Évközi 11. hét hétfő
1Kir 21,1-16; Mt 5, 38-42
„Mentsen meg az Úr attól, hogy odaadjam neked atyáim örökét”
Amikor az Úr az izraelitákat megajándékozta az Ígéret földjével, az egészet nekik adta, amit nyolcszáz évvel korábban Ábrahámnak ígért. Sőt még nagyobbat is adott volna nekik, hiszen Mózesnek így mondta: „Menjetek el az amoriták hegységére, s a többi helyre, amely annak közelében van, a kánaániak földjére és a Libanonra, egészen a nagy folyóid, az Eufráteszig. Íme, mondom, nektek adtam azt: menjetek be és foglaljátok el azt a földet, amely felől megesküdött az Úr atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik és utódaiknak adja”. (MTörv 1,7-8) a honfoglalóknak azonban nem kellett már a Libanon sem. A ténylegesen elfoglalt földre azonban törzsenként és nemzetségenként sorsot vetettek. Aki elnyerte a maga örökségét, arra vigyáznia kellett, művelni, gondozni, és nem adhatta el másnak, csak a nemzetségbelieknek, ha nagyon megszorult. A nagy jubileum idején (minden ötvenedik év) viszont minden eladott föld visszaszállt eredeti gazdájára. Így gondoskodott az Úr örökös törvénnyel a későbbi nemzedékekről, el ne szegényedjenek. Ácháb király szerette volna megvenni a palotája mellett elterülő szőlőföldet, mert kiváló konyhakertet csinált volna belőle. Egy találkozás alkalmával beszélt a szőlő tulajdonosával. Őszinte szóval megindokolta a vásárlás célját, cserébe felajánlott egy ugyanakkora, másik földdarabot vagy megfelelő vételárat ezüstpénzben. Az ősi birtoktörvényre hivatkozva azonban Nábot visszautasította az ajánlatot: „Mentsen meg az Úr attól, hogy odaadjam neked atyáim örökét!” A király akkor bosszankodva hazament. Nem tett semmit, ami rossz, belátta, hogy az ősi birtokot megbecsüli a gazdája. Dühét azzal mutatta ki, hogy ruhástól ágyra dobta magát, és nem ült asztalhoz étkezni. Felesége, Jezabel, hasztalan kínálta a finom ennivalóval. Végül megtudta a király bosszankodásának okát: beszéltem Nábottal, próbáltam megszerezni tőle a szőlőjét zöldségeskertnek. Visszautasította komoly vételi szándékomat. Jezabel kérte, bízza rá az ügyet, mindent elintéz. Elkérte a király pecsét gyűrűjét Levelet írt a király nevében annak a városnak vezetőihez, amelyikben Nábot lakott. Megparancsolta nekik, hogy a törvényesség látszatával sürgősen végeztessék ki Nábotot. Fizessenek le két férfit, hogy tegyenek egyforma hazugsággal tanúságot Nábot ellen. Meg is tették az előkészületet. A törvénykezés helyén Nábottal szemben ültették le a két hamis tanút, akik szemrebbenés nélkül mondták a szöveget: „Káromolta Nábot az Istent s a királyt” (1Kir 21,13) Nábotot megragadták, kivitték a város szélére és kővel agyondobálták. Az utasításnak eleget tettek. Kurtán szólt a királynak az üzenet: „Nábotot megkövezték és meghalt” (14) a gonosz asszony pedig vitte a hírt a királynak, aki aztán rögtön el is foglalta a halállal büntetett férfi szőlejét. Akkor is, a mi korunkban is voltak bőven ilyen esetek. A becsületes áldozatok és családjuk, barátaik sírtak, a gonoszok pöffeszkedtek.
1Kir 21,1-16; Mt 5, 38-42
„Mentsen meg az Úr attól, hogy odaadjam neked atyáim örökét”
Amikor az Úr az izraelitákat megajándékozta az Ígéret földjével, az egészet nekik adta, amit nyolcszáz évvel korábban Ábrahámnak ígért. Sőt még nagyobbat is adott volna nekik, hiszen Mózesnek így mondta: „Menjetek el az amoriták hegységére, s a többi helyre, amely annak közelében van, a kánaániak földjére és a Libanonra, egészen a nagy folyóid, az Eufráteszig. Íme, mondom, nektek adtam azt: menjetek be és foglaljátok el azt a földet, amely felől megesküdött az Úr atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik és utódaiknak adja”. (MTörv 1,7-8) a honfoglalóknak azonban nem kellett már a Libanon sem. A ténylegesen elfoglalt földre azonban törzsenként és nemzetségenként sorsot vetettek. Aki elnyerte a maga örökségét, arra vigyáznia kellett, művelni, gondozni, és nem adhatta el másnak, csak a nemzetségbelieknek, ha nagyon megszorult. A nagy jubileum idején (minden ötvenedik év) viszont minden eladott föld visszaszállt eredeti gazdájára. Így gondoskodott az Úr örökös törvénnyel a későbbi nemzedékekről, el ne szegényedjenek. Ácháb király szerette volna megvenni a palotája mellett elterülő szőlőföldet, mert kiváló konyhakertet csinált volna belőle. Egy találkozás alkalmával beszélt a szőlő tulajdonosával. Őszinte szóval megindokolta a vásárlás célját, cserébe felajánlott egy ugyanakkora, másik földdarabot vagy megfelelő vételárat ezüstpénzben. Az ősi birtoktörvényre hivatkozva azonban Nábot visszautasította az ajánlatot: „Mentsen meg az Úr attól, hogy odaadjam neked atyáim örökét!” A király akkor bosszankodva hazament. Nem tett semmit, ami rossz, belátta, hogy az ősi birtokot megbecsüli a gazdája. Dühét azzal mutatta ki, hogy ruhástól ágyra dobta magát, és nem ült asztalhoz étkezni. Felesége, Jezabel, hasztalan kínálta a finom ennivalóval. Végül megtudta a király bosszankodásának okát: beszéltem Nábottal, próbáltam megszerezni tőle a szőlőjét zöldségeskertnek. Visszautasította komoly vételi szándékomat. Jezabel kérte, bízza rá az ügyet, mindent elintéz. Elkérte a király pecsét gyűrűjét Levelet írt a király nevében annak a városnak vezetőihez, amelyikben Nábot lakott. Megparancsolta nekik, hogy a törvényesség látszatával sürgősen végeztessék ki Nábotot. Fizessenek le két férfit, hogy tegyenek egyforma hazugsággal tanúságot Nábot ellen. Meg is tették az előkészületet. A törvénykezés helyén Nábottal szemben ültették le a két hamis tanút, akik szemrebbenés nélkül mondták a szöveget: „Káromolta Nábot az Istent s a királyt” (1Kir 21,13) Nábotot megragadták, kivitték a város szélére és kővel agyondobálták. Az utasításnak eleget tettek. Kurtán szólt a királynak az üzenet: „Nábotot megkövezték és meghalt” (14) a gonosz asszony pedig vitte a hírt a királynak, aki aztán rögtön el is foglalta a halállal büntetett férfi szőlejét. Akkor is, a mi korunkban is voltak bőven ilyen esetek. A becsületes áldozatok és családjuk, barátaik sírtak, a gonoszok pöffeszkedtek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése