NAGY KONSTANTIN LÁTOMÁSA

312. október 27. | Nagy Konstantin császár látomása

Szerző: Tarján M. Tamás

„…miközben imádkozott, az Úr egy fénylő kereszt és egy felirat látomását küldte a császárnak, mely arra figyelmeztette őt, hogy ezen jel által győzedelmeskedni fog.”
(Eusebius Pamphilius)

312. október 27-én, a Maxentius császár (ur. 306-312) ellen vívott Milvius hídi ütközet előtti napon – és éjszakán – látta Nagy Konstantin (ur. 306-337) azt az állítólagos jelenést, melynek hatására később a keresztény istenség jelképeit hívta segítségül a csatában. A megjelenő vízió – egyesek szerint maga Jézus – jóslata végül valóra vált, a császár ugyanis diadalmaskodott riválisa felett, a látomások hatására pedig véget vetett a keresztények üldözésének, megtért, és maga is elősegítette az új vallás térhódítását.

Konstantin fellépése előtt a Római Birodalmat a Diocletianus (ur. 284-305) által megalkotott tetrarchia – azaz négyes uralom – rendszere szerint kormányozták, ahol a fent említett uralkodó és Maximianus (ur. 286-305) augustusi címet birtokolt, alattuk pedig – caesarként – Galerius (ur. 305-311) és a későbbi országegyesítő édesapja, Constantius Chlorus (ur. 305-306) állt. A két augustus 305-ben lemondott hatalmáról, ezután pedig a caesarok léptek a helyükre, így Nagy Konstantin apja megszerezte a Britannia, Gallia és Germania feletti uralmat.

Bár Constantius Chlorus szabadon megválaszthatta helyettesét – az új caesart –, Konstantint a tetrarchia stabilitásának megőrzése érdekében távol tartotta a hatalomtól, 306 során azonban a császár meghalt, fiát pedig a legiók Eburacumban (ma: York) önhatalmúlag augustusszá nyilvánították. Ezzel a Római Birodalom a polgárháború szélére sodródott, ugyanis Konstantin példájára Maximianus fia, Maxentius is császárrá kiáltotta ki magát, majd idővel a lemondott, kinevezett és „self-made” uralkodók egyaránt részt követeltek a hatalomból. Nagy Konstantin ebben a vetélkedésben jó taktikusnak bizonyult, ugyanis, miközben eredményesen harcolt a Rajna-menti germánok ellen, sikerült uralma alá hajtani Hispániát is, területeivel együtt pedig komoly katonai erő felett rendelkezett.

Miután Diocletianus, Maximianus, majd 311-ben az utolsó „igazi” tetrarcha, Galerius is meghalt, a küzdőtér kissé „megtisztult”, ugyanis az egyik oldalon Licinius és Konstantin, a másik oldalon pedig Maxentius és Maximinus Daia (ur. 308-313) kötött szövetséget a másik két augustus ellen. A kibontakozó fegyveres küzdelemben a nyugati császár a Rómában székelő Maxentius ellen vonult – Licinius keleten legyőzte, majd 313-ban meggyilkoltatta a maga ellenfelét –, és a 312-es esztendő során Torino, majd Verona mellett is legyőzte riválisát.

Nagy Konstantin hamarosan uralma alá hajtotta egész Észak-Itáliát, és egyenesen Róma felé indult, az Örök Város falait azonban maga Maxentius őrizte, aki korábban már két alkalommal – Severusszal, majd Galeriusszal szemben – is sikerrel védte meg fővárosát. A későbbi győztes hadai 312. október 27-én érkeztek Róma közelébe, ez a nap pedig igen különlegesnek bizonyult Konstantin számára, a legenda szerint ugyanis a császár a délután során egy jelenést látott a napkorong körül, mely a keresztény Isten szimbólumát – keresztet, vagy Krisztus görög monogramját – mutatta, és alatta ott szerepelt a felirat: „E jelben győzni fogsz!”.

A Nagy Konstantin életét megörökítő Eusebius Pamphilius szerint aztán Jézus a császár éjszakai álmában ismét megjelent, és elmagyarázta neki látomása értelmét. A legenda úgy szól, hogy a császár az isteni üzenet hatására megtért a kereszténységhez, katonáit pedig arra utasította, hogy Krisztus jelével a pajzsukon harcoljanak. Az égi segítségnek köszönhetően Konstantin seregei másnap győzelmet arattak az egyébként elhibázott taktikát követő – feleslegesen nyílt ütközetet vállaló –  Maxentius felett, aki 312. október 28-án a Milvius híd alatt, a Tiberisben lelte halálát.

Mi az igazság e legenda körül? Természetesen a látomást illetően perdöntő bizonyítékot nem tudunk szolgáltatni – azt a tudósok valamilyen légköri jelenséggel, vagy meteoritbecsapódással próbálják racionálisan megmagyarázni –, ehhez hasonló módon pedig Nagy Konstantin vallásos meggyőződéséről sem tehetünk megcáfolhatatlan megállapításokat, ugyanakkor csoda nélkül sem nehéz megindokolni a császár látszólagos pálfordulását. Nem tudjuk, hogy Konstantin vajon a Milvius hídnál vívott csata előtt, vagy csak később tért -e meg Krisztushoz, azonban vallásos buzgalom híján is éppen elég oka volt arra, hogy barátságosan bánjon keresztény alattvalóival.

A legfőbb indokot abban lelhetjük meg, hogy a Diocletianus alatti üldözések dacára az új vallás már széles körben elterjedt a birodalomban, és minden valószínűség szerint az egymással rivalizáló császárok legionáriusai között is nagy számban harcoltak keresztények. Konstantin lépése tehát lehetett pusztán politikai indíttatású is, ami akár már a Milvius hídnál vívott csatában is komoly hasznot hozhatott az uralkodónak. Bármilyen módon is vélekedett a császár a keresztény hitről, a későbbi években az új vallás következetes pártfogója maradt, amivel a Maxentius elleni győzelem után még számos alkalommal jelentősen profitált.

Miután 313 során Konstantin – Liciniusszal közösen – türelmi rendeletet adott ki, később pedig aktívan részt vett a birodalomrészében dúló vallási vitákban, az egykori szövetségese ellen vívott 324-es háborúban már a keresztények védelmezőjeként reprezentálhatta magát, amivel nagyot lendített támogatottságán. Az új vallásnak is köszönhetően Nagy Konstantin később Licinius felett is győzelmet aratott, az egy évvel később összehívott niceai egyetemes zsinat pedig már azt is megmutatta, hogy a császár felismerte a kereszténység stabilizáló erejét.

Ha nem is feltétlenül fogadjuk el, hogy a Milvius hídnál Konstantin isteni közbeavatkozás révén aratott győzelmet legfőbb riválisa felett, azt mindenképp el kell ismernünk, hogy ez a diadal a keresztény vallás és a Római Birodalom fennmaradásának szempontjából is kulcsfontosságúnak bizonyult. Ennek fényében nem meglepő, hogy az emberi képzelet később igyekezett kiszínezni ezt a sorsdöntő eseményt.

Ferenc pápa a cigány világzarándoklathoz: Szerezzetek megfelelő iskolázottságot!

A Cigányok Szűzanyja megkoszorúzása - ANSA

VI. Pál ötven ezelőtti történelmi látogatása emlékére

Hétfőn délelőtt fél tizenkettőkor a vatikáni VI. Pál teremben Ferenc pápa találkozott a cigány világzarándoklat mintegy hétezer képviselőjével. Rómában október 23-a és 26-a között zajlik a cigány nép világzarándoklata,  melynek fő eseménye ez a mostani a hétfői találkozás a Szentatyával. A nagy római zarándoklat pontosan egybeesik azzal a történelmi eseménnyel, amikor VI. Pál pápa ötven évvel ezelőtt, 1965. szeptember 26-án felkereste a Róma közelében fekvő Pomezia kisváros cigánytelepét és egy nagyon jelentős beszéddel fordult hozzájuk, melyben a nomád cigányokat „örökös zarándokoknak” nevezte. A mostani találkozót az Elvándorlók és Útonlevők Pápai Tanácsa szervezte, a Tanács elnökének, Veglió bíborosnak a vezetésével.

Magyarországról három busszal érkeztek a cigány zarándokok Székely János, cigány-pasztorációért felelős püspök vezetésével. A mintegy 150 fős magyar zarándokközösséget elkísérték Dúl Géza, Makkai László görögkatolikus papok, illetve Szocska Ábel bazilita szerzetes atya, akik a hazai cigányok lelki gondozásával foglalkoznak. A hétfő délelőtti római találkozó vezetőihez csatlakozott még Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita érsek, aki az előző három héten át részt vett a családszinódus ülésein.

Bárhol is megálltok, nem vagytok alkalmatlanok és idegenek…

Ferenc pápa már a köszöntéssel megtalálta a hangot a lelkesedéstől túlfűtött aulában: „Kedves cigány barátaim” - köszöntötte őket, majd cigány nyelvjárásban folytatta: „Az Úr legyen veletek!” Idézett VI. Pál pápa ötven évvel ezelőtt mondott beszédéből: „Bárhol is megálltok, nem vagytok alkalmatlanok és idegenek… Itt találtok egy olyan valakit, aki szeret, tisztel és megbecsül benneteket”. VI. Pál pápa e szavai elkötelezett lelkipásztori gondoskodásra ösztönözte az egyházat, a cigányokat pedig arra buzdította, hogy bízzanak az egyházban”.

Hitetek és lelkiségetek erős jele a soraikban támadó számos papi, diakónusi és szerzetesi hivatás

Ferenc pápa elismeréssel szólt „a cigány etnikum lelki és hitbeli erejéről, melynek erős jele a soraikban támadó számos papi, diakónusi és szerzetesi hivatás”. Arra kérte őket, hogy „legyenek közvetítő eszközök a saját népük és az egyház között az evangéliumi nyíltság tanúságtételével”. A Szentatya személyes hangon szólt arról, hogy ő „ismeri a nehézségeiket, problémáikat, szorongásaikat, melyek a lakás, a munka és az egészségügyi ellátás hiánya. Ez a jelenség szemben áll az emberi méltóság jogával. Az erkölcsi és a társadalmi rend megköveteli, hogy minden emberi személy szabadon élvezhesse ezeket az alapvető jogokat, mert csak így lehet építeni a békés együttélést!”

A cigány nép nyisson új fejezet a történetében

Ferenc pápa azon „óhajának is hangot adott, hogy a cigány nép nyisson új fejezetet a történetében. Elérkezett az idő, hogy felszámoljuk a rasszizmus és az idegengyűlölet évszázados előítéleteit, melyek alapját adják a megkülönböztetésnek. Az irgalmasság evangéliuma rázza fel a lelkiismeretünket, és nyissuk meg a szívünket és a kezünket is a legrászorultabbak felé. Arra buzdítalak benneteket, hogy építsétek a mai városok perifériáin a testvériség és a megosztás kötelékeit, ezt elkötelező feladatként bízom rátok. Vegyetek példát Boldog Zefirino Ximenez Malla-ról, népetek gyermekéről, aki a maga korában kitűnt a becsületességével és alázatával, a Szűzanya iránti különleges tiszteletével, mely őt egészen a vértanúságig kísérte és így lett a „Rózsafüzér mártírja”.

Nagy szükség van arra, hogy iskolázzátok a gyermekeiteket

Ferenc pápa nagy elismeréssel szólt „a cigányok életszeretetéről: Kedves cigány barátaim, sok gyermeket és fiatalt látok köztetek, ők a ti népetek jövője a mai társadalom közepette. A gyermekek a ti legértékesebb kincseitek. A ti kultúrátok most nagy változás korát éli, éppen ezért nagy szükség van arra, hogy iskolázzátok a gyermekeiteket. Ezt nektek kérnetek kell, mert ez egy jog – mondta nyomatékkal a pápa. Ennek jegyében fordult a szülőkhöz, sőt a nagyszülőkhöz is, hogy a gyermekek és unokák iskolázottsága az ő támogatásukkal vegyen kezdetet.

Aranykoszorú a cigány Madonnának és Fiának

Ferenc pápa beszéde végén megkoszorúzta a VI. Pál teremben felállított cigány Szűzanya szobrát, aranyozott koszorút helyezve a kis Jézus és a Szűzanya fejére. Utána együtt imádkozták az Üdvözlégy Máriát, majd Ferenc pápa személyesen köszöntötte a cigány zarándokokat. Ritkán látott pillanatokat élt át a sokat megélt kihallgatási csarnok: mindenki szerette volna megszorítani a pápa kezét és ezt olyan megrendítő hittel, szeretettel, őszinteséggel és nem egyszer nyers erővel tették, amelyek a pápát is mélyen megérintették, aki nemhogy kivonta volna magát ebből a találkozásból, hanem eggyé lett velük és örömmel fogadta szeretetük közvetlen kifejezését.

Béke kilenced 5.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. 

Ámen

A közösség szolgálata
Szent Miklós gazdálkodik, szép családja van, nőnek a gyermekek, és 1460-ban, negyvenhárom évesen, érett, felnőtt fejjel népe érdekében újból fegyvert ragad. Feljegyezték, hogy ebben a hadjáratban nemcsak az ellenséggel, hanem saját társaival is képes volt szembeszállni az igazságért, és így megmentette Diessenhofen közelében lévő St. Katharinental domonkos apácakolostorát a kifosztástól, a felprédálástól. Újból leszerel, hazatér gondokkal terhelt szívvel szép otthonába! Nincs feljegyezve, hogy pontosan mikortól vállal közéleti szerepet, de tény, hogy népét, szülőföldjét igazságos bíróként is megpróbálta eredményesen szolgálni. Az okiratok szerint megtett mindent, hogy elkerülje a főbíróvá való megválasztását. Valószínű, ekkor már világosan látta, hogy erőszakkal, háborúval, ítélkezéssel nem lehet a világot jobbá tenni, verni. 

Elmélkedés
Sokszor kegyetlen lendülettel belemegyünk vélt vagy valós igazunk védelmébe, egy-egy fájdalmas vitába, kemény csatába! Igen, sokszor kérlelhetetlenül küzdünk, harcolunk, csapásokat osztva és elszenvedve, miközben ha elgondolkoznánk, világosan látnánk, hogy a kegyetlen harcoknak az egyetlen győztese a gonosz lélek. Milyen sok megalázott, sértett ember van körülöttünk! A világban rengeteg sebesült és halott van ma is minden felé. Flüei Szent Miklós ötven éven keresztül részese volt ennek a kegyetlen világnak. Megpróbál jó bíró lenni, de itt is megtapasztalja, hogy vannak igazságtalan bírók, akik szájából éppen az ő imájára lángnyelvek törnek fel, jelezvén, hogy a bírói talár alatt ezekben az emberekben is ott lobog az önző, aljas tűz. Megtapasztalja, hogy az igazságosnak hirdetett háborúban bajtársai lelkiismereti gondok nélkül képesek kifosztani, felperzselni a zsákmányért még egy női kolostort, az Isten házát is. Mi az igazság, kérdezi Jézus Krisztus Pilátust, előtt? Majd némán vállalja nagypéntek szenvedését. Nézzük a televíziót, hallgassuk a rádiót és találgatjuk, hogy most éppen melyik fél hazudik nagyobbat. Kik azok, akik ravasz, álszent módon próbálják kapzsi, önző érdekeiket az igazság nevében ránk erőltetni? 

Könyörögjünk
Urunk Istenünk, segíts meg bennünket Flüei Szent Miklós közbenjárásával, hogy ne durva vitákban vagy a törvényszéken ítélkezve, és ne is véres csatatereken keressük a magunk kérlelhetetlen igazát! Segíts, hogy ne legyőzni akarjuk erővel, fortéllyal egymást, hanem bölcs párbeszéddel, szent jelenlétedben átimádkozott összeszedettségben keressük és találjuk meg a Te szent akaratodat. Segíts Uram, hogy hinni tudjunk a világunkat megváltoztató, a mindenséget akaratod szerint átalakító szeretet végső győzelmében.Kéréseink, hogy meghallgatásra találjanak, így imádkozunk: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,szenteltessék meg a te neved;jöjjön el a te országod;legyen meg a te akaratod,amint a mennyben, úgy a földön is.Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!Ámen. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Évközi 30. hét kedd

Évközi 30. hét kedd

„Azt gondolom, hogy a szenvedés nagy érték.”

A társadalmi érintkezés során gyakran kívánnak egymásnak jó egészséget az emberek. Néha még azt is hangsúlyozzák, hogy csak egészség legyen, mert az a legfontosabb. A betegség ebben a megközelítésben a szenvedés minden fajtáját jelenti, mert rossz, kellemetlen,szenvedést okoz, de a túlhajtott munka, az éhezés, a hontalanság és még sokféle baj amit az egészséges test elvisel, de ha beteg, akkor úgy érzi: most szenvedek. A legtöbb ember fél mindenféle szenvedéstől. Úgy érzi, elviselhetetlenül nehéz. Menekül előle. Azonnal orvoshoz rohan, ha fáj valamije. Nehezen érti Jézust, a szenvedő Megváltót, aki önként vállalta a keresztet és a halált. Jézus nem volt sztoikus bölcselő, aki száraz szemmel öleli át a halált (La jeune captive) A szenvedés benne túlvilági vonatkozásban nyer értelmet: „az örömre tekintett, amit a szenvedéssel kiérdemelt, és úgy vállalta a halált.”(Zsid 12,1)„Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt.”(Fil 2,8-9) Így érthető a mai szentlecke megállapítása: „Azt tartom ugyanis, hogy amit most szenvedünk, nem mérhető össze a jövendő dicsőséggel, amely meg fog nyilvánulni rajtunk.”(18) Az én szenvedésem Jézuséban isteni értékűvé válik: „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egész egyháznak javára.”(Kol 1,24) A szenvedés tehát nem önmagában érték, hanem a krisztusi és felebaráti szeretet által lesz azzá.

THESSZÁLIAI SZENT DÖMÖTÖR

Dömötör a keleti egyháznak kedvelt szentje. Katonatisztként Tesszáliában szenvedett vértanúhalált. Ünnepe már a Pray-kódex kalendáriumában szerepel. Tiszteletének hazai terjedését az is elősegítette, hogy a későbbi magyar föld szülte:

In hac valle miseriae Et in terris Pannoniae, Ex alta stirpe Graeciae: Nascitur Demetrius.*

Dicsőséges Szent Dömötör mártír, mint írásban találjok – írja^* az Érdy-kódex – támada ezen Magyarországból, Szerémségnek tartományából és azon várasban születék, kit annak utána az ő szent nevére nevezének, kinek Száva Szent Demeter neve. Kinek ő szülei nagy jeles nemes nemből valának.

Elmondja ezután életét. Bátran vallja a hitét. Eljut Szalonikiba, ahol a császár üldözi a keresztényeket. Különösen egy hatalmas erejű óriás öldösi, fojtogatja őket. Dömötör barátja, Nestor is kénytelen megvívni vele. Dömötör a kereszt jelével erősíti a harcra. Le is győzi az óriást, mire a császár Nestornak fejét véteti.

Most Jézus jelenik meg Dömötörnek, és közli vele, hogy az ő vértanúságának ideje is elérkezett. Ezt Dömötör boldogan hallja, majd így könyörög: én Istenem, kérlek Tégödet, hogy valaki ő nyomorúságában én nevembe kenyergend Te szent felségödnek, hallgattassanak meg. És valamely vitéz hadban lévén, én bennem bízandik, oltalmazjad meg őtet veszedelemtül az te erős jogodnak (jobbodnak) miatta. És valaki nagy erős kórságban lévén énhozjám kiájtand té (tégy) irgalmasságot ővele.

A császár az óriás haláláért Dömötört vádolja és halálra ítéli. Jámbor szolgája most gyűrűjével és palástjával számos beteget és ördöngöst meggyógyít.

Nyilván legendájának e mozzanatai is magyarázzák Dömötör középkor végi tiszteletét. Ez azonban hazai kultuszának már a gótikus rétege. Az Érdy-kódex legendája azt tanúsítja, hogy a latin egyház is tiszteletben tartatta, sőt már mintegy ki is sajátította Dömötör kultuszát. Nem tud, vagy nem akar tudni a szent bizánci kapcsolatairól. Ismereteinek forrása a Legenda Aurea és nem az elnépiesedett hazai, keleties színezetű hagyomány.

Gótikus ábrázolásaiból csak az esztergomi Keresztény Múzeum (1490) és az erdélyi szász Jidve (Seidem, Jidveu 1508) egyik táblaképe maradt ránk. Ez utóbbi Dömötör vértanúságát ábrázolja.^*

Oltármestersége volt a győri székesegyházban (1377).^*

Dömötör-patrociniumokkal szerte a régi országban, szórványosan még korunkban is találkozunk. Megválasztásukat egy-két középkori kivétellel nyilván már a kegyúr keresztneve magyarázza, és nem a mennyei birtoklást kifejező szakrális felajánlás.

Esztergom: Bussa (Bušince).

Rozsnyó: Szentdemeter (1282), Heripán (XIV. század, elenyészett), Hubó (1429, kápolna).^*

Eger: Eger (1297, elenyészett),^* Domoszló (1739), Pély (1773).

Kassa: Nyársardó (Ražnany, 1510).

Hajdudorog: Nagyborosnyó (Borosneul Mare).

Veszprém: Kékkút. A középkorban még Kisberény (1334), Vasad (1492).^*

Győr: Nagybaromlak (Gross-Warasdorf, horvát falu).

Vác: Tápiószele (1347, elenyészett).^*

Csanád: Szeged (XI. század). 1914-ben lebontották és a Fogadalmi Templomot építették a helyére. Emlékezetét egy toronymaradvány és az új templom egyik kápolnája őrzi.^* Halmos (1433, elenyészett, Koránsebes mellett).^*

Nagyvárad: Tóti (1332, elenyészett). Szentdömötör (1373),^* Biharpüspöki (1391).

Patrociniumot sejtetnek a Szentdömötör (Bihar, Gömör, Udvarhely), Szentdemeterporta (1396, Baranya, ma: Borta?)^* helyneveink is.

Kedvelt keresztnév volt évszázadokon át főleg a szegedi és székely katolikus nép körében. A moldvai csángóság névkultuszát már az orthodoxia közelsége is magyarázza. Családneveink: Dömötör, Demeter, Döme, Deme, Demse.

Térjünk azonban vissza Dömötör archaikus hazai kultuszához.

A Szent Korona bizánci részének összetartozó két zománcképén György és Dömötör látható. Alakjuk a barbárokkal vívandó harcokban az ő mennyei közbenjárásukat jelképezi.^*

A szent szülőhelyén keletkezett Szávaszentdömötör (Sremska Mitrovica) később elenyészett bazilita kolostora volt a magyarországi Dömötör-kultusz Árpád-kori fő forrása.^* Életéről III. Béla adományleveléből tudunk legtöbbet. Sószükségletei érdekében Szegeden kikötési joga volt. Föltétlenül szellemi, talán liturgikus kapcsolatban is állott Szent Dömötör szegedi egyházával, amely a Dömötör-hagyomány legrégibb magyar tűzhelye.^*

Szeged fontos átkelőhely, a táj víziközlekedésének középpontja már ősidők óta. E hídfőállomás birtoklása föltételezhetően görög, illetőleg a honfoglalást közvetlenül megelőző bolgár uralom számára sem volt közömbös. A bizánci rítusú behatolás egy Szent Dömötör tiszteletére emelt templom, esetleg csak kápolna építésében is kifejezésre juthatott. Már most Sántha György vizsgálataiból^* tudjuk, hogy a szerémségi születésű Dömötör őskeresztény vértanú, Szaloniki városának híres patrónusa a keleti egyház „harcos” szentjeinek sorába tartozik. Ezt még egészítsük ki azzal, hogy a bizánci birodalomnak a Szentsír mellett két kiemelkedő szakrális centruma volt: a konstantinápolyi Hagia Sophia és a szaloniki Dömötör-bazilika. Ide került a vértanú holtteste, viszont a vérereklye Szávaszentdömötörben maradt. Dömötör a keleti egyháznak egyik legtiszteltebb szentje. Szaloniki sírjától hozott dömötörvíz és dömötörolaj régebben különösen kedvelt orthodox szentelmény volt. Búcsúünnepének ottani neve: Démétria.^*

A jámbor néphit olyan csodatevő erőt tulajdonított Dömötörnek, hogy az oltalma alatt álló várost személyesen is, fehér lován ülve, olykor mennyei sereg élén, megvédi az ellenség támadásaitól. Ez a mi magyar Szent László-mondakörünkre is emlékeztető hiedelem a környező népek, így a bolgárok között is elterjedt. Ha föltételezésünk helyes és a szegedi Dömötör-kultusz csakugyan egyidős volna a temesközi bolgár uralommal, akkor jogosan gondolhatunk arra, hogy nem véletlenül választották a védelmi és kereskedelmi szempontból annyira fontos hely védőszentjéül éppen Dömötört: fő hivatása az ellenség megfélemlítése és távoltartása volt.

Hogy Dömötör katonaszent volt, annak emlékezete, tudata a protestáns Erdélyben is élt. Kemény János, a későbbi fejedelem 1623-ban írja: Nincsen már a töröknek egyéb szent Demeter napja, hanem csak Bethlen Gábor napja. Akkor, amikor ő akarja, lészen az ő szent Demeter napjok, kit ők kászon gyürü-nek mondanak. Ehhez Takáts Sándor hozzáfűzi, hogy a törökök nálunk Dömötör napján vagyis a hideg beálltával megszüntették a harcokat.^*

A szegedi Dömötör-templomhoz egy anekdótikus Mátyás-hagyomány is fűződik, amelyet Heltai Gáspár örökített meg: Mátyás a szegedi országgyűlés idején, Dömötör napján a szent templomában hallgatott misét. A papon viseltes kazula volt. A király mindjárt offerendára méne, és mikoron megkerülte volna Szent Demeter oltárát, az ő felső ruháját oltárra offerálta, hogy Szent Demeternek kazulát tsinálnának belőle. Betsülik vala pedig azt a ruhát hatvanezer forintra.^*

Nem tudunk rá feleletet adni, hogyan, mikor lett Dömötör a szegedi, de általában a hazai juhászok védőszentjévé. Az ünnepet Szegeden mindenesetre különös ünnepélyességgel ülték meg.

A szegedi dömötörözés, vagyis a juhoknak a legelőről való behajtása után tartott pásztoráldomás a palánki templom búcsúnapjával is összefüggött.

A pusztai juhászok, pásztorok zászló alatt vonultak a búcsúra. A zászlóvivő után jöttek a tanyai kapitányok, öreg gazdák. Utánuk felbokrétázott juhászlegények terelgették az ajándék fehér bárányokat, a menyecskék pedig ropogósra sült fonatos kalácsot és szőlőt hoztak. A menetben a juhászok többi hozzátartozói is részt vettek.

A Dömötör-templom előtt a céhek várakoztak zászlóikkal. Amikor a pásztorok menetét meglátták, a templom küszöbén álló főbíró címeres botjával – amelyre az Isten Báránya is rá volt faragva – jelt adott és megindult a magisztrátussal együtt a puszták népe felé. A zászlóvivő tanyai kapitányt megölelte, majd megfordulva, a pásztorokat a templom felé vezette. A plébános teljes díszben, fényes segédlettel, baldachin alatt várta őket. Amikor a menet a küszöbhöz ért, a plébános a Magnificat anima mea éneklésébe kezdett. A nép maga is énekelt, miközben bevonultak a templomba.

A mise és prédikáció után a plébános átvette a juhászok ajándékát, a bárányokat. Az ünnepi ebédhez a pásztorok bürgepaprikással járultak hozzá, amelyet ott főztek ők maguk a templom udvarán. A túrós lepényről, rétesről, bélesről a juhásznék, a borról pedig a borbírák gondoskodtak. Az ebéden ott voltak a Város vezető emberei. Az ételeket menyecskék és lányok szolgálták föl, akiket a juhászlegények dudaszóval kísértek a konyhából az ebéd színhelyéig. A barokk világra annyira jellemző ünnepélyes Tafelmusik polgári változatára kell itt gondolnunk. Ebéd után szintén dudaszó mellett táncrapördült mindenki, olykor még a papság is.^*

Ezzel a vidám ünnepséggel függ nyilván össze a Dugonics-följegyezte^* szólás is: neki mindönnap Dömötör napja vagyon, vagyis mindig részeg.

A búcsú költségeihez egyébként maga a Város is hozzájárult. Az 1725. évi tanácsi jegyzőkönyvben olvassuk: Szent Dömötör napján Nemes Város ebédet adván, ebédre költ el 11 forint 37 dénár. Az összeget később 100 forintban állapították meg. A juhászok mulatságát különben 1835-ben szüntette meg az akkori, már a jozefinizmus ridegségében nevelkedett plébános.

A városrész patrónusára, de a vitézi élet hajdani védőszentjére mutat, hogy a palánki polgárőrség magyar gyalogszázadának 1806-ban készült hadi zászlaján Dömötör képe látható a következő versezet kíséretében:

Nagy vitéz Dömötör, kérjük alakjaid E palánki gyalog csoport, hív bajnokid: Légy gondos vezérünk, ha szükség kívánja, Mert javáért Szeged mindenét fölszánja.*

Még emlékeznek rá, hogy Szakmár juhászai Dömötör napján a pappal bárányt szenteltettek a templom előtt.

A Dömötör napjához kapcsolódó juhászmulatságokat; elszámolásokat, amelyekből a szakrális mozzanatok már egészen kihullottak, Szabadfalvi József foglalta össze. Kitűnik belőle, hogy Dömötör napját juhászaink főleg az Alföldön másfelé is számon tartották. A kiskunsági pásztornóta szerint

Dömötörön van az idő, Nincsen a tarlón mező. Sírnak, rínak a bárányok, Szomorkodnak a juhászok.

Ezen a napon a gazdák fölolvasták a birkákat, továbbá megszüntették vagy meghosszabbították a szolgálatot. A nádudvari szólás találóan utal az áldomásra, de az elszámolás bökkenőire is: Dömötör juhászt táncoltat. A juhászbál, juhásztor, juhtor, juhdérmáció, dömötörözés néven emlegetett bál, mulatság fejezte be az elszámolást, amelyre olykor az egész dömötörhét ráment. A profán, gazdasági jellegű részletekre nézve Szabadfalvi tartalmas dolgozatára utalunk.

A nap táján fújó szélnek Ipolyi dömötörszél nevét hallotta.^*

Ferenc pápa a tábori lelkészekkel

Ferenc pápa a tábori lelkészekkel - OSS_ROM

„A keresztények kötelezzék el magukat a háború eltörlése, a hidak és nem a falak építése mellett.” Így buzdította Ferenc pápa a tábori lelkészeket, akiket október 26-án, hétfőn délelőtt fogadott a Vatikánban. A napokban nemzetközi humanitárius jogi továbbképzésen vesznek részt az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa szervezésében. A pápa ösztönözte őket, hogy viseljék gondjukat a katonáknak, akik a háború szörnyű megtapasztalásából térnek vissza, ahol borzalmas bűntettekben vettek részt. A háború eltorzítja a testvérek és a nemzetek közötti kapcsolatokat és azokat a személyeket is, akik ezeknek a borzalmaknak a szemtanúi. A Szentatya mindenekelőtt elítélte a háború brutalitását. Megosztotta a jelenlevőkkel, hogy sok püspöktől hallott azokról a kitörölhetetlen sebekről, amelyekkel a háborúban járt katonák visszatérnek.

A háborús katonák lelki sebeit ápolják

Ferenc pápa kérte a tábori lelkészeket, hogy álljanak közel a katonákhoz és családjaikhoz. El kell gondolkodni arról, hogy melyek a legmegfelelőbb módjai a katonák lelki sebei ápolásának. Sajátos lelkipásztori figyelmet igényelnek a háborút megjárt katonák és családjaik, az egyház anyai közelségét kell éreztetni velük. A tábori lelkészek szerepe az, hogy elkísérjék és támogassák őket útjukon, legyenek számukra vigasztaló és testvéri jelenlét. A humanitárius jog felkínálja az emberség alapelveinek védelmezését a háború kontextusában, amely önmagában elembertelenítő. Ugyanakkor igyekszik betiltani a fegyvereket, amelyek rettenetes és értelmetlen szenvedést okoznak a harcosoknak, nem szólva a természeti és kulturális környezetnek okozott nagyon súlyos károkról.

El kell törölni a háborút, hidakat és nem falakat kell építeni

A humanitárius jogot népszerűsíteni kell a katonák, az állami és nem állami fegyveres erők, a biztonsági személyzet és a rendőrségi alakulatok között. Nem szabad azonban hozzászokni a gondolathoz, hogy a háború elkerülhetetlen. Keresztényként mély meggyőződésünk, hogy a személy és az emberi közösség legnemesebb célja a háború eltörlése. Ezért mindig el kell köteleznünk magunkat a hidak építése mellett, amelyek összekötnek, nem úgy mint a falak, amelyek elválasztanak. Keressük mindig a közvetítés és a kiengesztelődés sugarát. Ne essünk soha abba a kísértésbe, hogy a másikat csupán elpusztítandó ellenségnek tekintsük, hanem személynek, aki magából fakadó méltósággal rendelkezik és akit Isten saját képére teremtett.

Az ember mindig szent, a háborúban is

A háború szörnyűségei közepette is emlékezzünk arra, hogy minden egyes személy szent. Jelenleg a darabokban folyó harmadik világháborút éljük – állapította meg a Szentatya. A tábori lelkészek arra kaptak meghívást, hogy a katonákban és családtagjaikban táplálják a spirituális és etikus dimenziót, amely segíti nekik szembenézni a nehézségekkel és a felmerülő kérdésekkel, amelyek gyakran megjelennek a hazáért és az emberiségért vívott sajátos szolgálatban. Végül Ferenc pápa arra buzdította a tábori lelkészeket, hogy imádkozzanak. Ima nélkül nem tudjuk megtenni mindazt, amit az emberiség, az egyház és Isten kér tőlünk ebben a pillanatban.

Béke kilenced 4.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. 

Ámen

Az élet szolgálata
Véget ér a háború, a csapatokkal együtt Miklós is hazatér. Ezt a szabadságot, békét, családalapításra használja fel. Feleségül vesz egy kedves, fiatal lányt, az Oberwilenből való Wyss Dorottyát, aki tíz gyermekkel, öt fiúcskával és öt lánnyal ajándékozza meg. Szép otthona, melyet feleségével épített és melyben gyermekei születtek, ma is ott áll a kis faluja plébániájától nem messze. Ez a takaros ház az utókor féltő tiszteletét élvezi szülőházával, a remeteségének otthont adó kis cellájával, kápolnájával együtt! Flüei Szent Miklós faluja, remetesége ma Svájc virággal teli nemzeti szentélye, ahova nap mint nap imádságos szeretettel sok-sok zarándok elmegy megtisztulni, békével, szeretettel eltelni. 

Elmélkedés
Flüei Szent Miklós az élet mellett döntött. Életét Isten adta, és ő azt az élet szolgálatára szenteli. Sokan úgy tartják, hogy a római korban betörő barbárok pusztították el a civilizációt. A valóság az, hogy a 400-as években a római birodalomra egy hatalmas pestisjárvány csapott le, és az akkor élt kétszázmillió embernek több mint a fele meghalt. Egész vidékek néptelenedtek el, összeomlott a közigazgatás, nagyon sok területet a Római Birodalom egyszerűen feladott. A biztonságot jelentő légiók ekkor hagyják el Észak-Európát, Angliát, Pannóniát. Ma az egykézés, az abortusz, az élettől való tudatos elfordulás pestise tizedeli le a világunkat. A kilencvenes évek elején volt olyan év Romániában, mikor közel egymillió abortuszt hajtottak végre. Flüei Szent Miklós a háborúból hazatérve az élet mellett dönt, mert tudja, hogy nem elég nem ölni, az életet tovább kell adni, nem elég a rossztól tartózkodni, a jót azt tenni, tenni kell. 

Könyörögjünk
Urunk, Istenünk, a csillogó, villogó halott dolgok után lohol a világ, a holt tárgyak kultuszának civilizációjában élünk! Flüei Szent Miklós közbenjárásával segíts kitörni önzésünkből és családot, gyermeket vállalva az élet mellett dönteni, az ajándékba kapott létünket utódainkkal nagylelkűen megosztani! Segíts, hogy akár Szent Miklós nyomdokait követve, gyermekseregtől pompázó szép családot vállaljunk, vagy akár Mária jegyesének, Szent József tisztaságos útját járva fogadjuk be a Mennyei Atya által ránk bízott gyermekeket! Teremtő Istenünk ments meg bennünket a gyümölcstelen, meddő, értelmetlen élettől! Kéréseink, hogy meghallgatásra találjanak, így imádkozunk: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,szenteltessék meg a te neved;jöjjön el a te országod;legyen meg a te akaratod,amint a mennyben, úgy a földön is.Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!Ámen.