Húsvét hetének szombatja

Húsvét hetének szombatja

„Szemükre vetette hitetlenségüket”! Persze, ítélje meg mindegyikünk maga, hogy helyes-e az, hogy nem hirdetjük azt, amit látunk, és amit hallunk.

Vagy, nem is itt van a probléma gyökere? Akkor hol, Keresztények? Talán nem hisszük, sem ésszel, sem szívvel, hogy Isten előtt vagyunk? Vagy, nem látjuk, és nem halljuk Őt, aki mindegyikünket megszólítani próbál Isten Igéje által?

Talán úgy véljük, hogy mi minden tőlünk telhetőt megteszünk? Ismerjük, tudjuk egyáltalán, hogy erőforrásaink alapján mire vagyunk képesek? Vajon, Isten erőterében múlik, vagy telik életünk?

A kérdéseimet nem is annyira felétek teszem fel, mint inkább magam számára, de úgy, mint aki Isten előtt állok. Ezen a szép, békességes, madárcsicsergéses, napsütötte, igazi tavaszi reggelen, Húsvét nyolcadában. Persze, vágyom rá, hogy mindegyikünk merje, vállalja azt, hogy ezekkel a kérdésekkel, vagy hasonlókkal álljon Istene elé. De, miért vágyom erre? Mert, ha mindegyikünkben Krisztus gyújtotta tűz lobogna - az Isten Igébe vetett hit - akkor mi, egymás számára erőforrásokká lehetnénk. Nem idegenekként egymástól, nem bizalmatlankodással, kétségekkel, és védekezési kényszerrel tekintenénk egymásra, hanem bátorítást éreznénk egymásban arra, hogy nyíltan megéljük, megvalljuk, hogy én látom, és én hallom az Urat! Nincs szükségem ennél többre, másra, csak rád, akiben felismerem Isten jelenlétét!

Együtt élőkké, együtt cselekvőkké válni! Nem egymásnak megfeleltetési kényszerből, hanem Isten szándékának felismerése miatt, ahhoz igazodva.

Hallom, hogy többen mondják, hogy ez idealizmus. Persze, hogy az, ismerve az embert, aki inkább jelenti ki a tőle elvárt lehetőségekre azt, hogy idealizmus, mint, hogy megpróbáljon arra alkalmassá lenni. Ráadásul kényelmes számára az a tudat, amit szerintem bírálatként fogalmaz meg önmagunk számára Richard Rohr: „Isten hozzászokott ahhoz, hogy egyoldalúan tartsa magát a szövetséghez – és mindig Ő volt az, aki kezdeményezett. (…) Isten mindig szereti magát bennünk, még akkor is, amikor mi nem vagyunk hajlandók szeretni és tisztelni önmagunkat” – teszem hozzá, hogy Benne.

Mennyei Atyám segíts nekünk, mindegyikünket a maga útján, hogy Benned szélesedjünk, mélyüljünk, képessé téve magunkat, és egymást is az evangélium üzenetének, jó hírének továbbadására. Amihez azt kell tudomásul vennünk, hogy nekünk nem Krisztus hitét kell megélnünk, hanem a magunkét; nekünk kell téged látnunk, és hallanunk – Krisztus kinyilatkoztatásával igazoltan, bizonyítottan hitelessé lennünk! Ámen