Az Irgalmasság Szent Éve 231.

Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek.  Hanem  amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből  kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek”(Jn 16,12-15) A levél nem beszél a ma emberének a Szentháromságról szóló fontos tanítások részleteiről,ezért be kell tekintenünk a XX. század óriás könyvtár anyagába, hogy a teljes krisztusi kinyilatkoztatás tükrében jól megérthessük életünket. Mit jelent az, hogy a Fiú az Atyától  születik? Isteni szülés is van, nemcsak édesanyai. A születés meghatározása szerint: „élő jön elő élőből a természet hasonlóságára” Az Atya saját erejéből öröktől fogva birtokolja a mindentudó, mindenható, végtelen, abszolút egyszerű és örök isteni természetet. Ez az egyszerűség azt jelenti, hogy nincsenek benne összetevő részek. Amikor a Fiú mint új Személy  a hajnalcsillag előtt, tehát az idő kezdete előtt megszületik, az Atya kimondja Igeként: Fiam, rögtön odaajándékozza neki csorbítatlanul a teljes isteni természetet. A Fiú ettől végtelen gazdag és boldog. De  azonnal vissza is ajándékozza Atyjának, mert Ő sem élhet istensége nélkül. Ez egy végtelen szép és értékes szeretet-aktus, amely által kettejüktől  származik a Szentlélek egyetlen leheléssel, aki rögtön vissza  leheli a két első Személynek az istenséget.Jézus levele most újra az utolsó vacsora epizódjaként íródik: „Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, s viszontláttok. A tanítványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? És hogy: Az Atyához megyek. Így töprengtek: Mi az, hogy rövid idő? Nem értjük, mit akar vele mondani. Jézus észrevette, hogy meg akarják tőle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő s viszontláttok. A tanítványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? És hogy: az Atyához megyek? Így töprengtek: Mi az, hogy rövid idő? Nem értjük, mit akar vele mondani. Jézus észrevette, hogy meg akarják tőle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő és viszontláttok? Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik. Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszületik a gyermeke, azon való örömében, hogy ember született a világra, nem gondol többé a gyötrelmeire. Így most ti is szomorúak vagytok. De viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki. Azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit. Bizony, bizony mondom nektek: Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit a nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen” (Jn 16,16-24) Jézus megmagyarázta az apostoloknak is, meg nekünk is, kétezer évvel később élő tanítványainak, hogy mit is jelent. „Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből  kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,14-15)

Évközi 16. hét szerda

Évközi 16. hét szerda
Jer 1,1.4-10; Mt 13,1-9
„Jeremiásnak, Helkija fiának az igéi, aki az Anatótban, Benjamin földjén élő papok közül való volt” (Jer, 1,1)

Többször előfordult már, hogy meg kellett említenem tisztán látás végett, hogy a zsidó törzsek közül csak Benjamin törzse maradt együtt Júda törzsével a déli zsidó országban, amikor az északi tíz törzs elszakadt Dávid királyi házától. Anatót Benjaminnak, Jákob legkisebb fiának a törzséhez tartozott. Ebben a városkában lakott Jeremiás családja, de hangsúlyozza a próféta, hogy ő Áron papi házából származott, Lévi törzséből. Ennek a törzsnek Isten nem adott szállásbirtokot, mert az oltárnál szolgáltak, és a többi törzs a papi háznak és a törzs nem pap tagjainak is részt adott a terméséből. Arról nem szól a Szentírás, hogy Jeremiás prófétai meghívása előtt gyakorolt-e valamilyen papi tisztséget a templomban, ám azért hangsúlyozza papi rendhez való kapcsolatát a Biblia, mert a papoknak tisztükből következő feladatuk, hogy összekötők legyenek Isten és emberek között. Másrészt szóba kell hozni különleges származását, mert majd később kemény harcot vívnak ellene a saját törzséből származott, tényleges papi szolgálatban szorgoskodó papi rokonai is. Jeremiás maga írja le az utókor részére, hogy szólította meg őt az Úr fiatal korában, és hívta meg prófétai küldetésre: „Így hangzott az Úr igéje hozzám: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek; és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek; prófétául rendeltelek a nemzetek számára (1,4-5) Isten miden embernek ismeri a sorsát, hiszen Ő az egyedüli lény, aki nemcsak ismeri az édesapát és az édesanyát, akik új embernek adnak életet, de gondoskodik a magzat számára pontos élettervről, amit meg kell valósítania, teremti a magzatnak lelket, adja személyét,hogy élete során alkalmas Legyen elvégzendő feladataira. A próféták közül többnek is elmondja ezt Isten, hogy tudatosodjék bennük az isteni elhívatás. Jeremiás szabadkozik: „Jaj, Uram, Isten! Íme, nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok!” (6) Ez a mentegetőzés ijedtségből eredt, megrettent a nagy feladattól. Nem azt jelenti, hogy csecsemő, aki most kezd beszélni. A zsidóknál harminc éves korban nézték az ifjakat igazán felnőttnek, addig nem illett társaságban, nyilvánosan beleszólni idősebbek, főként öregek beszédjébe. A kiválasztó Úr azonban nem fogadja el a mentegetőzést: „Ne mondd azt: Gyermek vagyok, hanem menj el, ahová csak küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok neked! Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megmentselek, mondja az Úr. Majd kinyújtotta kezét az Úr, hozzáérintette a számhoz, és így szólt az Úr: Nézd, a mai napon a nemzetek és a királyok fölé rendeltelek, hogy gyomlálj és irts, hogy pusztíts és rombolj, hogy építs és ültess!” (7-10) Sokszor talán nem esik jól a prédikáló pap keményebb igéje. Fogadjuk el, javunkra üzen mindent, ami igaz és a szeretet üzenete.

ANTIOCHIAI SZENT DIOSZ

Szent Diosz 

atya

Az atya a szíriai Antiochiában született. Keresztény szülei jámborságban neveltek. Ifjú korától szerzetes volt. Felsőbb utasításra Konstantinápolyba ment. Ott az őt nagyon tisztelő ifjú Teodóz császár költségén kolostort alapított. A kolostorban elöljáróként folytatta tovább a vezeklő életet. Ez annyira kedves volt Isten előtt, hogy kitüntette őt a csodatevés adományával. Amikor halálát közeledni érezte, bement a templomba imádkozni, utána összehívta szerzetestársait, elbúcsúzott tőlük, utasításokat adott nekik, imádkozott értük, és látomásban Isten angyalát látva örömmel ment át az örök életbe 430 körül.

Pápai távirat a domonkosok általános káptalanjára

Alapításának 800. évfordulója alkalmából július 16. és augusztus 5. között Bolognában tartja általános káptalanját a domonkos rend. A résztvevőket a gyűlés ideje alatt Ferenc pápa is fogadja.

A pápa Bruno Cadoré atyának, általános rendfőnöknek küldött táviratában emlékeztet, hogy a tartományi elöljárók általános káptalanját az irgalmasság szentéve és a rend alapításának 800. évfordulója alkalmából tartják Bolognában.

III. Honóriusz pápa ugyanis 1216-ban szentesítette a Szent Domonkos által alapított szerzetesközösség létrehozását.

A Szentatya szívélyes jókívánságait küldi a résztvevőknek, és a Szentlélek ajándékait kéri a tanácskozásra. Emlékeztet arra, hogy az irgalom az egyház életét tartó oszlop. Minden pasztorális cselekedetét a gyengédségnek kell áthatnia, és a világban való tanúságtételéből sose hiányozhat az irgalom. Az egyház hitelessége az irgalmas és együttérző szeretet útján valósul meg, amely új életet ad, és bátorságot, hogy reménnyel tekintsünk a jövőbe.

Táviratában Ferenc pápa annak a kérésének ad hangot, hogy Szent Domonkos, a kegyelem és megbocsátás fáradhatatlan apostola és a szegények iránti együttérzés és az igazság buzgó védelmezője karizmájának minden követője tegyen tanúságot az irgalmasságról, megvallva és megtestesítve azt az életben. Legyenek Isten közelségének és gyengédségének jelei, hogy a társadalom ma újra felfedezze a szolidaritás, a szeretet és a megbocsátás sürgősségét.

A pápa a domonkosok imáit kéri péteri szolgálatának támogatására, és a Rózsafüzér Királynője és a domonkos család minden szentje közbenjárásával apostoli áldását küldi az általános káptalan résztevőinek és az egész rendnek.

Az Irgalmasság Szent Éve 230.

Ekkor néhény írástudó és farizeus így szólt hozzá:Mester, jelet szeretnénk tőled látni.A gonosz és házasságtörő nemzedék jelet kíván,válaszolta,de nem kap mást csak Jónás próféta jelét. Amnt ugyanis Jónás próféta három nap és háro éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében” (Mt 12,38-40) Jónás az úgynevezett kispróféták közé tartozik. Ninive nagy birodalom volt, féltek is a zsidók tőle. Isten a pogányokat sem akarta elpusztítani a megtérés lehetőségének felajánlása nélkül. Ezért parancsolt rá a zsidók prófétájára, Jónásra, hogy közölje velük: „Kelj útra, menj el Ninivébe, a nagy városba! Hirdesd neki, hogy gonoszsága színem elé jutott Jónás el is indult, de azért, hogy Tarsisba meneküljön az Úr színe elől” (Jón 1,2-3a) Tarsis ugyanis a Földközi tenger nyugati partvidékén épült, Ninivétől igen messze, más irányban. Jegyet váltott, aztán lement a hajó legaljába, ahol elaludt. Hatalmas vihart támasztott az Úr, a hajósok már a pusztulástól féltek, arra gondoltak, hogy valamelyik utas istene haragudott meg rájuk. Ekkor találtak rá a nyugodtan horkoló ismeretlen utasra, aki bevallotta, hogy ő a vihar okozója, mert szembeszállt az igaz Istennel, menekül előle. Dobjatok a tengerbe, a vihar megszűnik, megmenekültök. A hajósok végül elfogadták a biztatást. Jónást egy odaérkező nagy hal elnyelte, és visszavitte a kiindulás helyére. A partra három nap és három éjjel alatt ért a hal. Jónás bűnbánattal imádkozott: „Elvetettél színed elől. Bárcsak meglátnám még templomodat (Jeruzsálemben!) (2,5) A hal kidobta gyomrából a partra. Érkezett az új parancs a régi szöveggel, és a próféta hamarosan a hatalmas városba érkezett. Hirdetni kezdte: Még negyven nap, és Ninive elpusztul” (3,4) Az egész város, a királlyal együtt, vezekelni kezdett. Győzött az isteni irgalom az emberi bűnbánat nyomában. Erre utal Jézus: „A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők bűnbánatot tartottak Jónás szavára, s itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítéli, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy hallja Salamon bölcsességét, s itt nagyobb van, mint Salamon” (Mt 12,41-42) A ma emberei?A feltámadt Jézus itt él közöttünk a szentmise úrfelmutatásában és a katolikus templomok oltárszekrényekben kétezer éve, csak a megtérő szívekre vár.Miért nem keressük ?

Évközi 16. hét kedd

Évközi 16. hét kedd                               
Mik 7,14-15. 18-20; Mt 12,46-50
„Legeltesd botoddal népedet, örökséged nyáját” (Mik 7,14)

Mikeásnak lélekben végig kellett szenvednie népe bűneinek minden következményét. Asszúr után jönnek a babiloniak, Izrael után százhúsz évvel később elpusztítják Júdát is. Szól arról, hogy majd elérkezik a fogság vége, amelyről prófétatársa, Jeremiás beszél. „A maradék visszatér”, amint Izajás próféta nemcsak szólt, hanem egyik fiának ezt a nevet kellett adnia. Ide illik történelmi sorban a Messiásszületésről szóló rész (Mik 5,1-4) Sok minden történik addig, amíg a nép történelme a boldog végkifejletig eljut. Mikeás előre látja Jeruzsálem fogság utáni újraéledését. A prófétai távlatok megnyílnak előtte. A Messiás idejében még hosszú időnek kell eltelnie, amíg a zsidó nép öröme beteljesül. A látomás köde viszont eloszlik, mert Isten jóvoltából a zsidók is elnyerik a Messiás hitét. Erről szól a szentírási részlet, Mikeás könyvének utolsó sorai. A próféta lelkesülten látja meg őseinek reményét beteljesülni.„Legeltesd botoddal népedet, örökséged nyáját, mely magányosan lakik az erdőségben, a kertek közepén” (7,14a) Itt Izrael áldása jelenik meg a próféta szeme előtt, aki sorba veszi fiait, és amikor a negyedikhez ér, akkor hangzik el ajkáról ez a gyönyörű messiási áldás: „Júda, téged dicsőítenek majd testvéreid; ellenségeidnek nyakán lesz a kezed, és atyád fiai meghajolnak előtted. Júda, fiatal oroszlán, zsákmányért indulsz, fiam, s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint a nőstény oroszlán, - ki merné felkelteni? El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek” (Ter 49,8-10) Az emberiség hatalmas erdőségében egyedül maradt a Messiást be nem fogadó zsidó nép. Ahogy ezt Mikeás előtt egy évezreddel Júda sorsában Izrael, a nagy ős előre látta. Most a messiási bottal a Jó Pásztor végre terelgetheti test szerinti rokonait is. „Legeljék Básánt és Gileádot, mint a hajdankor napjaiban, Mint azon a napon, amelyen kivonultál Egyiptom földjéről, csodálatos dolgokat mutatok majd neked” (14b-15) Az ószövetségi választott nép hosszú, bűnös tévelygése után érthető Mikeás csodálkozása az utolsó időben történő hazatérésen: „Melyik istenhasonló hozzád, aki megbocsátod a gonoszságot, és elengeded örökrészed maradékainak bűnét? Nem folytatja tovább haragját, mert az irgalmasságot szereti. Ismét irgalmaz Ő majd nekünk; leveszi rólunk gonoszságainkat, s a tenger mélyére veti minden bűnünket. Hűséget tanúsítasz majd Jákob iránt, irgalmasságot Ábrahám iránt, miként megesküdtél atyáinknak a hajdankor napjaiban” (18-20)

DOROSZTOLI SZENT EMILIÁN

Szent Emilián 

vértanú

A hitehagyott Julián császár idején a miziai Dorosztol városába a kegyetlen Kapitolin került helytartónak, aki bemenve a városba, kikérdezte a lakosokat, hogy van-e közöttük keresztény? Mivel senkiről sem mondták, a helytartó nagy ünnepséget rendezett számukra. Volt akkor ott egy Emilián nevű titkos keresztény, egy vezető pogány ember szolgájáé. A nagy lakomázás alatt kalapáccsal bement a bálványtemplomba, összetörte a bálványszobrokat és mindent, amit ott talált, utána elment. Ezután, aki először ment be a templomba és látta mi történt, jelentette a dolgot a helytartónak. Ő kerestette a tettest, és elfogtak egy mezőről hazajövő embert. Ezt ütlegelni kezdték és vitték a helytartó elé. Emilián akkor kijelentette, hogy Ő volt a tettes. Ezért elfogták, kihallgatták, végül tűzhalálra ítélték. A Duna partján nagy máglyát raktak és a tűzbe dobták a vértanút. A tűz a haját sem perzselte meg. A tűzben imádkozva megpihent az Úrban akkor, amikor már a tűz kialudt, 363-ban.