Évközi 6. hét hétfő

Évközi 6. hét hétfő      
Ter 4, 1-15. 25; Mk 8, 11-13
„Bizony, mondom nektek, nem kap jelet ez a nemzedék"

Isten küldöttei ismeretlen világról beszéltek koruk embereinek. Az általuk közvetített üzenet azonban nagyon fontos volt, mert az emberi élet szép és boldogító kialakulását érintette ezen a világon, és a halál után ennek a függvényében nyerte el az örök boldogságot, aki hitt Istennek a földi életben, engedelmesen elfogadta parancsait. Isten az ügy komolysága és egyben nehéz volta miatt rendkívüli jelekkel erősítette meg küldöttei szavát, hogy nyugodtan hinni lehessen nekik. Ilyen jelek voltak az egyiptomi csapások. Ilyen megrendítő jelet adott az Úr papjai mellett Dátán és Abiron lázadása alkalmával, amikor megnyílt a föld, elnyelte a lázítókat családostul, az önjelölt papokat, pedig villámcsapás sújtotta agyon. (Szám 16) Volt eset arra is, hogy félelemtől reszkető királyának Isten maga kínált jelet égen, földön vagy föld alatt. Mivel gyenge hite miatt Ákáb király képmutatóan nem kért jelet, az Úr maga adott jelet irgalmáról az akkori veszedelemben, és ez a jel vonatkozott egy még sokkal fontosabb győzelemre is, ami már a Messiásba vetett hitet közvetlenül is érintette: „Íme, „a szűz fogan és fiút szül, s nevét Emmanuelnek fogják hívni”.(Iz 7,14) Amikor pedig Jézus a földön járt, a csodái mindig rendkívüli jelek voltak, egyrészt jelezték csodálatos emberszeretetét, másrészt utaltak isteni erejére, és igazolták tanításának feddhetetlen igazságát. Erről szól az öreg Nikodémus titkos esti látogatása alkalmával: „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, mert senki nem tudja ezeket a jeleket véghezvinni, amelyeket te cselekszel, hacsak nincs vele az Isten”. (Jn 3, 2) Ennek ellenére sokan gyanakodva figyelték működését, és ahol lehetett ellene mondtak, vagy legalább kötekedtek vele. Ilyen esetről számol be a mai evangélium is. Jézus sorozatban művelte csodáit ezrek szeme láttára ezt a történetet megelőzően: Két alkalommal is ezreket lakatott jól csodálatos kenyérszaporítással; ördögöt űzött távolból adott parancsával, süketnémának adta meg a hallás és a beszéd lehetőségét. Amikor új területre érkezett, Dalmanuta vidékére, alig szállt ki a csónakból, máris nekiestek ellenfelei, farizeus férfiak, vitatkozni kezdtek vele, „és kísértették őt, égi jelet kérve tőle”. (Mk 8, 11) Jézus nem tartotta érdemesnek őket semmilyen jelre: „Ekkor lelke mélyéből felsóhajtott, és azt mondta: Miért kér jelet ez a nemzedék? Bizony, mondom nektek, nem kap jelet ez a nemzedék. Azután otthagyta őket, ismét a hajóba szállt, és átkelt a túlsó partra”.(12-13) a ma élők is így próbálják lusta, feltűnést, kedvelő semmiségüket palástolni: Miért nem ad jelet nekünk is Isten arról, hogy van, és hogy valóban Ő az Úr, nem ellenségei, akik nagyurak a földön. Jézus mennybemenetele előtt parancsot adott apostolainak, hogy menjenek el az egész világra, hirdessék az evangéliumot, benne a csodás jelek tömkelegét minden népnek. Aki hisz, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik. (Mk 16, 15-16) De van egy kétezer éves állandó jel: rengeteg üldözés, külső és belső megpróbáltatások ellenére is él és működik Jézus műve, a katolikus Egyház. Jézus Édesanyja, pedig százötven éve járja a földi világot, sok csodával erősítve meg figyelmeztetéseit: Minden látszat ellenére Isten a világ ura most is. Jó lenne végre felébredni az emberi ostobaság kábulatából, és hívni, elfogadni, nem elengedni, elüldözni Jézust.