Ferenc pápa: Sok könny hull e karácsonyon a gyermek Jézus könnyeivel együtt
Az isteni hatalom lágyítsa meg annak a sok férfinak és nőnek a kemény szívét, akik a világiasságba és a közömbösségbe, a globalizálódott közömbösségbe merülve élnek – mondta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika lodzsájáról elmondott hagyományos karácsonyi üzenetében december 25-én délben.
Kedves
fivéreim és nővéreim, boldog karácsonyt!
Jézus,
Isten Fia, a világ üdvözítője megszületett nekünk. Egy szűz leánytól született
Betlehemben, és ezzel beteljesítette a próféciákat. A szüzet Máriának, a férjét
Józsefnek hívják.
Az
egyszerű, reményüket Isten jóságába vető emberek azok, akik befogadják és
felismerik Jézust. Így világosította meg a Szentlélek a betlehemi pásztorokat,
akik a barlanghoz futottak és imádták a gyermeket. Aztán a Jeruzsálemi
templomban a Szentlélek vezette az agg Simeont és Annát, ők pedig felismerték
Jézusban a Messiást. „Szemeim meglátták üdvösségedet – kiáltja Simeon –, melyet
minden nép színe előtt készítettél” (Lk 2,30).
Igen,
testvéreim, Jézus minden ember és minden nép üdvössége!
Őt, a
világ megváltóját kérem ma, tekintsen a mi Irakban és Szíriában élő
testvéreinkre és nővéreinkre, akik oly régóta szenvednek a mostani konfliktus
következményeitől, és más etnikai és vallási csoportokkal együtt kegyetlen
üldözést szenvednek. A karácsony hozzon nekik reményt, hasonlóképpen azon
térség és az egész világ száműzöttjei és menekültjei, gyermekek, felnőttek és
idősek számára. A karácsony változtassa meg az embereket: ne legyenek közömbösek,
hanem segítőkészek, ne legyenek elutasítók, hanem befogadók, hogy mindazok,
akiket most megpróbáltatások gyötörnek, megkapják a szükséges humanitárius
segélyeket, túléljék a zord téli időszakot, visszatérhessenek országukba, és
emberhez méltó életet élhessenek. Nyissa meg az Úr az emberek szívét a
bizalomra, és adjon békét az egész Közel-Keletnek, kezdve az ő születésének
áldott földjétől, és támogassa mindazok erőfeszítését, akik tevőlegesen
hozzájárulnak az izraeliek és palesztinok közötti párbeszédhez.
Jézus,
világ megváltója, tekints mindazokra, akik Ukrajnában szenvednek, és add meg
annak a szeretett földnek, hogy felülemelkedjen a konfliktusokon, legyőzze a
gyűlöletet és az erőszakot, hogy újra a testvériség és a megbékélés útját
járja.
A megváltó
Krisztus adjon békét Nigériának, ahol egymás vérét ontják az emberek, nagyon
sok embert szakítanak el igaztalanul szeretteiktől, és fogva tartják őket vagy
lemészárolják. Békéért imádkozom az afrikai földrész más térségei számára is.
Különösképpen gondolok Líbiára, Dél-Szudánra, a Közép-Afrikai Köztársaságra,
valamint a Kongói Demokratikus Köztársaság különféle térségeire, és kérek
minden politikai vezetőt, hogy a párbeszéd által azon munkálkodjon, hogy
megszüntessék a nézeteltéréseket és a tartós testvéri egymás mellett élést
építsék.
Mentse
meg Jézus azt a sok gyermeket, akik erőszak áldozataivá váltak, akikből piaci
árucikket csináltak az az emberkereskedelem számára, vagy akik kénytelenek
katonának állni, milyen sok gyermek van, akikkel visszaélnek! Adjon
vigasztalást azon gyermekek családjának, akiket múlt héten öltek meg
Pakisztánban. Legyen közel mindazokhoz akik betegségektől szenvednek,
különösképpen az ebolajárvány áldozataihoz, főleg Libériában, Sierra Leonéban
és Guineában. Szívből köszönöm mindazok bátorságát, akik azon vannak, hogy a
betegekről és családtagjaikról gondoskodjanak, továbbá nyomatékosan felhívom a
figyelmet arra, hogy biztosítsák mindenki számára a szükséges segítséget és
ellátást.
Ó,
gyermek Jézus, gondolok mindazokra a gyermekekre, akiket napjainkban megölnek
vagy bántalmaznak: azokról a gyermekekről van szó, akik nem születhettek meg e
világra, megfosztották őket a szülői áldozatos szeretettől, és egy életellenes
kultúra önzésébe temették őket; azokról a gyermekekről is szó van, akiknek a
háborúk és üldöztetések miatt el kellett hagyniuk otthonukat, akiket
kihasználnak és bántalmaznak itt, a szemünk előtt, bűnös hallgatásunkkal
kísérve; és a gyermekek, akiket bombatámadások során öltek meg, ott is, ahol
Isten Fia megszületett. Tehetetlen csendjük ma is kiált oly sok Heródes kardja
alatt. Vérükre ma is rávetül napjaink Heródeseinek árnyéka. Valóban, mily sok
könny hull ezen a karácsonyon a gyermek Jézus könnyeivel együtt!
Kedves
Testvéreim és nővéreim, a Szentlélek világosítsa meg ma szívünket, hogy fel
tudjuk ismerni a gyermek Jézusban, aki Szűz Máriától Betlehemben született, azt
az üdvösséget, amelyet Isten adott mindnyájunknak, minden embernek és a föld
minden népének. Krisztus hatalma, mely felszabadítás és szolgálat, jelenjen meg
a maga erejével mindazok szívében, akik háborútól, üldöztetéstől, rabságtól
szenvednek. Szelídségével ez az isteni hatalom lágyítsa meg annak a sok
férfinak és nőnek a kemény szívét, akik a világiasságba és a közömbösségbe, a
globalizálódott közömbösségbe merülve élnek. Megváltó ereje változtassa a
fegyvereket ekékké, a pusztítást építéssé, a gyűlölködést szeretetté és
gyengédséggé. Így örömmel vallhatjuk majd: „Szemeim meglátták üdvösségedet.”
Ezekkel
a gondolatokkal kívánok boldog karácsonyt mindenkinek!
Urbi
et Orbi áldás
A
szent apostoloknak, Péternek és Pálnak, akiknek hatalmában és tekintélyében
bízunk, járjanak közben értünk az Úrnál!
Ámen.
A
Boldogságos mindenkor Szűz Mária, Szent Mihály arkangyal, Keresztelő Szent
János, Szent Péter és Pál apostolok és az összes szentek érdemeiért és
közbenjárására irgalmazzon nektek a mindenható Isten, bocsássa meg bűneiteket,
és vezessen el Jézus Krisztus az örök életre!
Ámen.
Minden
bűneitek elengedését és feloldozását, az igazi és gyümölcsöző bűnbánat lehetőségét,
a megtérésre kész szívet és életetek megjobbítását, a Szentlélek vigasztaló
kegyelmét, s végül a jó cselekedetekben való végső állhatatosságot adja meg
nektek a mindenható és irgalmas Isten!
Ámen.
És a
mindenható Istennek: az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek áldása szálljon le
rátok, és maradjon rajtatok mindenkor!
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése