Apostolok Cselekedetei
1,13„Amikor beértek, felmentek a felső terembe, ahol időzni szoktak: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, és Simon, a buzgó, végül Júdás, Jakab testvére.” Jeruzsálembe értek be az Olajfák hegyéről. Jézus temetése óta az a lakás volt tartózkodási helyük, ahol Jézus parancsa értelmében nagycsütörtökön elkészítették az utolsóvacsorát. A tulajdonos Jézus ismerőse kellett legyen, hiszen első szóra kiadta nekik vacsora céljára az emeleti tágas termet. A szétfutott apostolok pedig egyenként ide gyűltek vissza valamikor Jézus temetése után. Féltek nagyon, bezárkóztak, de ott maradtak, mintha az Eucharisztiát őrizték volna. A feltámadás hírével érkező asszonyok azonnal idejöttek, kopogtatásukra, ismerős hangjukra őket beengedték. Jézus húsvét este zárt ajtókon keresztül lépett közéjük. Itt mutatott rá újra élő testére, a szegek és a lándzsa okozta sebekre, és bizonyította be nekik, hogy él. Idejött vissza negyven napon át többször „beszélni övéivel az Isten országáról” (1,3) Természetesnek tűnik, hogy Jézus mennybemenetele után ide tértek vissza. Otthon érezték magukat. Ezt a termet ma is a keresztények egyik legszentebb helyének tartjuk. A keresztes háborúk óta azonban egy mohamedán család birtokolja. Mint turista, bárki beléphet, de hangosan még egy Mi Atyánk imádságot sem szabad elmondani. VI. Pál pápa is csak arra kapott engedélyt, hogy térden állva csendben imádkozzék, amikor 1964. jan. 4-6. között szentföldi zarándok volt. Lukács evangélista név szerint felsorolja az apostolokat, a maradék tizenegyet. Érdekes felfigyelni, hogy Péter után Jánost írja a névsorban, nem testvérét, Andrást. Ebben a könyvében sok szó esik kettejük közös működéséről a későbbiekben. Péter Jézus teljhatalmú helytartója, János pedig a szeretett tanítvány pótolja az Eltávozottat.
1,14: „Ezek mindnyájan állhatatosan egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt.” A közös imának a célja nyilvánvaló volt: Jézus parancsolta, hogy várják meg a Szentlélek eljövetelét, utána induljanak a világot bejárni az üdvösség jó hírével. Eddig ritkán esett szó az asszonyokról. A zsidó fel fogás szerint nekik háttérben kellett maradniuk. Megemlítik az evangéliumok, hogy több jámbor és gazdag asszony szolgált Jézusnak és tanítványainak vándorútjaikon, (Lk 8,2- 3), azt is, hogy keresztútján követték Őt siránkozva, segítve (Lk 23,27) íme, most együtt imádkoznak. Már velük van a Szűzanya is, a születő Egyház Édesanyja Fia végakarata szerint (Jn 19,26)
1,15:-16: „Azokban a napokban felállt Péter a testvérek között - mintegy százhúsz emberből álló sokaság volt együtt -, és így szólt: „Férfiak, testvérek! Be kell teljesednie az írásnak, amelyet a Szentlélek megjövendölt Dávid szája által Júdásról, azoknak a vezetőjéről, akik elfogták Jézust.” A Lélek-várás tíz napjának egyikén érett meg Péterben a gondolat, hogy az áruló helye üres. A Szentlélek kiáradása pedig küszöbön áll. Előbb kell tehát gondoskodni a tizenkettedik tanúságtevőről, hogy ebben a minőségben kapja már a fentről jövő kegyelmeket. Dávidra hivatkozik a főapostol, aki nemcsak király volt, de zsoltárköltő és próféta is. A 109. zsoltár 8. versében írja Dávid a gonosz emberről: „Kevés legyen napjainak száma, és más foglalja el hivatalát”. Ezt alkalmazza Péter Júdásra. Megteheti, hiszen Jézus tette utódjává, és Ő nyitotta meg értelmét, hogy jól értse az írásokat (Lk 24,45) Júdás tette valóban gonoszság volt, sőt a lehető legnagyobb gonoszság, mert a legnagyobb szeretetet sértette és magát az Igazságot a legaljasabb módon, amit Jézus így fogalmazott: „Barátom, miért jöttél?” (Mt 26,50) „Júdás! Csókkal árulod el az Emberfiát?” (Lk 22,48) a jézusi szeretet három éves áradása, Jézus istenségének sokszoros megtapasztalása után jön a legcsúnyább emberi hálátlanság, az árulás. Az árulás jeléül pedig a szeretet jelét választani, kimondhatatlan aljasság. A félrészeg elfogó banda magatartása némileg menthető, de a vezérüké semmilyen módon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése