Jézus az Atya akaratának csodálatos megvalósítója.

Jézus az Atya akaratának csodálatos megvalósítója.

 
A Szentháromság titkának a lényege, hogy az Atya mindenek ősforrása. Értelmi síkon születik tőle a Fiú, a második isteni Személy. Az Atya születő Fiának odaajándékozza az isteni természetet teljesen, csorbítatlanul, mert a személy nem lehet, nem létezhet természet nélkül. Az isteni természet viszont nem szaporítható, nem darabolható, ezért teljesen kell odaadnia újszülött, elsőszülött Fiának. A Fiú végtelenül boldog ettől a végtelen nagy ajándéktól, de tudja, hogy az Atyának is szüksége van rá, hiszen ő is Személy, visszaajándékozza tehát ő is sértetlenül, csorbítatlanul, teljesen. így már kettőjük közös kincse az isteni természet, a végtelen értelem és akarat. Az isteni akarat működése síkján származik a harmadik isteni Személy, a Szentlélek: neki már ketten ajándékozzák együtt, egyetlen leheléssel ugyanezt az isteni természetet, hiszen O sem élhet nélküle. A Szentlélek is végtelenül boldog ettől a nagy ajándéktól, és boldogan ajándékozza vissza az első két Személynek. Ettől kezdve, azaz öröktől fogva, a három isteni Személy belső élete ebben az ajándékozásban áll, a boldogító és boldog szeretetben. A Szentháromság azonban létrehoz egy külön világot: teremti a láthatatlan szellemvilágot és a láthatót is. Ez a teremtés mindhármuk műve egyformán. Amit ezután a világgal művelnek, az is mindig közös mű marad. így közös mű maga a Fiú megtestesülése is. Viszont nem szabad elfelednünk, hogy a Szűzanya méhében az Ő érett petesejtjéből megteremtett pici testhez közösen teremtik az emberi lelket, és ezt az új emberi természetet nem egy újonnan teremtett emberi személynek ajándékozzák, mint az emberi fogantatáskor, hanem az örök második isteni Személynek, akidnek ez az új természet sajátja lesz, tehát ő egyedül lesz birtokosa, csak ő lesz ez által emberré Istenember. Az Istenembernek ettől kezdve két értelme és két akarata is van: az isteni közös az Atyával és a Szentlélekkel, és egy emberi, ami egészen az övé. Ezzel az emberi értelemmel tehát egyedül csak ő gondolkodik, az emberi akaratával egyedül csak ő akar. A Fiú emberi akaratával is tökéletesen szereti Atyját, mindig azt teszi, amit Atyja akar. Ugyanúgy, mint isteni mivoltában ezt előre érzékeltette Dávid prófétával egy látomásban vagy hallomásban: „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- és bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van." (Zsolt 40,7-9) Tapasztalatból tudjuk, hogy a kisgyerek egy idő után élni kezd saját akaratával. Néha nagyon is érezteti, hogy ő külön lény, akarni tud. Minden bizonnyal mindegyikünk látott már toporzékoló kis embert. Amikor Jézus 12 éves lett, a zsidó törvénynek megfelelően Ő is elment szüleivel Jeruzsálembe, hogy ott részt vegyen a húsvéti ünnepségeken. Amikor szülei a názáreti csoporttal hazafelé indultak, nem volt mellettük a kis Jézus. Azt gondolták, hogy kortársaival együtt sorakozott és halad a menettel hazafelé. A legközelebbi pihenőhelyen azonban már nyugtalanul keresték, s mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe. Ott sem lelték meg a hatalmas tömegben. Csak harmadnapon találtak rá a az iskolás gyerekek között, amint ő is hallgatta és kérdezte a mestereket. Édesanyja szemrehányását hallva így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?" (Lk 2,49) Később felnőttként vita közben is ez az indoka: „Én nem tehetek magamtól semmit. Amit hallok, úgy ítélek, és ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem." (Jn 5,3o)