57)

RÓMAI SZENT FABIOLA

SZENT FABIOLA 

özvegy
+Róma, 400.

Már a neve is elárulja, hogy a Fabiusok régi római patrícius- nemzetségéből származott. Egyik őse volt Quintus Fabius Maximus, a Hannibal elleni harc híres hadvezére, aki Vergilius szerint: ,,... egyedül tartotta meg számunkra az államot meggondolt késlekedésével''.

Szent Jeromos (lásd: A szentek élete, 552. o.) egy Oceanushoz intézett levelében írta le a szent életét. Gyermekkoráról semmit sem közöl. Életének döntő eseményével, egy előkelő rómaival kötött házasságával kezdi történetét. Férje olyannyira bűnös szenvedélyű lehetett, ,,hogy még egy szajha sem'' tudta volna vele elviselni a közös életet. Fabiola ezért a polgári jog szerint elvált tőle. Fiatal volt, szíve szeretetre vágyott; s amikor alkalom kínálkozott rá, a keresztény törvények ellenére még férje életében másodszor is házasságot kötött. Még nem tudta, hogy másvalaki, teljesen más választotta ki magának, és bár még nem kereste őt, az már meg is találta. Össze is törte földi szeretetét, amikor második férjét a halál által vette el tőle.

Fabiola mélyen megrendült. Magába szállt, vezeklőruhát öltött, és ,,egész Róma szeme láttára'' felvétette magát a Lateráni bazilika vezeklőinek seregébe. ,,Kibontott hajjal, sápadt arccal és ékszer nélküli kezekkel alázkodott meg. Az Úr templomába nem lépett be, hanem mint Mária, Mózes nővére elkülönülten, a táboron kívül tartózkodott, míg az őt kizáró pap vissza nem hívta.''

Az egész böjti időszakban a közösség előtt vezekelt Fabiola, akinek szívében felébredt az Úr iránti ,,szenvedély'' és megtérésében részt vett a közösség. ,,A püspök, a papok és az egész nép vele együtt sírt'', a szent töredelem adományával megáldva, valamennyien egy szájjal és egy szívvel vallották bűnösnek magukat, s egy emberként keltek új életre az Úr vérében. Az egyházi közösségbe való újrafelvétele után Fabiola kizárólag Istenhez tartozott. Eladta kiterjedt birtokait, kórházakat épített, támogatta a papokat, szerzeteseket és szüzeket. De nemcsak a pénzével jótékonykodott, hanem önmagát is odaadta. Saját kezével osztotta ki az ételt, és szíve jóságával sok nyomorúságon enyhített. Leprásokat vitt a kórházba, és bekötözte gennyes sebeiket. Róma túlságosan szűk lett számára. ,,Végigjárta a szigeteket, az egész Tirrén-tengert, a volszkuszok vidékét (Latium és Campania), az erősen tagolt tengerpartok rejtett öbleit'', ahol szerzetesek telepei voltak, ,,és mindenütt saját kezével vagy jámbor és megbízható férfiak által osztotta szét gazdag adományait''.

Egy napon hirtelen jeruzsálemi zarándoklatra határozta el magát. Akkoriban az Úr születésének helyén, Betlehemben élt Szent Jeromos Istennek szentelt nők tanítójaként, akik közül néhányan (lásd: Szent Paula, 68. o. és Szent Eusztochium, 516. o.) -- mint ő maga is -- Rómából származtak. Fabiola rövid időre igénybe vette vendégszeretetüket, és teljes buzgósággal szentelte magát az ,,istenes könyveknek''. Nem értelemből fakadó tudásvágy hajtotta; Isten igéjének kenyerére éhezett, és arra sürgette Jeromost, hogy részeltesse benne. Hozzáfogott, ,,hogy kikérdezzen'', közli a szent tanító Fabiola nekrológjában; ,,mintha még azt is tudnom kellene, amit nem tudok''. Sőt még Jeromos ígéretét is vette, hogy írásban tárja fel számára az ószövetségi események mélységes misztériumait, Izrael pusztai táborhelyeinek krisztológiai értelmét. Fabiola mégsem csatlakozott az Istennek szentelt nők köréhez. Ez az életforma valószínűleg nem felelt meg neki, aki ,,teljesen úton levő'', egészen zarándok volt. Amikor híre kelt, hogy a hunok Jeruzsálem ellen vonulnak, visszatért Rómába, és folytatta apostoli életét.

Vágya arra irányult, hogy teljes szegénységben éljen. ,,Nem arra vágyódott már, hogy ő adjon alamizsnát másoknak, hanem hogy Krisztusért ő maga fogadjon el adományokat.'' Hogy megszabaduljon a birtoklás ,,nagy terhétől'', megmaradt vagyonát azoknak a szerzeteseknek ajándékozta, akik meghívására érkeztek mindenfelől. Ez röviddel halála előtt történt. Kívánsága szerint Fabiola minden földi tehertől mentesen hunyt el, s ,,a keresztények magasztalták, a pogányok csodálták, a szegények pedig meggyászolták''. Sírbatételére az egész városból összegyűlt a nép. ,,Zsoltárok hangzottak fel, s a templom aranyozott mennyezetén visszhangzott az alleluja. Itt fiatalok kórusa, amott őszeké, s dicsőítették e nő tetteit'', így írja le Jeromos -- Vergilius Aeneiséből vett szavakkal -- Fabiola ünnepélyes temetését. Az egész valami győzelmi ünnephez hasonlított. Az emberek ujjongással teltek el annak a nőnek üdvösségén, ,,akinek hazatérésén még a menny angyalai is örvendeztek''.

Jeromos a Római levélből vett szavakkal zárja nekrológját: ,,Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem'', és hozzáfűz még az Úrnak Lukácsnál található szavaiból is egy részletet: ,,Sok bűne bocsánatot nyer annak, aki nagyon szeret''.

Orosz Atanáz miskolci püspök karácsonyi üzenete

Az alábbiakban Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspökének karácsonyi üzenetét adjuk közre.

Eliasz Moszkosz: Jézus születése,1658, Benaki Múzeum, Athén

Karácsony szentestéjén szeretnénk mi is Betlehembe átmenni, s lélekben leborulunk az isteni Kisded jászla előtt, imádjuk Őt, hálát adunk azért, hogy eljött közénk, vállalta embersorsunkat és meghalt értünk.

Kérjük, hogy világosítsa meg azokat a milliókat, akik még sötétségben tapogatózva keresik az élet értelmét, az üdvösséget. Mindenekelőtt magunk számára kérjük a hitet, amely reménységünk megalapozója.

Menjünk át a sötétségből a világosságba, az érzéketlenségből a jó együttérzésbe, a magába bezárkózó, önző életformából az igaz önzetlenségbe, a felhőtlen lődörgésből a felelősségvállalásba! Hagyjuk el a kényelmes önszeretetet, s legyünk hűséges szolgái az Úrnak!

Krisztus Urunk nem küldött maga előtt protokollfőnököt, nem szervezte meg fogadását, nem reklamált a hiányzó kényelemért. Gyönge gyermekként, a szegények királyaként jött, ezért kicsiny, szegényes városba érkezett. Az alapvető vendéglátást, sőt mindenféle alapellátást nélkülözve jött a világra az Isten Fia, aki az éhező-szomjazó emberiség kenyéradó gazdája. „Ő, aki gazdag, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által ti gazdagok legyetek” (2Kor 8,9). Menjünk hát mi is közelebb a szegényekhez, hajléktalanokhoz!

Krisztus születik! – Itt és most, ma is. Válaszul azoknak, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, akik Isten emberszeretetére sóvárogva várnak. Hajlékot vesz közöttünk kicsiny jászolban, bepólyálva, úgy, ahogy csak az Emberfia közeledhet a mi megváltásunk végett.

Dicsőítsük a született Kisdedet! Jótettekkel, életünkkel, látsszék rajtunk, hogy a megszületett Krisztus követői vagyunk: életvitelünkön, hétköznapi munkánkon!

A Szentcsalád példája

A Szentcsalád példája 
„Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba!”

A szentmise könyörgésében így imádkozunk: „Istenünk, te ragyogó példaképnek állítottad elénk a Szent Családot. Segíts, hogy nyomukban járjunk, gyakoroljuk a családi élet erényeit, mindig egyek maradjunk a szeretetben, és így atyai házadban örvendezzünk örök jutalmadnak”. A modern kor egyik nagy veszedelme, hogy fellazította a családi élet kötelékeit, ezzel elkezdődött a társadalom alapsejtjének tönkretétele. Elhitették a házastársakkal, hogy a felmerülő nehézségeknek egyetlen orvossága a válás, új partner keresése és az új kapcsolatban beköszönt az életükbe a mesés boldogság. Szomorúan hallgattam egy rádióadásban, hogy a válásnak, ennek az „áldott” intézménynek, csak a katolikus papság és a bigott hívek az ellenségei. A válással sincs megoldva semmi: a férj utcára kerül, sok esetben elzüllik, a gyerekeknek hiányzik az édesapa, az asszony sorsa is megnehezedik. A válás előtt már állandósul a veszekedés, a gyerekek döbbenten hallgatják napról-napra, hogy szüleik mi mindent vágnak egymás fejéhez, így az addig ideálként tisztelt szülő megszűnik példakép lenni. Lássuk hát, milyen a teremtő Isten szándéka szerinti családi kapcsolat! „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra! Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (Ter 1,26-28) Istennek nincs teste, nincs arca. Az említett hasonlatosság alapja nem lehet más a Teremtőben, mint a Szentháromság személyeit összekötő végtelen szeretet. Ezt kell megvalósítaniuk a házastársaknak még akkor is, ha ők nem tökéletesek, mint az isteni Személyek. Szent Pál apostol erre utal: „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Bocsássatok meg ti is úgy, ahogyan az Úr megbocsátott nektek. Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.” (Kol 3,13-14) Már az apostol is felsőbb példát ajánl a nehézségek elviselésére: „Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre kaptatok meghívást az egy test közösségében. Legyetek hálásak! Krisztus igéje éljen bennetek gazdagon! Tanítsátok és intsétek egymást telve bölcsességgel!”(Kol 3,14-16) Mivel a modern ember elfordult Istentől, az Egyház úgy látta jónak, hogy a legnemesebb példát állítja a viharba jutott családok elé: a Szent Család példáját. Legyen az Istenember gyermeki alakja a központ, hiszen minden kegyelmet Ő szerzett meg nékünk, csak Ő tudja biztosítani a nehézségekben a többlet-kegyelmeket. Ha a feleség nem tudja betölteni a boldogító szeretet követelményeit, nézzen fel a Szűzanyára, aki a házasságban megengedett természetes örömöket nem élvezhette ugyan, de kegyelemmel volt teljes, és ezek a természetfölötti, mennyei erők busásan pótoltak minden földi jót. A házasság szentsége is megad minden állapotbeli segítséget az egész életre, ha kérik. Ugyanez vonatkozik Szent Józsefre is: őt is a kegyelem tette alkalmassá arra, hogy őre legyen Máriának, tanúja szűz liliomának (Ho 213,2). Az ő rendkívüli kegyelmeik hívják fel a figyelmünket arra, hogy Isten tud és akar segíteni akkor is, amikor az emberi önteltség minden nagyszerű tervét tönkreteszi. A mai vészhelyzetben is azt parancsolja Isten, amit annak idején Szent Józsefnek: „Kelj föl, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba!” Azaz térj ki a pusztító korszellem elől.