Évközi 11. hét szerda
2Kir 2, 1. 6-14; Mt 6, 1-6. 16-18
„Hát most hol van Illés Istene?”
Illés mindig egész lélekkel szolgálta Urát, Izrael Istenét. Tudta, hogy ő csupán, próféta, akinek az a kötelessége, hogy meghívója akaratát minél tökéletesebben teljesítse. A rábízott üzenetet is hűségesen, Ura akarata szerint közvetítse, hiszen a profétész görög szó azt jelenti, hogy más helyett, más nevében beszélő. Különösen az északi zsidó államban, Izraelben kellett erre vigyázni, mert ott a szakadás utáni királyok istenellenes magatartása igen sok kárt okozott az igaz Isten hitének. Illésnek a Kármel hegyén kellett felráznia népe közönyét: nem szolgálhattok Istennek és Baálnak is. Tudom, nem könnyű dönteni. Nézzük meg, melyik Isten tud tüzet küldeni az előkészített áldozatok alá. Az legyen az Isten. Baál semmit nem tudott csinálni, pedig pár méterre volt előtte az oltár. Illés oltára vízzel leöntözve várta a tüzet. És Illés egy sóhajára a derült égből csapott le a villám, és égetett el mindent, még a vizet is. Utána esőt esdett le a földre. Hatalmas eső volt. Neki azonban menekülnie kellett, mert a királyné halálra kerestette. Angyal hozta kenyérrel, vízzel megerősítve negyven napig gyalogolt az Arab félsziget csúcsáig, ahol Istennel beszélhetett. Ezek után Isten teljesítette korábbi kérését, magához vette az égbe. Mivel óriási hittel és lelkes szolgálattal megdicsőítette Istenünket, az Úr is különleges befejezést adott a hűséges életért Minden próféta tudta róla, hogy nem betegen hal meg. Elizeussal ballagott fél országon át. Beszélgettek. Néhányszor el akarta hagyni utolsó tanítványát. Ő azonban tudta vagy érezte, hogy mestere nem természetesen válik meg a földi élettől, utolsó pillanatig mellette akart maradni. A Jordánhoz érkezve Illés levette köpenyét. Összehajtogatta, és ráütött a folyóra. Az engedelmesen kettévált, átengedte száraz lábbal a vándorokat. Ketten voltak a réten. Érezték, hogy az utolsó perceket éli át Illés. Mit adhatnék emlékül neked? Kérdezte tanítványát. Azt kívánta, hogy a végződő prófétai küldetésből kettős részt ajándékozzon neki. Mivel a kérés teljesítése Isten tetszésétől függött, azt felelte: „Nehéz dolgot kértél: mindazonáltal, ha majd látsz engem, amikor elvesznek engem tőled, meglesz neked, amit kértél; ha azonban nem látsz, nem lesz meg. Miközben így mendegéltek, s menet közben beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól, s Illés fölment a forgószéllel az égbe. Amikor Elizeus ezt látta, kiáltott: Atyám, atyám, Izrael szekere és szekérvezetője! Amikor aztán nem látta többé, megragadta ruháit és kettészaggatta. Aztán felemelte Illés palástját, amely leesett róla, s visszafordult, s megállt a Jordán partján, s Illés palástjával, amely leesett róla, ráütött a vízre, s az nem vált ketté. Erre azt mondta: Hát most hol van Illés Istene? Aztán ismét ráütött a vízre, s az kétfelé vált, s Elizeus átment”. (10-14) Illés előtt már vitt el az Úr egy neki tetsző férfiút, Ádám hatodik unokáját, Hénokot. (Ter 5, 1-24) Ők ketten visszajönnek még a világ vége előtt Istenről és a túlvilágról tanúskodni. Szavaikkal, halálukkal és feltámadásukkal és nyilvánvaló égbe menetelükkel lesznek az utolsó idők tanúságtevői. (Jel 11,3-14) Isten most is velünk van.
2Kir 2, 1. 6-14; Mt 6, 1-6. 16-18
„Hát most hol van Illés Istene?”
Illés mindig egész lélekkel szolgálta Urát, Izrael Istenét. Tudta, hogy ő csupán, próféta, akinek az a kötelessége, hogy meghívója akaratát minél tökéletesebben teljesítse. A rábízott üzenetet is hűségesen, Ura akarata szerint közvetítse, hiszen a profétész görög szó azt jelenti, hogy más helyett, más nevében beszélő. Különösen az északi zsidó államban, Izraelben kellett erre vigyázni, mert ott a szakadás utáni királyok istenellenes magatartása igen sok kárt okozott az igaz Isten hitének. Illésnek a Kármel hegyén kellett felráznia népe közönyét: nem szolgálhattok Istennek és Baálnak is. Tudom, nem könnyű dönteni. Nézzük meg, melyik Isten tud tüzet küldeni az előkészített áldozatok alá. Az legyen az Isten. Baál semmit nem tudott csinálni, pedig pár méterre volt előtte az oltár. Illés oltára vízzel leöntözve várta a tüzet. És Illés egy sóhajára a derült égből csapott le a villám, és égetett el mindent, még a vizet is. Utána esőt esdett le a földre. Hatalmas eső volt. Neki azonban menekülnie kellett, mert a királyné halálra kerestette. Angyal hozta kenyérrel, vízzel megerősítve negyven napig gyalogolt az Arab félsziget csúcsáig, ahol Istennel beszélhetett. Ezek után Isten teljesítette korábbi kérését, magához vette az égbe. Mivel óriási hittel és lelkes szolgálattal megdicsőítette Istenünket, az Úr is különleges befejezést adott a hűséges életért Minden próféta tudta róla, hogy nem betegen hal meg. Elizeussal ballagott fél országon át. Beszélgettek. Néhányszor el akarta hagyni utolsó tanítványát. Ő azonban tudta vagy érezte, hogy mestere nem természetesen válik meg a földi élettől, utolsó pillanatig mellette akart maradni. A Jordánhoz érkezve Illés levette köpenyét. Összehajtogatta, és ráütött a folyóra. Az engedelmesen kettévált, átengedte száraz lábbal a vándorokat. Ketten voltak a réten. Érezték, hogy az utolsó perceket éli át Illés. Mit adhatnék emlékül neked? Kérdezte tanítványát. Azt kívánta, hogy a végződő prófétai küldetésből kettős részt ajándékozzon neki. Mivel a kérés teljesítése Isten tetszésétől függött, azt felelte: „Nehéz dolgot kértél: mindazonáltal, ha majd látsz engem, amikor elvesznek engem tőled, meglesz neked, amit kértél; ha azonban nem látsz, nem lesz meg. Miközben így mendegéltek, s menet közben beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól, s Illés fölment a forgószéllel az égbe. Amikor Elizeus ezt látta, kiáltott: Atyám, atyám, Izrael szekere és szekérvezetője! Amikor aztán nem látta többé, megragadta ruháit és kettészaggatta. Aztán felemelte Illés palástját, amely leesett róla, s visszafordult, s megállt a Jordán partján, s Illés palástjával, amely leesett róla, ráütött a vízre, s az nem vált ketté. Erre azt mondta: Hát most hol van Illés Istene? Aztán ismét ráütött a vízre, s az kétfelé vált, s Elizeus átment”. (10-14) Illés előtt már vitt el az Úr egy neki tetsző férfiút, Ádám hatodik unokáját, Hénokot. (Ter 5, 1-24) Ők ketten visszajönnek még a világ vége előtt Istenről és a túlvilágról tanúskodni. Szavaikkal, halálukkal és feltámadásukkal és nyilvánvaló égbe menetelükkel lesznek az utolsó idők tanúságtevői. (Jel 11,3-14) Isten most is velünk van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése