APOSTOLOK CSELEKEDETEI 45.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI
ApCsel 15,7-21

Mivel azonban nagy vitatkozás támadt, Péter felállt, és így szólt hozzájuk: Férfiak, testvérek! Tudjátok, hogy Isten a régmúlt napoktól fogva kiválasztott engem közülünk, hogy a pogányok az én  zámból hallják az evangélium igéjét és hívők legyenek. És Isten, aki ismeri a szíveket, tanúságot tett, mert nekik éppúgy megadta a Szentlelket, mint nekünk. Nem tett semmi különbséget köztünk és közöttük, amikor a hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek Istent azzal, hogy azt az igát rakjátok a tanítványok nyakára, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elviselni? Ellenkezőleg, mi hisszük, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, amint ők is. Erre az egész sokaság elhallgatott, aztán meghallgatta Barnabást és Pált, akik elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodatetteket művelt Isten a pogányok között általuk. Miután ők elhallgattak, Jakab szólalt meg: Férfiak, testvérek, hallgassatok meg engem! Simon elbeszélte, hogyan és mi módon történt Isten látogatása első ízben azért, hogy a pogányok közül támasszon népet az ő nevének. Ezzel egyeznek a próféták mondásai is, amint meg van írva:Ezután majd visszatérek, és felállítom Dávidnak leomlott hajlékát, kijavítom falainak repedéseit, és ami romba dőlt, megújítom, hogy keresse az Urat a többi ember és minden nép, amely segítségül hívta nevemet, így szól az Úr, és meg is teszi azt ami ismert volt öröktől fogva. Ennélfogva úgy gondolom, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül megtérnek Istenhez, hanem meg kell írni nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak, a paráznaságtól, a fojtott állatoktól és a vértől. Mert akik Mózest hirdetik, a régi időktől fogva ott vannak minden városban a zsinagógákban, és minden szombaton felolvassák azt.
„Nekik éppúgy megadta a Szentlelket, mint nekünk”
A nem zsidó származásúaknak szükséges-e keresztelkedés előtt az Ószövetség jelét, a körülmetélést felvenniük?A keresztény közösség zsidó származású tagjai igennel válaszoltak, a pogány-keresztények pedig Pál és Barnabás mellé álltak a vitában az antiochiai közösségben. Ezért Pált és Barnabást népes küldöttséggel Jeruzsálembe utaztatták, hogy az apostolok döntsék el a vitát. Péter apostol megadhatta volna a választ röviden és velősen: Jézus rám bízta az Egyházát, és ezért én így és így rendelkezem. Nem ezt tette, hanem hagyta, hogy mindenki mondja el a saját meglátását, érveit, vitatkozzanak bátran. Bölcs vezető volt. A viták után megszólalt: Isten már Joppéban eligazított engem ima közben a nagy látomásban. („Kelj fel, Péter, öld meg és edd!” ApCsel 10,13) Azután Cezáreába érkezve bementem Kornéliusz házába, prédikálni kezdtem és rögtön leszállt rájuk a Szentlélek. Erről beszél Pál és Barnabás is. Ha tehát a Lélek odaadja nekik önmagát, ki lehet ellenük? Egyenrangúak, ha hisznek és megkeresztelkednek, ők is velünk együtt Isten gyermekei.A pogány-keresztények örülnek, a többiek is. Vigyázni kell a tévedéstől, a pogány áldozatok vérétől.

Pünkösdre várva 30.

Pünkösdre várva

Amikor a családban gyermek születik, nagy az öröm. Az öröm egyik oka az, amit Istenatyánk a teremtéssel el akart érni: a teremtett világ legkedvesebb rétege az emberiség. Benne a szellem és a mérhetetlen anyagvilág egy lényegben él. A férfi és a női természet lényegében ugyanaz: szellemi lélek és anyagi test, de együtt a kettő két külön világ. Isten úgy akarta, hogy az emberi faj két gyönyörű testéből, lelkéből újabb változat létesüljön. Ezt a kombinációt teljességgel a Teremtő irányítja. Az igazi újdonság a lélek és a személyiség teremtése, majd a test és a lélek egyesítése az igazi remekmű. A szülők gyönyörködve fedezik fel a saját vonásaikat, később tulajdonságaikat is. Isten pedig, a legfőbb tervező, látja a család csodálatos vonalát, és a legtisztábban tud örülni. Négyezer éve kezdte Isten kialakítani Ábrahám vérvonalát, adta rá áldását, és egy szeplőtelen lélek a remek testben készen állt befogadni a Szentlélek teremtő erejét: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni”(Lk 1,35) Mária anyai teste az ősszülők romlatlan erejét és szépségét hordja, az apai erővonalat a Teremtő Lélek örök szellemi ereje ajándékozza. Jézus harminc évesen, alkalmazkodva Ábrahám népének jogszokásaihoz, bejelenti, hogy megkezdi küldetését, nyilvános messiási működését. Ennek a bejelentése a nála hat hónappal idősebb rokon fiú, Zakariás pap és a Mária rokonságából született idős Erzsébet asszony fia, Keresztelő János feladata. Ő is pontosan harminc évesen kezdi hirdetni a Jordán partján Izajás próféta beszédei alapján: „A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!”(Lk 3,4)János természetesen nem szentségi keresztséget hirdetett: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De jön nálam erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni. Szórólapátja már a kezében, hogy rendet teremtsen szérűjén. A búzát csűrökbe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzzel elégesse” (Lk 3,16-17) „Ekkor történt, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is felvette a keresztséget, és amikor imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (21-22) A Lélek ettől kezdve vele működött.

Péntek húsvét 7. hetében

Péntek húsvét 7. hetében         
ApCsel 25, 13-21; Jn 21, 15-19
„Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” 

Jézus húsvét hajnalán feltámadt és eltűnt a sírból. Az őrök látták, hogy a hatalmas zárókő, amely csak több ember kemény erőfeszítésével volt megmozdítható, emberkéz érintése nélkül felemelkedett és egyenesen feléjük repült. Kívülük senki nem volt jelen a sír közelében, nem gondolhattak másra, csak arra, hogy emberfeletti, nem földi erő emelte meg és dobta el a súlyos szikladarabot ”Íme, nagy földrengés támadt: az Úr angyala leszállt az égből, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a megjelenése, mint a villám és a ruhája fehér volt, mint a hó. Az őrök megrettentek tőle való félelmükben, és mint a holtak, olyanok lettek” (Mt 28, 4) A Jézushoz hűséges asszonyok közben odaértek a sírhoz, akik holttestének méltó végtisztességet kívántak nyújtani. Észlelték a földrengést, meglátták az angyalt, amint elhajítja a zárókövet, és ráül. Hozzájuk barátságosan szólt az angyal: „Ti ne féljetek! Hiszen tudom, hogy Jézust, a megfeszítettet keresitek. Nincs itt, mert föltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt. Menjetek gyorsan, mondjátok meg tanítványainak: Föltámadt a halottak közül, és íme, előttetek, megy Galileába. Ott majd meglátjátok őt” (5-7) Ez a találkozás jött létre az evangéliumban jelzett hajnalon. Reggeli után Jézus megmutatja, miért volt fontos megüzenni a galileai találkozót rögtön a feltámadása után. Érezteti, hogy számított arra, hogy Péter halászni megy, és egész éjszaka nem fog semmit. Ezért már előre tüzet rakott, saját halából kezdett reggelit készíteni. Közben Pétert és társait elámultatja a csodálatos halfogással. Csak reggeli után kérdezi meg Pétert mindenki füle hallatára, aki jelen van: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” (Jn 21, 15) Ez az első kérdés talán azért nehéz Péternek, mert a jelenlévő apostol között ott van a jó barátja, János. Ez a kérdés friss emléket tár fel Péter emlékezetében. Ő az utolsó vacsorán Jézus mögött dőlt az asztalhoz, előtte pedig János. Amikor intett neki, hogy kérdezze meg Jézustól, ki árulja el őt, János oda hajtotta fejét a Mester kebelére, és csak ketten halhatták, kiről van szó. Tudta, hogy János a legkedveltebb Jézus számára az egész apostoli kollégiumból. Azt sem felejtette el, hogy János örömmel, alázattal, de rendszeresen mondta magáról szólva szüleitől örökölt neve helyett: A tanítvány, akit szeretett Jézus. Ennek ellenére Péter bizalommal feleli: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek ”(15) a kérdés még kétszer ismétlődik. Péter még kétszer felel ugyanúgy, bár a harmadik esetben már nagyon szomorú, mert tudja, hogy háromszoros tagadása miatt kell vezekelnie. Jézus, pedig érzékelteti eljárásának okát: Mindháromszor ez a válasza: „Legeltesd juhaimat!” Pétert az Atya választotta ki az alapítandó Egyháza sziklaalapjának, akit a sátán nem tud tönkretenni a világ végéig. (Mt 16, 16-19) Utódaiban is Ő él sziklaként. Ő vigyázza Jézus híveit, akiket az Atya neki adott. Péter önmagában ingatag ember, de már hallotta és most újra hallja Jézus ajkáról: Én teszlek sziklává, én bízom rád juhaimat. Az én kegyelmem mindenható, ha ezt kéred, és amennyire képes vagy rá, komolyan akarod.

VITERBOI SZENT KRISZPIN

VITERBOI SZENT KRISZPIN

 kapucinus

 (1668-1750)

Viterboban iparos szülőktől született, Fioretti Péternek hívták. Édesanyja az ötéves Pétert elvitte a Szűzanya egy közeli kegyhelyére. A kegyképre mutatva így szólt: „Ő a te édesanyád. Neki szentellek téged. Szeresd őt mindig tiszta szívvel és tiszteld mint úrnődet.” Anyja szavait a fiú egész életére megjegyezte: nagy buzgósággal tisztelte Szűz Máriát. Az alsófokú iskolák után néhány középiskolai osztályt is járt, de a szegénység miatt mesterségre adták: cipészinas lett. Éveken át érlelődött benne a szerzetesi hivatás, míg egyszer egy körmeneten meglátta a kapucinus novíciusokat, s azok áhítata, összeszedettsége oly hatással volt rá, hogy elhatározta, ő is közéjük áll. Nem kis nehézségek leküzdése után 25 éves korában megkezdte újoncévét a közeli Palanzana rendházában. Újoncmestere nagyon kemény próbáknak vetette alá novíciusait, úgyhogy a nyolc közül csak kettő jutott el a fogadalomig. Kriszpin több kolostorban működött ezután mint szakács, kertész, betegápoló és alamizsnagyűjtő. Égett a munka a keze alatt. Mindenhol kis oltárt állított a Szűzanya képével, feldíszítette virágokkal, s itt végezte áhitat gyakorlatait. Legtovább (kb. 37 évig) Orvietoban volt mint alamizsnagyűjtő. Cipelte zsákját a kapott kenyér s egyéb alamizsnával. Borszaporítási csodák is előfordultak útjain. Sok betegen segített különös módon: elöljárója engedélyével egy kosarat megtöltött olajbogyóval vagy fügével, gesztenyével, aszalt gyümölcscsel. A kosarat a Mária-kép elé helyezte s kérte: „Szentséges Szűz, áldd meg ezeket a gyümölcsöket. Add, hogy ezek használjanak a betegeknek.” Ahol ezeket hittel és a Szent Szűz iránti bizalommal fogadták, ott bekövetkezett a gyógyulás. Híre járt, hogy Kriszpin testvér gyümölcsei többet érnek, mint az orvosok orvosságai. De sokan nem tudták mennyi imádság, önsanyargatás a gyógyulások ára. 80 éves korában már annyira gyenge lett, hogy elöljárói mint beteget a római rendházba helyezték. Két évig gyengélkedett itt, s 1750. máj. 19-én e szavakkal fejezte be életét: „Édes jó anyám, rád bízom magamat!” VII. Piusz avatta boldoggá, II. János Pál pápa pedig 1982-ben szentté. Épségben maradt testét a szentté avatás után Viterboba vitték. A védőszer: az engedelmesség. Amikor az egyik kolostorban járvány (pestis) ütötte fel a fejét, Kriszpin ápolónak ajánlkozott. „Ha akar, elmehet” mondta házfőnöke. Erre Kriszpin: „Ha akarok? Amikor a rendbe beléptem, otthon hagytam az akaratomat”. - Mikor a veszélyre figyelmeztették, azt felelte: „Nem tesz semmit! Van egy védőszerem, amit Szent Ferenc talált fel: az engedelmesség.” Nem is kapta el a ragályt, egészségesen tért vissza.

Imádság:

Istenünk, te hűséges szolgádat Szent Kriszpint az örvendezés útján vezetted az evangéliumi tökéletesség magaslatára. Közbenjárására és példájára add meg nekünk, hogy állhatatosan gyakoroljuk az erényeket, amelyek megígért jutalma a mennyei boldogság. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 44.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI
ApCsel 15,1-6

Eközben néhányan azok közül, akik lejöttek Júdeából, így tanították a testvéreket: ,,Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.’’ Mivel pedig Pál és Barnabás nagyon felháborodtak ezen, elhatározták, hogy Pál, Barnabás és még néhányan a többiek közül menjenek fel Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a kérdésnek az ügyében. Az egyház elkísérte őket, ők pedig átmentek Fönícián és Szamarián. Elbeszélték a pogányok megtérését, nagy örömet szerezve az összes testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek fogadták őket, ők pedig elbeszélték, hogy milyen nagy dolgokat művelt velük az Isten. De egyesek, akik a farizeusok felekezetéből lettek hívők, előálltak, és azt mondták, hogy azoknak is körül kell metélkedniük, és nekik is meg kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét. Emiatt az apostolok és a presbiterek összegyűltek, hogy megvizsgálják ezt a kérdést.
A kereszténynek kell-e körülmetélkednie?
Ez a vita közel kétezer éve lezajlott, apostoli tekintéllyel lezárták. Az Egyház mégis olvastatja, egyrészt, mint történelmi tényt, másrészt figyelmeztetni akarja korunk keresztényeit, akiket csábítanak vissza az Ószövetségbe. Isten a körülmetélést Ábrahámnak parancsolta meg. Ez lett a vele kötött szövetség, az Istennek elkötelezett állapot jele. Nem volt elég ettől kezdve, hogy valaki beleszületett a zsidó népbe, hanem nyolc napos korában a kisfiút körülmetélték, ezzel lett igazán tagja Isten ószövetségi népének. A más népből valók, akik szerettek volna Isten népéhez tartozni, megtanulták a zsidó hittant,a férfiakat körülmetélték, ezzel beavatták a zsidó vallási közösségbe. Ezeket prozelitáknak nevezték. Bemehettek a zsinagógába, a templomban a zsidó férfiak udvarába, és megehették a húsvéti bárányt. A zsidó nép kiváltsága volt Isten terve szerint, hogy megszüli majd a Messiást, az Üdvözítőt, és aki üdvözülni szeretne, annak a zsidó népbe kellett beiktatódnia, s így Jézushoz kapcsolódnia. Ha a zsidóság hűséges lesz a Messiáshoz. Erről azonban már Dániel jövendölt, hogy megtagadja őt a népe, s ezzel elveszíti a kiválasztottságot, és így minden nép közvetlenül kapcsolódik Jézus Krisztushoz.