Nagyböjt 1 hete kedd

Nagyböjt 1 hete kedd
Iz 55, 10-11; Mt 6, 7-15
„Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is meg fog bocsátani Mennyei Atyátok” 

Hallottuk Jézus tanítását az utolsó ítéletről. Az a tanítás már a történelem végső mozzanatáról, a megdicsőülésről és a kárhozatról szól. A mai elmélkedési anyag viszont visszatekint a történelem folyamára, annak is egy nagyon fontos problémájára, a megbocsátás kérdésére. A sértés és a sértődés minden időben könnyen előfordult, a mostani feszült idegrendszerrel élőknek, pedig elegendő egy szemvillanás, egy ideges mozdulat, és máris kész a baj. A bántásért bocsánatot kérni, pedig alig szokott már valaki. Persze, azért akadnak tiszteletreméltó kivételek is. Jézus azonban arra tanít, hogy a megbocsátásra mindig legyünk készek, még akkor is, ha a bocsánatkérés nem, vagy nagyon semmit érően hangzik el. Az Úrnak Péter apostol kérdést tett föl: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, Hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer? Jézus azt felelte neki: Nem azt mondom,hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer”. (Mt 18, 21-22) Ez azt jelenti, hogy számtalanszor. Itt a hegyi beszédben viszont arra figyelmeztet bennünket Jézus, hogy a megbocsátás feltétele annak, hogy Isten is megbocsássa a mi bűneinket. Tehát hiába kérünk Istentől bocsánatot imában vagy a szentgyónásban, ha bennünk nincsen megbocsátás, mi magunk sem nyerhetünk Istentől bocsánatot. Viszont kérdés marad az is, hogy ha valaki nem akar bocsánatot kérni, kötelesek vagyunk-e megbocsátani neki. Az említett péteri kérdésre adott válaszában az Úr erre nem adott választ. Az igazságosság szerint a bántónak bocsánatot kell kérnie, hiszen adóssága van valaki felé, amit ki kell fizetnie. Mi magunk, ha bennünket bántott meg valaki, jobb, ha nagylelkűek vagyunk. Amíg az életben járunk, addig kell megbocsátanunk megbántóinknak, mert ha a lelkünk a testünkből eltávozik, nem tudunk már többé érvényesen megbocsátani. Az utolsó ítéleten zsinórmértéknek kifejtett jézusi eljárásban ez a szeretet-szolgálat is benne van. Játszani nem szabad a halasztgatással! Mivel a böjtnek velejárója az imádság, Jézus ennek a megbocsátásnak, mint nagyböjti feltételnek bevezetőül a Mi Atyánkot mondja el. Megtanít bennünket arra, hogy bocsánatot kell kérnünk Istentől bűneink miatt, de ki kell hangsúlyoznunk, hogy úgy kérjük, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Tehát elismerjük, hogy mi is kötelesek vagyunk másoknak megbocsátani, hogy az Atya is megbocsásson nekünk. Még egy gyakori problémára jó odafigyelnünk. Előfordulhat, hogy valaki, aki megbántott bennünket, aztán elmaradt a bocsánatkérés, és mi sem bocsátottunk meg az illetőnek. Így halt meg. A másvilágon a tisztítótűzbe kerülhet, ha utolsó pillanatában kész lett volna bocsánatot kérni, de erre lehetősége már nem volt. Viszont az adóssága fennáll. A mennyország ajtaja nem nyílik meg számára, mert le nem törlesztett adóssága van. Én, ha van bennem igaz szeretet, bocsássak meg neki. Ebben az esetben nem kell félnem, hogy valaha magam is csapdába esem.

BOLDOG MARERI FILIPPA

BOLDOG MARERI FILIPPA

 II. r. 

(kb. 1196-1236) 

 
Az előkelő Mareri családból származott. Gyermekkorában senkinek sem okozott megbántást. Felserdülése után a szentírás tanulmányozásába fogott: tudós és tisztalelkű tanítók vezetésével nagy előrehaladásra tett szert. Egyre inkább elfordult a világ hiúságaitól, hogy Istennek éljen. Hercegi, királyi kérőket utasított vissza, ami kiváltotta szülei és különösen Tamás testvére neheztelését. Kérésük, fenyegetésük ellenére kitartott elhatározása mellett. Ebben erős támaszra talált Szent Ferencben, aki birtokukon, minthogy az a Rieti völgyben volt, gyakran megfordult. Szent Klára esete ismétlődött meg, ha nem is ugyanolyan módon. Filippa házuk egyik szobájába szinte bezárkózott a zaklatások elől. Amikor látta, hogy ezektől itt sem tud szabadulni, jámbor nőkkel a közeli hegyekbe vonult, egyszerű ruházatban, elszánva magát, hogy ott fog barlangokban lakni, amíg Isten valami útbaigazítást nem ad. Valami rendkívüli esemény állhat Tamás testvére magatartása megváltozása mögött: rendelkezésére bocsátotta a Szent Péter templomot a külváros egy részével együtt, melyet adómentessé is tett. Volt a közelben egy régi bencés monostor: ezt átalakíttatta s ajánlotta, hogy oda költözzenek. Filippa el is fogadta az ajánlatot. Szent Ferencnek is gondja volt rá: elküldte egyik tapasztalt rendtársát, Rogerius testvért, hogy a közösségnek, mely Szent Klára Regulája szerint kezdett élni, lelki vezetője legyen 1218 körül. Ezután többen is csatlakoztak hozzájuk, s Filippa lett a vezetőjük. Mint tartóra állított gyertya világoskodott nővértársai előtt, úgy, hogy közben a legkisebb és a többiek szolgája akart lenni. Testét virrasztásokkal, böjtökkel igyekezett szolgaságra fogni s Szent Pálhoz hasonlóan dicsekedett testi gyengeségei, betegségei miatt. Imái közben gyakran könnyezett, s mikor betegek tapasztalták a könnyek gyógyító hatását, azok kérésére kis üvegekbe gyűjtötte össze a könnyeket. Mások lelke üdve szívügye volt. Minden módot fölhasznált, hogy a tévelygőket a helyes útra terelje. Egyszer egyik nővértársát rokonai - akarata ellenére - kicsalták a rendházból. Filippa imájára a kapu előtt úgy megmerevedett, hogy semmiféle erő nem volt képes elmozdítani. Gondja volt a szegényekre. Adományokkal, jótanácsokkal segítette őket. Kezét betegekre téve őket meggyógyította. Kenyérszaporítási csodáról is tudunk. Mennyei látomásokkal megerősítve, halála idejét előre tudva, hagyta itt a földi életet. Tisztelete századok óta megszakítatlan. Ezen az alapon avatta őt boldoggá VII. Piusz.
„Imádságaitokban mindig emlékezzetek meg rólunk, állandóan kérjétek Istent, hogy ő, aki tudja, hogy emberi törékenységünk miatt ekkora veszélyeknek kitéve megállni nem tudnánk, kegyelmével minket megerősítve, a tőle ránk bízott feladatot méltó módon tudjuk teljesíteni.”
IX. Gergely levele a Szegény Úrnőkhöz.

Imádság:

Istenünk, te megengedted, hogy Boldog Filippa szolgálód erényeivel és csodatételeivel világoskodjék. Add kegyelmedet, hogy ami neked tetsző, szóval és tettel véghezvigyük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Pápai Lajos nagyböjti beszédsorozata I. – A szeplőtelen fogantatás

A győr-újvárosi, a győr-szigeti, az öttevényi, a kunszigeti és a mosonszentmiklósi plébánia hívei zarándokoltak február 12-én a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban őrzött Könnyező Szűzanya-kegyképhez. A bazilikában Pápai Lajos megyéspüspök mutatott be szentmisét.

Sok évtizedes hagyomány a Győri Egyházmegyében, hogy a győri és a Győr környéki települések hívei a nagyböjti péntekeken elzarándokolnak a győri Könnyező Szűzanya kegyképéhez, vigasztalást és erőt kérve égi pártfogójuktól. Pápai Lajos püspök minden évben szentmisével és beszéddel fogadja a zarándokokat.

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük Pápai Lajos február 12-én elhangzott szentbeszédét.

Krisztusban Kedves Testvérek!

Boldog IX. Piusz pápa 1854. december 8-án hirdette ki a szeplőtelen fogantatás dogmáját. Négy évvel később egy kis francia falu (Lourdes) mellett egy szegény kislánynak (Soubirous Bernadettnek) megjelent a Szűzanya február 11-től július 16-ig tizennyolc alkalommal. 1858. március 25-én nevezte meg magát így: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.” (Erről a liturgia tegnap, február 11-én emlékezett meg.) Most elmélkedjünk erről a titokról.

Søren Kirkegaard így írta le a keresztény dogmát: „A dogma olyan, mint egy elvarázsolt kastély, amelyben hercegek és hercegnők vannak mély álomba merülve. Csak fel kell őket ébreszteni. Akinek ez sikerül, látni fogja, hogy a kastélyba visszatér az élet, és ragyog teljes fényében.” (Je suis l’ Immaculée. Parole et Silence, NDL Edition, 2006, 101. o.) Ilyen „elvarázsolt kastély” ma sokak számára a „szeplőtelen fogantatás” dogmája. Protestánsok és ortodoxok tiltakoznak ellene – jóllehet egészen más okok miatt –, és sok katolikus is zavartan beszél róla, legföljebb úgy, hogy keresi a módot, hogyan lehetne „újrafogalmazni” a dogmát, hogy ma is elfogadható legyen. Arról nem is szólva, hogy szorosan kapcsolódik az „eredeti bűn” dogmájához, amiről szintén nem nagyon beszélünk ma. Boldog IX. Piusz pápa 1854. december 8-án – miután kikérte a világ püspökeinek véleményét – definiálta az egyház hitét e szavakkal: „…a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből (…) az emberi nem Üdvözítőjének s Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt.” (DS 2803) Látjuk, hogy IX. Piusz pápa nem használta formálisan a „szeplőtelen fogantatás” kifejezést. Dogmáját két kifejezésben lehet összefoglalni: „eredeti szentség” és „előre megőrzés-előretudás”. Tudjuk, hogy ez a két kifejezés botrányosnak tűnt volna még Szent Bernátnak és Aquinói Szent Tamásnak is, ők még nem tudták összeegyeztetni ezt a karizmát azzal, hogy minden ember rászorult a megváltásra, s a megváltás alatt a bűnből való megváltást értették. A 13. század végén az azóta boldoggá avatott Duns Scotus János ferences teológusnak sikerült megmutatnia, hogy ez lehetséges. Szűz Mária is rászorult a megváltásra, mint minden ember, őt is Jézus Krisztus halála és feltámadása váltotta meg, de nem úgy, mint minket, akiket megszabadított a bűntől, hanem úgy, hogy eleve megóvta a bűntől. Egy hosszú teológiai folyamat vége volt IX. Piusz döntése 1854-ben.

Fatimában mondta nekem a neves orosz konvertita írónő, Tatjána Goricseva, akitől megkérdeztem, hogy gyermekkorában hallott-e valamit az akkori Szovjetunióban Istenről, Jézusról, egyházról, Szűz Máriáról: „Nem. Semmit. De Istennek nincs is erre szüksége, ő a semmiből teremt magának új népet.” Valami hasonló volt az 1858-as évek Franciaországában is. Hitetlen, vallásilag közömbös értelmiség, egyházellenes állami berendezkedés, a világ naturalista szemlélete. És Urunk, Jézus Krisztus nem tudósokat küldött mindezt megváltoztatni, hanem a Szűzanya szólt egy szegény, vallásilag is iskolázatlan falusi kislányhoz, bűnbánatot kért, a rózsafüzér imádkozását, nem ígért boldogságot itt a földön – majd a másvilágon –, és végül megnevezte magát: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.” És ezzel a ténnyel a kor összes tévedéseire, problémáira választ adott.

1. Egyrészt minden naturalizmussal szemben hirdette: az ember több, mint a természet, fejlődés, társadalom produktuma. Az ember célja: Isten. Éspedig a szent Isten – és az embernek meg kell térnie, elhagynia a bűnt és elfogadnia a kegyelmet. Isten nem fér össze a bűnnel, ami a legnagyobb tragédia.

2. A szeplőtelen fogantatás hirdeti, hogy az eredeti bűnt nem a biológiában, szociológiában stb. kell keresni, hanem az Isten és ember közti helytelen kapcsolatban. A Teremtő akarata és az ember tényleges valósága közti ellentmondás az áteredő bűn. Az eredeti bűntől való mentesség azt jelenti, hogy Máriában megszűnt az ellentmondás az isteni „legyen” és az emberi „nem” között. Ez a hitigazság „végeredményben azt a hitbizonyosságot fejezi ki, hogy valóban létezik a »szent Egyház«, amely személy, és ugyanakkor személyekben valósul meg. (...) A szeplőtelen fogantatásról szóló tanítás igazolja, hogy Isten hatalmas kegyelme képes volt emberi feleletet kiváltani.” (Joseph Ratzinger: Sion leánya)

Lássuk tehát, hogy a szeplőtelen fogantatás karizmája nem vonja ki a Szűzanyát
– Jézus Krisztus megváltása alól – hiszen ez lényeges része a dogmának,
– sem a megváltás ajándékainak hálás elfogadásából (gondoljunk csak a „Magnificat”-ra!),
– sem a bűnösökkel vállalt szolidaritásából, hiszen az ember nem akkor érti meg a bűn súlyát, ha megtapasztalja, hanem ha szereti Istent. Ahogy Isten Krisztust „bűnné tette” értünk (Szent Pál: 2Kor 5,21): mert egészen bűn nélkül volt.

Tőle tanulta meg Mária, hogy az irgalom Anyja legyen. Ez az ajándék nem korlátozta szabadságát. Isten eleve adott ajándéka, a kegyelem nem csökkenti, hanem felszabadítja a belső szabadságot!

A mi mai világunknak is – nekünk is – megtérésre van szükségünk.

1. Mindenekelőtt megtérésre a bűnből. Mert nagy a kísértés, elhangzik sokszor: hiszen ez így természetes, mindenki ezt csinálja stb. De a hit nélkül, kegyelem nélkül élő keresztény: monstrum.

2. Aztán a bűnösökért is csak tiszta lélekkel lehet tenni valamit. Itt nem lehet eléggé hangsúlyozni a szentgyónás fontosságát.

Bernadett, a szegény, egyszerű kislány alkalmas volt arra, hogy megértse és megértesse, amiről itt szó van. Akit az „egek királynőjének” nevezünk, Bernadettnek úgy jelent meg, mint egy fiatal hölgy, és nem mint egy „nagyasszony”, ahogy kortársai várták volna. Fiatalsága, aztán a „Szeplőtelen Fogantatás” kifejezés botrányt okozott akkor Lourdes-ban. A neves író, Bernanos viszont áttetsző módon fogalmazta meg, írói nyelven, ami súlyosabb, mint egy teológiai traktátus: „Egy kislány, ez az angyalok királynője, fiatalabb, mint a bűn, fiatalabb, mint az a nemzetség, amelyből ered.”

158 évvel ezelőtt a Szent Szűz lourdes-i megjelenése mélyreható változásokat okozott a francia egyházban, de a világegyházban is. Most nézzük meg, kit választott ki a Szűzanya az üzenet hordozására-átadására! Jean Guitton írta: (L’absurde et le mystére, Declée de Bronwer, 1984): „Ebben a (20.) században először, eredete óta az emberiség tudatosította, hogy a haladás képes önmaga ellen fordulni. (...) De a hirtelen kétségbeesés hangját elfedték a fanfárok, amelyek a haladást hirdették. Amit a keresztények reméltek a túlvilágon, a modernek azt hitték, hogy megígérhetik a földre. Spencer, Renan, Hugo, Bergson, Teilhard, minden spiritualista, minden marxista – lévén ez egyben egyetértésben – énekelték ugyanazt a dicshimnuszt – Hirosima előtt. Mindnyájan hirdették – különböző módon –, ugyanazzal az elánnal, »ami eloszlat majd minden akadályt, talán még a halált is.« Mára már lehetetlen olvasni ezeket, amiket 1945 előtt írtak, egy keserű mosoly nélkül.” (8. o.) S ahogy könyvének címe is mondja: Az abszurd vagy a misztérium, e könyvében kifejti, hogy az élet tapasztalata által elénk tárt talányra csak két válasz lehetséges: „minden abszurd” (Sartre), vagy „ez egy misztérium”. S az ő válasza: „Engem az abszurd abszurditása elvezet a misztériumhoz.” És megvallja katolikus hitét: nála a ratiót az oratio követte. Ugyancsak ő írta, hogy az Újszövetségben a kicsinyek, szegények, egyszerűek a leginkább nyitottak Isten felé. Ebből aztán – írja – nem az következik, hogy ne legyünk műveltek, tanultak stb. Sőt: azok voltak az egyház legszebb korszakai, mikor sok tehetséges, művelt, nagy tudású ember tudott lélekben kicsi, szegény, egyszerű lenni. Gondoljunk csak Szent Pálra, Ágostonra, Szent Tamásra, Prohászkára.

Mindazonáltal, ha magunkba nézünk őszintén, akkor nyugodtan aláírhatjuk Szent Pál szavait: „Gondoljatok csak meghívástokra, testvérek! Nem sokan vannak köztetek olyanok, akik a világ szerint bölcsek, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő. Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.” (1Kor 1,26–29) Ennek az isteni pedagógiának tökéletesen megfelelt Bernadett kiválasztása.

Az első jelenéskor (1858. február 11.) tizennégy éves volt. Még nem volt elsőáldozó, iskolába is előtte kezdett csak járni. Szegények voltak – számunkra megdöbbentő módon –, emellett beteges is volt, a franciát is csak tájszólásban beszélte. És a Szűzanya mit kérdezett és kért tőle, és hogyan? Bernadett, aki otthon, környezetében senki volt, elcsodálkozva mesélte, hogy a Hölgy („csodálatos fehér gyermek”) magázta őt. S így kérdezte meg: „Megtenné-e azt a szívességet, hogy eljönne ide tizenöt napon keresztül?” (1858. február 18.) Nem azt kérdezte: „Ki vagy, kik a szüleid, jártok-e templomba?” Valahogy ezzel a nyitottsággal kellene nekünk is egymáshoz fordulni! Mert jelen van a kísértés – és van is sokszor alapja: hogy sok a rossz a világban, a bűn mindenütt jelen van stb. De mi, keresztények, kell hogy ennek ellenére azt mondjuk: ha százszor is csalódnom kell, akkor sem vesztem el az emberekbe vetett hitemet. És nem elsősorban azért, mert vannak „pozitív csalódások” is, hanem azért, mert mindnyájan Jézus Krisztus testvérei vagyunk.

Mikor Lourdes-ban a múzeumban láttam leírva a Szűzanya szavait, egy kicsit rossz érzés fogott el. „Nem ígérem meg, hogy boldoggá teszem ezen a világon, de a másikban.” Még kommunizmus volt, s azt hallottuk mindig, hogy az egyház elidegenít, más világot ígér, ahelyett hogy a jelent megváltoztatná. Ám a Szűzanya nem a változó idők ideológiáihoz igazítja szavait. Örök igazságot hirdet. S ez az igazság az, hogy Isten az embert örök életre rendelte, s ez az élet lesz az örök boldogság.

Néha minket is kísért, hogy nem merjük a teljes üzenetet hirdetni, hogy el ne riasszunk valakit. Mikor Bernadett átadta a Szűzanya üzenetét a plébánián, nem hittek neki. Ő azt mondta: „A Hölgy csak arra kért meg, hogy átadjam az üzenetet, nem arra, hogy elhitessem.”

A zsinat utáni években hallatszott gyakran a téves vélekedés egyesektől: minek téríteni, minek a misszió, majd Isten üdvözít mindenkit mint „anonim keresztényt”. S miért terheljük őket egyházzal, keresztény erkölcsi követelményekkel? Szent Pálnál is felmerült a kérdés, és ő így válaszolt: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16) Jaj nekem, mert ha úgy gondolkodom, hogy „minek zavarni a nem hívőt”, akkor számomra nem jelenti Jézus Krisztus és az egyház azt, amit Pálnak: „Számomra az élet Krisztus...” A hitet nem mi adjuk. A „hit szemeit” a Szentlélek nyitja ki. De mi eszközök vagyunk Isten kezében. És „jaj nekem – hallom Pál szavait –, ha nem hirdetem az evangéliumot”.

Az üzenet, amit Bernadett kapott a Szűzanyától, egyszerű. Imádság (a rózsafüzér). Szegénység. Egyesek pénzt akartak Bernadettnek adni, hogy aztán vádolhassák. Nem fogadta el. Ezt mondta: „A pénz éget engem!” Ma milyen kevéssé érezzük, hogy a pénz égető tűz lehet! Végül: bűnbánat, engesztelés a bűnösök megtéréséért. Az irgalmasság szentévében Ferenc pápa is ugyanezeket kéri tőlünk!

Kedves Testvérek!

Ahogy említettem, egyházunk tegnap emlékezett a Szűzanya lourdes-i megjelenéseire, és itt, a bazilikában mi is kérjük vérrel könnyező képe előtt, legyen vezetőnk a most kezdődött nagyböjti időben. A Szűzanya szegénysége, kicsisége, alázatossága – egyszóval hite – a reménység forrása. A vértanú jezsuita atya, Yves de Montcheuil írta: „A keresztény optimizmus forrása (…) az a gondolat, hogy Isten átalakulást idézhet elő benne, lénye legmélyén. Vagyis az ember »megtérhet«; szíve megváltozhat.” (Le Royaume et ses exigences, 1957, 47–49. o.) Ámen.

 

Az Irgalmasság Szent Éve 77.

Az Irgalmasság Szent Éve - Amikor Dávid fölkelt

„Amikor Dávid reggel fölkelt, az Úr ezt a szózatot intézte Dávid látó embeéhez, Gád prófétához:Menj és add tudtára Dávidnak: Ezt mondja az Úr:Hármat mondok, aztán amit választasz, azt teszem veled. Gád elment Dávidhoz, és tudtára adta. Így szólt: Jöjjön-e három évig tartó éhinség büngteésül az országra? Vagy azt akarod, hogy három hnapon át menekülj ellenséged edlől, ő meg üldözzön? Vagy legyen háfrom napig pestis oszágodban? Gondolkozz rajta, aztán mondd meg, milyen választ vigyek annak, aki küldött! Erre Dávid azt felelte Gádnak: Nagy szorultságban vagyok.Inkább kerüljünk az Úr kezébe, hiszen nagy az irgalma. De emberek kezétől nem szeretnék elveszni”Dávid inkább a pestist választotta.Épp a búza aratásának volt az ideje. Akkor az Úr pestist küldött Izraelre, reggeltől a megszabott időre. A csapás lesújtott a népre és hetvenezren meghaltak a népből Dántól egészen Beersebáig. Amikor aonban az angyal Jeruzsálem felé is kinyújtotta kezét, hogy elpusztítsa, az Úr megbánta ezt a csapást, és megparancsolta az angyalnak, aki lesújtott a népre: Most aztán elég! Húzd vissza a kezed! Az Úr angyala éppen a jebuzita Arauna szérűjénél volt. Amikor Dávid látta az angyalt, aki lesújtott a népre, így könyörgött az Úrhoz:Én vétkeztem, én követtem el gonoszságot! Ezek, a nyáj, mit vétettek? Ezért hát forduljon kezed ellenem és házam ellen! Azon a napon Gád elment Dávidhoz, és azt mondta neki:Menj föl, és a jebuzita Arauna szérűjénél építs oltárt az Úrnak. Dávid Gád szavára fölment, amint az Úr parancsolta neki. Amikor Arauna odanézett, azt látta, hogy a király közeleg szolgáival. Arauna éppen a búza cséplésével volt elfoglalva. Erre Arauna előlépett, s egészen a földig hajolt a kifrály előtt. És így szólt Arauna: Miért jön uram és királyom szolgájához?” Amint megtudta ura szándékát, hogy Dávid meg akarja venni a telket és az állatokat áldozat céljából, ingyen kínálta fel azokat, de Dávid ötven sékellel mindent kifizetett. 

Nagyböjt 1. hete hétfő

Nagyböjt 1. hete hétfő   
Lev 19,1-2.11-18; Mt 25,31-46
„Akkor a király így szól”

Jézus istenségét az Atya kimondatta Péterrel, hogy mindenki tudja meg: A Názáreti Jézus a Messiás-király, a megtestesült Isten (Mt 16,16) Az utolsóvacsorán, szeretetének nagy szolgálata, a lábmosás után így szólt: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és a Mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek”. (Jn 13,12-15) Az apostolok megbotránkoztak, amikor Jézus elmondta nekik három ízben is, hogy szenvednie kell és meg is kell halnia az emberek üdvösségéért. Halála előtt indokolja szavait: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”. (Jn 15,13) Jézus tehát részletesen megmutatta, nemcsak megmondta, hogy az Isten országáért sokat kell tenni és szenvedni is. Neki királyi módon, de követőinek is egész odaadással, latba vetve kicsiségük minden lehetőségét. A mai evangéliumban megmutatja az Úr, hogy mindazt, amit közölt annak idején, komolyan számon fogja kérni a világ végén, az utolsó, az általános ítéleten. Amikor már minden ember megszületett, akinek a Gondviselés tényleges létet adott, amikor már mindenki maga döntött, hogy Jézust követi-e az igazság és a szeretet útján, vagy önző módon élve a sátán országába tagozódik be, a hazugság és a gyűlölet csapatába, akkor lezárul az emberi történelem. Az anyagvilág iszonyú hőhatással szétfoszlik. Nem egy-két villám és mennydörgés rázza meg a világot, hanem borzalmakat él át a világ. A fizikai és lelki szenvedések közepette minden akkor élő ember hirtelen átesik a halálon, azonnal átalakul, a régebben meghaltak pedig visszakapják testüket, lelkük visszatér a földre a mennyországból, a pokolból is, egyesül a feltámasztott testével, és sorakozik. Két csoportba gyűlnek egy ellenállhatatlan erő késztetésére. A két csoport ezután már nem érintkezik egymással. Ekkor „jön el az Emberfia dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára”. (Mt 25,31) Senki nem konferálja be, senki nem tesz úgy, mintha nem ismerné. Lesznek, akik egészen jól ismerik, mert tanultak róla, találkoztak vele a szentmiséken. Mások csak onnan ismerik, hogy minden cselekedetükben ismeretlenül is szólt hozzájuk: Tedd a jót! Azt tedd, amivel a másik embert, a rád bízottat boldoggá tudod tenni. Ujjong az egyik tábor: De jó, hogy életemben megértettem és követtem szavát, mert íme, felemeli hangját, mint a jóság és hatalom fenséges Királya: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta”.(34) Indokolja is ítéletét: mindig azt tettétek, ami másnak volt jó. A balján állókat pedig önzésükért elzavarja a pokolba. Kedveseim! A nagy csoportosulás ma is folyik. Keressük az igazság és szeretet közösségét. A hazugság és a gyűlölet osztagát nagy ívben kerüljük el.

SZIRIAI SZENT AUKSZENT

Szent Aukszent 

atya

Szentünk Szíriából származott. Először a konstantinápolyi császári udvarban az ifjú Teodóz császárnak fő emberei közé tartozott. Egy idő múlva, elhagyva a világ tiszteletét és gazdagságát, szerzetessé lett. Bithiniába távozván, az Okszia hegyén élt, nem messze Khalkedontól. Meghívták a 451-ben, Kalkedonban tartott IV. egyetemes zsinatra. A zsinaton buzgósággal védve az igaz hitet, harcolt Eutiches és Nesztor tévtanításai ellen. Isten gyógyító erőt adomanyozott neki. Imádságai által sokan meggyógyultak. Ugyancsak rendelkezett a jövőbelátás képességével is. Elhunyt 470 körül.

Ferenc pápa beszéde a mexikói püspökökhöz: Nézzetek a Morenita, a Guadalupei Szűz szemével

Ferenc pápa a mexikói püspökökkel - EPA

Mexikói útjának első, szombati napját Ferenc pápa az ország püspökeihez intézett beszédével folytatta, miután délelőtt fél tízkor a Nemzeti Palotában találkozott Mexikó elnökével és a közéleti vezetőkkel. Innét haladt a közeli nemzeti székesegyházhoz, hogy a mexikói egyházzal való találkozása első állomásaként a főpásztorokhoz szólhasson.

Mexikó és a metropolita székesegyház története

A székesegyház helye és története kicsiben tükre Mexikó történetének. Szürke vulkanikus kősziklára emeltette Hernán Cortés spanyol konkvisztádor fővezér az első katedrálist 1530-ban egy itt álló ősrégi, helyi azték isten tiszteletére épített templom helyén. Mexikó előtörténete a Krisztus előtti 1500-től a Krisztus utáni 1519-ig tartó prekolumbián kultúra – a maják, aztékok és inkák világa – melynek a spanyol hódítás vetett véget 1519-tő kezdve. 1524-ben érkeztek az Újvilágba a ferences és két évvel később a domonkos hittérítők. V. Károly király 1527-ben alapítja meg a helyi politikai és jogi szervezetet. Az akkor Új-Spanyolország névre keresztelt Mexikó első püspöke a domonkos Julián Garcés 1528-tól, kezdve. Mexikóváros első püspökét egy évvel később nevezik ki, ő a ferences Juan de Zumárraga. 1530-ban hozzák létre a mexikóvárosi egyházmegyét, majd  kezdik építeni a püspöki székesegyházat Asunción, a mennybe fölvett Szent Szűz tiszteletére. Egy évvel  később maga az isteni Gondviselés szól bele Mexikó történetébe, amikor Juan Diego bennszülöttnek megjelenik a Szűzanya és neki ajándékozza a köpenyén a saját ikonját, mely Mexikó keresztény hitének a forrása és kinyilatkoztatása lesz.

A katolikus egyház Mexikóban

Tehát ebbe a történelmi metropolita székesegyházba látogatott el Ferenc pápa és találkozott a mexikói főpásztorokkal, élükön Rivera Carrera bíborossal, Mexikóváros érsekével. Mexikó lakossága jelenleg 120 millió lelket számlál, és ennek 92 százaléka katolikus, 110 millió hívővel. Az ország 95 egyházkerületre oszlik, benne 7165 plébániával. A püspökök összlétszáma 176, egyházmegyés papok 13000-en szolgálnak a mintegy 4000 szerzetes pappal együtt. Sok hivatásuk van, az összesen 17 ezer pap mellett 6500 szeminarista készül a papi hivatásra.  27000 szerzetesnővér munkálkodik az oktatás-nevelés-ápolás világában. 45000 világi misszionárius mellett 300.000 katekéta tevékenykedik a hitoktatásban. A katolikus egyház 8300 oktatási intézményben egy millió 340 ezer iskolás oktatásáról és neveléséről gondoskodik, míg az egészségügyi-kórházi és karitatív intézmények és otthonok száma 6600. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a hitéleti tevékenységen túl a helyi katolikus egyház a szolgálatain keresztül nagyon erősen jelen van az ország életében.

Nézzetek a Morenita, a Guadalupei Szűz szemével az emberekre

Ferenc pápa a Nagyboldogasszony metropolita székesegyházban találkozott a mintegy 120 mexikói püspökkel, hiszen az idősebb és beteg főpásztorok nem tudtak eljönni erre a rendkívüli eseményre. Ferenc pápa is, aki Róma püspökeként péteri küldetésénél fogva folyamatosan találkozik a világegyház püspökeivel, most nagy érzelmekkel a szívében szólott, hiszen amerikaiként az amerikaiak között volt, ráadásul mindnyájuk Patrónája, a Gaudalupei Szűz, a Morenita közelében.

A morenita spanyol „feketécske” szó a Szűzanya mesztic arcszínére utal, mely a bennszülött lakosság és a betelepülő fehér spanyolok isteni ötvözete. A Szűzanya identitása tehát az Újvilágban a mesztic! A Morenitának ez a mindig tapasztalt közelsége és lelkesedése határozta meg a beszédét, mely a szokásosnál jóval hosszabb volt és amibe időnként beleszőve egy-egy rögtönzött gondolatot, valójában végig felolvasott. Gondolatmenetének az alapja az a gyengéd pillantás, ahogy a Morenita rátekint az emberekre és ezt a pillantást, a mögötte rejlő gazdag tartalommal, kell megtanulnia a mexikói főpásztoroknak.

Nem tehettem meg, hogy ne jöjjek el!

„Nem tehettem meg, hogy ne jöjjek el! – kezdte beszédét a pápa – hiszen messziről hívott latin-amerikaiként tekintetemet a Morenita Szűzre szeretném emelni. Köszönöm nektek, hogy elhívtatok ebbe a „kicsi, de mindig szent házba”, amit a Gaudalupei Szűz, kért magának és ami aztán végül egészen nagy lett. Itt, ezen a helyen rejtőzik minden mexikóinak a titkos szíve és amikor most a Szent Szűz szemébe nézek, akkor valójában a ti népetek tekintetével találkozom, mely benne kifejeződik. Tudom, hogy semmiféle más hang nem képes oly mélységgel szólni a mexikói szívről, mint ahogy a Szűz beszél nekem róla. Ő megőrzi annak a legmagasztosabb érzéseit, a legrejtettebb reményeit, összegyűjti örömeit és könnyeit. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek Tepeyac hegye közelében és engedjétek meg nekem, hogy mindazt, amit nektek mondok, azt innét Guadalupéból indítsam. Ő maga vigye el a ti pásztori szívetekbe és mindegyikőtök egyházmegyéjébe, szerte széles Mexikóban” – szólt megindultan és költői képekkel a pápa.

Még inkább azt szeretném, hogy ő maga nézzen rám anyai tekintetével

„Ahogyan Juan Diego és az őt követő nemzedékek vágytak rá, a pápa is nagyon kívánta, hogy lássa őt. De még inkább azt szeretném, hogy ő maga nézzen rám anyai tekintetével. Sokat töprengtem tekintetének e titkán és kérlek, fogadjátok úgy, ahogy az egy pásztor szívéből fakad. A Morenita Szűz ugyanis azt tanítja nekünk, hogy az egyetlen erő, ami képes megragadni az ember szívét, az Isten gyengédsége. Nem az eszközök ereje, nem is a törvény keménysége vonz és bűvöl el, hanem az isteni szeretet mindenható gyengesége lesz édességének és irgalmasságának az ellenállhatatlan ereje.

Mária anyai öléből induljon ki a népetek lelkülete

Ferenc pápa utalt arra, hogy ismeri a püspökök népének fájdalmas történetét, melyről szent elődje II. János Pál itt Mexikóban mondta, hogy „titokzatos és bőséges folyam alkotja azt: bennszülött népeinek ősi és gazdag érzékenysége, a lelkükben gyökeret vert kereszténység és a modern európai racionalitás”. Ebben a történelemben az anyai öl folyamatosan megszülte Mexikót. Ezért mindig ebből az anyai ölből induljon ki a népetek lelkülete, mert az a keresztény hit öle, mely képes a kiengesztelődésre, a magány, az elszigetelődés és a peremre-szorultság megjelölte múlttal. Gyengéden és tisztelettel hajoljatok népetek mély lelke fölé, ehhez pedig szükségetek van Isten gyengédségére – fordult a pápa bíztatással a püspökökhöz. Ne féljetek átlátszónak lenni. Őrizkedjetek a közönséges anyagiasságtól, az asztal alatti megegyezésektől. A mai bonyolult világ csak a racionális gondolkodásnak ad helyet, tagadja, hogy legalább egy szikla lenne a létezés homokján és a megfordíthatatlan technikai keresztezések révén mind távolabbra tolja azt, amit közelben szeretne tudni. A ti népeteknek ellenben joga van ahhoz, hogy a tekintetetekben meglássa annak a nyomát, hogy „láttátok az Urat”. Tanúskodjatok tehát arról, hogy láttátok az Urat!

A fiataloknak is szüksége van egy anyai ölre. Szeretettel és befogadóan tekintsetek rájuk, főként azokra, akik veszendő pénzért a halállal üzletelnek, és ne becsüljétek alul azt a veszélyt, aminek a fiatalok vannak kitéve a drogkereskedelem kapcsán. Ne elégedjetek meg általános elítélő formákkal, a helyzet drámaisága prófétai bátorságot és minősített pasztorális terveket igényel tőletek.

Mária tekintete összeszövi a szálakat

A mexikói lélek köntösén Isten az ő népe mesztic fonalaival szőtte egybe a Morenitában a kinyilatkoztatásának az arcát. Nektek püspököknek ezt a türelmes isteni szövést kell utánoznotok. Ne ti akarjátok a népeteket megváltoztatni, mintha Isten szeretete nem lenne elegendő ahhoz. Nem érthetjük meg sohasem elegendő mértékben azt a tényt, hogy az Isten a mi népünk mesztic szálaival szőtte össze azt az arcot, amin keresztül ismertté tette magát. Különleges gyengédséggel tekintsetek tehát az őslakos népekre, elbűvölő kultúrájukra, mert Mexikónak szüksége van a saját gyökereire. Emlékeztessétek a népeteket erre az ősi gyökerekre, mely az emberi közösség, kultúra és lelkiség keresztény szintézisét tette lehetővé.

Tekintetetek legyen figyelmes, közeli és éber

Ferenc pápa végül egész sor konkrét tanáccsal látta el a mexikói püspököket: Ne adjanak régi válaszokat új kérdésekre! Ne fáradjanak bele az evangelizálás félelem nélküli feladatába, amit lelkipásztori megtéréssel kezdjenek! Kerüljétek a távolságvétel kísértését, ajánlom, készítsetek erről egy listát! - kérte tőlük nyomatékkal. Tegyétek magatokat elérhetővé és menjetek elsősorban a papjaitokhoz! Legelsősorban is velük törődjetek, akik magányosak, akik elbuktak. A kicsinyekkel törődjetek, hiszen a mi nyelvünk mindig használja a kicsinyítést. Ilyen a Morenita is, aztán az a házikó, amit éppen itt magának kért. Azt is hadd tanácsoljam nektek, bár ez nincs leírva a papíromra, hogy merjetek veszekedni is, őszintén, de aztán imádságban keressétek a közösséget és a megbocsátást!

Legvégül arra kérte őket, hogy a Szűzanya tekintetével az egészet fogják át, keressék mindig az egységet, és bízzanak a Gaudalupei Szűzben, aki állandóan ezt visszhangozza a szívünkben: „Nemde itt vagyok én, én, a te anyád?