Krisztus
és a munka
A Biblia újszövetségi része érdekes álláspontot mutat a munkával kapcsolatosan: magasztalja a munkát, de csökkenti a munka értékének eltúlozását. Így szinte két pólust állít fel, ezeket figyelembe kell vennünk. A munka értékelésének első mozzanata, hogy maga Jézus fizikai munkát végez harmincéves koráig. Ő, az Isten egyszülött Fia, aki értünk emberré lett, az emberi sors alapvető tennivalóját, a fizikai munkát eleve vállalta. Amit az ószövetségi munkafelfogásról mondtunk, hogy Isten teremtő tevékenysége folytatásának tartották, Jézus is vallja: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom”. (Jn 5,17) Igaz, ezt már tanító tevékenysége idején jelentette ki, de mindenki számon tartja, hogy eddigi tevékenysége nehéz fizikai munka volt: „Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely nekik adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére?” (Mk 6,2-3) Ugyanezt írja Máté evangélista is: „Honnan van ennek ilyen bölcsessége és a csodái? Nem az ács fia ez?” (Mt 13,55) Jézus ezt a munkás életet annak ellenére választotta, hogy Ő Dávid király családjából származik, de ezer évvel ősapja halála után született, amikor már a család régen elvesztette királyi székét, tagjai elszegényedtek, sőt még betlehemi birtokaikat is el kellett hagyniuk, elvándoroltak az északi tartományba, Názáretbe, ahová Heródes ádáz tekintete nem tudta őket követni. Jézus ugyan ősei földjén, Betlehemben született, de Egyiptomba kellett elmenteni, onnan visszajövet sosem mentek többé Dávid szülővárosába. Ezért hívták Őt hivatalosan is Názáreti Jézusnak. Mivel pedig földjeik Betlehemben maradtak és a Törvény szerint elidegeníthetetlenek voltak, mások művelték, használták, de adót ők fizettek utánuk. Ezért kellett Máriának is adóbevallásra Betlehembe zarándokolnia áldott állapota utolsó napjaiban is. Viszont az is könnyebben érthető, hogy Szent József és nyomában Jézus is iparos munkával keresték kenyerüket. Pál apostol is fizikai munkával kereste kenyerét, nem írástudói, később apostoli rangja után élt. Amikor Korintusba érkezett, egy Rómából kitelepített zsidó házaspárhoz csatlakozott. Ők is sátorkészítők voltak, mint Pál. Náluk szállt meg, együtt dolgoztak. Dicsekszik is ezzel: „Nem kívántam el senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját. Magatok tudjátok, hogy ezek a kezek dolgoztak meg azért, amire szükségem volt nekem, és akik velem vannak. Mindenben megmutattam nektek, hogy így kell fáradozni, segíteni a gyöngéken, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert Ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,33-35) Később is megemlíti fizikai munkáját: „saját kezünkkel dolgozva fáradozunk”. (1Kor 4,12) Viszont az Újszövetség orvosolni kívánja a régebbi és újabb túlhajtásokat a munka területén. Addig csak a fizikai munka volt igazán „munka”. A munkáltató mind többet követelt, hogy nagyobb haszonra tehessen szert, de a szegény ember is hajtotta a munkát, hogy valamelyest gazdagodjék. Jézus ezért akarja felfedeztetni hallgatóival a magasabb rendű tevékenység értékét: „Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével. Erre azt kérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük? Jézus azt felelte: Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött”. (Jn 6,27-29) Az Atyába vetett hit óriási mű: „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, sem a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél?”(Mt 6,25-26)
A Biblia újszövetségi része érdekes álláspontot mutat a munkával kapcsolatosan: magasztalja a munkát, de csökkenti a munka értékének eltúlozását. Így szinte két pólust állít fel, ezeket figyelembe kell vennünk. A munka értékelésének első mozzanata, hogy maga Jézus fizikai munkát végez harmincéves koráig. Ő, az Isten egyszülött Fia, aki értünk emberré lett, az emberi sors alapvető tennivalóját, a fizikai munkát eleve vállalta. Amit az ószövetségi munkafelfogásról mondtunk, hogy Isten teremtő tevékenysége folytatásának tartották, Jézus is vallja: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom”. (Jn 5,17) Igaz, ezt már tanító tevékenysége idején jelentette ki, de mindenki számon tartja, hogy eddigi tevékenysége nehéz fizikai munka volt: „Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely nekik adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére?” (Mk 6,2-3) Ugyanezt írja Máté evangélista is: „Honnan van ennek ilyen bölcsessége és a csodái? Nem az ács fia ez?” (Mt 13,55) Jézus ezt a munkás életet annak ellenére választotta, hogy Ő Dávid király családjából származik, de ezer évvel ősapja halála után született, amikor már a család régen elvesztette királyi székét, tagjai elszegényedtek, sőt még betlehemi birtokaikat is el kellett hagyniuk, elvándoroltak az északi tartományba, Názáretbe, ahová Heródes ádáz tekintete nem tudta őket követni. Jézus ugyan ősei földjén, Betlehemben született, de Egyiptomba kellett elmenteni, onnan visszajövet sosem mentek többé Dávid szülővárosába. Ezért hívták Őt hivatalosan is Názáreti Jézusnak. Mivel pedig földjeik Betlehemben maradtak és a Törvény szerint elidegeníthetetlenek voltak, mások művelték, használták, de adót ők fizettek utánuk. Ezért kellett Máriának is adóbevallásra Betlehembe zarándokolnia áldott állapota utolsó napjaiban is. Viszont az is könnyebben érthető, hogy Szent József és nyomában Jézus is iparos munkával keresték kenyerüket. Pál apostol is fizikai munkával kereste kenyerét, nem írástudói, később apostoli rangja után élt. Amikor Korintusba érkezett, egy Rómából kitelepített zsidó házaspárhoz csatlakozott. Ők is sátorkészítők voltak, mint Pál. Náluk szállt meg, együtt dolgoztak. Dicsekszik is ezzel: „Nem kívántam el senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját. Magatok tudjátok, hogy ezek a kezek dolgoztak meg azért, amire szükségem volt nekem, és akik velem vannak. Mindenben megmutattam nektek, hogy így kell fáradozni, segíteni a gyöngéken, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert Ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,33-35) Később is megemlíti fizikai munkáját: „saját kezünkkel dolgozva fáradozunk”. (1Kor 4,12) Viszont az Újszövetség orvosolni kívánja a régebbi és újabb túlhajtásokat a munka területén. Addig csak a fizikai munka volt igazán „munka”. A munkáltató mind többet követelt, hogy nagyobb haszonra tehessen szert, de a szegény ember is hajtotta a munkát, hogy valamelyest gazdagodjék. Jézus ezért akarja felfedeztetni hallgatóival a magasabb rendű tevékenység értékét: „Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével. Erre azt kérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük? Jézus azt felelte: Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött”. (Jn 6,27-29) Az Atyába vetett hit óriási mű: „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, sem a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél?”(Mt 6,25-26)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése