Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2017. január 3., kedd

Maradjunk élő közösségben Istennel! – Veres András mutatott be újévi szentmisét Győrben



Maradjunk élő közösségben Istennel! – Veres András mutatott be újévi szentmisét Győrben


Az új esztendő első napjának estéjén Veres András megyéspüspök mutatott be szentmisét a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztorral koncelebráltak Németh László általános püspöki helynök, Schmatovich János kanonok, nyugalmazott főiskolai tanár és Mogyorósi Márk püspöki helynök.


Az oltárszolgálatot a győri szeminárium kispapjai végezték, a zenei szolgálatban a bazilika Palestrina kórusa vett részt Katona Tibor kántor-karnagy vezetésével.

A polgári év kezdetén Veres András ünnepi gondolatait azok a kérdések határozták meg, amelyekkel minden keresztény ember szembesülhet, és azok a jó feltételek motiválták, amelyek e kérdésekre adott válaszokból fakadhatnak: „Vannak előjegyzett programjaink és reményeink, de mégis el kell fogadnunk a bizonytalanság tényét: Meg tudjuk-e valósítani terveinket? Be fognak-e teljesülni vágyaink? Mások szándékai nem fogják-e keresztezni a mieinket? S mindezeken túl mégis a legfontosabb kérdés: Egyeznek-e a mi szándékaink Isten akaratával?”

„Mindent Isten akarata szerint akarok tenni, ezért rendszeresen imádkozom és elmélkedem. Tudatosítom önmagamban, hogy Isten a szeretet, ezért tőle csak jóra számíthatok. Kész vagyok lemondani saját vágyaimról, csak hogy az Ő akarata teljesüljön. Számolok gyengeségeimmel, de a bűnnel sohasem, még rövid időre sem akarok kompromisszumot kötni. Tudva azt, hogy nem könnyű függetlenedni a korszellemtől, számolok a nem keresztény társadalom hatásaival, Szent Pál apostol szavait szem előtt tartva: akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik” – bátorította az élet realitásával is szembesülni tudó, igaz keresztény lelkület kialakítására a híveket a győri püspök.
Újévi gondolatait zárva a főpásztor – Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén – Jézus anyját mint az Istenhez vezető utat állította a hívek közössége elé Szent-Gály Kata szavaival: „Ha Isten a Szűzanya által akart közeledni az emberhez, mi ne akarjunk nélküle közeledni Istenhez.”


Vízkereszt előtti kedd



Vízkereszt előtti kedd


Vannak zseniális teológusok, akik briliánsan elemzik és magyarázzák a Szentírást, de aztán tudományukkal oda lyukadnak ki, hogy Szűz Máriának lehettek Jézuson kívül is gyermekei, tagadják Mária szűzen szülését és szűzi foganását, végül már Jézus test szerinti feltámadását is. Hiába okosak és tehetségesek, ha nem él bennük Jézus, ha nem őbelőle születtek, annak a szűzi fogantatásnak gyümölcseként, amelyben a Szentlélek a hit által Jézus isteni természetéből részesít. E nélkül a sajátos benső születés nélkül, e Szentlélekben történő új és örök Karácsony nélkül az egész keresztény hit üres és értelmetlen. Ezért nincs számunkra fontosabb stúdium, mint egyre jobban vállalni istengyermekségünket, ami azt a perspektívát nyitja meg előttünk, amelyről Szent János a mai Szentleckében ír: „Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van.”

Nálunk, ferenceseknél a mai nap Jézus szentséges Nevének ünnepe. A név a személy lényegét hordozza és nyilatkoztatja ki, ezért valahányszor hittel kimondjuk Jézus nevét, azzal a vele való kapcsolatunkat tesszük elevenebbé, mélyebbé és bensőségesebbé, s földi életünkben is egyre jobban ahhoz hasonulunk, akiből mennyei, új életre születtünk.

Urunk, Jézus, köszönjük Neked, hogy nevünkön szólítasz és mi is neveden szólíthatunk Téged. Köszönjük azt a hasonlíthatatlan, minden emberi kapcsolatnál szorosabb és bensőségesebb kapcsolatot, amely Közted, lelkünk Királya és Jegyese, és miközöttünk fennáll a Szentlélekben. Segíts, hogy ezt az egzisztenciális, horizontunkat az örök jövőre kitáró kapcsolatunkat nap mint nap ápoljuk szent igéd hallgatása által. Add, hogy kinyilatkoztatott szavaidat ne csak értelmünkkel próbáljuk felfogni, hanem a fogalmi értésen túl, a bennünk működő Lélek által belülről értsük meg, s szívünkkel rezonálva üzenetedre önátadásunk naponkénti megújításával válaszoljunk is rá.
 


2017. január 2., hétfő

Jézus és a megváltás



Jézus a megváltást egyedül vitte végbe. A bűnökért egyedül szenvedet meg, mert az Isten elleni lázadást, a végtelen elleni sértést, bántást jóvátenni, elégtételt adni senki sem tudott. Nincs olyan értékű cselekedete a világ minden emberének, amelyre azt mondhatná bárki: ezzel lemostam magamról az irtózatos bűnt, sőt embertestvéreimet is tisztára mostam. Ilyen ember nem született és nem is fog születni soha. Éva ősanyánk hite megrendült a végtelenül jó, szeretetre legméltóbb Teremtőben, aki ezt a mérhetetlen látható világot csak azért teremtette, hogy az embert meggyőzze. A testedben olyan parányi vagy, hogy a csillagvilágban csak porszemnek tűnsz majd. A mérhetetlen csillagvilágot neked adom, a szemed gyönyörködjön benne. Az igazi hazád majd a picinek tűnő föld lesz. Azt kell megművelned, egyelőre csak egy jókora kertként, mert még az is túl nagynak tűnik számodra. Majd benépesíted gyermekeiddel, unokáiddal, és azok ivadékaival: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy (ő is) uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az egész földön, s minden csúszó-mászón, amely mozog a földön! Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá!” (Ter 1,26-28) Mindezt ingyen, csupán szeretetből, hogy te is hasonló módon gondolkozzál. „Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből!” (MTörv 6,4-5) „a második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Lev 19,18) Az ember története Isten terveiben:„Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!”(Ter 2,18) „Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek” (24) Szeress, tehát mindenedről mondj le mások javára! Így lehetsz boldog. A sátáni terv: Vedd el Isten legfőbb jogait„Tudja az Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: Tudni fogjátok a jót és a rosszat“ (3,5) (Ti lesztek az isten) Éva elsőszülötte meggyűlölte öccsét„ám az Úr azt mondta neki: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Nemde, ha jól cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn! Kíván téged, de te uralkodj rajta!” (4,6-7) „Mit műveltél? Testvéred vérének szava hozzám kiált a földről. Ezért légy átkozott e földön, amely megnyitotta száját s befogadta öcséd vérét kezedből. Ha műveled, ne adja meg neked gyümölcsét! Kóborbujdosó légy a földön!” (10-12)„Élet Ura, meghaltál lelkünkre, a sátánnak országa most dőlt le. Szűzanyádnak fájdalmát tekintsed, Add meg nekünk a mennyei kincset!” (Ho 67B,3) A Jelenések könyvének krónikása pedig a kereszténységet tagadó korról szomorúan jegyzi fel: „Ekkor,íme, láttam,hogy a Bárány a Sion hegyén állt, és vele a száznegyvennégyezer, akiknek homlokára volt írva az ő neve és az ő Atyjának neve. Egy hangot hallottam az égből, amely olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, és mint a mennydörgés, s a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfákon játszó hárfásoké. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki más nem tudta megtanulni azt az éneket, mint az a száznegyvennégyezer, akik meg vannak váltva a földről. Követik a Bárányt, amerre csak megy, ők megváltást nyertek az emberek közül, zsengééül Istennek és a Báránynak, és a szájukban nem találtatott hazugság, mert szeplőtelenül állnak Isten trónja előtt” (Jel 14,1-5)


Párii Szent Teogén



Szent Teogén 
püspök

Szent Teogén Párii városának volt püspöke. Licínius császár idejében Frígiában a katonák elfogták, és katonai szolgálatra kényszerítették. Teogén ennek ellenszegült, ezért 4 oszlophoz kötözték, és botokkal ütötték. Ő a kínokat hősiesen viselte. Ezután börtönbe vetették. A börtönben minden ételt visszautasított. Licinius császárnak jelentést tettek róla, ő büntetésül a vízbe dobatta. A büntetés végrehajtóitól időt kért az imádságra. Imádsága alatt különleges fény ragyogta be. A hajós és néhány katona emiatt a keresztény hitre tért. A tengerbe dobatván lett Krisztus vértanúja 320 körül. Testét a keresztények kivették a vízből és a város falai közelében temették el. Sírjánál sok csoda történt.


Philippe Barbarin lyoni bíborosérsek a pápa különleges küldötte Manilában az Irgalmasság IV. Apostoli Világkongresszusán



Philippe Barbarin lyoni bíborosérsek a pápa különleges küldötte Manilában az Irgalmasság IV. Apostoli Világkongresszusán


Barbarin bíboros és Sako káld pátriárka együtt emelik fel a Szűzanya szobrát 

Január másodikán Ferenc pápa Philippe Barbarin lyoni bíborosérseket nevezte ki különleges küldöttének az Irgalmasság IV. Apostoli Világkongresszusára, melyet a Fülöp-szigeteki Manilában tartanak ez év január 16-a és 20-a között
Az Irgalmasság Apostoli Világkongresszusának a története
Az Irgalmasság Első Világkongresszusát Christoph Schönborn bécsi bíboros-érsek kezdeményezésére hirdették meg Bécsben 2007. április 8-án. A bejelentés alkalmával tartott sajtókonferencián a bécsi bíboros elmondta, hogy az első világkongresszust Rómában tartják 2008-ban a vatikáni VI. Pál aulában április 2-a és 6-a között.
Első kongresszus Rómában 2008 áprilisában
Azért választották ezt az időpontot, mert április másodika annak a nagy lengyel pápa halálának az emléknapja, aki pápasága legfontosabb küldetésének tartotta, hogy „az egyház az isteni irgalmasság tanúja legyen”. A bécsi bíboros megismételte II. János Pál pápa szavait, melyeket 2002-ben az Isteni Irgalmasságnak a Krakkó melletti Łagiewniki kegyhelyén mondott: „Az emberiség számára nincs más forrása a reménységnek, mint az Isten irgalmassága”. Ezen gondolat jegyében ajánlotta II. János Pál pápa ugyanott az egész emberiséget az isteni irgalmasság oltalmába.
Szent II. János Pál pápa nyomdokain, testben és lélekben
Łagiewniki kisvároska Krakkótól délre pár kilométerre fekszik, amelynek rendházában élt egykor a múlt század első felében Szent Faustina Kowalska (1905-1938) rendtársaival együtt. II. János Pál pápa a 2000-es nagy jubileumi év során április 30-án avatta szentté, a Húsvét utáni második vasárnapon, melyet az Isteni Irgalmasság vasárnapjának nevezett el. „A hívek közül sokan úgy tartották, hogy II. János Pál pápa halála éppen az Isteni Irgalmasság vasárnapjának a vigíliáján, az Úrtól kapott jelként értelmezhető”.  Schönborn bécsi bíboros kiemelte azt is, hogy „az irgalmasság témája erős vallásközi jelleget is kap, amennyiben zsidó, muzulmán és buddhista küldöttség is részt vesz a kongresszuson”. „Az isteni irgalmasságnak ez az első találkozója nagyon gyökeres bátorítást ad ahhoz, hogy felfedezzük az evangélium szívét, vagyis Isten irgalmasságát”.
Második kongresszus Łagiewniki kegyhelyén 2011 októberében
XVI. Benedek pápa a második világkongresszus színhelyéül nagy tapintattal és tisztelettel elődje és  Szent Faustina Kowalska iránt, az irgalmasság lengyel nemzeti kegyhelyét jelölte 2011. október elseje és ötödike között, melynek témája: „Az irgalom a reménység forrása”. Erre az alkalomra a világ 69 országából 2500 résztvevő érkezett. A találkozó elmélyült teológia és spirituális reflexiók és tanúságtételek sorozatából állott, melynek során előadások, megbeszélések, imádság és liturgia keretében mélyítették el az isteni irgalmasság misztériumát. „Az isteni irgalmasság apostoli küldetése legyen az új evangelizálás kiváltságos útja” – hangsúlyozták a résztvevők. XVI. Benedek pápa a kongresszus résztvevőinek küldött üzenetében azt kérte, hogy nyissák meg Szent Faustina Kowalska lelki „doktorátusának”a  dossziéját, mely lehetővé teszi mindenki számára, hogy betekintést nyerjen „tanításának az egyetemességébe”. A kongresszus során két város, Manila és Bogota is hivatalosan benyújtotta az igényét arra, hogy minkét ország, a Fülöp-szigetek és Kolumbia is kész megrendezni a soron következő találkozót. A kolumbiai főpásztorok kérésüket az országukban dúló polgárháború kilátástalanságával indokolták. Az 1960 óta folyó polgárháborúban az egymással szembenálló erők, a kormánycsapatok, a felkelő (FARC) forradalmárok és a szervezett alvilág, minden eddigi kezdeményezés ellenére sem tudtak megegyezésre jutni. Az ádáz harcokban több százezren vesztették életüket, két millióan pedig a szomszédos országokba emigráltak.
Harmadik kongresszus Bogotában 2014 augusztusában
„Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anya vagy” – kérték a bogotai főpásztorok az Irgalmasság Anyjának a segítségét és meghallgatásra leltek. 2014. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén Kolumbia nyolcmillió lakosú fővárosában, a tengerszint felett 2600 méter magasságban fekvő Bogotában nyílt meg a kongresszus. A találkozó 1400 résztvevője a világ mintegy 40 országát képviselte. A kongresszuson imádság imádságot követett, a megoldás szinte nyilvánvaló kilátástalansága ellenére is, és mégis, pontosan két évvel a bogotai irgalmasság kongresszus után, a sikeresen közvetítő Ferenc pápa és a római Szent Egyed közösség közbenjárása révén is, 2016. augusztus 25-én a szembenálló felek, vagyis az ország kormánya és a FARC békeszerződést írtak alá.
Negyedik kongresszus a Fülöp-szigeteki Manilában ez év január 16-a és 20-a között
A bogotai találkozó során egyértelművé vált, hogy a soron következő kongresszus helyszíne a korábbi másik kérelmező, vagyis a Fülöp-szigetek. Ferenc pápa 2015 január közepén látogatta meg Manilát, ahol 6-7 millió lelkes hívő jelenlétében tartott szentmisét. Az utóbbi hónapokban ismét belpolitikai feszültség fenyegeti a százmilliós kelet-ázsiai, döntő mértékben katolikus országot. Luis Antonio Tagle manilai bíboros érseket XVI. Benedek pápa 2011-ben nevezte ki érsekké és egy évvel később a bíborosok sorába iktatta. A 67 éves pápai küldöttet, Philippe Barbarin lyoni bíboros prímás érseket 2002 júniusában II. János Pál pápa nevezte ki érsekké, majd 2003-ban bíborossá kreálta.
 
 

Vízkereszt előtti idő, hétfő



Vízkereszt előtti idő, hétfő
1Jn 2,22-28; Jn 1,19-28
„Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus?” 

Nekünk, Keresztényeknek vérünkben van a Szentháromságról szóló tanítás. Ha nyíltan be is valljuk, hogy lényegében titok, amelyet teljesen megérteni még a mennyországban sem tudnak, de a tényt ismerjük, Jézus alaptanításához tartozik, és e nélkül nem lehetünk keresztények. A családban a keresztvetéssel együtt megtanulja a gyerek. Tiszta szívvel hiszi a három Személyt. Már János apostol életében akadtak, akik visszahúztak a zsidósághoz, és az Istent ők egy személyként akarták elfogadtatni, mint az Ószövetségben. Ezért tagadták, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Ez a legveszedelmesebb hazugság, amelyet a sátán nagy erővel terjeszt. Az Antikrisztus is ezt magyarázza, mert gyűlöli legyőzőjét, sőt: bukásának egykori okát. Pedig: „ha valaki tagadja a Fiút, akkor az Atya sem az övé.” (23) Súlyos ítélet ez az akkori és a velük egy húron pendülő újkori szektákról, akik dicsekednek, hogy ők az Isten választottai, csak ők fognak üdvözülni. János megmagyarázza, hogy a kinyilatkoztatás után tagadni a Szentháromságot, az üdvösség elvesztésével egyértelmű. Az első Személy szükségképpen az Atya, tehát nem a Fia. Aki a Fiút tagadja, tagadja az Atyát is. „Amit kezdettől fogva hallottatok, maradjon meg bennetek. Ha megmarad bennetek (ez a hit), ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. (24) Jézus missziós parancsa: „Menjetek megkeresztelni az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik!” (Mt 28,19, Mk 16,16) Akik megkísérelnek félrevezetni titeket, mutassátok meg nekik ezt a levélrészletet! Talán elgondolkodnak és megmenthetők.Nem én vagyok a Krisztus” (20) Keresztelő Jánosról már apja, Zakariás elmondta névadásakor, hogy a Magasságbeli prófétája lesz, az Úr előtt jár majd, hogy előkészítse az Ő útját. Amikor harminc évesen fellépett, hirdette a Messiás ittlétét, keresztelésének értelme ez volt: elhiszem, hogy itt a földön van a Megváltó, készülök fogadni Őt. Olyan nagy volt a hatása, hogy sokan őt hitték Messiásnak. Saját szájából is hallani akarták, ezért mentek hozzá a jeruzsálemi követek, hogy „Megkérdezzék: Ki vagy te?” Más embereknél a kísértés óriási lett volna: milyen egyszerűen hisznek bennem!  Csak rá kellene bólintanom a tévhitre, és máris teljes a sikerem! János megfigyelhetett valamit, mert ezt jegyezte fel: „Ő megvallotta, és nem tagadta: „Nem én vagyok a Krisztus” (20) A további kérdések is fontosak: tudták nyilván, mi a neve, kinek a fia, de végig kérdezik a Messiást előkészítő megjövendöltek közül való- e, vagy nem? A Keresztelő nemmel felel: nem Illés, nem a próféta. Keresztelő János igaz ember: tudja, hogy a Messiás, „a” próféta más, végtelenül több mint ő. „Nem vagyok az. Én vízzel keresztelek, de köztetek áll, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jön, akinek a saruszíját megoldani sem vagyok méltó”(27) A gőgös Krisztus-tagadóknak ezt a példát mutassátok meg.