Nagyböjt 5 hete szombat
Ez 37, 21-28; Jn 11, 45-57
„Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik”
A zsidó vezetők már régóta tervezték, hogy Jézust elteszik láb alól. Az egyszerű nép rajongva szerette. Gyönyörűen beszélt. Mindig az igazságot hirdette. A túlvilág titkairól szemtanú hitelességével nyilatkozott. Az ellene mondóknak a legnagyobb nyugalommal válaszolta: „Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból”.(Jn 8, 23) Szerette és segítette a szegényeket. Ingyen és tökéletes biztonsággal gyógyította a betegeket. Ha a törvény nevében túl nagy terheket raktak az egyszerű emberek vállára, Jézus megmagyarázta, ebből mi Isten akarata, és mi az, amit emberek találtak ki. Nem csoda, hogy Lázár feltámasztása után egészen megrémültek a híres főtanács-tagok. Tagadhatatlan volt, hogy Jeruzsálemtől néhány kilométerre negyednapos halálból egyetlen szóval visszahívta az élők közé a betániai Lázárt. A főváros lakói szinte körmenetben vonultak át az Olajfák hegyén, személyesen meggyőződni az igazságról. Amíg a házban vidáman lakomázott a másvilágról frissen visszatért gazda, mellette a csoda szerzője, az üldözött Názáreti Jézus, a vidám vendégsereg, az ablaknál sorban váltották egymást a kíváncsi és elképedt idegenek: él! Valóban él! Eszik-iszik. A szemtanúk, pedig viszik a híreket haza, és órákon belül tudja a csodálatos halott feltámasztást az egész főváros. A rémült vezetők, „a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és azt mondták: Mit csináljunk? Ez az ember ugyanis sok csodajelet művel. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne. Akkor eljönnek a rómaiak, és elpusztítják országunkat és nemzetünket”. (47-48) Ismerve gyűlöletüket, megértjük, hogy a tanácsot összehívják. Döntése alapján szeretnének okosan megszabadulni Jézustól. De miért indokolják a rómaiak inváziójával a terv beindítását? Úgy vélik talán, hogy Róma megszeppen, ha elmondják neki Jézus sikereit, főként a legújabbat, Lázár feltámasztását, azok megrémülnek, hogy itt van a zsidók Messiása! Jézusnak sem katonasága, sem fegyverei nincsenek, megvédeni sem hazáját, sem népét nem tudja, tehát mindenkit kiirtanak. Kaifás megvárja, hogy mindenki elmondja ötletét, akkor elnöki fenségével megszólal: „Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik”. (49-50) Ez az ötlet ragyogónak tűnik. Ha nem Jézusról, az irigyelt mesterről lenne szó, hanem valami közönséges katonáról, díjazni is lehetne. Így azonban a kétszínűség miatt elítélendő, hiszen Jézus az egész világnál többet ér. Mégis neki lett igaza. „Ezt, pedig nem magától mondta, hanem főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit összegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt”. (51-53) Jézus átmenetileg elment a környékről. Gonoszkodni tudtak ellene, a főpap még Isten akaratát is közvetíthette; de Jézus eszén túljárni sosem sikerült. Benne az Atya akarata maradék nélkül teljesült, amikor annak ideje elérkezett.
Ez 37, 21-28; Jn 11, 45-57
„Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik”
A zsidó vezetők már régóta tervezték, hogy Jézust elteszik láb alól. Az egyszerű nép rajongva szerette. Gyönyörűen beszélt. Mindig az igazságot hirdette. A túlvilág titkairól szemtanú hitelességével nyilatkozott. Az ellene mondóknak a legnagyobb nyugalommal válaszolta: „Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból”.(Jn 8, 23) Szerette és segítette a szegényeket. Ingyen és tökéletes biztonsággal gyógyította a betegeket. Ha a törvény nevében túl nagy terheket raktak az egyszerű emberek vállára, Jézus megmagyarázta, ebből mi Isten akarata, és mi az, amit emberek találtak ki. Nem csoda, hogy Lázár feltámasztása után egészen megrémültek a híres főtanács-tagok. Tagadhatatlan volt, hogy Jeruzsálemtől néhány kilométerre negyednapos halálból egyetlen szóval visszahívta az élők közé a betániai Lázárt. A főváros lakói szinte körmenetben vonultak át az Olajfák hegyén, személyesen meggyőződni az igazságról. Amíg a házban vidáman lakomázott a másvilágról frissen visszatért gazda, mellette a csoda szerzője, az üldözött Názáreti Jézus, a vidám vendégsereg, az ablaknál sorban váltották egymást a kíváncsi és elképedt idegenek: él! Valóban él! Eszik-iszik. A szemtanúk, pedig viszik a híreket haza, és órákon belül tudja a csodálatos halott feltámasztást az egész főváros. A rémült vezetők, „a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és azt mondták: Mit csináljunk? Ez az ember ugyanis sok csodajelet művel. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne. Akkor eljönnek a rómaiak, és elpusztítják országunkat és nemzetünket”. (47-48) Ismerve gyűlöletüket, megértjük, hogy a tanácsot összehívják. Döntése alapján szeretnének okosan megszabadulni Jézustól. De miért indokolják a rómaiak inváziójával a terv beindítását? Úgy vélik talán, hogy Róma megszeppen, ha elmondják neki Jézus sikereit, főként a legújabbat, Lázár feltámasztását, azok megrémülnek, hogy itt van a zsidók Messiása! Jézusnak sem katonasága, sem fegyverei nincsenek, megvédeni sem hazáját, sem népét nem tudja, tehát mindenkit kiirtanak. Kaifás megvárja, hogy mindenki elmondja ötletét, akkor elnöki fenségével megszólal: „Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik”. (49-50) Ez az ötlet ragyogónak tűnik. Ha nem Jézusról, az irigyelt mesterről lenne szó, hanem valami közönséges katonáról, díjazni is lehetne. Így azonban a kétszínűség miatt elítélendő, hiszen Jézus az egész világnál többet ér. Mégis neki lett igaza. „Ezt, pedig nem magától mondta, hanem főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit összegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt”. (51-53) Jézus átmenetileg elment a környékről. Gonoszkodni tudtak ellene, a főpap még Isten akaratát is közvetíthette; de Jézus eszén túljárni sosem sikerült. Benne az Atya akarata maradék nélkül teljesült, amikor annak ideje elérkezett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése