Apostolok Cselekedetei
1,17: „Ő közénk tartozott, és részes volt ebben a szolgálatban”. Júdás valóban tagja volt az apostoli kollégiumnak. Jézus tudatosan választotta ki őt is, mint a többi tizenegyet. A kafarnaumi zsinagógában az eucharisztikus nagy beszéd végén sokan elhagyták Jézust: „Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: Talán ti is el akartok menni? Simon Péter azt felelte: Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje. Jézus azt felelte nekik: Nem tizenkettőt választottam ki közületek? Egy közületek mégis ördög. Ezt pedig Júdásra, az iskarióti Simon fiára értette, mert ez árulója lett, egy a tizenkettő közül.” (Jn 6,67-71) Jézus tehát kezdettől fogva tudta, hogy kifogja Őt elárulni. Ennek ellenére úgy kezelte őt, mint a többieket. Sőt, rábízta az apostoli közösség pénzét. Így próbálta bizalommal gyógyítani pénzéhségét, ami később nagy mohósággal árulóvá tette. János kifejti ezt a meggyőződését. A betániai vacsorán, amikor Mária drága kenettel megkente Jézus lábát, „erre tanítványai közül az egyik, az iskarióti Júdás, aki árulója lett, így szólt: Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek? Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta.”(Jn 12,4-6) Az árulás gondolata lassan érlelődhetett meg a lelkében. Az utolsóvacsorán aztán „az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt”. (Jn 13,2) Nem szólnak az írások arról, hogy nem vállalkozott a küldetésre, amikor az Úr kettesével küldte tanítványait hirdetni az evangéliumot, gyógyítani a betegeket, ördögöket űzni a megszállottakból.(Lk 9,1-6). Amikor visszatértek kőrútjukról, nyilván ő sem hiányzott a sikereknek örvendők kórusából (Lk 9,10) Mindezt elfeledte? Annyi bizonyos, hogy az utolsóvacsorán, amikor Jézus egyedül neki kedveskedett egy bemártott falat kenyérrel, „mindjárt beleszállt a sátán”. (Jn 13,27) Ezután megtörtént a szakítás eddigi közösségével: „Ő pedig, amint elvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt”. (Jn 13,30) így nyilvánult Péter beszéde igaznak: „Ő közénk tartozott, és részes volt ebben a szolgálatban” Sajnos, csak volt. 1,18: „Telket szerzett azonban a gonoszság bérén, azután felakasztotta magát, kettérepedt, és minden bele kiömlött”. A betániai vacsoráról Júdás elosont Jézus ellenségeihez, a főtanácshoz, hiszen vérdíjat tűztek ki Jézus fejére: „Azt mondta nekik: Mit akartok nekem adni, hogy átadjam őt nektek? Azok megígértek neki harminc ezüstöt. Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt”. (Mt 26,14-15) a vállalt feladatot elvégezte. A Getszemáni kertben csókkal megmutatta az idegen fogdmegeknek, a kis csoportból melyik Jézus. Titkon talán remélte, hogy Jézus kivágja majd magát szorulthelyzetéből, mint tette a templomban, amikor korábban el akarták fogni. (vö. Jn 10,39) Jézus azonban most nem menekülni akart, hanem önként szenvedni és meghalni értünk, ezért engedte, hogy megkötözzék. „Amikor Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstpénzt a főpapoknak és véneknek. Azt mondta: Vétkeztem, elárultam az igaz vért. Azok azt felelték: Mi közünk hozzá? A te dolgod! Erre beszórta az ezüstöket a templomba, aztán eltávozott, elment, és felakasztotta magát. A főpapok pedig felszedték az ezüstöket, és azt mondták: Nem szabad ezeket betenni a kincstárba, mert vér díja. Miután tanácsot tartottak, megvásárolták rajta a fazekas földjét az idegenek számára temetőnek. Azért hívják azt a földet Vérmezőnek mind a mai napéig” (Mt 27,3-8)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése